Nemzeti Ujság, 1934. március (16. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-24 / 67. szám

2 Kitűnő minőségű Oxford____„P6.N Puplin______P 7.90 Nyersselyem _P 9.80 Székely Jenőid"9. közötti viszony az elemi iskolákban ős­időktől fogva közvetlenebb volt, mint a középiskolában, mert ártatlan életük még nem csapott össze a problémák viharával. Az évek múlásával azonban elmélyül a szakadék. Feszültség támad, amelyet ed­dig nem tudott feloldani a tanulmányok türelmetlen tempója. Az osztályfőnöki órán nem lesz kalkulus, se intő, se osz­tálynapló. Az osztályfőnöki órán nincs tananyag, nincs osztály és nincs osztály­főnök. Csak induló életek vannak és meg­érkezett életek. Csak egy múltba emlékező és jövő felé néző lélek van, a jó tanár, a melegszívű ember, a jövőért felel­ős pe­dagógus szeretettel és higgadt bölcses­séggel teli lelke, megpróbáltatásokat, ki­állott nyugalma és negyven ötven lo­bogó kis lány körülötte, nem az „osztály“, hanem egy kis csapat különálló ember, ötven induló egyén tele forró kíváncsi­sággal, esetlenséggel és tájékozatlanság­gal. Hatalmas munka vár az osztályfőnö­kökre. A terv­­sikere azon fordul meg, mennyi érzéke, türelme, készsége és oda­adása van a tanárnak. A tisztaságvizsgá­lattól a tanulás technikájának elsajátí­tásán keresztül az állampolgári nevelésig bele kell férnie ebbe az órába azoknak a milliónyi kérdéseknek is, amelyekkel a bizalommal megnyíló gyermek lélek menthetetlenül elő fog állni. És hány olyan izgató kérdés lesz, amellyel a plé­num előtt nem lehet kirukkolni. Amikről csak négyszemközt beszélhet, egyik em­ber, egyik férfi a másikkal. Legyen nyitva az osztályfőnök ajtaja ezeknek a külön beszélgetéseknek is. Voltak eddig is­­fogadóórák a tanári szobában, de csak a szülők számára. Az új intézmény szük­ségszerűen magával vonja a gyermekek fogad­óóráját. Mérhetetlen tehertö­bblet kerül ezáltal az osztályfőnök vállára. A gyermekének egészen különleges ismerete és szeretete kell a terv megvalósításához. El se kép­zelhető másként, csak úgy, hogy az első osztály főnöke mindig ugyanaz legyen. "Ehhez specialisták kellenek, speci­alistái a szívnek, a szeretetnek. Csak egy markáns részletét ragadtuk itt ki az új középiskolai törvényjavaslat­nak, amely azonban minden részében közelebb hozza egymáshoz a tudást, az életet és az iskolát. A tanárnak pedig az eddiginél sokkal több módot ad rá, hogy a nevelőmunka jobban érvényesüljön benne a tanítónak. Hogy ezt a célkitűzést el tudják-e érni, csak a­kkor lenne kérdés, ha nem éppen a magyar tanári karról lenne szó. A magyar tanárság azonban, a tantéren­dek és a világi iskolák taná­rai egyaránt teljes biztosítékát nyújtják annak, hogy egészségesebb, talpraeset­­tebb, tájékozottabb fiatalság fog kike­rülni a nemzet jövőjén dolgozó kezek alól. Új erőpróba előtt áll a magyar ta­nárság. Az eredmény azonban mint a múltban, most sem lehet kétséges. F s rcftinep" NEMZET­ ÚJSÁG Szombat, 1934 március 24. Hóman szombaton intézkedik a gyakornoki állások be­töltéséről Hóman Bálint kultuszminiszter a műegyetemi javaslat átlalános vitája után mondott nagy beszédében bejelentette, hogy az állami költségvetés kere­teiben nyolcszáz, a magán­vállakozásoknál pedig négyszáz állástalan dip­lomás ifjút helyeznek el. A kultuszminiszter kijelentését természetesen elsősorban az állástalan diplomás ifjúság fogadta nagy reménységgel, de a nagyközönség minden rétege is érdek­lődéssel várta a kinevezések megtörténtét. A N­e­mz­eti Újság munkatársa most megbízható forrásból úgy értesült, hogy Hóman Bálint kultuszminisz­ter szombaton adja ki intézkedését az állami gyakornoki állá­sok betöltésére. Hogy az egyes tárcák között milyen arányban helyezik el a felvételre kerülő nyolcszáz ifjút s hogy melyik minisztérium hány jogászt, mérnököt közgazdászt, orvost, stb. alkalmaz, arra vonatkozóan azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az anyag most van feldolgozás alatt. A lengyel földm­­iniszter a kormányzónál és a miniszter­­elnöknél A kormányzó pénteken délután 4 óra­kor kihallgatáson fogadta Nab­onieczni­­kow-Klukowski Bronislaw lengyel föld­­mivelésügyi minisztert. A lengyel mi­niszter a kormányzói kihallgatás után Gömbös Gyula miniszterelnöknél tett látogatást a miniszterelnökségen.­­ A lengyel miniszter délben megkoszorúzta a Hősök emlékművét. A kegyeletes ak­tus alatt a téren felállított lovasrendőr­­díszszázad tisztelgett. Nakoniecznikow- Klukowski miniszter a Gellért-szálló kü­löntermében dezsönén vett részt, amelyet gróf Somssich László, az OMGE elnöke adott tiszteletére. A dezsönén Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter, Rosé Ád­ám, a lengyel földmivelésügyi minisz­térium osztályfőnöke, Kozlowski Tamás a, kielczei mezőgazdasági kamara elnöke, Lepkovszk­y Szaniszló lengyel követ, gróf Myczielski Kázm­ér követségi at­tasé, báró Karsak Raymond sajtóelő­adó, Majer Károly földmivelésügyi ál­lamtitkár, gróf Hoyos Miksa, az Orszá­gos Mezőgazdasági Kamara elnöke és a mezőgazdasági érdekeltségek vezetői vol­tak hivatalosak. Este Kállay Miklós földmivelésügyi Gyengélkedés idején, különösen ha a rosz­szullét, szorulás vagy keresztfáján folkozza, az enyhe és igen kellemes „Ferenc József“ ka­­seravíz mindig puha, könnyű, székürülést és ki­elégí­tő emésztést szerez. Híres f­orvesek a legnagyobb elismer­és hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert e­z a kritikus élet­korban is hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy szerfelett kedvező hatása csökkenne. miniszter adott vacsorát a Nemzeti Ka­szinó külön termében a lengyel földműű­velésügyi miniszter tiszteletére. A vacson­­án résztvettek Kánya Kálmán külügy­­miniszter, Imrédy Béla pénzügyim­inisz­­ter, Rosé Ádám, a lengyel f­öl­dmi­ve­lés­­ügyi minisztérium osztályfőnöke, Lep­­kovszky Szaniszló lengyel követ, Nicki Alfréd rendkívüli követ és meghatalma­zott miniszter, Bessenyey Zénó, a képvi­­selőház alelnö­ke. Ivády Béla, Mayer Já­nos és Purgly Emil volt földmivelésügyi miniszterek, gróf Csekonics Iván, Gör­gey István, báró Prónay György, gróf Somssich László, gróf Hoyos Miksa, Schandl Károly, gróf Myczielski Káz­­mér követségi attasé, báró Karsak Ray­­mund sajtóelőadó, a minisztériumok gaz­daságpolitikai ügyosztályainak vezetői és a mezőgazdasági érdekeltségek kép­viselői. Vacsora után Kállay Miklós földmive­lésügyi miniszter meleghangú beszédben üdvözölte lengyel kollégáját, aki a mos­tani k­­illítés alkalmából visszaadta az ő lengyelországi látogatását. A magyar —lengyel barátságot két tény bizonyítja legjobban: a két nagy ország évszázado­kig élt egymás mellett és a történelem­ben egyetlen egy eset sem volt, amikor a magyar és a lengyel egymás ellen fo­gott volna fegyvert, de nagyon sok alka­lommal siettek egymás segítségére. Len­gyelország most új fejlődés idejét éli és mi csillogó szemmel nézzük a Polo­­nia Restituta nagy lendületét. Kállay miniszter poharát Pilsudski marsall és a lengyel köztársaság elnöke egészségére ürítette. Nakonieczwiilkow-Klukowski miniszter meghatottam válaszolt és igen szívélyes szavakkal köszönte meg a vendégszere­tetet. Utalt az évezredes testvéri és ba­ráti viszonyra és hangsúlyozta, hogy a muziról senki sem méltóbb beszélni, mint Kállay miniszter, akinek ereiben a Báthoryak vére csörgedezik s akivel együtt legutóbb is a középeurópai és keleteurópai országok agrárblokkjának megszervezésén dolgozta­k. Kívánja, hogy a mai megpróbáltatások korszakában a hagyományos barátság a jobb jövő té­nyezője legyen és szilárd alapjául szol­gáljon gazdasági összeköttettésünk ki­bővítésének. A lengyel földmivelésügyi miniszter ezután poharát a kormányzóra, Kállay miniszterre és a magyar nem­zetre ürítette. f ' ' ll* »• s'­­'i '' f' ' té'J £ bafti’'1 hol a legjobb gazdának is csak 18 katasz­­trális holdja van, 8, három-három katasz­­trális holdnál többel rendelkező olyan család van, ahol még van gyermekáldás. A legutolsó 10 évben e 8 családnak 13 gyermeke született Ebben a kis község­ben 52 teljesen szegény (cseléd és napszá­mos) család lakik, akiknek az utolsó 10 évben 168 gyermekük született.. Az arány­szám eszerint a valamelyes vagyonkával rendelkezőknél 50 százalékos visszaesést mutat a teljesen vagyontalanokkal szem­ben. Tizenhárom dunántúli községnek 21 évre visszamenő népesedési statisztikáját készítettem­ el. Kezemben van e népese­dési viszonyokat feltüntető érdekes gra­fikon. A születések száma 1913 magas pontjáról ijesztő zuhanással hull le 1917 legmélyebb pontjára, hogy 1920. és 1921- ben még az 1913-asnál is magasabbra szökjék. Ettől a dátumtól kezdve némi hullámzással, de egészében határozottan egyre lefelé haladó irányt vesz a szüle­tési grafikon. 1918-ban, mikor a születé­sek száma még mélyponton van, a legma­gasabb a halálozás. 1919-től aztán majd­nem ciklakozva egészében a vízszintes vonalat érintik a szögeknek mély és ma­gas pontjai. A házasságkötések grafikon­ja 1915—1916-ban éri el a legmélyebb pon­tot, 1919-ben pedig a legmagasabb pontot. Azóta 1925-ben esik a legmélyebb pontra, hogy 1933. végéig majdnem egyenes vo­nalban folytatódjék tovább. A szaporodás 1913-tól kezdve zuhan; legmélyebb pontja 1918, midőn a halálozásé a legmagasabb. 1918-tól 1921-ig merészen fölfelé tör a sza­porodási grafikon, azóta a jó és rossz ter­més nyugtalanul váltakozó szögleteiben folytatódik 1933. végéig. 1918. óta 1932- ben érte el a szaporodási grafikon legmé­lyebb pontját. Amit most mondok, méltóztassanak a laikus szavának tekinteni, de míg meg nem­­győznek ellenkezőjéről, nem tudom helyeselni, hogy 1848 szakított a hagyo­mányos követ­küldéssel s az idegen par­lamentarizmust honosította meg. Azt gondolom, a jobbágyság megszüntetése­kor is az ősi nyomon kellett volna tovább menni. A falut meg kellett volna hagyni a közös művelésnek szövetkezetté tömö­rült alapján. A­­népesedés mindenesetre jobb arányszámot mutatna, talán a több­termelés kívánalmait is jobban szolgálná az egybeszántott, mint az eldombo­lt, földtest, s nem volna majdnem áthidal­hatatlan szakadék a zsellér és a gazda, a földmunkás és a birtokos között. Ter­mészetesen e nehézségek helyett volnának mások, de­­— mint a nagybirtokok va­gyonkezelése mutatja — bizonyára nem legy­őzhe­tét­lenek. Az újonnan telepítendő falvak gazdasági életét én a szövetkezeti közös művelésre alapítanám. A ciszterci Rend birtokán Előszállás, Mercegfalva földmunkás telepei népjóléti és népese­dési arányszáma kétségtelenül jobbnak mutatkozik az önállóan gazdálkodók fal­vaknál. Egy alkalommal vasárnapi szentbeszé­demet a gyermekáldásról mondottam. A mise után a templom előtt beszélgettem híveimmel. „Adjanak földet, plébános úr, majd akkor lesz gyerek!“ Nem igaz, vág­tam le a megjegyzést tevő zsellér­emberre. Hány gyermeke van? — kérdeztem. — Öt, válaszolta. — Ne lássa, nézzen körül, me­lyik itt álló gazdának van annyi? A gaz­dák kínosan mosolyogtak, emberem pe­dig bosszúsan mondotta szomszédjának. Ennek a papnak mindig igaza van. A szegénység és a népesedés problémá­jául szegődik oda harmadiknak a falu kultúrája. A román megszállás idején azt mondottam a harctérről hazatért legé­nyeknek: védekeznünk kellene a román megszállás ellen. Táborba nem szállunk, még a falu végére sem megyünk ki, de a házunk elé kiállunk, ha mással nem, hát vasvillával. A szenvedés nemcsak önzővé, hanem oktalanná, sőt esztelenné is tehet. A kommün bukásakor a győri fehér­ gár­dába verbuváltam a férfi népet. A le­génység, hármat leszámítva, nem ment el. A falu értelmes gazdái azonban mind bevonultak s Klempa Károly győri állo­­másparanc­snok szava szerint, a győri fe­hér-gárda mintacsapatát alkották. Ha a föld népe nemcsak testi tagja lesz nem­zetének, hanem értelmileg, érzelmileg, jel­­lemileg is, akkor nemzetével léleikszerinti közösségben él. Hogy erre a kultúrfokra a falu minden rétege felem­elkedhessék, vissza kell adnunk a falunak más alak­ban az osztó-igazság alapján mindazt, fwni£­mit hatalmas pénz- és véradójáért meg­illeti. Hogyan szerezhető hát meg a falu számára a nemzettel való nélkülözhetet­len lelki közösség? Emberrel győz, ember­rel bukik egy nagy ügy. Kell minden fa­luba legalább egy nemes, intelligens lé­lek, aki értelmével, képzettségével, tűrni- és kitartani­ tudásával, azaz jellemezejé­vel közös nevezőre tudja hozni a falu egymást rágó, széthúzó, kanapé-pörökbe, irigykedő asszonyi féltékenykedésekbe merülő intelligenciáját. Nemcsak a vilá­gosság száll ugyanis a magasból alá, ha­nem a sötétség is onnan fölülről eresz­kedik a földre. A falu úri népének pél­dája fölemeli, vagy porba sújtja a föld­nek a népét. A falu Agilis, vezető egyéni­ségének segítségére kell sietnünk. Szük­ségesek a művészi tollal irt tankönyvek; a ponyvának rém irodalm­a helyett a re­mekírókból vett szemelvények népies ki­adásai; ismeretterjesztő, léleknemesítő előadások; néha­napján szakemberek ki­szállásai a faluban. Ha minden tí­z évben hallanának is a falusiak egy-egy reten­ ál­­dotta művészt, hatása feledhetetlen volna. A sajtó, rádió, iskola, templom értelmet megvilágosító, szivet "nemesítő együttmű­ködésére föltétlenül szükség van." Az ifjúságot ki kell ragadnunk a korcsma egyedül boldogító bűvköréből. Az ifjúsági egyesületek, dalkörök és ze­nekarok, de különösen a Levente-intéz­mény nagyon alkalmas erre. A levente­­intézmény természetesen csak akkor éri el a célját, ha az intézmény fejlődése so­rán mentői jobban visszaszorul a fiatal­sággal való bánásban a merev dirill s mentől jobban előtérbe lép a pedagógia. Tapasztalásból tudom: aki az ifjúság életigenlésének örömeit­­bírja, irányítani tudja, az az ifjúság szivét bírja. S akié az ifjúság szive, azé a jövő. Amint a gyermekáldás megakadályozá­sáról s a korcsmázásról szólva már rá­mutattam: megingott a falu bogárhátú házainak egykor annyit dicsért tiszta er­kölcse.* Bevonult a faluba a rémek réme is: az öngyilkosság. Mint már említettem, megdőlt a falu egysége, pedig nem is oly régen mint az anyatyuk a csirkéit, úgy fogta egybe a templom a falunak köréje húzódó házait. Nem tudok elképzelni de­rűsebb, megnyugtatóbb képet, mint gyer­mekkorom ünneplő faluját. A némán hall­gató határnak a harangok ünnepi zúgása adta meg a vasárnapi méltóságot. A falu kimosakodott, kiöltözött népe a gomb­lyukba, imakönyvbe egy-egy szál virágot tűzve sietett az Isten házába. A minden­napi kenyérnek, a termésnek munkája ment köszönteni a mindennapi kenyér­nek, a termésnek az Urát. A falu népe tudott élni, tudott meghalni, szépen leál­dozni, mint a nyugvóra térő nap. „Csak az a vég!" — kiált fel kétségbeesetten Madách Ádámra. A falu romlatlan népét sem az egyéni, sem az egyetemes vég nem izgatta, mert gyermek módjára oda tudta hajtani fejét a mindnyájunk Atyjának tenyerébe. Ezért tudott a falusi ember küzdeni és bízva bízni. A marxizmus hihetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy ősi útjáról letérítse a magyar föld népét- Pannonhalma messze látszó várába rengeteg kéregető jön. Két ilyen kéregető fiatalember hátizsákját köny­vekkel tele látom. „Barátom, nem csiná­lunk mi egymásnak konkurrenciát?“ —• kérdeztem tőlük. A két fiatalember neve­tett, de nem tiltakozott. A nemzet veze­tőinek és minden hit fiának gondja le­gyen rá, hogy a magyar falu jobb sorsra hivatott, lelkes, de hiszékeny Ádámjai mellé felvilágosítóul ne Madách Luciferé álljon oda. A Sátán felvilágosít ugyan, de marólag kritikájával minden egységet szétbomlaszt, minden nagyot lecsepül, minden szentet beszennyez és minden tenni­ akarást kétségbeesésbe sodor. Ne a Sátán álljon oda, hanem Krisztus! Krisz­tus, akinek felvilágosító ereje ma is ugyanazzal a hatással van mindazokra, akik őszintén hisznek Benne, mint egy­koron az Emmaus-i út két szomorú ván­dorára. „Nemde, szivünk gerjedez vala bennünk, amint szólott az utón és meg­fejté nekünk az írásokat?“ — tör ki a boldog ámulat a szinte megzavarodott két tanítványból. Vezessük vissza a falut önmagához, a hazához, vezessük vissza Krisztushoz! • Sok a vétség a szülők megbecsülése ellen, pedig mint Herczeg Ferenc írja: m­­inden jót felülről nyer, minden, bajt önmagának köszön­het az ifjú.

Next