Nemzeti Ujság, 1932. július (14. évfolyam, 144-169. szám)

1932-07-01 / 144. szám

2 múlt megváltás formája, a saját és faj­rokon állampolgáraikkal szemben in­kább reform. De akár elkobzás, akár reform, a természetes folyamat hiánya, az erőszakos beavatkozás a gazdasági életbe, gazdaságilag itt is megbosszulja magát. Talán még legkevésbbé Cseh­szlovákiában, nem annyira azért, mert a cseh és morva parasztság gazdasági tudása igen magas, fokon állott, hanem mert a földosztásnál csak egy rész — igen sokszor kis töredék — jutott a parasztnak, a többi, mint „Restgut“, ha más tulajdonos kezében is, de a valóságban mégis nagy-, vagy legalább középbirtok maradt. De ott, ahol el­­aprózás és a parasztbirtokokra telepí­tés történt, a telepesek boldogulni nem tudtak. Ha lehetett eladták, vagy bér­beadták, vagy ha megmaradtak, csak úgy képesek exisztálni, hogy nem fize­tik a törlesztés részleteit, de még a kamatokat sem. Még nagyobb a reform fiaskója Romániában és Szerbiában. A termelés a felosztott birtokokon a fe­lére, sőt még az alá sülyedt, a földhöz juttatottak egy része bérbe adja azt sváboknak (Bánát), vagy zsidóknak (Regát), akik a bérletekből középüze­met formálnak, ha pedig mégis maga küzködik rajta, sehogysem boldogul és minduntalan az állam segítségére szo­rul, hogy csak vegetálni is tudjon. A magyar földreformnál is nagyobb szerepet játszott a követelően fellépő közhangulat és a politika, mint a gaz­dasági szükségesség természetes folya­mata. Meg is látszik rajta. Az egyetlen helyes, üdvös és­ a gyakorlatban bevált rész benne a házhelyosztás. A többi már kompromisszum, lehető (sokszor bizony lehetetlen) összeegyeztetése a háború alatt és az összeomlás után tett ígéreteknek, a gazdasági ésszerűség­gel és kivihetőséggel. Az egyik oldalon a kisgazdamozgalom állott, amelynek vezetői kétszer annyi földet akartak az igénylőknek juttatni, mint amennyi egyáltalán volt az országban, a másik oldalon a földjüket féltő és védő birto­kosok, a kettő között pedig a kormány, amely mindenáron meg akarta nyerni a maga számára az ország talpkövét képező parasztságot, de nem akart a magántulajdon sérthetetlenségén sem nagyobb rést ütni, főként pedig félt egy nagyobbszabású felapróz­ás gazda­sági következményétől. Az élet megmu­tatta, hogy az aggodalom indokolt volt. Nagyon kicsi azoknak a száma, akik új és félig-meddig biztos megélhetés­hez jutottak, legtöbbje évek óta nem fizeti a leszállított részleteket sem, egy csomó ott hagyta a földet, amelyre új jelentkező nem akad és amelyet most visszakínálnak annak, akitől annak­idején kisajátították. És a földreform­nak nem az a hibája, amiért legtöbbet támadták radikális oldalról, hogy ke­veseknek és kis területeket juttatott, mert hiszen azok, akik nagyobb földet kaptak, éppen olyan kevéssé boldogul­nak, mint a törpebirtokosok, hanem az, hogy kellő anyagi erő, szükséges tőke nélkül, még normális gazdasági viszo­nyok között sem lehet senki, csak úgy egy-kettőre földbirtokossá, dekonjunk­túra, vagy pláne gazdasági válság pe­dig elsőknek ezeket söpri el. Ha tehát valaha az idő nem volt al­kalmas, hogy egy új földreformmal kí­sérletezzünk, úgy a mai bizonyosan nem az. És ha sajtóban, parlamentben, vagy népgyűléseken mégis felhangza­­nak ilyen eszmék, a felszólalókat csak két kategóriába sorozhatjuk. Az elsőbe tartoznak a teoretikusok, akiknek az élettel és a gazdasági viszonyokkal kapcsolatuk nincsen, akik a városból, a szobából, az íróasztal mellől gondol­ják el maguknak a dolgot, festik ki maguknak a jövő képét és akiket a kérdésnek egyedül szociális oldala fog meg annyira, hogy a gazdaságit egé­szen figyelmen kívül hagyják. A szo­ciális szempont, az ideális cél, minél több embert önállóvá tenni és hozzá­kötni a röghöz, mint tulajdonhoz, hogy igazán úgy érezzék magukat, mint en­nek a hazai földnek fiai, hogy erősek és ellentállóak tudjanak lenni a szél­sőséges jelszavak és a nemzetközi masz­laggal szemben. Ideális cél, amely ha olyan könnyen megvalósítható lenne, a kefiréért semmi áldozat sem volna elég nagy. Csakhogy éppen nem valósítható meg. Azok a jó urak, akik ezt­ kétség­telen jóhiszeműséggel hirdetik, nem mozdulnak ki a város falai közül és ha egyszer pár napra, vagy akár hétre „tanulmányútra“ indulnak, csak a fe­lületet látják. Kritika nélkül készpénz­nek veszik, amit hallanak, nem szá­molnak azzal, hogy a földéhes nép, ha csak megcsillantják előtte a földszerzés lehetőségét, mindent ami kedvező, alá­húz és szépít, mindent ami ellene szól­hatna, elhallgat és főleg nem tudják, hogy a kisgazda a számoláshoz soha­sem értett és legfeljebb a mostani nyomorúság tanítja meg rá, hogy amit az eladott terményeiért kap, az még nem jövedelem. Ezek az urak legtöbb­jének hiába mutat rá az ember az ed­digi földreform tanúságaira, hiába mondja, hogy ha ma ezer családnak ingyen adok 10—15 hold földet, de a pénzt, amin házat, istállót kell építe­nie, amin felszerelést kell vennie, ami a gazdaság viteléhez mint forgótőke szükséges, nem adom meg, ez az ezer család csak a gazdálkodáshoz legszük­ségesebb befektetések kamatján 3—4 év alatt úgy tönkremegy, hogy az in­gyenben kapott földet is kihúzzák a lába alól — nem hisznek, vagy nem akarnak hinni. Beleéltek, beleloval­ták magukat egy ideológiába, bedugják fülüket az érvek előtt és nem ismerik el még azt sem, hogy a 2X2 mindig 4 marad. A másik kategória a nyilvánvalóan rosszhiszeműeké, akik tudják, hogy­­amit hirdetnek, megvalósíthatatlan, vagy ha mégis megvalósul, kárt, pusz­tulást, elégedetlenséget, felfordulást von maga után. Tudják és mégis hir­detik, mert nekik az igazság mellékes, a cél a támadás, zavar, felfordulás. Ezekre kár szót vesztegetni, amíg a világ áll és a világban politika, ez a fajta sohasem hal ki. A birtok­elaprózás folyamata pedig magától is megindul abban a percben, amint a gazdasági lehetőség reá meg­van. Akkor az államnak is mindent meg kell tenni, hogy a fennálló akadá­lyokat elhárítsa, a folyamatot előse­gítse és megtámassza. Addig minden beleavatkozás haszon helyett csak kár­ral jár. Mert a születésétől fogva nin­­csellen még mindig kevésbé veszedel­mes elégedetlen, mint aki már kapott valamit és azon ment tönkre. NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1932 július 1 «» 4» «» 4» ♦» 4» 4» 4» 4» U ♦» 4» 4» 4» 4» 4» «» ♦» 4» ■»» 4» 4» «» 4» 4» 4» A kormány felajánlotta lemondását, a kormányzó nem fogadta el A miniszterelnök ii szükségesnek látta a bizalom felvetését felfelé is — A kormányzó bizalmáról biztosította Károlyi Gyula grófot — „Marad a kormány, minden más kombináció alaptalan“ (A Nemzeti Újság tudósító­jától.) Csü­törtökön délelőtt az Új Nemzedék jelen­tette elsőnek, hogy a Budapesti Közlöny pénteki száma a következő kormányzói kéziratot fogja közölni: Kedves gróf Károlyi! A magyar királyi minisztériumnak a m­ai napon felajánlott lemondását nem fogadom el. Amidőn a múlt nyáron válságos vi­szonyok között, ritka hazafias önfelál­dozással megalakította kormányát, meghatározott feladatok elvégzésére vállalkozott. E feladatoknak immár eleget téve arra az elhatározásra jutott, hogy he­lyét ezzel elhagyhatja. Az egymást követő, valóban nehéz elhatározást igénylő kérdések meg­oldásánál, amelyek a kormányzat elé tömörültek, lelkes fáradozásukat a le­hetőségek keretein belül siker kísérte. Elértük azt, amit a mai kivételesen ne­héz viszonyok között rendkívüli erő­feszítést és körültekintést igényel: az államháztartás egyensúlyának és fize­tési eszközünk értékállandóságának biztosítását. Ámde ma, amidőn a külföldön egyik napról a másikra életbevágó érdekeink kerülhetnek döntés alá, a nemzet egy­ségének kifejezésre juttatására foko­zottabb mértékben van szükség. A minisztériumot a legteljesebb bi­zalmamról biztosítva, arra kérem tehát önt, hogy az ország érdekeinek teljes súlyát átérezve, továbbra is vállalja miniszterelnöki tisztének ellátását. Kelt Kenderesen, 1932. évi junius hó 30. napján. Horthy s. k. gróf Károlyi Gyula, s. k. A kézirat hatása a Ház folyosóin A kormányzói kézirat élénk visszhangot keltett és rövid ideig bizonytalanságot terem­tett mindenfelé. Senki sem tudott előzően a lemondásról, így annak az el nem fogadáskor nyilvánosságra jutása találgatásokra és kom­mentálásokra adott alkalmat. A Ház folyosóin természetesen egész dél­előtt ez a kérdés volt szőnyegen és az is ter­mészetes, hogy mindenki saját szájaize sze­rint magyarázta azt. A találgatásoknak azután Károlyi Gyula gróf miniszterelnök vetett véget, aki a maga szokott szűkszavú stílusában a következőket jelentette ki: — Abból a tényből, hogy az államfő további bizalmáról biztosította a kor­mányt, az következik, hogy a kormány marad a helyén. A különféle kombinálgatásokra ezt jegyezte meg a miniszterelnök: — Hát csak kombináljanak. Alapjuk ezeknek a kombinációiknak nincs. Ezek után nyilvánvaló, hogy a lemondás nem volt egyéb, mint formalitás, a bizalom felvetése felfelé. A felhatalmazással és a költ­ségvetés elfogadásával a kormány a Ház bi­zalmáról kapott tanúbizonyságot. A minisz­terelnök szükségesnek látta, hogy a bizalmi­­kérdést a kormányzónál is felvesse, hogy munkáját a következő hónapok folyamán za­vartalan kereteik közt végezhesse. A Dorland-csoport csak­ az IBUSz átvételéről akar tárgyalni ————— !»■­­ Szövegezik már a szerződést? — A Dorland-csoport képviselőjének nyilatkozata — A magyar idegenforgalom irányítása — Külföldi kézben? (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Kö­rülbelül három hónappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a Dormand-csoport tárgyalásokat folytat a kormánnyal Ma­gyarország idegenforgalmi propagandá­jának elvállalásáról és ezzel kapcsolatban egyes állami tulajdonok megvételéről. Elsősorban szó volt az IBUSz-zsak, és a K­argit-szigetnek a külföldi pénzeim­port által való megvásárlásáról és hírek je­lentek meg arról, hogy ennek a pénz­­csoportnak milyen nagyszabású tervei vannak Magyarországgal , a magyar idegenforgalom növelése érdekében mi­lyen hatalmas befektetéseket hajtanának végre, ha a kormány megegyezik velük. Már annak idején rámutattunk arra, hogy ezeknél a tárgyalásaimál a legmesszebb­menő óvatosság szükséges a magyar ér­dekek védelmében és követeltük, hogy a nyilvánosságot tájékoztassák arról, hogy mi is történik, mert lehetetlenségnek tartjuk, hogy minden további nélkül je­lentős magyar értékeket idegenítsünk el és később ébredjen a közvélemény arra, hogy Magyarországra hátrányos, a kül­földi pénzcsoportra pedig előnyös szerző­dést kötöttek. Ez az óvatosság most még indokoltabb, mert értesülésünk szerint, a megindított tárgyalások hatalmas lépéssel haladtak előre. Kétségtelen, hogy a magyar idegenfor­galom igen fejlődőképes és az a törekvés, amelyet eddig kifejtettek idegenforgal­munk fokozására, teljes világossággal megmutatta, hogy Magyarország jogo­san számíthat arra, hogy Középeurágá­nak az idegenektől egyik legjobban láto­gatott állama lesz. Az idegenforgalom fokozása érdekében igen helyes külföldi kapcsolatokat keresni, ellenben vigyáz­nunk kell arra, hogy olyan nagy előnyö­ket ne biztosítsunk idegen pénzec­soportok­nak, hogy azok élvezzék kizárólag az idegenforgalom nemzetgazdasági hasz­nát, hogy amit egyik oldalon az idegen­­forgalom növekedése hozna az ország­nak, azt a másik oldalon ki ne vigye a külföldi pénzcsoporttal kötött terhes és kellő óvatosságot el nem áruló szerződés. Körülbelül egy hét óta ismét Budapes­ten tartózkodik Ered Noirath dr, a Dor­­land-csoport megbízottja, aki a külföldi csoport részéről a tárgyalásokat vezeti és itt tartózkodásával kapcsolatban már hire terjedt annak, hogy a Dorland-cso­­portnak adott opciót augusztus végéig meghosszabbították s hogy az IBUSz. vé­telára egymillió dollár körül mozog. Mit mondanak Dorlandék? Éppen ezért felkerestük Fred Neirath dr.-t, hogy nyilatkozzék a tárgyalások jelenlegi állapotáról, aki a következőket mondotta: — A legutóbbi tárgyalások befejezése után a magyarországi tranzakcióhoz szükséges tőke biztosítására indultak meg a tárgyalások, amelyek teljes eredménnyel végződtek. Most, amikor visszajöttünk, hogy úgy mondjam zsebünkben van a pénz s mihelyt megvan a megegyezés, azonnal fizetünk. A tárgyalások igen kedvező hangulatban folynak. Az én szerepeim most az, hogy a szerződést, amelyet ! kötni akarun­k, pontokba foglaljuk, természe­­ges azonban, hogy a szerződés szövegeinek el­készítése igen nagy körültekintést igényel. Azt még nem mondhatom meg, hogy a tár­gyalások miikor fejeződnek be, mert hiszen például a vételár kérdése sincsen tisztázva. Még korai volna bármilyen számot se mon­dani arra vonatkozólag, hogy az IBUSz vé­telára­­­ mennyit tenne ki. Most egyelőre ugyanis csak az IBUSz megvételéről folynak a tárgyalások. Az a nagyszabású porgram, amelyet legutóbb előterjesztettünk, technikai okok miatt sem valósítható meg egyszerre, hanem csak fokzatosan lépés­ről-lépésre. Jelen­leg az I­SUSz-ról tárgyalunk, ugyanekkor Pá­riában már tanulmányozzák a Margitsziget átvételének tervét és arról tanácskoznak vál­lalatunk vezetői. Ezután kérdést intéztünk arra vonatko­zóan, hogy a D­orLand-csoport ha az IBUSzt átveszi, milyen eredményes mun­kát tudna kifejteni.! — Ha az IBUSz-t átvesszük — hangzott a válasz — nagy erővel indítjuk meg a propa­gandát Magyarország érdekében. A Dorland­­csoport nem olyan hirdetést vállalt, amely egyes lapokban hirdetéseket tesz közzé, hanem mi magunk irányítunk vagy nyolc angol és francia képes folyóiratot, amelyek hihetelen példányszámban jelennek meg és ezeket a folyóiratokat már a tárgyalások tartama alatt is felhasználtuk, hogy bennük propa­­gandaciikkeket közöljünk. Az egyik legutóbbi számban a Hullámfürdőről hoztunk érdekes tudósítást vagy négy képpel együtt, amely hatását nem tévesztheti el. Az összes nagyobb városokban utazási irodákat szervezünk ée már meglévő szervezeteinkkel, valamint ösz­­szeköttetéseink révén a modern propaganda összes eszközeit felhasználva, el akarjuk érni, hogy az idegen­forgalom Bécsnél ne álljon meg, hanem mindenki, áld körutazást tesz Európában, feltétlenül eljöjjön Magyaror­szágra is. E cél eléréséhez szükséges propa­gandáit csak egy külföldi jól megszervezett vállalat tudja kifejteni, annál is inkább, mert ma Magyarosrzág az idegenf­or­g­alom kifej­lesztése érdekében külföldi valutában áldozni nem tud. Annyit mondhatok, hogy nagysza­­bású terveink vannak, amelyeknek keresztül­vitele elsősorban Magyarországnak használ­j­a nem nekünk. Nem lehet eladni az IBUSz-t Fred Neirath d­r. nyilatkozata sem vál­toztatja meg álláspontunkat, változatla­nul azon a véleményen vagyunk, hogy nem helyeselhetjük a magyar idegenfor­galom vezetésének és irányításának tel­jes átadását, egy idegen pénzcsoportnak. Helyes, sőt szükséges, hogy nagy kül­földi propagandaválla­latokat, mint ami­lyen a Dorland-csoport is, a magyar ügy szolgálatának megnyerni akarunk, de azt másképpen, mint bizonyos kooperálás, együttműködés alapján el nem képzel­hetjük és lehetetlennek tartjuk, hogy olyan szerződést kössenek, amely Ma­gyarországtól elvonja a beavatkozás és irányítás jogát, az egyik legfontosabb kérdésben: az idegenforgalmi politikában egy külföldi csoport javára, amely eset­leg meglevő intézményeinket el is sor­vaszthatja. Ez az aggodalom annál is in­dokoltabb, mert az IBUSz. megvételének kérdésénél figyelembe kell venni, hogy az IBUSz. nemcsak idegenforgalmi sze­repet játszik, hanem szállítás, hírlapszál­­lítási feladatokat is vállalt magára és olyan kizárólagos jogokat élvez, ame­lyeknek átadását idegenforgalmi szem­pontok nem feltétlen­­indokolják. Ezért az IBUSz. teljes átadásáról, eladásról azon­ban nem lehet szó. Ahogyan nem kap­hatta meg az IBUSz-t a világhírű Cook­­cég sem, úgy a Dorlandék esetében sem­ történhet az meg, ami elképzelhetetlen volna minden nagy idegenforgalommal rendelkező államban is, hogy a menet­­jegyálsítás nemzeti szervét idegenek­nek adják át. Ez ellen feltétlenül tiltako­zik a józan közvélemény. Budapest, június 30. Az Országos Hitelügyi Tanács műkö­désének meghosszabbításáról szóló 3630/ 1932. M. E. sz. rendeletét pénteken közli a hivatalos lap. A rendelet értelmében a kormány az Országos Hitel­ü­v­d Tanács működésének időtartamát, amely a mai nappal járna le, további rendelkezésig meghosszabbítja. Kállay Tamás országgyűlési képviselőt az összeférhetetlenségi ítélőbizottság tudvalévően két okból kifolyóan összeférhetetlennek mon­dotta ki és felhívta, hogy az összeférhetetlen­ségi okokat nyolc napon belül szüntesse meg. Kállay Tamásnak le kellett volna mondania a külföldi dohánys­pecialitások egyedárusító jogáról és lillafüredi vadászbérletéről, hogy képviselő maradhasson. Kállay inkább a másik alternatívát választotta és mandátumáról mondott le és erről levélben értesítette a kép­viselőház elnökét. Urbán Péter báró vasárnap kerületében be­számolót tartott, amelyen ismertette az elmúlt év politikai alkotásait és a jövő feladatait. A beszámolón a mezőtúri választókerületből igen sokan vettek részt és lelkesen ünnepelték a megjelent képviselőket.

Next