Nemzeti Ujság, 1933. május (15. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

Kedd, 1933 május 1.2 ' 'nemzeti ujság is, hogy nyugalmunk és egész nemzeti életünk biztonsága azt a légkört to­vábbra is példának állítsa szinte egész Európa elé, amelyet itt az idegenek nemcsak­ csodálnak, de tisztelnek is. Az idegenforgalomra is nemcsak azért van szükségünk, mert növeli fogyasztá­sunkat és termelésünket, hanem mert mentől több ember ismeri meg közvet­len közelségből ennek a nemzetnek éle­tét, annál inkább gazdagodhatnak most gazdasági erőink, de egyúttal növeked­hetnek azok a szellemi és lelkiismereti erők is, amelyek a világ szemében a magyar igazság elkerülhetetlen győzel­mét hirdetik. Munkával lehet bejutni a kislakásból a nagyobba, a régi jó ott­honba. Már van egy pár okos, helyes kezdeményezés, itt is ott is munka in­dul — állam és társadalom visszhangja legyen a biztosíték, hogy a holnap jobb legyen, mint a tegnap — a kisebb la­kásban is! ­ Kollányi Ferenc dr.­­ Mint mély részvéttel értesülünk, május 1-én hosszabb betegség után, fehérvér­­sejtűségben, meghalt Kollányi Ferenc dr. nagyváradi prelátus-kanonok, jáki apát, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Akadémia osztály­elnöke, az Országos Levéltárak és Hites­helyek főfelügyelője, a kivételes értékű történetíró. A magyar történettudományt halálával nagy veszteség érte, mert Kol­lányi egyike volt a magyar történetírás legmélyebben látó és legszorgalmasabb művelőinek. Nemcsak mint tudós, hanem mint ember is a kiválóság csúcsain járt. Önzetlenségével, egyéni szeretetreméltó­­ságával, szervezőképességével és a közért való lelkes odaadásával mindenkinek becsülését megnyerte. Az elhunyt régi nemes családból, Komárom­­szentpéteren született 1863-ban. Esztergomban szentelték pappá 1885-ben s rövid káplánko­dás után Rómába küldték ki, ahol történet­kutatásokat végzett. 1893-ban a Nemzeti­ Mú­zeum ős­évé, utóbb igazgató-őrévé nevezték ki, 1902-ben a jáki apáti, 1907-ben pedig a prelá­­tusi címet nyerte el. Nagyváradi kanonokká 1912-ben nevezte ki Ferenc József király, aki utóbb a Szent István-renddel is kitüntette. Várady Lipót Árpád kalocsai érsekkel együtt két évtizeden át tevékeny működést fejtett ki a Szent László Társulatban s a társulat hor­vátországi és magyar iskoláinak inspektora volt. Negyven esztendőre terjedő történetírói pályája egyaránt gazdag volt vetésben és ara­tásban, változatos tervezésben és alkotásban. Munkásságának emlékei megannyi momentu­mok, melyek a magyar történetírás legjavai­­hoz tartoznak. Kollányi minden művében ala­pos és lelkiismeretes kutató, szigorúan tár­gyilagos feldolgozó és előkelő, lehiggadt stí­lusú iró, akit minden témájában az igazság kiderítésének önzetlen vágya vezérelt. Leg­nevezetesebb munkái: Az esztergomi érsek pizétumjoga (1889), A magyar katolikus alsópapság végrendelkezési joga (1890). A magyar katolikus főpapság vég­rendelkezési jogának története (1886), A vesz­prémi püspökök királyné-koronázásának tör­ténete (1©01). A magánkegyuri jog hazánkban a középkorban (1906). A párbaj jogi természe­téről irt munkája szerencsés szintézise a tör­ténetírók forráskutató munkájának, a jogász tisztánlátásának és a katolikus tudós szigorú egyházi felfogásának. Igen nagybecsűek a kö­zép- és újkori magyar egyháztörténet köréből vett dolgozatai, valamint a Nemzeti Múzeum, különösen pedig a Széchenyi-könyvtár múlt­ját megvilágosító alapvető munkái is. Kollányi Ferenc dr. temetése május 3-án dél­után 4 órakor lesz a Kerepesi­ úti temető ha­­tottasházából. Lelki üdvéért az engesztelő szent­miseáldozatot május 4-én délelőtt 9 órakor az egyetemi templomban mutatják be. Leverték a kubai fosztogató­­ forradalmárokat Havanna, május 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Kubai forradalmárok három községet meg­támadtak és kifosztottak. Lefegyverezték a községek katonai helyőrségét és az ellenállókat felkoncolták. Első dolguk az volt, hogy a táviró- és telefonvezetéket megrongálták. A módosabb embereket ki­rabolták és a községházát szintén kifosz­tották. Az egyik községben agyonlőtték a prefektust. A kormánycsapatok elkésve érkeztek s nem tudták megakadályozni a rablást. Üldözőbe vették a banditákat, akik egy erdőségben elbarrikádozták ma­gukat. A banditák nagy részének sikerült kereket oldani, hat banditát a kormány­­csapatok katonái agyonlőttek. A kor­mány intézkedései a forradalmat elfojtot­ták.­ ­ 1915 május 2. Hogy történt a gorlicei áttörés? E napokra esik a központi hatalmak egyik legszebb hadisikerének az évfordu­lója, a tarnow—gorlicei áttörési csatá­nak, mely 1915 május 2-án vette kezdetét. A kis nyug­at galiciai városka mellett ara­tott győzelemnek nemcsak katonailag volt nagy a jelentősége, hanem politikai, sőt erkölcsi vonatkozásban is. Döntő ki­hatással volt az egész orosz hadjáratra, sőt magára a cári birodalom összeom­lására. Mint emlékezetes, a magyar-osztrák hadsereg a tél folyamán csak a legna­gyobb hősiességgel, a legsúlyosabb áldo­zatok árán és csak a legvégső erőfeszí­téssel tudta a Kárpátokat, Magyaror­szágnak ezen Istenadta védőbástyáit a szakadatlan orosz tömegtámadások ellen megvédeni. Nikolaj Nikolajevics, az orosz generalisszimusz, könyörtelen eréllyel s­záz- és százezer orosz muzsikát küldött a „megbabonázott hegység“ ellen — így nevezték már utóbbiak —, újra és újra rohamra, hogy megnyissa az utat a „ma­gyar rónák, azután pedig Budapest és Bécs felé!“ A „kárpáti téli csata“ ezért lett a haditörténelem egyik legcsodálato­sabb teljesítménye. Nehogy a hadsereg a háborította hegyek között teljesen elvé­rezzen, a hadvezetőségek egy új és lehe­tőleg meglepő hadművelet tervével fog­lalkoztak. Ennek célja volt: az oroszokat a Kárpátoktól elvonni, egyben az ellen­ség túlerejére való tekintettel a döntést a mozgó háborúban kierőszakolni, mely reánk nézve sokkal kedvezőbb kilátások­kal kecsegtetett. A tervbe vett áttörésre legalkalmasabbnak, már a földrajzi és hadászati adottságoknál fogva is, az a keskeny, de jól járható terepszakasz mu­tatkozott, melyet északon a Visztula, dé­len pedig a Kárpátok hegylánca határolt. Mivel a hadművelet a német szövetséges együttműködésével volt elgondolva, meg­felelő megbeszélések előzték meg, mely­ irta: vitéz Németh Lajos ny. tábornok nők tárgya nemcsak a hely, időpont és az e célra kijelölendő erőket érintette, ha­nem a parancsnokl­ás kérdését is. Hiány­zott, mint tudjuk, az egységes vezetés és így ez volt talán a legkényesebb kérdés. Végre úgy egyeztek meg, hogy az áttö­rést Mackensen fogja vezetni (mellette Seeckt mint vezérkari főnök), de névleg a cs. és Mr. hadseregfőparancsnokságnak lesz alárendelve. A hadműveletben részt­­vett a magyar-osztrák 3. és 4. hadsereg, nagyon sok magyar csapattal és maga­sabb parancsnokkal és a német 11. had­sereg. • Az előkészületek nagy alapossággal és körültekintéssel történtek meg. Fősúlyt a titoktartásra, azonkívül lehetőleg sok tüzérségnek az összpontosítására fordí­tottak, mivel az oroszok állásaikat mód­felett erősen építették ki. Április végén az összes előmunkálatok tervszerűen ké­szen voltak. Az ellenség készülődéseinket részben nem vette észre, részben nem méltatta azokat kellőképen. Hozzájárult, hogy az orosz legmagasabb katonai veze­tők között éppen akkor volt igen hiányos az együttműködés. Május 2-án reggel 1000 ágyú és akna­vető — eddig ismeretlen tömeg! — egy­szerre kezdte működését. Ez volt a világ­háború első „pergőtüze“. Amikor órákig tartó ágyútűz után a gyalogság rohamra indult, eleinte igen könnyű munkája akadt. Az ellenséges állásokat e rettene­tes tüzorkán összerombolta vagy a föld­del egyenlővé tette. Az ellenség közül az, aki nem volt halott vagy sebesült, majd­nem harc nélkül adta meg magát. Százá­val, sőt ezrével jöttek át az oroszok a mi vonalainkba látszólag örülve, hogy meg­menekültek a biztos halál elől. Amikor azonban a hátulról előrevont orosz tar­talékok tűntek fel, derék gyalogságunkra hárult a feladat, mint mindig, hogy a sikert kibővítse és a támadást előrevigye. Délben már Gorlice, az orosz állás egyik kulcspontja, este pedig az ellenséges vo­nal kb. 16 km. szélességben a kezünkben volt. Az áttörés sikerült! A Kárpátok arcvonala és így elsősorban Magyar­­ország is felszabadult a fojtogató halálos orosz szorítás alól! A magyar csapatok és vezetők — sokan még, hála a Gondviselésnek, közöttünk vannak — kiválóan állották meg helyü­ket és kivették oroszlánrészüket e nagy­szerű győzelemből. Sohasem szűnő hála, köszönet és az elismerésnek minden neme illeti e hősöket! A hadiszerencse ez alkalommal hű ma­radt a központi hatalmakhoz. A nyár folyamán visszafoglaltuk Lemberget, Przemyslt és szeptember végén egész Nyugatoroszorszá­g Varsóval, Wolhynia összes váraival és városaival birtokunk­ban volt. Az 1915 tavaszán uralkodó nyomasztó, szinte reménytelen politikai légkörbe a katona hozott új lendületet és erőt! «S mindig kívánatos a nyírt se!» meggyógyítsa» Zichy János grófi elnöki székfoglalója a Nemzeti Összetarts Társaskörében — Baranyay J­usztin emlék­beszéde Apponyiról (A Nemzeti Újság tudósitójától.) Vasárnap délelőtt volt a Nemzeti Összetartás Társas­körének közgyűlése, amelyen Bar­any­ay Jusz­tin egyetemi tanár mondott rendkívül érdek­lődéssel és nagy figyelemmel fogadott emlék­beszédet a társaskör elhunyt elnökéről, Ap­­ponyi Albert grófról. Bar­any­ay Jusztin Apponyi lelkének fény­töréséről beszélt, arról, hogy milyen egyéni formában vette fel lelkébe és élte át korának uralkodó eszméit, a nacionalizmust, a magyar közjogot, a tizenkilencedik század humaniz­musát, a polgári demokráciát, a szocializmust, a legújabb kor univerzalizmus felé való vá­gyódását és a magyar jogfolytonosság gondo­latát, a legitimizmust. Apponyi vallásosságá­ról többek között a következőket mondotta: — A kor legműveltebb férfiának lelkében, amikor az a genfi tó partján elhagyta 86 éves porhüvelyét, ugyanaz a gyermeki, alázatos, mélységes és fenséges keresztény hit élt, ame­lyet egykor az eberhardi kastélyban gondos szülök csepegtettek a kisgyermek lelk­ébe, amelyet a kalksburgi kollégium jezsuita atyái a serdülő ifjú lelkében annyi szeretettel gon­doztak. Apponyi Albert maga tette meg a nagy vallomást, hogy katolikus lelkének hitét a kétség árnya soha meg nem szállta. Nagy­szerű, lélekzetelállítóan nagyszerű jelenség. Egy férfiú, akiben a neni lángja ragyogott, ki korának egész műveltségét felvette magába, ki végigküzdötte több mint két emberöltőn át az európai ember minden lelki problémáját, kire a világ csábításának és kisértésének az az árja zúdult, amely csak a kivételes szüle­tésű, kivételes vagyonú, kivételes fizikumú és kivételes szellemű férfi osztályrésze lehet, ki látott maga körül nem egyszer ősi hitet össze­­omlani, ki ismert egyházában gyarló papokat és főpapokat, végigment a patriarchiai évek hosszú során lelkében azzal a hittel, amelyet a szent keresztség kegyelme öntött beléje. A Széchenyi István lelkivilágával vont pár­huzam után Baranyay Jusztin beszédét így fejezte be: — Apponyi lak­óne­k struktúrája Michelan­gelo nagyszerűségét mutatja. A hatalmas, masszív épületet azonban belülről Fra Ange­lico da Fierola légiee, mennyei, imbor, szent festményei borítottá­k. Ebben a hatalmas fér­fiúban, akinek alakja letűnt hősi korok ide­jére emlékeztetett, akinek szelleme az európai művelt nép egészét hordta magában, mindig volt egy ártatlan, tiszta, naiv, szent gyer­mek is. A mély meilletődéssel hallgatott nagyvo­nalú emlékbeszéd után a közgyűlés egyhan­gúan elnökévé választotta Zichy János grófot és al­elnökévé Károlyi József grófot. Zichy János gróf, a megválasztott új elnök 4rrR Szabad orvosválasztás! Betegség ellen biztosítson az ANGLO-HHNUBIAN LLOYD Általános Biztosító Részvénytársaságnál Budapest, V., Hold utca 91. a maga és Károlyi József gróf alelnök nevé*­ben köszönetet mondott a bizalomért. I — Nehéz lesz az én szerepem — mo­n­dotta — annak a férfiúnak a helyén, aki­* nek a személyisége egyedül elég volt arra, hogy a kört fenntartsa és az eszmét pro-* pagálja itthon és az ország határain ki-i­vül. Teljesen átérzem a feladat nehézsé­gét, mégis köszönettel fogadom a bizal­mat és minden erőmmel azon leszek hogy, megfeleljek annak a nehéz munkának, amely Apponyi Albert gróf utódjára a kör elnöki székében vár. Szükségem van azonban a kör valamennyi tagjának fo­kozott támogatására, mert csak összetar­tással és egymás segítésével, megértésé­vel végezhetjük el a ránk bízott feladato­kat. Az oroszlán bátorságával kell cse­lekednünk, azzal a meggyőződéssel, hogy­ az összefogó erő a Duna völgyében nem lehet más, mint az a király, akit mi vá­runk. — A mai időben különösen fontos, hogy minden körülmények között fenntartsuk a kört, amely a legitimizmus bölcsője volt és amely ezt a gondolatot ápolta, fejlesz­tette. Sohasem voltunk közelebb az eszme megvalósulásának a lehetőségéhez, mint ezekben a pillanatokban, amikor úgy lát­­szik, hogy a mi eszménket európai érdek­lődés veszi körül. Idehaza olyan hangok hallatszottak, hogy a trón betöltése, a ki­­rálykérdés megoldása nem időszerű és nem kívánatos. Az ilyen hangokkal szem­ben kifejezést kell adnom annak a meg­győződésemnek, hogy ennek a kérdésnek a nyitvatartása seb a nemzet testén és gyógyításra vár. Valamely sebnek állandó nyitvatartása nem vezethet másra, mint a szervezet gyengítésére, mindent el kell követnünk tehát, hogy a seb minél előbb meggyógyuljon. El tudom képzelni, hogy lehetnek sebek, amelyeknek idő előtt való begyógyítása nem opportánus, de ennél a sebnél elég hosszú időt fordítottunk már a nyitvatartásra és senki előtt sem lehet vitás, hogy a meg­gyógyítás minden kö­rülmények között kívánatos.­­ Ezt vallom­­,én és ezt vallja az egész társaskör és ennek a meggyőződésnek a jegyében veszem kezembe azt a zászlót, amelyet Apponyi Albert gróf kezéből ki­ragadott a halál. A termet zsúfolásig megtöltő közönség lel­kes tapssal fogadta­ Zichy János gróf beszédét, ma­ meghallgatták az igazgatóság jelenté­sét, amelyben az igazgatóság köszönetet mond Zichy János grófnak, Csekomnics Iván grófnak, Széchenyi Aladár grófnak a kör fenntartása érdekében végzett lelkes és áldozatkész mun­kájukért. Módosítani kell a népszövet­ség revíziós ellátását F. Llevellyn-Jones angol képviselő nyilat­kozata a revízió akadályairól London, május . (A Nemzeti Újság tudósítójától.) F. Llewellyn-Jones angol képviselővel be­szélgetést folytatott a Magyar Távirati Iroda tudósítója s ez alkalommal a ma­gyarság e régi barátja a revízió kérdésé­ről nyilatkozott. Utalt MacDonald és Mussolini római tanácskozásaira s azt az aggodalmát fejezte ki, hogy a revízió leg­nagyobb nehézsége a népszövetségi alap­okmány fogyatékos és nem kielégítő intéz­kedései. Az alapokmány 19. szakaszának két fő hiánya a következő: először a Nép­­szövetség közgyűlésének teljes egyhangú­ságát követeli, másodszor még az egy­hangú határozat is pusztán az érdekelt államoknak adandó tanács jellegével bírna. Ezért a Népszövetség bárminő köz­benjárási kísérlete gyakorlatilag meddő és eredménytelen volna. A helyzet orvos­lásához feltétlenül szükség van a 19. sza­kasz olyan módosítására, hogy abszolút vagy kétharmad, esetleg háromnegyed többség határozhassa el, hogy bizonyos lépéseket kell tenni a békerevízió érdeké­ben. Nyilatkozata további részében kifej­tette, hogy még a felületes szemlélő is meg fogja érteni, hogy Európa békéje attól fü­gg, hogy a Népszövetség határo­zott politikát kövessen azoknak a hatal­maknak befolyása alatt, amelyek a fő felelősséget viselik Európa háború utáni térképének megrajzolásáért. Kombinált bátorok, háMk, ebátUSk olcsó árban

Next