Nemzeti Ujsag, 1933. június (15. évfolyam, 123-145. szám)
1933-06-04 / 126. szám
Vasárnap, 1933 Június 4. szEMZE ál ÜtöAn A FRANCIA SZÖVETSÉG TÚLHATALMA A világháború és az úgynevezett békeszerződések logikus következménye az egyre fokozódó gazdasági és politikai anarchia lett, amely legsúlyosabban az évek óta dúló világkrízisben ütközik ki. Miután ez idők folyamán a győző és semleges államokat sem kímélte meg, általános érdekből meg kellett kísérelmi az ellentétek és súrlódási felületek letompítását, hogy az újabb, ezúttal katasztrofális jellegű, beláthatatlan végű megmérkőzésnek elejét vegyék, amelynek pedig múlhatatlanul be kell következni a békés törekvések meghiúsultával, az egyenlő erejű érdekszférák és hatalmi csoportok kialakulása után, mely pedig manapság könnyebben és gyorsabban történhet meg, mint általában gondolják. A kulisszák előtt s még inkább azok mögött már régóta elkeseredett küzdelem folyik, amelybe immár aktíve beleavatkozott Roosevelt is, feladva az Unió eddigi politikáját. Időnként biztató, sőt hamis hírek jönnek, amelyek nem szolgálhatják a közvélemény megnyugtatását, mert a felcsigázott várakozás utáni csalódás semmivé teszi a jogosult reménységet is. A főütközőpont megint csak a franciák és szövetségeseik által állandóan szőnyegen tartott biztonsági kérdés. Addig semmiféle formában nem akarnak leszerelni, vagy a fegyverkezést csak csökkenteni is az egyenjogúság felé való törekvés jegyében, amíg a jelenlegi területi és hatalmi állapot további változatlan fenntartására garanciákat nem kapnak, — olyan garanciákét, melyek legalább is akkora biztonságot nyújtanak, mint jelenlegi túlhatalmuk. Látszólag tehát defenzívában vannak, mert birtokon belül akarnak maradni , a kötendő nemzetközi megegyezéssel mindenekfelett ezt akarják biztosítai. Írta: Rátz Kálmán őrnagy Nem kerülhet sor háborúra Túlhatalmuk igazolására még ma is állandóan a legyőzöttek nyakába varrják a világháborús felelősség kérdését, amelyet egyébként a békeszerződésekben is lefektettek és a kényszerhelyzetben levő legyőzöttekkel rosszhiszeműen elismertették, hogy csakis ők okozták a katasztrófát. A háborús irodalom adattengeréből , nem utolsó sorban az oroszok által nyilvánosságra hozott titkos cári levéltári dokumentumokból, valamint az antant vezérlő egyéniségeinek saját emlékirataiból kétségbevonhatatlanul kiderült, hogy kiket illet a háborús felelősség oroszlánrésze. Ha személyeket akarunk okozni, akkor elsősorban is a francia és angol bankokrácia és nehézipar képviselőit, a zsoldban tartott orosz háborúpárti politikusokat és katonákat, a revanseszme, a panszlaviz- intis és a felszított sovinizmus őrültjeit általában mindazokat kell bűnösökként megjelölni, akik a felidézendő háborúból bármi néven nevezendő hasznot akartak A gyöngysor Regény irta: Surányi Miklós . A Hotel Continental éttermeinek egész személyzete megjelent azon az esküvőn, amelyen a kapucinusok templomában Paul Durand örök hűséget esküdött Louise Grande kisasszonynak, s ez alkalommal mindenki megállapította, hogy szebb és összeillőbb pár régen került össze az Ég kegyelméből. A vőlegény karcsú, magas, szőke fiatalember volt, megjelenésével olyan hatást tett, mint az angol parlament egy előkelő ifjú tagja. Remekbe szabott zsakett feszült a termetén és az ünnepélyességtől kissé sápadt arcán egy kedves és igénytelen gyermek mosolya játszott. A menyasszony alacsony, de rendkívül aranyos termetű, barna lányka, azt hinné az ember, hogy még a tizennyolcadik évét sem töltötte be, de a szálloda személyzete tisztelettel nézett fel rá, mint a személyzeti iroda titkárnőjére, aki a maga apró fehér kezében százhuszonnégy ember életsorsát, jó- vagy balszerencséjét tartotta. Egyébként Dunand úr is a szálloda alkalmazottai közé tartozott, s hogy jobban megismerjük őt, álljanak itt személyi adatai, mint ahogy azok a titkárkisasszony főkönyvében olvashatók. Paul Durand 1900 január 12-én született Lyonban. 1918. július 22-én elvégezte az École normale-t s aztán beiratkozott a felsőkereskedelmi akadémia éjjeli tanfolyamára. Ugyanekkor belépett a Continental szállodába, irodai és éttermi gyakornoknak. 1921-ben megkapta a felsőkereskedelmi iskola diplomáját és egyúttal a XXI. kerületi vendéglős-, kávés- és cukrász-ipartestület bizonyítványát is arról, hogy akár a konyhában, akár az éttermekben, akármilyen minőségben alkalmazható. 1925 december havában a szálloda igazgatósága kinevezte őt a második emelet szobafőnökévé. Hogy ez milyen nagy rang, azt csak az tudja felfogni, aki ismeri a párisi szállodák második emeletének arisztokratikus hagyományait. 1927-ben egy évi tanulmányúton volt a kontinensen és Angliában, 1929-ben hozai s a véróceánból maguknak aranyat desztillálni. Egy országot, vagy egy hatalmi csoportosulást felelőssé tenni semmiképpen sem lehet, ha a tárgyilagosságnak és az igazságra való törekvésnek csak látszatát is akarjuk kelteni. A legyőzöttek lefegyverzésének, illetve teljesen védképtelenné tevésének erkölcsi alapjául feltüntetett felelősség tehát a világ közvéleménye előtt már régen egyszerű ürüggyé devalválódott s amenynyiben a béketörekvések és az ezzel kapcsolatos fegyverkezés-csökkentési kísérletek meghiúsulnának, bizonyos,hogy Franciaország és szövetségeseit okolnák. Háborúra azért — minden rémhír dacára — belátható időn belül nem kerülhet a sor a kapitalista-nacionalista Európán belül. Egy komoly háborúhoz két fél kell, mely egymással egyáltalán küzdeni képes. A francia liga túlhatalmával szemhat hónapot Amerikában töltött és 1930 január 12-én kinevezték őt az éttermek üzletvezetőjévé. Szédületes karrier. Louise Grande kisasszony életrajzi adatai nemkülönben rendkívüli és meglepő eseményekben gazdagok. Született 1907 december 5-én. A bérmálás szentségét felvette 1920-ban, virágvasárnapján. A kereskedelmi iskolát 1928-ban végezte el, de ezt megelőzően 1927 december 20-án megismerkedett Paul Durand úrral, egy farsangi vigalom alkalmával Ehhez hasonló nagy és sorsdöntő dátum még csak egy van életében és ez 1929 december 20-ika, amely napon őt Durand ur egy kétszáz frankon vásárolt hamis gyöngynyakékkel lepte meg és ezzel eljegyezte őt menyasszonyául. 1930-ban nevezte ki Louiset az igazgatóság a személyzeti osztály titkárnőjévé s három hónappal később az igazgató, Pierre Weber ur felajánlotta, hogy kis palotát vásárol neki Neuilly környékén, hozzá való személyzettel és két autóval, egy túrakocsival és egy Citroennel. Louise kisasszony az ajánlatot kereken visszautasította és állását az igazgató rendelkezésére bocsátotta. Mindenki azt hihetné, hogy ezek után az igazgató hat havi végkielégítéssel elbocsátotta őt. Ám aki ezt hiszi, csalódik. Az igazgató úr elismerését fejezte ki a titkárnő erkölcsössége és hűsége felett és sok szerencsét kívánt neki Paul Durand úrhoz, aki a földkerekség legderekabb leányát kapja feleségül. Szép jelenet volt ez. Louise kisasszony majdnem sírva fakadt és az igazgató szemében is mintha könny csillogott volna. Az igazgató hatvan éves volt és sokszor gyermekes ellágyulás vett rajta erőt Véredényelmeszesedés — gondolta ilyenkor az igazgató és hálát adott a sorsnak, hogy ilyen tántoríthatatlan és tiszta lelkű fiatal hölgyet sodort az útjába. — Fogadjon el azonban tőlem egy tanácsot — szólt az igazgató úr megilletődve, atyai hangon. — Erről a dologról ne szóljon semmit Durand úrnak. — Nekem nincs titkom Paul előtt — suttogta a titkárkisasszony. — Felesleges fájdalmat okozna neki. Vigyáznia kell, hogy jövendőbeli férje ne gyanakodjék sem a jelenére, sem a múltjára. A férfiak rosszhiszeműsége határtalan. Ha ön elmondja neki az én tapintatlan és dőre ajánlatomat, azt fogja hinni, hogy ön erre nekem valami alkalmat és bátorítást adott kacérságával, vagy szabados modorával. A leány felcsattant. — Paul ismer engem. Az igazgató szelíden ingatta a fejét. — Sohasem ismerünk senkit. A férfiak meg különösképen sohasem ismerik a nőket. És ha közülök valakit szeretnek, arról minden rosszat hajlandók feltételezni. Louise megijedt. Tudta, hogy az igazgató bölcs és tapasztalt ember. Feltette magában, hogy Paulnak az esetről nem szól, hanem erős lélekkel és nyugalommal várja a fejleményeket. Az igazgató úr nyilván jobban ismeri az életet, mint ő. Paul Durand és Louise Grande, tehát 1931. február 16-a óta házastársak s bár ezt a szálloda személyzeti hagyományai kárhoztatták, férj és feleség megmaradt a hatalmas vállalat szolgálatában. Az esküvő után mindketten négy heti szabadságot kaptak s a mézesheteket Londonban töltötték. A négy hét úgy röppent el fejük felett, mint egy, egyetlen egy szerelmes óra. Mire felocsúdtak, lejárt a szabadság ideje, s vissza kellett térniök Parisba. Párisban azonban, úgy látszik, ez alatt a négy hét alatt lassan cammogott az idő és az események ijesztően gazdag sorozata torlódott egymásra. Ez alatt a négy hét alatt kitűnt, hogy a Continentalszálloda vezetésében végzetes hibák történtek s a részvényesek rémült megbotránkozása elsöpörte helyéről Pierre Weber urat, a vezérigazgatót. Helyébe az aligazgató, Gaston Roux úr lépett, aki úgy akarta rendezni a vállalat ügyeit, hogy elsősorban alaposan felforgatta a különböző osztályok személyi beosztását. Számos embert elbocsátott, néhányat előléptetett, újakat vett fel és a legjobb helyekre kegyenceit, ültette. Minden megváltozott a Hotel Continental kebelében, csak az éttermi üzemvezető és a titkárkisasszony állása látszott rendületlennek. A szálloda személyzete, mint a megbolygatott hangyaboly kétségbeesetten szaladgált, hogy a maga számára mentse, ami menthető. Az elbocsátottak ádáz harcot kezdtek, hogy visszafoglalhassák pozíciójukat. Akik benn maradtak, nem riadtak vissza a legkétségbeesettebb eszkiv politikai, gazdasági, esetleg katonai kapcsolatokat vesznek fel. így tehát — egyelőre — Lengyelország, valamint Románia és Csehország kelet felől tehermentesítve lettek s erejük nagy részét szükség esetén nyugati irányokban vethetik latba közöktől sem, hogy előmenetelüket, kierőszakolják s a legjobb helyeket biztosítsák a maguk számára. Durand úr és Durandné asszony távol voltak. Ennélfogva az éttermi üzemvezető és a személyzeti titkárnő állása kész prédának látszott. Két ilyen zsíros és rangos állásért, érdemes a szerencsét korrigálni. Minthogy pedig a távollevőknek soha sincs igazuk, az ellenük indított támadás sikerében nem is kételkedtek azok, akik a helyükre pályáztak. Mindenekelőtt névtelen levelek ostromolták meg az új vezérigazgatót, hogy óvakodjék a személyzeti osztály titkárnőjétől, akinek nagy része van abban, hogy a szálloda anyagi ügyei megrendültek. A névtelen levelek írói tudni vélték, hogy a volt vezérigazgató, Pierre Weber úr és Louise Grande kisasszony között éveken keresztül bűnös viszony volt, amely az öreg és szerelmi szenvedélyében beszámíthatatlan embernek temérdek pénzébe került. A két bűnös cinkostársa, hogy egyszerűsítse a dolgot, nemrég feleségül vette a titkárnőt, aki hozományul temérdek készpénzt s egy palotát Neuillyben és a kincseket érő ékszerek egész garmadáját hozta. Gaston Roux, az új vezérigazgató azonban rendíthetetlen volt. A névtelen leveleket papírkosárba dobta, a fiatal házaspárt nem háborgatta, amig szabadságuk le nem telt s amikor visszaérkeztek, biztosította őket legteljesebb bizalmáról és rokonszenvéről. Paul és Louise elfoglalták régi helyüket a vállalat vezérkarában. A személyzet azonban nem nyugodott. Ha az új vezérigazgatónál nem boldogulnak — gondolták magukban — aknákat fognak elhelyezni a házaspár családi boldogsága és nyugalma alatt. Paul egyre-másra kapta a névtelen leveleket, amelyek vérlázító dolgokat közöltek vele a régi vezérigazgató és a titkárnő viszonyáról. Paul eleinte gúnyos fölénnyel mosolygott a levelek tartalmán. Paul még a szerelemnek abban a mámorral teljes korszakában élt, amikor az ember hajlandó azt hinni, hogy tökéletesen ismeri azt, akit szeret. Nem hitt semmit senkinek, csak Louisenak, aki a szerelem és a hűség eleven szobrának tűnt fel s magát a legelvetemültebb gonosztevőnek tartotta volna, ha e szobor tisztaságában MILYEN nagy gondot okoz a szülőknek a gyermek rendes táplálása! Csak nagy biztatásra, — erőltetve — kedvetlenül nyúlnak az ételhez. Annál nagyobb örömmel isszák meg az Ovomaltine-s tejet. Az Ovomaltine jóizű, kellemes. Amelyik gyermek a tejet nem szereti, Ovomaltine-val azt is megkedveli. Szüksége van rá minden gyermeknek. Testének felépítéséhez, a rendes táplálkozáson felül, tápértékben és vitaminokban az Ovomaktine nyújtja a serdülőnek azt a többletet, amelyre feltétlenül szüksége van. Piros,pozsgás, rózsás lesz az arca, teltek az idomai, könnyebben tanulja meg a leckéjét, ha reggelire, uzsonnála rendszeresen kap a gyermek 2—3 kávéskanálnyi „Ovomaltine"-t a csésze tejébe. Napközben — nyalánkság helyett — kellemes izű dragée alakjánban fogyaszthatja az Ovomaltine-t. OVOMALTINE AZ ERŐ ÉS EGÉSZSÉG FORRÁSA ben ezidőszerint, nincsen megfelelő csoportosulás, akaratát bármikor ráerőszakolhatja Európára és megakadályozhat minden ellenséges megmozdulást, sőt még ennek előkészületeit is. Még Szovjetoroszországgal is a lehető legbarátságosabb viszonyba léptek és napjainkban intennmii i ——a Ks^wUiiannfi'm.Jii-iMBM Memnmei»