Nemzeti Ujság, 1934. március (16. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-25 / 68. szám
Vasárnap, 1934 március 13. NEMZETI ÚJSÁG HALLÓ! HALLÓ! Az ön készülékét is leszerelték? MEDDIG LEHET ADÓS MARADNI A TELEFONÉRT? Elindult a kocsi, ki tudja, hol áll meg? A tavasz első naptári napján találkoztam vele a Nagymező utcában, amint egy szürke, ásító hurkaszárnya előtt körülvették a kiváncsi járókelők. Egyenruhás emberek szálltak le róla, parokijukon ott virított a régi postakürt. — A postától jöttünk — kopogtattak be a lakások ajtaján —, hogy leszereljük a telefont. Azzal felmutatták a hivatalos felhatalmazó írást, amelynek értelmében jogosultak a már korábban kikapcsolt telefont leszerelni. Lent az utcán ezalatt a kiváncsiak serege egyre nőtt. Belekandikáltak a piros-zöldre mázolt nagy teherkocsiba, amelyben szép sorjában, egymás mellett feküdtek a már leszerelt készülékek. Valamelyik kiváncsi számolgatni is kezdte, százhetvenig el is jutott a számolásban, aztán belefáradt. Valamennyi készüléken látszott, hogy nem sokáig használhatták, egyikmásikat talán csak néhány hónappal ezelőtt váltotta ki gazdája, nem számítva a gyorsvonat sebességével egyre rosszabbodó megélhetésre. A két ló a kultúra és a civilizálódás pusztulásával mit sem törődve, jámboran morzsolgatta fogai között az ablakot. Csak olykorolykor emelték ki fejüket a tarisznyából, amint a kocsit tovább indították. Azonban nem sokáig zavarták meg ebédjükben, mert alig két házzal odébb a kocsi ismét megállt. A kocsikísérő altiszt kezében nagy nyitottfedelü könyvvel ellenőrizte az újabban érkező készülékeket, amelyek némelyikét volt gazdájuk még meg is könnyezte. Még az emeleti ablakból is utánanéztek — sok helyen a ház egyetlen büszkeségének — s mély sóhaj kísérte a kocsi elindulását. — Na most, aztán gyalogolhatunk és ácsoroghatunk órákig, amíg valamit el akarunk intézni — mondotta az egyik. A másik: „Szégyelem az emberek előtt magamat . . . Mit fognak szólni, ha megtudják, hogy nálam is leszerelték? . . . Ezzel a hitelünk is megcsappant — mert sajnos —, a hitel ma ott kezdődik, ahol legalább telefon van. Egy kereskedőembernek a telefon az ábécéje. Olyan, mint egy mankó, amely nélkül még sántikálni sem lehet.“ A harmadik: „Én már nem is bosszankodom a dolgon. Nem tudtam fizetni, nincs tovább. Hát vigyék . . . Pedig éppen most írták meg az újságok, hogy a jövő héten megszületik az olcsó telefontarifa, önkéntelenül is a cigány meséje jut eszembe — legalább csak még egy hétig bírta volna ki.“ És tovább 61-eelődik, talán önmaga vigasztalására. Nem sietnek a leszereléssel Bepillantottunk egy percre a nagy hivatalos nyilvántartó könyvbe, amelyben utca és házszám szerint van felfektetve a leszerelendő telefonok szárma. Van olyan is a „leszereltek“ között, aki a kenyerét veszhette el azzal, hogy elvitték a telefonját. Olyan készülék is akadt, amelyet a gazdája jóformán nem is használt, máris leszerelték. A postakincstár egyébként meglehetősen humánusan járt el minden egyes esetben. Háromhónapi nemfizetés után kapták az illetők az első felszólítást, hogy két héten belül okvetlenül rendezzék adósságaikat. A két hét lejártával újabb két heti halasztást kaptak, majd mikor ezzel az alkalommal sem történtek meg a befizetések, részletfizetési kedvezményt biztosítottak a számukra, azzal, hogy ha eddig és eddig ennyi és ennyi összeget kifizetnek a hátralékból, a telefont nem kapcsolják ki. Csak azután, miutáa a felszólítottak ennek sem tettek eleget, kapcsolták ki telefonjukat, azonban még három hónapi várakozási időt ezután is engedélyeztek számukra. Hátha meggondolják magukat. Akik ez alatt az idő alatt csak egy bizonyos összeget is befizettek a hátralékokból, azok számára a posta újból bekapcsolta a telefont. S csak miután a három hónapi várakozási idő is letelt, szerelték le a készüléküket azoknak, akik eddig egy fillért sem űzettek. Ezzel a szomorú ténnyel a járásbíróságokon most egy egészen új performs keletkezett. Egy óra sem telt bele, a kocsi végzett a Nagymező utcával s kifordult a Vilmos császár útra. Ekkorra már jó félig volt az öttonnás társzekér. A sok szomorkodó között akadt olyan is, aki boldgan tűrte, hogy elvigyék eddig féltve őrzött telefonját. — Jól jön az a százhúsz pengő — mondogatták —, amit az alapdíj fejében most visszakapunk. Valamennyiük azonban hamarosan szomorúan fogja megállapítani, nemcsak hogy nem kapják vissza a százhúsz pengőket, hanem az még hátralékaik törlesztésére sem lesz elég. — Nem tudtam fizetni, nem tudtam fizetni — hangzik állandóan a monoton válasz. A nemfizetők közül csupán hármat említünk, mint olyanokat, akik nem tartoznak a „közönséges“ nemfizetők közé. Tessék elképzelni, hogyan jártam, — magyarázza a Hunyadi János-az egyik három Mikor büntetésből szerelik le a telefont ? Nyáron azután sikerült is kiadni szobánkat százhúsz pengőért egy huszonnyolc év körüli hölgynek. Minden hónapban pontosan fizette a házbért, meg a telefont is. Ősszel azután felmondta a lakást , mert szabályszerűen távozott, nem gondoltunk semmire. Egy hét múlva aztán, csak hozták a 480 pengős telefonszámlát. A hölgyet le is tartóztatták, de nem az én feljelentésem alapján, hanem egy más bűncselekményből kifolyóan. Most aztán perelhetem, de úgyis tudom, hogy egy fillért sem kapok. S még hozzá a telefont is leszerelték. . . A legkellemetlenebb meglepetés talán azt a dúsgazdag kereskedő házaspárt éri, amelyik jelenleg Abbázia kék ege alatt üdül. Három Legjobban vásárolhatunk Klein Antal divatárucikkek nagyáruházában Király utca 49. A Teréz-templomnál emeletes bérházában lakó állampénztári tanácsosné. — Az uramnak oly csekély a nyugdíja, hogy abból kosztra is alig telik, ruházkodásra pedig nem is merünk gondolni. A telefonunk még a jobb világból maradt meg, akkor szerelték át automatára, mikor a férjem nyugdíjba ment. Valahogy segíteni kellett magunkon, hát kiadtuk egyik szobánkat. S mivel a Hunyadi János-útról lévém szó, könynyebben akadt olyan lakó, aki telefonhasználattal veszi ki a szobát, ezért nélkülöztünk, csakhogy a telefont megtarthassuk. BERLITZ SCHOOL 50 év óta felülmúlhatatlan a nyelvoktatásban. Vörösmarty tér 2. Automata: 874—69. hónapra utaztak el s ezalatt az idő alatt 21 éves leányuk vigyázott a házra, akinek szigorúan meghagyták, hogy elsejénként a többi számlákkal együtt pontosan fizesse ki a telefondíjat is. A kereskedői világban előnyösen ismert család egyetlen gyermeke pontosan ki is fizette a telefondíjat. Nem is ez volt a baj, hanem egészen más. A telefont mégis leszerelték, a büntetésből. A háztól — amelyben a család lakott — csak néhány lépésnyire áll egy nyilvános telefonautomata. Csak nemrégiben jöttek rá a hatóságok, hogy ezt és a környékbeli automatákat esténkint csavargók kifosztják. A legkülönbözőbb eljárásokkal vették ki belőlük a húszfilléreseket. Ettől az időtől kezdve polgári ruhás rendőrök figyelték a fülkét, ahova napjában többször a kereskedőik leánya is lement telefonálni, mint utóbb kiderült , csakhogy az otthoni telefonköltséget megspórolja. A polgári ruhás rendőröknek feltűnt, hogy a leány naponta többször megy telefonálni, legtöbb esetben nem dob be húszfillérest az automatába, a telefon mégis kapcsolt. Néhány napi megfigyelés után a következőket észlelték. A leány, amint belépett a fülkébe, óvatosan körülnézett, hogy nem-e látja valaki. Azután magyvigyázva kinyitott a retiküljét, amelyből gombostűt vett elő. A gombostűt beleszórta jó erősen a huzalba, közvetlen a mikrofon alá. Aztán néhány pillanatig várt, majd a kagylót a fülke kilincséhez érintette, ami által leföldelte az egész készüléket. A következő pillanatban már kapósait is a telefon s a leány nyugodtan tárcsázott és beszélgetett. A mit sem sejtő szülőknek természetesen fogalmuk sincs arról, hogy a telefonjukat leszerelték, arról meg éppenséggel nem, hogy egyetlen leányuk ellen csalás miatt eljárás van folyamatban. Nagy kérdés, volt-e joga még ebben az esetben is a postaigazgatóságnak a telefon leszereléséhez. A sok eset közül talán a legérdekesebb, de egyszersmind a legszomorúbb volt a telefonos kisasszony története. Huszonhét évig szolgálta a postát és amikor felszerelték az automataközpontot, végkielégittette magát s eltávozott a szolgálatból. A végkielégítés csakhamar elfogyott s a gróf Zichy Jenő utcában egyszobás lakásban húzta meg magát. — Sokáig töprengtem — meséli a fehérhajú telefonoskisaszony — hogy mivel keressem meg a kenyeremet. Végre is abban állapodtam meg, hogy „maradj suszter a kaptafánál“. Apróhirdetést tettem közzé az újságokban, amelyekben közöltem az emberekkel, hogy üzenetközvetítő gyorspostát létesítettem, amelyik a legdiszkrétebb üzeneteket is pontosan közvetíti. Kiváltottam én is az automata telefont. — Huszonhét évig mondtam be mindennap a telefonba: József. . . Addig, addig mondogattam, amíg a Sándorokról, Bélákról és Andrásokról megfeledkeztem s lány maradtam. Régi közmondás, — mondja mosolyogva — hogy a kiváncsi hamar megvénül, úgy látszik, rajtam fogott is ez a szójárás. A telefonos kisasszonyokról úgyis az volt az általános vélemény, hogy mindent kihallgatnak. Innen jöttem rá arra a gondolatra, hogy üzenetpostát létesítek. Nemcsak szerelmespároktól kaptam megbízatást, hanem titkos üzleti ügyekben is. Randevúkra hívták a fiatalokat, megbeszélésekre az üzletfeleket. Ma már úgy látszik azonban, hogy még a szerelmesek is kipusztultak Budapestről, mert egyre fogytak klienseim. Most vártam, hogy a tavasz beálltával a szerelmespárok is megszaporodnak. . . A tavasz, jóformán meg itt sincs, a készülékemet pedig már leszerelték. A kenyeremet vesztettem el... Délután öt órakor a kocsival a Széll Kálmán téren találkoztam. Addigra már majdnem megtelt. És a kocsi innen is tovább indult. Ki tudja, hol áll meg? . . . Koncz Károly 7 FALLÁDÁ ■ . $ /A /9i^Ifc ADf mPTw fitt ■ SB '(fr /♦B AI Ez a hatalmas regény messze kiemelkedik Fallada összes alkotásai közül. 3 kötet (kb. 800 old.) egybekötve egész bőrkötésben 7.50 Dante kiadás! Vidéken olcsóbb lett a telefon A kereskedelemügyi miniszter a távbeszélő díjszabás egyes díjtételeit 1931 december 31-éig átmenetileg lényegesem, mérsékelte. A telefon tekintetében fontosabb változások a következők: 1. Belépési díjak. Az állomás belépési díját Budapestem 120 pengőről és a budapesti hálózatba bevont városokban és községekben 8 pengőről 20 pengőre, a vidéki hálózatokban 40 pengőről 8 pen- Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági r.ft. a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara választott bíróságánál 2716/1934. szám alatt a tisztességtelen versenyről szóló 1923. V. t.-e. alapján cselekmény abbanhagyása iránt pert tett folyamatba. A per során alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy abbanhagyja oly 10 wattos izzólámpák gyártását és forgalombahozatalát, melyeknek tényleges wattfogyasztása a reá bélyegzett wattértéket a szokásos tolerancia figyelembevételével meghaladja, továbbá azt, hogy az általa gyártott és forgalombahozott lámpákon olyan, a fényeknek meg nem felelő fényteljesítmény adatok szerepeljenek, melyekből arra lehet következtetni, hogy a lámpák 10 watt fogyasztás mellett 15 wattnak megfelelő fénymennyiséget szolgáltatnak. Ezen kötelezettség vállalás megszegése esetére alperes esetenkint fizetendő, bíróilag nem mérsékelhető 500—500 pengő kötbér megfizetésére kötelezte magát felperessel szemben. Kötelezte magát az alperes továbbá arra, hogy a jelen megállapodást saját költségén a „Villanyszerelők Lapjá“-ban közzétételi, egyben felhatalmazta felperest, hogy a megállapodást saját költségén bármely napi vagy szaklapban közzéteheti. Végül kötelezte magát alperes az összes perköltségek megfizetésére.