Nemzeti Ujság, 1936. március (18. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

2 intézmények, a tudomány és a művészet.A rendkívül fontos gazdasági feladatok végül, amelyek megoldása a modern törvénykezés és közigazgatásra hárul, a gazdaságpolitika fogalmában összpontosulnak. Mind a három részterületet most már különböző testületek igazgatják megfelelő elvek szerint- Az állampolitikát autokrata alapon a szövetségi kormány és az állami hatóságok intézik. A gazdaságpolitikát autonóm önkormányzati, a demokrata elvek önkormányzati elve alapján a foglalkozási ágak szerint kialakult rendek irányítják, míg a kulturális politika irányítása hasonlóképpen autonóm és demokrata elvek szerint a kulturális közösségek munkaköréhez tartozik. Ilyen természetű csoportosítás következtében indokolt és könnyen érthető, hogy a felejthetetlen emlékű Dollfusz kancellár által is olyan gyakran hangsúlyozott és a demokratikus, illetve tekintélyelméleti elvek kölcsönhatása mindé®' tekintetben érvényétől az új Austriában. Az állampolitika szilárd t no*t alkotja az államnak. Ezért *0 pontosítva, autó-ratatikus módon i íjitandó. Ez foglalja magában a r.í. i eseményektől független hivatali minkakört ellátó tisztviselők •— a biró, a rendőrség és csendőrség — mikakörét. Benne testesül meg az állam tekintélyének fogalma. Ezzel szemben a gazdaságpolitika semmiképpen sem irányítható autokrata és centrali* • 'i szellemben. Sőt, demokratikus dece-ralizált, önkormányzati alapon vésendő. A politikának ez az ágazata nem a hivatalnokok munkakörének ad kezet, hanem a gazdasági élet munkáinak. Már ezért sem merev és előre meghatározott irányelvek szerint intézendő, mint az államhatalmi intézmények. Alkalmazkodnia kell a gazdasági élet áramlataihoz, amelyekkel állandó kapcsolatban kell állania. Ezért tehát a gazdaságpolitika ellentétben az államhatalmi intézmények hierarchikus alapon kinevezett tisztviselő státusával, az önkormányzattal bíró foglalkozási rendekre támaszkodik. Hasonlóképpen a kulturális politika is a demokratikus elvek s az önkormányzati eszme elgondolásai szerint alakul. Ennek a politikai ágazatnak sem szabad merevnek lennie, hiszen a szellemi élet áramlatainak szolgál keretéül. Az önkormányzati elvet azonban a kulturális politikában nem a foglalkozás szerint kialakult rendek, hanem a kulturális közületek képviselik. A foglalkozási rendek az alkotmányban történt felsorolás szerint hét különböző rendre tagozódnak, amelyek a következők: 1. a mező- és erdőgazdaság, 2. az ipar és bányászat, 3. a kézműves ipar, 4. a kereskedelem és forgalom, 5. a pénzügyi igazgatás, a hitelszervezet és a biztosítási intézmények, 6. a szabadpályák és 7. a közszolgálat. Kulturális közületek alatt elsősorban a felekezeti társulatokat, az iskoláztatási és nevelésügyi közületeket, a kulturális szervezeteket, mint például az Actio Catholica, továbbá a tudományos és művészeti egyesületeket értik. Maguk a rendek szövetségekbe tömörülnek, így például a mező- és erdőgazdasági foglalkozási rend a „birodalmi gazdaszövetségbe“, a közszolgálatok a hivatalnok szövetségbe és így tovább. A szövetségek azután önkormányzati alapon intézkednek a saját hatáskörükbe vágó ügyekben, viszont képviselőket is küldenek a törvényhozó testületekbe, mint például a szövetségi gyűlésbe, az országgyűlésbe és a községi gyűlésekbe is. Ilyen módon a szövetségek tevékeny részt vesznek a törvényhozásban és közigazgatásban. Hasonlóképen önkormányzati kulturális szövetségek foglalják össze a kulturális közületeket is, amelyek ismét csakképviselőket küldenek a községi ülésekbe, országgyűlésbe, illetve a szövetségigyűlésbe. Ilyen módon ezek a testületek gondoskodnak a kulturális vonatkozások megfelelő népképviseletéről. Az alkotmányban gondoskodás történt arra nézve, hogy az említett törvényhozó testületekben megfelelő módon kifejezésre jusson az államhatalom tekintélye is, amelyet az országgyűlésen például a szövetségi elnök által kinevezett államtanácsosok képviselnek. Ez volna főbb vonásokban az új állam alapja. S most csupán az a kérdés vetődik fel, milyen mértékben haladt előre az államépítés munkája. Kétségtelen, hogy ezen a téren a legbonyolultabb kérdés bizonyára a foglalkozási ágak rendjének megszervezése volt. Ezen a téren eleinte komoly nehézségek merültek fel, mert szinte lehetetlennek látszott a feladat egyszerre való megoldása, így azután ezt a munkát három fokozatban látszott szükségesnek végrehajtani. Az első fokozatban a munkavállalóik — tehát a munkások, tisztviselők — egységes szervezetekbe tömörültek. A második fokozat, ugyancsak egységszervezetet alkot a munkaadók számára, míg a harmadik fokozat egyetlen egységes szervezetben csoportosítja a munkaadók, munkavállalók valamennyi szervezetét. Különösen fontos ez a legutóbbi fokozat, amely mind a hét foglalkozási rend összes egyébként egymástól független és különálló szervezeteit egyesíti magában, megvalósítva ezáltal a tökéletes szövetség eszméjét. Annál inkább szükséges ez, mert ellentétben az osztályelmélet alapján épülő szindikalista szervezetekkel, a rendi állam eszméje voltaképpen abban kristályosodott ki, hogy vállalkozók s munkások egy és ugyanazon szervezet keretében békét és egyetértő munkásságot fejtsenek ki a haza érdekében. Sajnos, eleinte nem találtunk rá módot, hogy ezt a végleges állapotot egy csapással megvalósítsuk. Az osztályharc, amely hosszú esztendőkig dúlt, márólholnapra nem volt leküzdhető. Ezért tehát lépésről-lépésre kellett haladnunk, hogy ismét helyreállítsuk a kölcsönös bizalmat munkaadók és munkások között, amely a rendi együttműködés érdekében elengedhetetlen. Csak miután ezt megvalósítani sikerült, gondolhatunk a harmadik fokozat kiépítésére. Az első fokozat megvalósítása az úgynevezett szakszervezeti szövetség, amelyben az egész munkásság és a tisztviselői kar csoportosul, valamint a hivatalnok szövetség, amely a közszolgálati alkalmazottak rendjét foglalja magában, megteremtése által sikerült. De csaknem sikerült a második fokozat megvalósítása is, nevezetesen a munkaadók szervezetének megteremtése, amennyiben az ipari szövetség, a kézműves szövetség, a kereskedelmi és for g.. ., ilyen szégyen... Különben már emültem a kocsisodat hozzánk kifogni. Ki gyere, hagyd te is azt a keserves paprikást. Szereted a pulykát krumplit ásával! ... Az van nálunk ebédre. Lise néni már hallotta, hogy itt vagy,vóta már süti is a tortát. Tudtam biztosan, hogy nem ismerem öreg urat. Sosem is láttam. Rétturon ,a vágyaik először. Fel sem foghatom, ki téveszt össze! De mentem vele. Egy barátságos úrisosem riasztott vissza. A kaszinóterem, a piros bársonyok, a birkapörkölt nagyon marasztott, kaszinótól harminc lépésre laktak. Szép, boltíves, fehérre meszelt házban, nagykertben, amely lenyúlt a Beftyóig. A tornác előtt dús rózsaszín jácintok nyíltak, egy tarka cica aludt a leölyöklőn. — Biztos, lánya van az öreg urnak — gondoltam kajánul — azért fog a kaszinóban vendégeket A kocsisom már a konyhából vigyorgott ki. Egy tenyerestalpasszakácsné ebédeltette. — Én meg Linike néni — mondta az öreg úr — nagyon szeretjük a fiatalságot Aztán úriemberek is vagyunk, nem tűrhetjük, hogy egy fajtánkbeli rosszul érezze magát Rétturon. A kaszinóbérlő meg nagy rabló. Azért hívtalak el, öcsém. Virágos huzatu, cseresznyefa szekrényes szalonba vezetett A sarokban zongora, a falon vizfestmények: szőlőfürt, rózsa, szomorufűz. — Két lánya van az öreg urnak — állapítottammeg határozottan. Ebédelni hívtak. Lipike néni édes kis öregasszony volt fekete moaré blúzban, fekete csipkeköténnyel. — Mi nagyon szeretjük a fiatalságot !!- mondta ő is és aranyszínű húslevest mert a tányéromba. Az asztal ezüsttel és kristállyal volt megrakva. — Három lányuk van! —■ biztattam magamat, de mikor leültünk az asztalhoz, kiderült, hogy hamis a rosszhiszeműségem. Csak nekünk volt terítve. Remek ebédet kaptam, pompás vendégszobát, barátságos marasztalást. — Lőrinc bátyáméknak nincs családjuk! — kérdeztem a feketekávénál. Linike néni megtörülte a szemét, Lőrinc bátyám busán legyintett. — Mi nagyon szeretjük a fiatalságot — ismételték újra, együtt. Ilyenkor szokott következni a torokgyíkban meghalt fiúcska, vagy lányka története. De ők hallgattak. Később az öregúr a sneffvadászatról beszélt, Linike néni meg kiment a kertbe, babot vetni. Délutén a dolgaim után jártam. Amikor, uzsonna tájon, hazajöttem, szép szőke lányt találtam a tornácon. Olyan haja volt, mintha a tavaszi nap tüzet gyújtott volna benne. Rámán hímzett ellőrehajló, fehér nyaka kiragyogott a világoskék blúzsal. Amikor észrevett, zavartan bólintott és szó nélkül kifutott a tornácról. Uzsonnához nem jött. Vacsorához sem. A kocsisom annyit tudott meg a szakácsnőtől, hogy Lőrinc bácsi fogadott lánya. Én meg azt tudtam meg a szakácsnőtől, hogy melyik a szobája. A kertbe nyílt az ablaka. A szőke holdfény, amely sápadtabb volt, mint az ő haja, beömlött az ablakán. A holdfőm után beöntöttem az ablakon a kék ibolyát. Reggel nem láttam. Lőrinc bácsitól búcsúztam csak. Linike néni nem jött am ihez. Lőrinc bácsi se mondta, hogy ha ’tmikor erre járok, nézzek be hozzáju' Zúzmaráé volt a hangulat. Ej, hát fezek ilyen kelésre tartanak engem! Szállást adnak, mintvalami szegény vándornak, de arra nem vagyok érdemes, hogy a fogadott lányoknak bemutassanak! Kinek néznek ezek engem! Na majd megmutatom én is. Egy hét múlva újra Rétturra jöttem. Nem birtokügyben. Sokkal fontosabb ügyben. Időközben rájöttem, hogy nem érdekel semmi más a világon, csak az, hogy: Haragszik-e a szőke lány az ibolyáért! Mi a szőke lány neve! Milyen a szőke lány hangja! Szeret-e valakit! Akar-e a feleségem lenni! Mindezt nehéz volt megtudni, mert Lőrinc bácsi úgy őrizte őt, mint a sárkány. Pedig szegény rokonlány volt. Mégis annyit könyörögtem a kezéért, mint egy milliomos hercegnőért. (Az isten áldja meg a kis kezét! Egy életen át fogta az enyémet). Sokkal később, már rég a feleségem volt, atttikor Lőrinc bácsiék meghaltak és rendet csináltunk a rétturi házban. Egy albumot találtam. Vagy nyolc-tíz lány fényképe volt benne, különböző ruhákban, különböző kórokból. — Kik ezek! — kérdeztem a feleségemet. ő nevetett. — Ezek mind rokonlányok. Egy-két évig itt voltak, Lőrinc bácsiéknál, ha máskép már nem tudtak férjhez menni. A családjuk ide küldte őket, Rétturra. Lőrinc bácsi mindenkit férjhez adott Rettenetesen értett hozzá. — Mert negyven évvel ezelőtt a barátságos mihézakban több eszük volt az embereknek. Nem volt se vikend, se fardien party, se strand. Eldugták a regény elől a lányt, azért vette el — mondta a békebeli Öregúr, befejezvén amesét NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1936 március 1. -- I .1 -II — 11.11. „HI II II ——.IMMIIII I . ■ ---------------" AlKh IÉ! ..12© SÍIÉ ,110 Filé ,110 mérték után, elsőrangú IO» Y | T '!%/■’ ÉS TESTVÉRÉ szabás, jó munka • ■* ■* «Winác! misíiiók, Váci utca 81—88. ön ön AZ EMBER ÉLETE. HA RENDES AZ EMÉSZTÉSE / \ galmi szövetség, valamint a pénzügyi szövetség megszervezését szintén sikerült megvalósítani. A szabadpályázó foglalkozási ágának szövetségére vonatkozóan a törvényjavaslat ez időszerint készül. A birodalmi gazdaszövetség, amely a mező- és erdőgazdasági foglalkozási ágak szövetsége lesz, hasonlóképen szervezés alatt áll. Itt eltekintettünk a fokozatonként szervezés munkájától, minthogy a gazdaszövetség csakugyan valóságos rendi szövetség, amely úgy munkaadót, mint munkavállalót összpontosít. Aránytalanul gyorsabb volt itt a fejlődési folyamat maga is, hiszen a mező- és erdőgazdaságban soha nem következett be olyan éles osztályellentét, mint az ipari és kézművesiparban. Az osztrák mezőgazdaságban, amely végeredményben túlnyomórésztben gazdasági szervezet, sokkal inkább szinte patriarchálisnak mondható viszony alakult ki a gazda és a béres között, akik ma is, épp úgy, mínt évszázadokkal ezelőtt közös asztalnál egy tálból esznek. És éppen ez volt az, ami lehetővé tette az első két fokozat mellőzését. Ám ha a végső fokozat a többi foglalkozási rendeknél ma még nem is volt elérhető, mégis tagadhatatlan, hogy a szövetségek ez időszerint már hatalmas szervezetek Ausztriában, amelyek döntően befolyásolják a gazdaságpolitika irányítását. A törvényhozási munka itt olyan mértékben előrehaladt, hogy a rendi állam kialakulásának szervezete ma már tisztán és világosan áttekinthető Ausztriában. A kulturális közületek szervezésének terén egyelőre még csak az első lépések történnek. Ez természetszerűen nem vonatkozik a felekezeti társaságokra, akik már ma is küldik képviselőjüket a szövetségi gyűlésekbe. Számos olyan kulturális egyesület akadt azonban, amely célul tűzte ki magának a keresztény gondolat ápolását és a jótékonykodás gyakorlását, de ugyanakkor a pártállamban sok tekintetben éppen foglalkozási és rendi szervezkedéssel, továbbá politikai szervezkedéssel voltak elfoglalva, úgyhogy a helyzet itt előbb tisztázásra szorult, ami viszont csak fokozatosan következhetett be. Magától értetődik, hogy itt, ezen a téren csupán szervezeti szempontból volt szükség tisztázásra, de soha sem világnézeti szempontból. Mert ebben az utóbbi vonatkozásban az új Ausztria sajátos jellege mint keresztény állam minden kétséget kizáróan és egyértelműen lett az új alkotmány keretében meghatározva. A keresztény erkölcs alapelvei tehát nemcsak kultúrpolitika, hanem teljes mértékben állampolitika és a gazdaságpolitika számára is egyaránt mérvadók. Ennek értelmében a rendi állam valamennyi törvénye nyomatékosan és kifejezetten hangsúlyozza, hogy a szövetségek keresztény, hazafias és szociális szellemben végzik munkájukat és teljesítik feladatukat. Il Jókai-díj nyertese A legnagyobb magyar regénypályázat nagydíját ez év január 5-én osztotta ki ünnepélyes keretek között a bíráló bizottság. Hasábos cikkekben számoltak be a lapok a díjnyertes regény írójáról, Barabás Gyuláról és különös életsorsáról. Most újból itt a hasábos cikkek ideje: megjelent maga a könyv is, — 1986 legjelentősebb magyar regénye -- a Domáldi Besenyék. A két legfurcsább s egyben legtragikusabb magyar zseni: Bolyai Farkas és Bolyai János különös életéről és ,,magyar sorsáról“ szól ez a költői regény; a múlt századelő Erdélye elevenedik meg benne, az a sajátos, utánozhatatlan magyar levegő, amit csak hivatott írók művében érezhetünk. Beszédes és reális szimbólum ennek a két nagy matematikusnak egész pályája, fellobbanó sikereken és lassan hunyó, elparázsló csalódásokon keresztül. Barabás Gyula meleg és férfias erővel érzékelteti szívéhez nőtt két hősének sorsát és azt a megejtő hangulatot, amely könyvéből kiárad, varázsos fátyolba burkolva az emberek és az Élet kiismerhetetlen arcát. Méltán mondta ki döntését erre a könyvre a legkiválóbb kritikusainkból és esztétáinkból álló bírálóbizottság: ez a regény az esztendő legnagyobb irodalmi eseménye. ”