Nemzeti Ujság, 1934. január (16. évfolyam, 3-24. szám)

1934-01-05 / 3. szám

^ ibi ________________winchin I UJSÁG ■■■^——^Min _._r!!^1^ keresni. Ezért vágták kicsinyek és na­gyok Staviszky fejéhez az ötszázmilliót, mert tudott ígérni és mert mindaz, amit mondott, nem volt reális, de légvárakat ígért. Azok, akik nem hisznek az öteme­letes házban és nem hajlandók reá hite­lezni, hajlandók beülni a kacsalábon forgó várba is, ha azt olcsón és az uzso­rás módjára szerezhetik be. Benavente, a spanyol költő, Nobel-díjat kapott azzal a vígjátékéval, amelynek az a címe: Mesterséges érdekek. Egy szél­­­hámos a hőse ennek a vígjátéknak, aki becsap egy egész országot, de akit végül futni hagynak és nem lepleznek le, mert amint a darab hősei mondják: szövetsé­gesünkké kell tennünk, aki mindent tud rólunk! A Staviskyak, az Oustric-ok, a Kreuger-ek és a nemzetközi pénzpiac többi szélhámosai, a nagy és kis szélhá­mosok és fezőrök mindenütt, azért tudnak hódítani, azért tudják a rejtett aranyat is előcsiholni a páncélszekrények mély­ségeiből, mert olyanok, mint a hammelni patkány fogó volt, azt a sípot tudják meg­szólaltatni, amelyeket, csak süket fülek hallanak meg. Az a nemzetközi mozgó tőke, amely süket a gazdasági szükséges­ségek követelései számára, meghallgatja a Staviskyakat és ha akárhányszor is fizet reájuk, mindig csak újból meghall­gatja és követi is őket, mert ez az ösztöne és mert ezek a fezőrök szólalnak meg az ő igazi lelkéből. Budapest, január 4. Gróf Csekonics Iván országgyűlési képviselő a Neues Wiener Journalban cikket írt, amely az osztrák politikai életben nagy feltűnést keltett. Gróf Cse­konics Iván cikkében ismerteti a legiti­mista mozgalom fejlődését az összeom­lás idejétől kezdődően. Hangoztatja, hogy a pragmatica szanctio érvényben van, mert kétoldalú megállapodás, a­mely az egyik szerződő fél által egy­oldalúan nem bontható fel. A törvényes magyar király pedig sem a maga, sem utódja nevében nem mondott le jogai­ról. A pragmatica szanctio megszűnése tehát szóba sem jöhet. IV. Károly halála után jogai törvényes örökösére szálltak, aki nemcsak a Habsburg—Lotharingiai ház törvényei, hanem a pragmatica szanctio értelmében is teljes jogú örö­köse és törvényes utódja a magyar trón­nak. Magyarországon nincs párt, vagy politikai csoport, hanem az állampolgá­rok tömegei képviselik azt a gondolatot, hogy az ország nem királynélküli ki­rályság, hanem királyság, amelynek ki­rálya van, aki azonban nincs abban a helyzetben, hogy királyi jogait tényleg gyakorolhassa. A legitimizmus célja mindenekelőtt a magyar királyság ezer­éves tradícióinak a visszaállítása. Ezen­kívül a legitimisták biztos eszközt lát­nak a restaurációban a trianoni béke­­szerződés revíziójának a megvalósítá­sára. Örömmel üdvözli gróf Csekonics Iván az osztrák renaissanceot, különö­sen a legitimista front megerősödését és a gazdasági egyesülés gondolatát Ausz­tria és M­agyar­ország között. A külföld­ nek többé-kevésbbé mindegy, milyen for­mában egyesül Ausztria és Magyaror­szág a Habsburg-jogar alatt, fontos azonban mindenekelőtt, hogy egységes gazdasági terület legyen a Duna völgye, amellyel újra fel lehet venni a régi gazdasági összeköttetéseket. Másrészt a nagyhatalmak is előbb-utóbb arra a be­látásra jutnak, hogy Kelet és Nyugat találkozásánál feltétlenül sz­ükség van erős politikai hatalomra, amely az euró­pai egyensúly helyreállítását biztosítja. Gróf Csekonics Iván cikkét az osztrák politikai életben igen élénken kommen­tálták és az újévi nyilatkozatokban, a­melyeket főként osztrák legitimista po­litikusok tettek, részletesen hivatkoztak rá. A XX. SZÁZAD FORRADALMA a legnemesebb európai A Szellemi Egyesületek hagyományokra Szövetségének IX. nagy-í­ő­gyűlése a Pázmány­támaszkodi­k Egyetem aulájában A Szellemi Egyesületek Szövetségének IX. nagygyűlése csütörtökön délelőtt tíz órakor nyílott meg a Pázmány Péter Tudomány­egyetem délszaki növényekkel díszített aulá­jában. A hatalmas terem zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. Az első sorban foglaltak helyet Horthy Miklós kormányzó felesége, Jó­zsef főherceg, Petry Pál kultuszállamtitkár a kormány képviseletében. Az elnöki emel­vényen gróf Teleki Pál, a kongresszus elnöke és herceg Rohan Károly Antal, a szövetség főtitkára, az elnöki asztaltól jobbra, külön széksorokon a diplomáciai kar tagjai és a hatóságok képviselői. A nagygyűlésen tizen­négy külföldi állam képviseletében hetvenegy kiküldött jelent meg. A magyar csoport tag­jainak sorában ott láttuk gróf Zichy Rafael­nét, a csoport elnökét, özv. gróf Apponyi Al­­bertnét, valamint leányát, Marika grófnő fér­jezett Rohan hercegnét, Waller Lajos volt külügyminisztert, valamint herceg Hohenlohe Ferencnét, Húsz István tábori püspököt; a külföldi kiküldöttek soraiban von Stauss, a német birodalmi gyűlés alelnöke, báró Lers­­ner, a Versaillébe kiküldött­ német békedele­gáció egyik vezetője, de Stefani volt olasz pénzügyminiszter, Francesco Orestano, az Accademia d Italia főtitkára, Targowski len­gyel szenátor, Gimenez Cavallero madridi egyetemi tanár, Poirier, Thomas és Vermeil francia egyetemi tanárok, Jane­ff bolgár egye­temi tanár, Kokoschka osztrák festő, Thomas Greenwood londoni egyetemi tanár és neje, valamint sokan mások foglaltak helyet. Megnyitják a kongresszust Elsőnek gróf Teleki Pál az elnöki székből rövid francia üdvözlő beszéddel köszöntötte a megjelenteket s hangsú­lyozta, hogy a nagygyűlés tagjait fo­gadó magyar vendégszeretet nemcsak kötelező udvariasságnak a megnyilvánu­lása, hanem kilenc évszázados történelmi hagyomány, mert már Szent István vég­rendeletében meghagyta, hogy fogadjuk mindig szívesen az idegeneket, akiknek befogadása csak hasznos lehet az or­szágra. — A mostani nagygyűlés fő témája — folytatta az elnök — a hagyomány és a forradalom egymáshoz való viszonyá­nak és a szellemi élet különböző terüle­tein való megnyilvánulásának kifejtése. Lényegében véve a hagyomány és a for­radalom között nincs ellentét, mert a hagyomány — ha helyesen fogjuk fel és nem engedjük megcsontosodni — nem más, mint az élet és abban benne van a jövő is; másfelől a forradalom sokszor nem más, mint gyorsabb ütemű időszaka az életnek, amely sokszor csupán a fej­lődésében megakadt szerves haladás sza­baddá tételét jelenti. Ezután Petry Pál kultuszállamtitkár a kormány nevében üdvözölte a kongresz­­szust, majd dr. Balogh Ernő orvoskari dékán az egyetem nevében meleg han­gon kívánt sikert a nagygyűlés munká­jához. Végül Huszár Aladár főpolgár­mester Budapest székesfőváros üdvöz­letét tolmácsolta. A konzervatív forradalom Általános figyelem közepette emelkedett szó­lásra herceg Rohan Antal Károly, a szövet­ség agilis főtitkára. — Ceark látszatra tűnik véletlenségnek — mondotta —, hogy a nagygyűlés most Budapesten ül össze, mert Magyarorszá­gon a vezető férfiak úgy a múltban, mint a jelenben mindig kitűnő példát adtak arra, hogyan kell összeegyeztetni az erős nemzeti érzületet a nemzetközi együttér­zés és a kölcsönös megértés szükségével. A szövetség mozgalmának éppen ez a legjellemzőbb vonása: első feladata a nemzeti szellem és az európai szellem összeegyeztetése. Mi Európát úgy fogjuk fel, mint egységet a különféleségben,­­ el­ismerjük és valljuk a nemzetek különfé­­leségét és hirdetjük, hogy éppen e­z a különféleség az alapja Európa haladásá­nak ; de ugyanakkor igyekszünk előmoz­dítani a kölcsönös megértést, mert ebben első feltételét látjuk az európai szellem kifejlődésének. A továbbiakban a nagygyűlés főtémá­­jának lényegét fejtegette és megállapí­­totta, hogy amííg a XIX. század hagyo­mányai voltaképpen szintén forradalmat jelentettek a korábbi hagyományokkal szemben, addig a XX. század forradalmi szelleme — legalább is anyagiasságtól mentes vonatkozásban — a legnemesebb európai hagyományokra támaszkodik. Történelmi szempontból tehát joggal le­het konzervatív forradaloméról beszélni. Másfelől tény az, hogy Európa fejlődésé­nek és szellemi kiválóságának éppen az volt mindig egyik legfőbb tényezője, hogy nem csontosodott meg a hagyományok­ban, hanem örökös megújhodással fej­lesztette tovább a szellemi életet. Az előadások Tíz perces szünet után Freyer Henrik lip­csei egyetemi­ tanár „Hagyomány és forrada­lom a világképben“ című értekezését olvasta fel. Kifejtette, hogy a forradalmak soha sem jelentik egyedül a társadalom felbomlasztását, ellenkezőleg történelmi időszakoknak tekint­hetők, amikor­­új emberek új életformákra törnek. Ilyen szempontból a mai korszak is forradalminak mondható. Majd a német bel­­állapotok markáns példáival bizonyította, hogy a mai fiatal német generációkban milyen reakciót váltott ki a wedmari rendszer, vala­mint, hogy minő szimbólumokhoz ragaszkodott a mindenekelőtt biztonságáért aggódó polgári ideológia. Majd Poirier, algíri egyetemi tanár a tudo­mány hagyományairól és forradalmairól tar­tott előadása szerint minden eredmény csak 3 fokozatos haladásnak köszönhető. T­gy a ha­gyomány, mint a forradalom szelleme ártal­mas, ha túlzásokba téved. Délután négy órakor eszmecserére gyűltek össze a kongresszus tagjai, amelynek során felszólalt Francesco Orastano római egyetemi tanár, aki a modern ember logikájában a vi­lágháború óta végbement nagyarányú válto­zásokkal foglalkozott. A kitűnő olasz meg­győzően mutatta ki, hogy mennyire a külön­legességekre terelődik az emberiség figyelme. Hogyan irtózik a mai ember az elvont tények­től. Mennyire a valóságra tör s így hogyan jut el az egyszerűséghez, amely a szimbólu­mokhoz vezet. A tudomány és gondolkozás szimbólumai pedig a hipotézisek segítségével juttatják el az embert a tények tisztánlátá­sához. Ezután Edmond Vermeil, a strassburgi egyetem világhírű professzora emelkedett szó­lásra, aki igen érdekesen reflektált Freyer lipcsei tanár fejtegetésére. Este az Operaházban díszelőadás volt a kon­gresszus résztvevői számára. rö­l­é­t­ nek, akik a vármegyék szabad légköré­ben edződtek meg. Felemelte az aktacsomót az asztalról, rápillantott , felém fordult: — Igen — szólt s acélszürke szeme megvillant. — Nálam van az ügy, de még nem foglalkozhattam vele. Jöjjön fel öcsém uram a jövő héten, kedden. Akko­rára elolvasok mindent s megmondom a véleményemet is. Éreztem, hogy ez nem olyan ember, aki valakinek a kedvéért a véleményét meg­változtatná. Megköszöntem a figyelmessé­gét s hazamentem. .Kedden azután újra megjelentem. Elgondolkodva nézett rám s szórako­zottan az aktacsomó felé nyúlt. — Igen, ez az ügy az. Emlékezem. Felemelte az egész aktacsomót , újra visszadobta az asztalra. Azután előzéke­nyen rámpillantott. — Hát mi is az öccémuram kívánsága ! Előadtam neki kérésemet. — Hát igen — szólt elgondolkodva. — Nekem is az a nézetem, hogy ebben az ügyben nem bűnös ez az ember... No, majd meglátjuk... Jöjjön fel öcsém­­uram jövő héten s akkor az ítéletet is közölhetem. Boldogan ugráltam át a lépcsőfokokat, amig lejutottam az utcára. Fiatal ügy­véd voltam, minden kis sikert lestem s bármilyen kellemetlen is volt az emléke a korcsolárosnak, a szavai kemény nyu­galmából, rideg egyszerűségéből az volt a meggyőződésem, hogy esze ágában sem vélt a két legényt a kivándorlásban tá­mogatni, csak pénzt akart keresni. Egy hét múlva felmentem az államtit­kárhoz. Ugyanazzal az úri nyugalommal fogadott­, mint előbb. Nagy várakozás­sal függesztettem rá a szemem. Ő kikereste az aktát, belenézett, aztán felemelte a fejét. — Szóval az ítéletre kiváncsi? A lélekzetem is visszafojtva vártam: — Igen, méltó, ágas uram! — Hát én helybenhagytam az előbbi ítéletet. Ül egy hónapig és fizet a pasi kétszáz koronát. Sápadtan néztem rá. — De, méltóságos uram! Kedélyesen lökte felém: — No, m­it akar még? S a bajusza körül pajkos mosoly ját­szadozott. Zavartan néztem rá s félénk hangon kezdtem­— Hiszen a múlt héten azt tetszett mondani... Az volt a véleménye méltó­ságos uramnak, hogy... hogy az az em­ber nem bűnös? Az államtitkár lassan felém lépkedett s vállamra eresztette a kezét. — Most is azt gondolom, — kezdte, a szemembe mélyesztve tekintetét. — Eb­ben az egy esetben nem bűnös, de egyéb­ként nagy gazember. Nyugodtan elolvas­tam mindent. Meghánytam-vetettem a dolgot... Ez az ember megérdemli azt a kis büntetést... Rég rászolgált valami tettével, vagy rá fog szolgálni... Hadd üljön s elmélkedjék egy kicsit. Nevetett. A fogai kivillantak. Hirtelen elibém tartotta a szivaros tárcáját. — Gyújtson rá, öcsémuram. Remegő ujjakkal kaparásztam a sziva­rok között, amíg egyet kivettem. Pár percig még diskurált velem, más­ról. Könnyedebb, vidámabb dolgokról, a régi jogászvilágból. Valami mély bölcseséget éreztem a szavaiból. Mire eljöttem, magam is egyensúlyba zökkentem. Visszagondoltam az embe­remre s világosság áradt el szelíden a fejemben, mint a hegycsúcsokról lágyan leereszkedő reggeli fény. • n V. '• V A katolikus spanyol fascisták programja A kongresszus egyik legérdekesebb részt­vevője a spanyol fiatalság szellemi vezére, E. Gimenez Caballero madridi egyetemi tanár, aki költő is s egyszersmind megalapozója a spanyol katolikus fascizmus szellemiségének. Munkatársunknak alkalma volt a kitűnő spanyol tudóssal találkozni és arra a kérdésre, hogy mit ért katolikus spanyol fasizmus alatt, a következőket válaszolta: — A fascizmus a spanyolok szemében a katolicizmust jelenti. Hogy megértsük egymást, gondoljuk el a következőket. Három nagy gondolkodási irány érvé­nyesül a történelemben. Keleté, ahol az Isten-fogalom elnyomja az embert, a Nyugaté, ahol az ember kétségbevonta Istent és Rómáé, az Egyházé, amely har­móniát teremt. És egyedül tud harmó­niát teremteni ember és Isten között. Innen a katolicizmus univerzális jelentő­sége. S ha egy kicsit tovább fokozzuk ezt a gondolatot, nem feledkezve meg a XVIII. és XIX. század szabadgondol­kozóiról, de materialistáiról sem, föl­­ötttü­k előttünk az egyén problémája, aki szembekerül a tömeggel. Az egyén ebben a gondolatsorban egyértelmű Nyugattal, a tömeg pedig a Kelet­tel. Lássa, megint az örök ellentét. Ami­kor tehát a fascizmus az egyén és a tö­meg igényét hozza harmóniába, ugyan­azt a katolikus politikát követi, amelyet Róma örök időktől fogva folytat, amikor Keletet kibékíti Nyugattal. — A spanyol fascizmusnak nem lehet alapja a fajindex, hanem igenis létfölté­tele a hit. Innen van az, hogy azt a spa­nyol köztársaságot, amelyet a baloldal az egyház ellen hozott létre, ma a jobb­oldal védi, a legutolsó választások óta pedig katolikus többség veszi lassan kezébe. — A monarchiáról ma nem­ esik szó nálunk, mert a köztársaság népszerű a tömegek szemében és XIII. Alfonz re­­­zsimje elévült. Ez azonban nem­ jelenti, hogy nem vagyunk monarchisták, hanem jelenleg nem kívánunk állást foglalni ebben a kérdésben. — Ami pedig a kollektivista irányzato­kat illeti, Spanyolországban csak amatőr komunisták vannak. A spanyol ember inkább anarchista lelkületénél fogva, ma igen sok anarcosyndicalista akad kö­zöttünk. — Láthatja, itt is fölmerül ugyanaz az elentét, amely meg volt Kelet és Nyugat, az egyén és a tömegek között. — Mi spanyolok, akik végigcsináltuk a mór rabigát (Kelet), azután megkísé­reltük a szabadgondolkozó liberalizmus (Nyugat) minden vívmányát, a saját bő­rünkön tapasztaltuk — hiszen mind a kétszer rosszul ment sorunk —, hogy csak a katolicizmus teheti Spnyolországot naggyá. Ez a mi fascista programunk. ALBÁNIA CSAK­­ VISZONOSSÁG ALAPJÁN“ KÖT ÚJ KERESKEDELMI SZERZŐDÉSEKET Tirana, január 4. Az albán kereskedelmi kormány leg­utóbbi értekezésén elhatározta, hogy a most lejárt nemzetközi kereskedelmi szer­ződéseket nem hosszabbítja meg. Kimon­dották, hogy ezentúl Albánia csak olyan államokkal köt kereskedelmi megállapo­dást, amely államok a viszonossági elv alapján Albániától vásárolnak. A kor­mány e rekompenzációkon alapuló egyez­ményektől várja Albánia új kereskedel­mének felvirágzását.

Next