Nemzeti Ujság, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-18 / 260. szám
5800 és 33.000 A fenti két szám azt az egyszerű tényt jelenti, hogy 1921-ben az angol hölgyfodrásziparban alkalmazott fodrásznők száma ötezernyolcszáz volt, míg 1931-ben immár harmincháromezer ... Ez a majdnem hatszoros emelkedés mutatja, menynyivel több gondot fordítanak ma a nők a hajukra, illetőleg, hogy mennyire emelkedett a hölgyvilág igénye, vagyis hogy egyre nagyobb és szélesebb rétegek számára válik mindennapivá és megszokottá a haj kozmetikája. Mindez természetesen annak a sokat emlegetett, áldott kultúrának köszönhető, amelyre több igénnyel ajándékozza meg az emberiséget, de arról, sajátos, már nem tud gondoskodni, hogy ezeknek az igényeknek a kielégítéséhez kellő anyagi erővel is felfegyverkezzen bennünket. A kultúra rengeteg szépet és jót teremt mindenki számára s bizonyos, hogy rengeteg minkaalmai is, de a fenti két szám közötti különbség azt is jelenti, hogy ma százak és ezrek ondoláltatják, bodoríttatják a fejüket, tépetik a szemöldöküket, festetik a körmeiket, valamennyien olyanok, akiknek 1921-es elődjei mindezen műveletekről álmodni sem mertek, nem tudtak róluk s nem is tartották szükségesnek. A hiúság sokszor igen hasznos dolog s távol áll tőlünk, hogy még a kákán is csomót keresve, most egyszerre belekössünk az angol hölgy fodrászipar fejlődésébe s helytelenítsük, hogy a szigetország hölgy lakói ma több hölgy fodrászt fogyasztanak, mint 1921-ben. Erről a hallatlan statisztikai emelkedésről azonban eszünkbe jut, hogy a hölgyvilág mindenfajta igénye milyen szédületes mértékben emelkedett s hogy az üzleti vállalkozások milyen raffináltan fejlesztik szakadatlanul e mindenfajta igényeket a selyemharisnyától a bundáig, az öltözködés mindenféle kellékétől a legapróbb rizsporos dobozkáig. Ha az ember hétrőlhétre bekandikál egy-egy olyan kirakatba, ahol a női apróságok, retikülbe való holmik színes tömegét halmozzák fel, elámul, hogy ez az ipar — éppúgy mint a női igényeket szolgáló egyéb iparok — micsoda ravasz, változatos és lankadatlan tempójú gyorsasággal találnak ki egyre újabb és újabb tükröket, festékesdobozkákat, púdertartókat és a Hobbi. Ami tegnap uj volt, az ma már elavult, folyton uj és uj formák, színek, ötletek a divatosak s ez pontosan igyan az egész vonalon a nők hiúságát legyező boltokban, úgy hogy bizony nem -Csoda, ha lassanként mindenki, megbolondul s úgy cicomázza magát, mint a karácsonyfát s anyagilag teljesen elvérlik abban, hogy lépést tartson a divattal. Ezzel a tempóval, amit, a divatipar diktál, tényleg nem lehet lépést tartani, ebben el kell pusztulni mindazoknak a fogyasztóknak, akiket a divatipar legutóbb rekvirált magának a háború befejezése óta az alsóbb néposztályok körében. A pusztulás már megkezdődött, szörnyű konzekvenciái vannak máris annak a sok kísértésnek, amellyel a divatipar kápráztatja a hölgyvilágot, lassanként ez — közveszély tekintetében — egyenrangúvá válik a hadiiparral. Nem lenne jó ez elöl a pergőtűz elől a régi szerénység, a régi erkölcsök gránátbiztos kavernáiba menekülni. A DÁMA - OTTHON Manapság napirenden van, hogy az élet dupla kötelesség elé állítja a nőt: külső hivatásának és saját háztartásának teendőit kell párhuzamosan elvégeznie. Mindkettőt legjobb tudása szerint, egyik se szenvedjen kárt a másik miatt. Többnyire sikerül is ez neki, hála szorgalmának, ügyességének és a számos újabbnál újabb technikai segédeszköznek, amelyek konyhájában, háztartásában szolgálatára sietnek. Ám a modern nő más kettős szerepkört is ismer: a társadalmi életet élő, elegánsan öltözködő és a háztartásában intenzíven dolgozó asszony kettős szerepkörét. Egyetlen cselédkével, viszont igényes lakással, kifogástalan konyhával nem egyszer fogas problémák csapnak össze hullámok gyanánt szegény feje fölött s hogy úgy dániai, mint pedáns családanyai mivoltát hiány nélkül megőrizhesse, bizony-bizony „patent“ teremtésnek kell lennie a talpán. Divatrovatunk keretében csakis az első számú szerepkörről beszélhetünk és nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy ennek érdekében milyen fontos a jól berendezett házi gazderob. „Otthonra minden jó“, mondották az egykori asszonyok, miközben elhordott selyemruhájukat „frízi ruhává“ fokozták le. Még azok is, akik különben szigorúan vigyáztak arra, hogy házonkívül mindenkor csinosan és divatosan mutatkozzanak. Nem gondoltak percig se rá, hogy ezzel a — szerintük — praktikus megoldással saját egyéniségüket, dicséretes munkálkodásukat is némi lefokozás érte. Ma már határozottan javuló tendencia jelentkezik ezen a téren. Az ízlés fejlődése, az egyéniségnek becsülése egyre jobban megköveteli nemcsak utcán és társaságban, hanem otthon is a stílusos öltözködést. Stílusos, ami célszerű és egyúttal szemnek tetsző. Az elnyűtt délutáni selyemtoalett házi használatra tehát mindkét szempontból elvetendő. Sem anyagjánál, sem szabásánál fogva nem alkalmas házimunkára s igy nem is lehet szép. Több darabból álló, külön otthoni garderob — mindegyik más-más rendeltetéssel — lényegesen megkönnyíti a háziasszony tevékenykedését s amellett azt is megengedi neki, hogy akármit is dolgozzék, mindig megtarthassa „dáma“-i külsejét. Fölkeléskor puha, meleg kimonót vesz magára a ház asszonya, de bő ujjaival, pongyolaságával ez csak addig jó, ameddig a gyerekek öltöztetése, a fürdőszobai toalettügyek elintézése van programmon. Nehezebb munkára is már a háziruha kerül elő. Csikós vagy virágos, igen olcsó flanek kelméből készülhet, elől végiggombolósan, széles kihajtókkal, két nagy zsebbel, övvel, hosszú, angol kézel és ujjal. Világos színei frissek, vidámak, anyagja könnyen mosható, szabása tökéletesen kényelmes és szabad mozgást engedő. És a kötények! Ne vessük meg őket, ne nevezzük régi módinak; az igazán modern háziasszony nem nélkülözheti őket, külön takarító- és külön konyhakötény, ha van kisbaba a háznál, úgy külön gyermekfürösztő kötény is szükséges. Ötletesen, ha más-más színben és fazonban készítjük el őket, még örömünk is telhetik ezekben a szerény, de fontos házigazderob darabokban. Ha van házi délelőtti ruha, úgy a délutánira is gondolni kell A pihenésnek, kézimunkának, olvasásnak, családi körnek szánt délutánnak is meglegyen a maga köntöse. Ez már készülhet régi szövet- vagy bársonyruhából, csinosan átalakítva, törekedjék a dekoratívság felé is. Itt a divatosság mellett érvényesüljön az egyéni fantázia, hiszen otthonunkban viseljük, saját, egyéni ízlésünkkel berendezett lakásunkban. „há- A dáma reggel A dáma délután A kendi herceg magyar rokonsága Londonban a Westminster előtt már ácsolják a hatalmas dísztribünt, amelyről London előkelő világa a kenti herceg és Marina görög hercegnő esküvőjét fogja végignézni. Minket magyarokat annál is inkább kell, hogy érdekeljen ez az esküvő, mert a vőlegényben magyar vér is folyik. A kenti herceg édesanyja, Mary angol királynő, Rhédey unoka, hiszen köztudomású, hogy az angol királyné nagyanyja egy erdélyi magyar grófnő volt. Az 1800-as évek végén történt, hogy Würtemberg Sándor herceg — a würtembergi király unokája —, aki magyar huszártiszt volt és Erdélyben állomásozott, megismerkedett kisrédei Rhédey Claudia grófnővel, egy erdélyi nagybirtokosnak a leányával, akit később feleségül is vett. Ennek a házasságnak a gyermekei a Würtemberg-Teck nevet vették fel és ennek a házasságnak az unokája, V. György, mai angol király felesége is, Teck Mary hercegnő. Amikor fall-ben a koronázási ünnepségeket rendezték Londonban, az angol királynő súlyt helyezett arra, hogy meghívják a magyar rokonságát is; egynéhány erdélyi és magyar főurat, akikkel a királynő első- és másodfokú unokatestvéri viszonyban állott. Anglia királynéjának, így a Fráterek, Bárdossyak, Petriobevich-Horváthok, Ergeletek, stb. ma is első-, illetve másodfokú unokatestvérei, vagy egyéb rokonai. Így Fráter Lóránt is, a nagyemlékű, híres dalköltő — akinek az édesanyja egy Rhédey grófnő volt — is haláláig kapta az angol udvartól az aranyszegélyű udvari jelentéseket, meghívókat. Édesanyja révén ugyanis éppen másodfokú unokatestvére volt az angol királynénak. Szegény Fráter Lóránt néhai Plóez miniszternek a leányát vette el és házasságaiból csak egyetlen gyermeke maradt, aki bogdányi Farkas László biharmegyei szolgabiróhoz ment feleségül. A kenti hercegnek, akiről ma egész Anglia és az egész világ is beszél, ime, a kis Csonka-Magyarországon, Nagy-Biharor-szágon, egy eldugott kis pusztán él ma is egy harmadfokú, vérszerinti unokatestvére, Bogdányi Farkasáé, Fráter Boriska, Fráter Lórántnak az egyetlen leánya. Az angol arisztokrácia hihetetlen ellenszenvvel viseltetik a kontinensbeli családok iránt, legyenek azok bármily előkelőek is. Ismeretes az a botrány, amit az robbantott ki, hogy a világháború előtt egy angol bárói család kinyomatta famíliája történetét és a család egy ifjú leánytagjának neve alá egyszerűen azt nyomtatta: „Married to a Stranger" (férjhez ment egy idegenhez). Ez az idegen pedig egy majdnem ezeréves francia grófi család tagja volt, aki aktív diplomata és később nagykövet is lett. Csak azért, mert ősei nem Hódító Vilmossal jöttek be Albionba, nem akarták reciplálni az exkluzív angol házak. Annál nagyobb szó, hogy az angol királyi család mindig büszke volt magyar rokoniaira, olyannyira, hogy a kenti herceg testvére, az angol király másodszülött fia, csak éppen nemrégiben is nyilvánosan kijelentette, hogy „büszke arra, hogy magyar vér csörgedezik az ereiben“. Maga az angol királyné is hűen ápolta nagyanyjának, Rhédey Claudiának az emlékét. Ez, a szerencsétlen Würtemberg hercegné, Rhédey Claudia, halálát egy nagy parádén lelte, a mikor is rossz helyre állva, a megvadult huszárlovak, férje szeme láttára, halálra taposták. Férjének egy ezredtársa, Török huszárkapitány, bozta a holttestet kocsiján, amelyet saját maga hajtott, negyvennyolc óra alatt Bécsből a kis erdélyi falucskába, ahol a tragikus sorsú grófné holtteste ma is pihen. Az angol királyné mindig nagy szeretettel gondozta nagyanyjának sírját és éppen mostanában jelent meg valamelyik erdélyi lapban egy bátor tollú magyar újságírótól szomorú hangú cikk, amelyben szemére hányja a román hatóságoknak, hogy Rhédey Claudiának az unokája által állított és az angol királyi címerrel és a Rhédeyek emblémáival ékes márvány tábláját hagyják elporladni, megrepedezni. Elpanaszolja a cikk azt is, hogy a kripta egész környéke sivár benyomást kelt és elmondja, hogy ha az angolok az ő tradicionális őstiszteletükkel látnák ezt az elhanyagolt sírt, bizonyára felháborodnának afelett, minő balkáni nemtörődömség kell ahhoz, hogy ezt a romantikus kis síremléket és epitáfiumot így hagyják tönkre menni-Sehol a világon nincs a magyar arisztokráciának és a magyar uraknak oly jó hitük, mint éppen Angliában és ebben nem kis szerepet játszik bizonyára az a momentum is, hogy magának az angol társadalmi élet csúcsának, a királyi párnak is magyar rokonsága van. Az Angliát járó magyar urak — ezek közt első helyen néhai Festetics Taszilót és Patay Györgyöt kell említenünk, — is természetesen nagyban hozzájárultak gavalléros egyéniségükkel ahhoz, hogy az angol vezető körökben a magyarság a háború utáni kisantant propagandauszításai ellenére is határozott szimpátiának örvend. Csak nemrégiben is számos esetben megtörtént, hogy a legelzárkózottabb, legfeudálisabb angol családok magyarokat fogadtak be rokonságukba, így például mezőtelegdi Csanády István, magyar gazdasági főtanácsos és földbirtokos leányát Earl of Exeter vette nemrégiben feleségül és még mindenkinek emlékezetében él Márffy Mantuano Juditnak, a Nemzeti Újság hasábjairól is ismert publicistának és előkelő pesti úrilánynak a szenzációszámba menő esküvője Listowel lordjával. Ezek a magyar pionírok, ahogy Budapesten járt világosfejű és nagysúlyú angol urak véleményét idézzük. — bizonyos körökben sokkal többet használnak Trianon revíziójának és a magyar ügynek, mint a legravaszabb és leghivatalosabb diplomáciai akció. Kerekesházy József.