Nemzeti Ujság, 1934. március (16. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-25 / 68. szám

Vasírnap, 1934 m'árctns S3. NEMZETI ÚJSÁG 7 HALLÓ! HALLÓ! Az ön készülékét Is leszerelték? MEDDIG LEHET ADÓS MARADNI A TELEFONÉRT? Elindult a kocsi, ki tudja, hol áll meg? A tavasz első naptári napján találkoztam vele a Nagymező-utcában, amint egy szürke, ásító hórkaszárnya előtt körülvették a kiváncsi járó­kelők. Egyenruhás emberek szálltak le róla, parolijukon ott virított a régi postakürt. — A postától jöttünk — kopogtattak be a lakások ajtaján —, hogy leszereljük a telefont. Azzal felmutatták a hivatalos felhatalmazó írást, amelynek értelmében jogosultak a már korábban kikapcsolt telefont leszerelni. Lent az utcán ezalatt a kiváncsiak serege egyre nőtt. Belékandikáltak a piros-zöldre mázolt nagy teherkocsiba, amelyben szép sorjában, egymás mellett feküdtek a már leszerelt ké­szülékek. Valamelyik kiváncsi számolgatni is kezdte, százhetvenig el is jutott a számolásban, aztán belefáradt. Valamennyi készüléken lát­szott, hogy nem sokáig használhatták, egyik- másikat talán csak néhány hónappal ezelőtt váltotta ki gazdája, nem számítva a gyors­vonat sebességével egyre rosszabbodó meg­élhetésre. A két ló a kultúra és a civilizálódás pusztu­lásával mitsem törődve, jámboran morzsol- gatta fogai között az abrakot. Csak olykor- olykor emelték ki fejüket a tarisznyából, amint a kocsit tovább indították. Azonban nem sokáig zavarták meg ebédjükben, mert alig két házzal odébb a kocsi isimét megállt. A kocsikísérő altiszt kezében nagy nyitottfedelü könyvvel ellenőrizte az újabban érkező készü­lékeket, amelyek némelyikét volt gazdájuk még meg is könnyezte. Még az emeleti ablakból is utánanéztek — sok helyen a ház egyetlen büszkeségének — s mély sóhaj kísérte a kocsi elindulását. — Na most, aztán gyalogolhatunk és ácso- roghatunk órákig, aimig valamit el akarunk intézni — mondotta az egyik. A másik: „Szé- gyelem az emberek előtt magamat . . . Mit fognak szólni, ha megtudják, hogy nálam is leszerelték? . . . Ezzel a hitelünk is megcsap­pant — mert sajnos —, a hitel ma ott kezdő­dik, ahol legalább telefon van. Egy kereskedő­embernek a telefon az ábécéje. Olyan, mint egy mankó, amely nélkül még sántikálni sem lohet.“ A harmadik: „Én már nem is bosszan­kodom a dolgon. Nem tudtam fizetni, nincs tovább. Hát vigyék . . . Pedig éppen most ír­ták meg az újságok, hogy a jövő héten meg­születik az olcsó telefontarifa, önkéntelenül is a cigány meséje jut eszembe — legalább csak még egy hétig birta volna kl.“ És tovább 61- eelődik, talán önmaga vigasztalására. Nem sietnek a leszereléssel Bepillantottunk egy perere a nagy hivata­los nyilvántartó könyvbe, amelyben utca és házszám szerint van felfektetve a leszerelendő telefonok szárma. Van olyan is a „leszereltek“ között, aki a kenyerét veszhette el azzal, hogy elvitték a telefonját. Olyan készülék is akadt, amelyet a gazdája jóformán nem is használt, máris leszerelték. A postakincstár egyébként meglehetősen humánusan járt el minden egyes esetben. Háromhónapi nemfizetés után kapták az illetők az első felszólítást, hogy két héten belül okvetlenül rendezzék adósságaikat. A két hét lejártával újabb két heti halasztást kap­tak, majd mikor ezzel az alkalommal sem történtek meg a befizetések, részletfizetési ked­vezményt biztosítottak a számukra, azzal, hogy ha eddig és eddig ennyi és ennyi össze­get kifizetnek a hátralékból, a telefont nem kapcsolják ki. Csak azután, mintáin a felszólítottak ennek sem tettek eleget, kapcsolták ki telefonjukat, azonban még három hónapi várakozási időt ezután is engedélyeztek számukra. Hátha meg­gondolják magukat. Akik ez alatt az idő alatt csak egy bizonyos összeget is befizettek a hátralékokból, azok számára a posta újból be­kapcsolta a telefont. S csak miután a három hónapi várakozási idő is letelt, szerelték le a készüléküket azoknak, akik eddig egy fillért sem űzettek. Ezzel a szomorú ténnyel a járás­bíróságokon most egy egészen uj performs keletkezett. Egy óra sem telt bele, a kocsi végzett a Nagymező-utcával s kifordult a Vilmos csá- szár-utra. Ekkorra már jő félig volt az öt- tonnás társzekér. A sok szomorkodó között akadt olyan is, aki boldgan tűrte, hogy el­vigyék eddig féltve őrzött telefonját. — Jól jön az a százhúsz pengő — mondogatták —, amit az alapdij fejében most visszakapunk. VaJamennyiiik azonban hamarosan szomorúan fogja megállapítani, nemcsak hogy nem kap­ják vissza a százhúsz peugőket, hanem az még hátralékaik törlesztésére sem lesz elég. — Nem tudtam fizetni, nem tudtam fizetni — hangzik állandóan a monoton válasz. A nemfizetők közül csupán hármat említünk, mint olyanokat, akik nem tartoznak a „közön­séges“ nemfizetők közé.- Tessék elképzelni, hogyan jártam, — magyarázza a Hunyadi János-ut egyik három­emeletes bérházában lakó állampénztári taná- csosné. — Az uramnak oly csekély a nyug­dija, hogy abból kosztra is alig telik, ruház­kodásra pedig nem is merünk gondolni. A telefonunk még a jobb világból maradt meg, akkor szerelték át automatára, mikor a férjem nyugdíjba ment. Valahogy segíteni kellett magunkon, hát kiadtuk egyik szobánkat. S mivel a Hunyadi Jánoe-utról lévém szó, köny- nyebben akadt olyan lakó, aki telefonhaszná­lattal veszi ki a szobát, ezért nélkülöztünk, csakhogy a telefont megtarthassuk. Mikor büutetésből szerelik le a telefont — Nyáron azután sikerült is kiadni szobán­kat százhúsz pengőért egy huszonnyolc év kö­rüli hölgynek. Minden hónapban pontosan fizette a házbért, meg a telefont is. Ősszel azután felmondta a lakást s mert szabálysze­rűen távozott, nem gondoltunk semmire. Egy hét múlva aztán, csak hozták a 480 pengős telefonszámlát. A hölgyet le is tartóztatták, de nem az én feljelentésem alapján, hanem egy más bűncselekményből kifolyóan. Most aztán perelhetem, de úgyis tudom, hogy egy fillért sem kapok. S még hozzá a telefont is leszerel­ték. . . A legkellemetlenebb meglepetés talán azt a dúsgazdag kereskedő házaspárt éri, amelyik jelenleg Abbázia kék ege alatt üdül. Három BERLITZ SCHOOL 50 év óta felülmúlhatatlan a nyelvoktatásban. Vörösmarty-tér 2. Automata: 874—69. hónapra utaztak el s ezalatt az idő alatt 21 éves leányuk vigyázott a házra, akinek szi­gorúan meghagyták, hogy elsejénkint a többi számlákkal együtt pontosan fizesse ki a tele­fondíjat is. A kereskedői világban előnyösen ismert család egyetlen gyermeke pontosan ki is fizette a telefondíjat. Nem is ez volt a baj, hanem egészen más. A telefont mégis leszerel­ték, — büntetésből. A háztól — amelyben a család lakott — csak néhány lépésnyire áll egy nyilvános telefon- automata. Csak nemrégiben jöttek rá a ható­ságok, hogy ezt és a környékbeli automatá­kat esténkint csavargók kifosztják. A legkü­lönbözőbb eljárásokkal vették ki belőlük a j huszfilléreseket. Ettől az időtől kezdve pol- 1 gáriruhás rendőrök figyelték a fülkét, ahova napjában többször a kereskedőik leánya is lement telefonálni, mint utóbb kiderült — csakhogy az otthoni telefonköltséget megspó­rolja. A polgáriruhás rendőröknek feltűnt, hogy a leány naponta többször megy teleío- nálni, legtöbb esetben nem dob be huszfillé- rest az automatába, a telefon mégis kapcsolt. Néhány napi megfigyelés után a következő­ket észlelték. A leány, amint belépett a fül­kébe, óvatosan körülnézett, hogy nem-e látja valaki. Azután magyvigyázva kinyitott a re- tiküljét, amelyből gombostűt vett elő. A gom­bostűt beleszórta jó erősen a huzalba, közvet­len a mikrofon a<lá. Aztán néhány pillanatig várt, majd a kagylót a fülke kilincséhez érintette, ami által leföldelte az egész készü­léket. A következő pillanatban már kapósait is a telefon s a leány nyugodtan tárcsázott és beszélgetett. A mit sem sejtő szülőknek természetesen fogalmuk sincs arról, hogy a telefonjukat leszerelték, arról meg éppenséggel nem, hogy egyetlen leányuk ellen csalás miatt eljárás van folyamatban. Nagy kérdés, volt-e joga még ebben az esetben is a postaigazgató­ságnak a telefon leszereléséhez. A sok eset közül talán a legérdekesebb, de egyszersmoind a legszomornhb volt a telefo­nos kisasszony története. Huszonhét évig szol­gálta a postát és amikor felszerelték az anto- mataközpontot, végkielégittette magát s el­távozott a szolgálatból. A végkielégítés csak­hamar elfogyott s a gróf Zichy Jenő-utcábam egyszobás lakásban hnzta meg magát. — Sokáig töprengtem — meséli a fehérhaju telefonoskisaszony — hogy mivel keressem meg a kenyeremet. Végre is abban állapodtam meg, hogy „maradj suszter a kaptafánál“. Apróhirdetést tettem közzé az újságokban, amelyekben közöltem az emberekkel, hogy üzenetközvetítő gyorspostát létesítettem, ame­lyik a legdiszkrétebb üzeneteket is pontosan közvetiti. Kiváltottam én is az automata telefont. — Huszonhét évig mondtam be mindennap a telefonba: József. . . Addig, addig mondo­gattam, amíg a Sándorokról, Bélákról és An­drásokról megfeledkeztem s lány maradtam. Régi közmondás, — mondja mosolyogva — hogy a kiváncsi hamar megvénül, ügy lát­szik, rajtam fogott is ez a szójárás. A tele­fonos kisasszonyokról úgyis az volt az általá­nos vélemény, hogy mindent kihallgatnak. Innen jöttem rá arra a gondolatra, hogy üzenetpostát létesítek. Nemcsak szerelmes­pároktól kaptam megbízatást, hanem titkos üzleti ügyekben is. Randevúkra hívták a fiata­lokat, megbeszélésekre az üzletfeleket. Ma már úgy látszik azonban, hogy még a szerelmesek is kipusztultak Budapestről, mert egyre fogy­tak klienseim. Most vártam, hogy a tavasz beálltával a szerelmespárok is megszaporod­nak. . . A tavasz, jóformán meg itt sincs, a készülékemet pedig már leszerelték. A kenye­remet vesztettem el... Délután öt órakor a kocsivad a Széli Kál­mán-téren találkoztam. Addigra már majdnem megtelt. És a kocsi innen is tovább indutt. Ki tudja, hol áll meg? . . . Koncz Károly Vidéken olcsóbb lett a telefon A kereskedelemügyi miniszter a táv­beszélő díjszabás egyes díjtételeit 193i december 31-éig átmenetileg lényegesem, mérsékelte. A telefon tekintetében fontosabb vál­tozások a következők: 1. Belépési dijak. Az állomás belépési diját Budapestem 120 pengőről és a buda­pesti hálózatba bevont városokban és községekben % pengőről 20 pengőre, a vidéki hálózatokban 40 pengőről 8 pen­Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági r.-ft. a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara választott bíróságánál 2716/1934. sízám alatt a tisztesség­telen versenyről szóló 1923. V. t.-e. alapján cselekmény abbanhagyása iránt pert tett folyamatba. A per során alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy abbanhagyja oly 10 wattos izzólámpák gyártását és forgalomiba- hozatalát, melyeknek tényleges watt- fogyasztása a reá bélyegzett watt­értéket a szokásos tolerancia figye­lembevételével meghaladja, továbbá azt, hogy az általa gyártott és for- galombahozott lámpákon olyan, a tényeknek meg nem felelő fénytelje­sítmény adatok szerepeljenek, me­lyekből arra lehet következtetni, hogy a lámpák 10 watt fogyasztás mellett 15 wattnak megfelelő fény- mennyiséget szolgáltatnak. Ezen kö­telezettség vállalás megszegése ese­tére alperes esetenkint fizetendő, biróilag nem mérsékelhető 500—500 pengő kötbér megfizetésére kötelezte magát felperessel szemben. Kötelezte magát az alperes továbbá arra, hogy a jelen megállapodást saját költsé­gén a „Villanyszerelők Lapjá“-ban közzétételi, egyben felhatalmazta fel­perest, hogy a megállapodást saját költségén bármely napi vagy szak­lapban közzéteheti. Végül kötelezte magát alperes az összes perköltségek megfizetésére. FALLÁDÁ ■ . $ /A /9i^Ifc ÁDf mPTw fitt ■ SB '(fr /♦B AI Ez a hatalmas regény messze kiemelkedik Fallada összes alkotá­sai közül. 3 kötet (kb. 800 old.) egybekötve egész bőrkötésben 7.50 Dante kiadás! Legjobban vásárolhatunk Klein Antal divatárucikkek nagyáruházában Király-utca 49. A Teréz-templomnál

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék