Nemzeti Ujság, 1933. május (15. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
h TTiei#* nn in Ifi M W\ 1 H IS Iv%il( W SsfeS rS snrr 1 f kJanA# 'fess Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Fimn.k.Árpkosi béla Kislakás .. . Kovácsék otthagyták a négyszobás lakást. Kétszobásba költözködtek, Kissék vették ki a négyszobás lakást, mert otthagyták a régi háromszobásat, de otthagyták a magukét Nagyék is, hogy összelarcolkodjanak. A két család egy fedélalá került, közös konyhával és ezenfelül náluk fog lakni Nagy öccse is, aki segédorvos. Vasék szobakonyhás lakásba mentek, szerencsére mindkettőjüknek van állásuk, nem főznek otthon, úgy hozatják a kosztot. Biróék is otthagyták a lakásukat, a boltjuk mellett volt egy udvari lakás, azelőtt raktárnak használták és irodának, most megint visszacsinálták szobakonyhává, ott fognak majd lakni. Annál is inkább, mert így a segéd is ellakhatik a cselédszobában . . . Dübörögnek az utcán a bútorszállító kocsik, ebben a nagy helyi népvándorlásban tizenhatezer ember mozdult meg. Sokan a környéket népesítik be, ahol a kis házak mellett egy darabka földön megterem a legszükségesebb. Imrédy Béla költségvetési beszédében azt mondotta, hogy mi egy fényes kastélyból átköltöztünk egy kis lakásba. Valóban, ez történt a nemzettel, amikor az ország testét szétdarabolták, izekre szedték és megnegyedelték. Az egységes magyar államiság nagy és hatalmas épületéből ide jutottunk a trianoni Magyarország szűk keretei közé és a társadalom most valóban ennek a következéseit vonja le, ezzel számol és ehez alkalmazkodik, amikor megszűkíti igényeit és igyekezik mindinkább megtalálni helyét az új formák és lehetőségek között. Mindez nem megy gyorsan. Amikor reánk omlott a szörnyű katasztrófa, amely a nemzetet érte, akkor a kábulatnak és a megdermedtségnek esztendejében sokkal jobban szédelgett és kóválygott az egész társadalom élete, semhogy életét és egész berendezkedését hozzá tudta volna alkalmazni az adottságokhoz. Tulajdonképen ez történt az államháztartásban, ez történt a magángazdálkodásban és ez történt az egyén életében is. De a társadalom most csakugyan még jobban alkalmazkodik a viszonyokhoz és amikor átköltözködik a nagylakásból a kislakásba, megint tanúságát adja annak, hogy a nemzeti életerő nem kíván és nem is akarhat meddően elpusztulni, hanem frissen meg akarja vetni a lábát egy új munkához és egy új erőkifejtéshez. Ha nem így volna, ha a nemzetben nem volna erő és képesség ahoz, hogy lemondani tudjon és hogy áldozatokat tudjon hozni, akkor a kétségbeesésben megbénulna és összeroppanna. Ám mindabban, amikor tízezrek és tízezrek keresik az új boldogulás útját és új életcélok kapuit próbálják kinyitni, nem a lemondás búskomorságát kell látni, hanem sokkal inkább a feltörő lendület bizakodó szándékát. Mert valóban, a kislakás nem lehet a lemondás és az összezsugorodás szimbóluma, nem lehet a kétségbeesés tanyája, hanem a kislakásban és a szőkébb életviszonyokban kell megtalálnia a társadalomnak a maga boldogulását, de egyúttal munkalehetőségét is. Mi voltunk azok, akik mindenkor mondottuk, hogy a társadalom nem várhat mindent az államtól és hogy az a legszörnyűbb egy nemzet számára, amikor fiai mind többen a nemzeti élet közös forrásából várják boldogulásukat. De most, amikor a társadalom megteszi a kötelességét — mint ahogy mindenkor meg is tette — mégis úgy érezzük, hogy az állam és a politika minden felelős tényezőjének egy nagy összefogásban és célkitűzésben kell megtalálnia azt a programot, amely mentői több embernek minél gyorsabban biztosítja a munkát és a kenyeret. Ha most körülnézünk, akkor azt láthatjuk, hogy egy kiegyensúlyozódási folyamat megy végbe a társadalomban, nemcsak anyagiakban és nemcsak életmódban, hanem lelkiségben is. De éppen e kiegyensúlyozódottság és egyúttal tettrekész megnyugvás teszik szükségessé, hogy az állam irányítói mindent kövessenekel abban az irányban, hogy az emberek boldogulása mentői könnyebb legyen és ehez mentői több lehetőség adódjék. Ennek a legfőbb feltétele, hogy egész pénzügyi és gazdasági politikánkat minden vonatkozásban oda irányítsuk és oda alkalmazzuk, hogy a széles tömegek boldogulását tekintsük legfőbb célkitűzésnek. Mert ugyanakkor, amikor a társadalom mindinkább megszűkíti igényeit és mind több áldozatot hozott az államért, meg kell erősíteni a nemzet dolgozó rétegeinek gazdasági alapjait. Ezen a május elsején a költözködés zaja és az eleven idegenforgalom hangulata ülte meg a fővárost, a dolgos munka üteme visszhangzott az egész országban. Íme, az idén a munkásság nem kereste az ellentéteket, amelyek elválasztják a polgári társadalomtól és érzése beolvadt a nemzeti közösség egységébe. Mi úgy gondoljuk, hogy ha ez a szellem célzatosan és okosan érvényesül, ugyancsak alapja lehet egy olyan munkának, amelyben a szociális erők a szolidaritás szellemében diadalmasan érvényesülhetnek. Ez is szükséges ahoz, haogy munkával és akarattal boldogulni tudjunk, mint ahogy szükséges az Hétről-hétre írja: Kádár Lehel A nagy tükör A minap este egy mozgószínházba vetődtem. Szentimentális, ostoba és lélektelen filmtörténet pillangózott végig a lepedőn a szokásos happy and-del, szerelmi intrikákkal, féltékenységi és balfe- i ecetekkel tarkázott. A vége az lett, hogy a hősnő és a hős egymás karjába borultak, miközben olcsó operettsléget recsegett keresztül a hangszóróeszköz tökéletlen tölcsérén. Mindenki meg volt hatva, körülöttem könnyeztek az emberek, az olcsó vásári portéka oda szaladt a szívükhöz, odaférkőzött a lelkükbe és végigterjengett, elnyúlt érzéseiken. Kérdezgettem, vájjon micsoda erők hozták ide ezeket az embereket. Micsoda közösségük van a hősnővel, a hőssel, azokkal az embertípusokkal, akik az ilyen filmtörténet standard alakjai. Megállapítottam, hogy sem életformáik, sem beidegzettségük, sem életbeosztásuk, sem ambícióik, de különösen származásuk nem azonos azokkal, akik a maguk árnyékán keresztül érzékeltettek meg egy nekik örökké idegen, ostoba történetet. Mégis kell, hogy legyen valami kapcsolat a néző és a játékos között. Az ember a legszívesebben önönmagát látja és a legszívesebben önönmagát nézi az örök tükörben. Az örök tükör lehet könyv, vagy színpad, lehet film vagy dallam, egy véletlen melódia, amely nem tudni, honnan, melyik nyitott ablakból száll a szívünkbe. De közössége van velünk, életünkkel, idegeinkkel, lélekzésünkkel, gondolat- és érzésvilágunkkal. Az örök tükör ott csillog az ember előtt, akárhova néz és mindig önönmagát keresi benne. Az igazi nagy irodalmi sikerek titka az, hogy a tükör jól mutat, a nézőt mutatja a maga valóságában, a maga egészében és a maga igazában. De itt, amikor beülök ebbe a fényképházba, semmi közösséget nem láttam és mégis csodálatosan bele tudtak olvadni a nézők a történetbe. Elkezdtem kutatni, mi az a közösség. Seholsem találtam meg. Itt a különbségek kezdtek dolgozni, nagy és áthidalhatatlan különbségek. Mindennek a fordítottja tetszett, az a más valami, ami az ő életükből hiányzik és nem kerülhet soha életük keringésébe, gondolati és érzelmi pályáik hullámzásába. Mert a nézőtéren egy külön embertípus ült. Az a típus, amely Budapestnek megadja a külön keleti jelleget, sajátságos arculatát. Azok ültek, akik önmagukat megsokszorozva hatnak, élnek és mozognak, akik mindig az utcán vannak, vagy a kávéházban, akiknek arcáról a kétszerkettő rúnái szinte üvöltenek, akik a számok logikáján túl nem tudnak semmit sem mondani, akiknek semmi sem imponál, mint a pénz, a valóság. Ez az embertípus az, aki kellemetlenné teszi itt az életet, aki a maga külön világát éli, de örök nosztalgiával sóvárog a felsőbbrendűség és a más hatások felé. Ez az emberfajta kerüli a nagy tükröt, amely a maga valóságában és torzítatlanul vetítse bele a saját arculatát a néző lelkébe. Ezek nem merik megnézni a nagy tükröt, mert meglátják magukat siváran, sóváran, lélektelenül és törtetve. Meglátják magukat izzadva, veritékezve s észreveszik gondolkozásuk végtelen sivatagát, amelyen nincsenek oázisok s a délibábok is csak hazug árnyék- és fényképtünemények, amelyek eltűnnek, elillannak és elszállanak másodpercek alatt. Sivár racionalista szemléletük lihegve liheg más életformák felé, amelyeket nem tud kiélni, sem megérteni, de szeret játszani vele, szereti magát beleálmodni, beleképzelni és belehazudni. A sivár racionalizmus nem engedi őket soha ellágyulni igazán és lírájuk szövedékén keresztül tör a kérlelhetetlen gondolatrendser vigasztalan egyhangúsága és sivársága. Lihegve lihegnek a más, a szebb után, amelyet csak nézni tudnak, amely idegeiknek csak inger, de agyvelejüknek soha nem lehet élmény. Nem lehetnek részesei annak a játéknak, amely ott folyik, ha bármilyen banális is, mert a banalitáshoz is kell egy bizonyos fokú átélés, vagy az átéléshez való készség. Ez hiányzik belőlük örökkön örökké, tehát kivetettjei maradnak annak, ami másnak szép, másnak kellemes, de még annak kiszorítottjai, ami nekem unalmas, vagy közömbös. Ők a nekik örök idegen elemeket halásszák vágyakozva és szomjasan, kergetik felcsillogó szemmel, arcukra rá van írva a fényjáték félhomályos tónusában, hogy szeretnének azzá változni, akit látnak, vagy amit látnak, de sehogysem sikerül, mert a sokezeréves beállítottság, beidegztettség s az agyvelőnek egy irányba való kiképzése nem engedi. De keresik, harcolnak érte, mennek utána lebírhatatlanul, megtöltik a legszomorubb giccseket is a maguk jelenlétével. Ott vannak, élvezik és megpróbálják elfojtani agyvelejük ellenőrző szerepét, az úgynevezett nagy kontrollt, amely mindig mozgásban van, életük utolsó lehelletéig. Van, aki el tudja hallgattatni másodpercekre, de mire a játéknak vége van, az impressziók elszállanak és úrrá lesz rajtuk a racionalista életfelfogás és életszemlélet sivársága és vigasztalansága. Ez a magyarázata annak, hogy a szánalmas, rossz dolgok, legyenek azok akár a színpadon, akár a vásznon, keresztülmennek, de nemcsak mennek, hanem érvényesülnek, sőt sikerük van. Ez a magyarázata annak, hogy sokszor lehetetlen írásoknak megmagyarázhatatlan sikerük van, pedig mindenki, aki egy kicsit ért az irodalomhoz, akinek a legkezdetlegesebb ízlése van, megállapítja, hogy fércdolog, vagy hulladék. Ebből az eredőből indulnak ki a megmagyarázhatatlan sikerek, amelyeket esztétikailag soha nem tudunk megmagyarázni és soha nem tudunk megérteni, ők nem az önönmagukkal azonos elemeket keresik, hanem az ellenkező értékeket, a másik pólust, a másik ég- és világtájat, a más életberendezkedést. Azt, ami hiányzik és mindig is hiányozni fog nekik. Mennyire el tudnak lágyulni egy szerelmi történeten! Azok, akik nem tudják magukat soha igazán odaadni egy nagy érzésnek, akik egy nagy érzés kockázatát soha nem vállalják száz százalékig, mert az a bizonyos belső ellenőrzés, a kontroll mindjárt működésbe jön, mindjárt megmozdul s elkezdi szétbontogatni az államok selyemszövöttesét. Ez az elem nem tud álmodni, nem tudja odaadni magát igazán egy nagy érzésnek, legyen az szerretem, vagy legyen az egy nagy gondolat, egy nagy politikai erőfeszítés, vagy] bármi, amely nem a valóság szféráiban] gyökeredzik. Transzcendens dolgok iránt nincsen semmi érzéke, de nemcsak az elvontságok iránt, hanem az élet nagy hisrája is hidegen hagyja, vagy csaki másodpercekig rikatja meg. Mert a racionalista életfelfogás nem engedi áraimlani azokat a titokzatos és mélységes messziről áradó erőket, az érzések finoman reszkető aranyporát, amely eljön mindenkire, ha egyszer eljön a tavasz, hiszen hozzátartozik az élethez. Hiányzik az életükből, tehát megtalálják és megkeresik a rossz regényben, a rossz filmen, a rossz színdarabban. Tapsolnak neki, mert a tőlük mindig idegen formákat feléjük csillogtatják és hozzájuk vetítik. Ez a magyarázata annak, hogy mennek és sikerrel mennek dolgok, fércélmények és tákolmányok, s ez a magyarázata annak is, hogy néha lehetetlen, hogy szin* játszók hogyan érvényesülnek. A nekik* idegen elemek érvényesülése mind**az vagy helyesebben kiélni akarás^ ’tekint' a tükör nem mutat önönmagukról sütik mit, ők a tükörbe idegen dolgokat slzw nek és idegen vonásokat. Ez a pestéikerek titka, ez az a megmagyarázhatatttlan rejtelem, amelyet hiába licitáltunk megközelíteni. A nagy tükörbooz mindenki, amikor szórakozik és saját magvrukat keresi. Ezek nem magukk keresik ezek a magukhoz idegen elemeket. S ezt megtalálják a hamis, rossz kdűveltákolíi mozidarabban, a rossz regényekben, a rossz színdarabban. És tapsolnak lelkesen annak, ami hiányzik az ő életükből, bár rosszul van meg a filmen, meg a regényben. Mert ők mindig az idegent keresik, nem mernek a nagy tükörbe nézni, mintha félnének saját javaslatuktól. (t WMAil 2. ) .........................M-3E Bfli történit? " , I-V Hitler programot adott a nemzeti . rt munka ünnepén. Egymillió ember vonult el előtte a tempelhofi mezőn Nyíltan az Anschluss ellen fordult Dollfuss kancellár Zichy János gróf nagyhatású elnöki székfoglalót tartott a Nemzeti összetartás Társaskörében Bethlen István grófot inkei birtokán lovasbaleset érte Balassagyarmat társadalma lelkesen ünnepelte a Központi Sajtóvállalat lapjait A váci vonaton inzultált szerzetes támadója bejelentette, hogy megköveti az egész katolikus társadalmat Peru elnökét egy merénylő újságíró agyonlőtte Eldöntetlenül végzett a magyar válogatott az osztrák „csodacsapattal“ Az osztrák kormány elfojtotta a bécsi marxista tüntetést Katonai alakulatnak nyilvánították Genfben a német védőrséget Tízezer külföldi vendég érkezett vasárnap Budapestre Milyen időben kedden ? A Meteorológiai Intézetnek május 1-én este 10 órakor kiadott jelentése szerint várható időjárás a következő huszonnégy órára. Helyenkint záporesők, esetleg zivatarok. Kisebb, átmeneti jellegű hőcsökkenés lehetséges. A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti május 1-én este a Délvidék számára. Változékony, aránylag meleg idő. Helyi záporok lehetségesek. Lapunk mai száma 16 fillér.