Nemzeti Ujság, 1934. március (16. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-01 / 48. szám
Tovább tart a harc a szovjetegyezmény ellen Időjárás — - -- — — Csütörtök 71 Meteorológiai ~ ' 1 v délelőtt megko-Intézet jelentése —r —-—— ———■ — ——■ ,*intoronázzák Purizs s2*xb£££ \Tdf^7l7T1 TTTC1/j NHM£Ü1I NJuAu nyugati részén gyj, évfolyam 48. szám CSÜTÖRTÖK 4 Budapest, 1934 március 1 * visel&kanát Pu-Yi, március elsejétől Mandzsúria új császára A császár felesége Lahner Kornél lett a MÁV elnökhelyettese Veress Gábor MÁV igazgatóvá lépett elő Kacsalábon forgó vár Van a magyar népmesének egy egészen megragadó naivságú elképzelése, amely a hőseik álmában feltünedező káprázatos ehimérát, a fantasztikus tündérkastélyt, kacsalábon forgó várnak nevezi. Ma azonban már ott tartunk, hogy a kacsalábon forgó vár nem is mese. Valósággá vált ott, ahol éppen nem volna szabad üres cimérákkal, agyrémekkel dolgozni. Ilyen kacsalábon forgó vár a nagyhatalmak európai diplomáciája, élén elsősorban Franciaországgal. Ez első pillanatra merész állításnak hangzik. De hamarosan világos lesz, hogy a kacsaláb ezúttal nem is túlságosan mese. Újabban a külföldi, főleg a francia sajtóban egyre sűrűbben vetik fel a monarchia restaurálásának kérdését. Ez természetes is, hiszen a Duna völgyének válsága, amely viszont Európa békéjének sarkpontja, a legszervesebb összefüggésben van ezzel a kérdéssel. Valamikor kényes nebánásvirága volt az egész francia sajtónak a Monarchia restaurálása. Tűz és láng lobogott ki a betűkből, ha valaki csak távolról célozni mert rá. Ma hasábokon tárgyalják, már nem is mindig túlságos elfogultsággal ezt a kérdést, ami önmagában is nagy haladás. Sőt nemcsak tárgyalják, hanem a lehetőségével és szükségességével is számolnak. Legutóbb az egyik komoly francia lap már azt is megállapítja, hogy lényegében nincs semmiféle olyan nemzetközi szerződés, amely útjába állana, akár az osztrák császárság, akár a magyar királyság helyreállításának. A Habsburgok visszatéréseihez, illetve a Monarchia restaurálásához sem kell egyéb, a Lap szerint, csak a nagykövetek tanácsának kifejezett jóváhagyása. Igaz, hogy időközben ez a tanács is megszűnt. Körülbelül ugyanezt mondja a francia kormány külügyi félhivatalosa, a Temps is. Szerinte a Habsburg-monarchiát az összes érdekelt hatalmak beleegyezésével lehetne szőnyegre hozni. Úgy látszik, ezt a beleegyezést maga sem tartja lehetetlennek, mert egyetlen akadályát látja csak, miikor azt írja, hogy Csehország kérlelhetetlenül ellenzi ezt a tervet, mert attól tart, hogy a Habsburg-trón restaurálása megdönthetetlen logikával maga után vonja a békeszerződések területi rendezéseinek revízióját. Azt hisszük, hogy Csehország nagyon helyesen látja meg ezt a kérlelhetetlen logikát s az Új Nemzedék mai száma is igen helyesen mutat rá, hogy itthon is nem egy helyen észre kellene már venni ezt a logikát. Az tehát kétségtelen, hogy restauráció és revízió közt szoros összefüggés van. De az is kétségtelen, ezt ma már egész Európa érzi, hogy revízió nélkül nincs nyugalom, nincs béke, enélkül nem oldható meg Európa válsága. Miért nem látja meg hát Franciaország is ezt a kérlelhetetlen logikát"? És ha már maga megállapítja, hogy a magában álló Csehország makacs ellenzéke egy különben mindenkép üdvös, sokaktól kivánt restaurációnak, miért nem megy el odáig kérlelhetetlen logikával, hogy kiküszöbölje, félreállítsa e®t az egyetlen akadályt. Mert végeredményében ez az akadály nem is komoly. Nem komoly már csak azért sem, mert egymagában áll az európai nagyhatalmakkal szemben. De nem komoly főképpen azért, mert elszigeteltségében egyetlen támasztékát, egyetlen tartalékát az az európai sajtókampány jelenti, amelynek színes, de könnyen szétpukkanó szappanbuborékait Benes úr Prágából eregeti fel. Benes úr ül Prágában, töri a fejét és időről-időre világgá röpít néhány hang-zatos és fantasztikus hirlapi kacsát, amelyekkel a kis- és a nagyantantot próbálja rémületbe ejteni. És itt már el is érkeztünk a magyar meséhez. Ezek a hirlapi mesék, ezek a prágai sajtóműhelyekben kiagyalt kacsák azok, amelyeken Benes az európai közvéleményt és elsősorban a francia nemzetközi raisont forgatni próbálja. De hát lehet-e ez a híres, sokszor kipróbált józan ítéletéről, bölcs előrelátásáról, kérlelhetetlen logikájáról világszerte ismert francia raison újság — kacsalábon forgó vár. Tűrheti-e egy nagy és dicsőséges nemzet önérzete, hogy egy kis ország politikai és diplomáciai bűvésze ne is az ujjai, de hirlapi kacsalábai körül forgassa. ./] Lehetetlenség, hogy a nagyhatalmait át ne lássák ezt a játékot. Lehetetlenség, hogy Franciaország sokáig tűrjeel aza szerepet, mely őt a kacsalábon forgó vár furcsa és csöppet sem hízelgő helyzetébe hozza. Lehetetlenség, hogy egy nagyhatalom, deferáljon esetleges jobb meggyőződése ellenére egy kis ország békebontó makacsságának, akkor amikor ez egy lassan, de mind határozottabban kialakuló közhangulattal szemben teljesen magára marad. Mert Csehország már csakugyan egyedül áll. Ma már nem respektálják tulajdon elvbarátai és osztályos társai, amikor nélküle tömörülnek új szövetségbe. Mert tagadhatatlan, hogy a Balkán-blokkot az ő kihagyásával, érdekeinek és álláspontjának figyelembevétele nélkül kötötték meg. De a szomszéd államok sincsenek tekintettel rá semmiféle nemzetközi vonatkozású mozgásukban, ami természetes is, hiszen Csehország részéről sem tapasztalt még senki előzékenységet, hálát vagy figyelmet, még maga Franciaország sem, amely pedig tulajdonképen életre hívta, amelynek létét köszönheti, s amely a mai Európában egyetlen OTTHON Nemrég lenn jártam a szép, nagy dunántúli városban, hová ifjúságom emlékei kötnek. Csodálva néztem a régi utcák új színét, új formáját, pompázó épületeket az avultan roskadozók helyén, tágas tereket, egész friss lélekzetvételét az ódon megyei székhelynek. Sok kedves jóbarátot, hajdani ismerőst üdvözöltem a házak csipkés kőpárkányában, karcsú tornyokban, begyepesedett tetőikben, a hegynek futó utcák vízmosott köveiben. A sétatéren semmi sem változott. Ugyanazok a hosszan nyúló, árnyas fasorok, mintha a hársak és platánok centiméternyit se nőttek volna! — ugyanazok a kényelmesen sorakozó padok, a tisztáson a vidám szökőrkúttal és odább, a hatalmas, komor templomtéren a szentéletü püspök hires szobrával. Fenn, a magasban, a lejtősödő tér fölött, az ég kék selyemikárpitjába írva, a zárda keresztje. Zene szól, — mint régen. Katonabanda indulói harsognak, a tömeg színesen hullámzik fel-allá. Fiatal leányok, kardecörtető hadnagyok siklanak tovább; gyermeki kacagás, zaj, lárma víg phaosza ... Nini ... Mintha ott, a bujabokor mögötti padon Malvin néni ülne kövéren, párosképűen, mosolygósan és a sovány, ráncos Tini tant ... Szapuljáik a sétálókat, az egész világot. Hiába, röpülnek az évek, évtizedek, csodák születnek s halnak el, de mi, emberek nem változunk. Málvin néni . . . Ott lakott az Anna utcában. Kopott, elnyűtt, vén háza kikönyökölt a Flóriántérre. Recés csipkefüggönyeit a zárt ablakon zászlóként szokta lobogtatni a szél. Józsi bácsi nem győzte szidni a csipkefüggönyt. Neki a régies, nehéz damiaszt jobban imponált. — Hja — vágott rá Malvin néni —, vi a IRTA. TÖRÖKNÉ KOVÁCS HERMENN gyártál volna a súlyos selyemdrapériára, most nem kellene beérni könnyű csipkével! Józsi bácsi egyébként nem sok vizet zavart. Hosszúszárú pipájával társalgott egész nap. Kibeszélhette magát az elúszott nagy vagyonban, annyi naplopónak parancsolgatva... — Hja, kedves Tini lelkem, ha te azt láttad volna! Mit? Rá nem ismernél! Hetyke legény volt, maga ura gyerekkortól! Ha én mellette lettem volna akkoriban! Tini tánt csak bólogatott. Furcsa, ráncos, hosszú nyalka volt, ami egyre ingott, hol erre, hol arra. És savanyú, fanyar képe... Mintha szivén ütötték volna!... Henriette!... Villanásszerűen jött elém. Ahogyan akkor láttam. Karcsún, magasan, fekete csipkeruhában, fehér kalapján sok sárgacsillagos margaret. Lágy, selymes, göndör fekete haja fehér homloka körül és hátul hosszú, vastag fonatban, végig a hátán ... Érzem sötét, mély, titokzatos szemének különös tekintetét... Keze a kezemre sulyosodik... Jácint? — sóhajtja inkább, mint mondja — és én bólintok. Előveszem a levelet intézeti blúzom fehér ujjából. — Itt van — suttogom —, de meg ne lássa Malvin néni! Félek tőle, mint a tűztől. Ha rám mereszti csillogó szemét, kiváltom minden bűnömet, a cseresznyelopástól kezdve... Henriett megérti. Talán ő is éppen úgy fél tőle. Amikor Jácint otthon kivallat, megnyugtathatom. Semmi baj! Malvin néni nem sejti, hogy... Istenem, de furcsa... Hirtelen elém szökik minden régi szó, tekintet, mosoly és sírás... Jácint csörtetve robog be a kapun. Hevült arca fölött a hátratolt, hetyke tiszti sapka. Nyugtalan szeme engem keres. Odanyomja titkon kezembe az újabb levelet és megvesztegetésül tíz krajcárt, krumplicukorra. Sok krumplicukrot ettem akkoriban! Különösképpen, Józsi bácsi a bizalomára méltatott. Kivezetett a szőlőluga- sós, barackfás kis kertbe, mely meredeken kapaszkodott felfelé és ahol macskafejes kövek kíváncsiskodtak a veteményeságyakban. Támlanélküli pad húzódott a kerítés mellett, oda ültünk. Kanyargós füstöt zihált a hosszuszárú baranyai pipa. Józsi bácsi szigorúan vonta össze bozontos szemöldeit. — Semmije se volt, én vettem abroszt az asztalára, huzatot a párnájára... Megette addig kenyere javát... Frájtája volt Kovácsházyéknál... Buta eszemmel azt hittem, jól járok, de legyűrt... Senkise vagyok ... kölönc ... nyűg... Szögestalpú, nehéz cipőjével odarugott az árváskodó verbénabokorba. — Majd megmutatom! Majd kiugratom a nyeregből! ... Majd ... Sohase tudtam meg, mit akar még cselekedni, mert odalenn Malvin néni szava csattant. — Már megint itt, lopod a napot, bél! A gyerek pedig menjen haza! Elnáspángol apád, ha kimaradsz, hallod-e?! Nem mentek volna feléjük, ha Jácint nem könyörög. — Rejtegetik előlem — suttogta forró izgalommal — pedig secret ... Őrülten szeretjük egymást ... Te tartod bennem az életet . . . Ha nem kifüldhetnék üzenetet, belehalnék! . . . Láttam, hogy őszintén beszél. Messze álmok köde csapott felém . . . Nyugtalanító sejtelmek . . . Ismeretlen érzés, mely halkan kopogtat a szíven ... A két ember, kik sóváran néztek egymás felé. Lapunk mai száma 16 fillér