Nemzeti Ujság, 1936. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1936-05-01 / 100. szám
V x V * Jo W i \ SK , * '• )j ’ V / •%£, ’f.'fk'. . .NS. / * /Jf * w ^ * Szasszában elesett M csapás - —- - — — — — ------------- Leleplezték Jl Meteorológiai — az osztrák rémintézet Jelentése: a kinek terjeszté-Élénktebb szél. HTW V ■ sét ~ vomit dunántúli me- HL I BJ flUB Jf ■ H nf 0 if B W ^ pával temették gyékben zivata ima ImI mB ■ ■ Hl Hl M« V el Fuad egyiptos eső, 71 kömét»- I M 1 f fl » S 1 j|f fü ül ül | tömi király t — sékiet csökken, I iJSL^A * M Mnqiia számban Duna-Tisza- * ^ A IBI "" A ton küldi meg közén és keleten . . . ___ _ . _. _ . . (A4e , kérdőíveit ménem változik XVIII. évfolyam 1OO. szám 4 PÉNTEK 4 Budapest 1936 május 1 moterszolgnak Sebastiano Sampaio rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és De Sousa Leano Grade, Budapesten akkreditált követ képviselik Braziliát a magyar—brazil kereskedelmi tárgyalásokon Dr. Takáts Ernő lett a Szent István Társulat vezérigazgatója Alfredo de la Gomez, a mexikói színházak főigazgatója Budapesten tanulmányozza a magyar színházi kultúrát CIGÁNYZENE Rath professzor híres és tekintélyes orvosnemzetségnek volt negyedik tagja. Immár „készen kapta“ a tudományt, csak el kellett foglalnia apja és nagyapja katedráját és a vagyont, amit szorgalmas közeli ősei szereztek. Ehhez képest, mint ahogy lenni szokott azokkal az értékekkel, melyeket az emberek ajándékba kapnak, Ráth professzor utálta a foglalkozását, tudományos pozicéját és orvosi hírnevét. Reménytelen szerelmese volt a zenének és az énekművészeinek és csak énekesek és muzsikusok közt élt igazán, ahol zenei kérdésekről lehetett vitatkozni, kritizálni, pletykálni, muzsikálni és muzsikát hallgatni A muzsikusok életének olykor kristályosan tiszta, olykor meglehetősen zavaros hullámaiban vígan és fesztelenül érezte magát, mint a hal a vízben. Jelen volt minden bemutatón, hangversenyen, banketen, jubileumon, művészházasságnál, szakításnál és keresztelőnél. Meglehetősen nagy, de reménytelenül színtelen bariton hangja volt. Persze azt képzelte magáról, hogyha annak idején az apja nem parancsolja az orvosegyetemre, hanem énekelni taníttatja, ma a világ egyik első énekese. Gyakran és szomorúan emlegette, hogy mit vesztettek benne az operaszínpadok. Társaságban mindig örömmel énekelt , mert szép nagy birtoka volt, ahol nagyszerűen lehetett nyaralni és nagyon sok pénze és megértő pénztárcája, meg is hallgatták. Hogy mit gondoltak róla és mit mondtak a háta mögött, szerencsére ő nem hallotta meg. Ráth professzor negyvenöt éves korában váratlanul megnősült. A közvélemény kijelentette, hogy azért házasodott meg, hogy legyen valakije, aki egész nap hallgassa az éneklését. A közvélemény nem túlzott. Felesége bájos, üde kis teremtés volt, karcsú és hajlékony. Prof. Ráth azt mondta: — Muzsika az egész nő... Tényleg a járásában, friss és könnyű mozdulataiban volt valami zenei. Egyébként Botfüle volt Lilikének és a klasszikus zenében Eisemanig jutott el. Wagnert személyesen ismerte — a kocsigyártót Debrecenből, ó... hogyne! Debussyről is hallott, de a mama nem engedte olvasni, mert illetlenségeket ir. A közvéleménynek igaza volt. Micsoda pompás szűz terület volt prof. Ráth számára ez a zenei analfabéta. Itt mindent elölről lehetett kezdeni. Napokat, éjszakákat, heteket átbeszélni. Lilikét megismertetni a zenetörténelem nagy alakjaival. Egyéni mártásban feltálalni a halhatatlan muzsikusokat, pikáns kis esetekkel megtűzdelve. Lezongorázni a nagy szimfóniák motívumait. Megmagyarázni valamennyi Beethoven-szonátát. Elmesélni Chopin szerelmeit. Elénekelni az összes operák összes baritonszerepeit. Megforgatni a régszunnyadó zeneszerzőket szomorú sírjukban és kellemetlen érzéseiket keltve az élő távollevőkben. Lilike tágranyitott őziszemekkel mindent türelmesen végighallgatott. Finom arcocskája lágyan kipirult. Halvány korálszin kezét olykor csodálkozva széttárta. Liliké figyelt prof. Ráth minden szavára, ő nem mondta, mint Ráth eddigi ismerősei, a hozzáértők. — De professzor, az az eset nem úgy volt Puccinivel... Vagy: — De professzor, a hangvétel nem korrekt. Nem. Lilike előre hajtott fejecskéjével édesen hallgatta Ráthot. Magában ezt gondolta: — A papának nincs egy krajcárja sem. A két bulin kívül nincs egyetlen jó ruhám. Egy bundát is szeretnék. Igaz, hogy Ráth túl van már negyvenen, de gazdag. Kicsit sokat beszél, de gazdag... Nagyon sokat énekel, de gazdag... nagyon gazdag . . . Szép volt az a pezsgőszintre festett hermelin estélyi bunda a belvárosban . . . Hátrahajtotta a fejét és rajongva nézett a professzorra. A professzor éppen énekelt, soha nem érzett melegség járta át Lilike tekintetétől. — Ez a lány megért engem — szólt és feleségül vette. • A nemzetközi zeneéletnek volt egy ragyogó, magános kócsagmadara. Jött, tündökölt, kápráztatott, majd ismét elrepült egyedül, fenséges magasságban. Azaz: élt egy világhírű hegedűművész, akinek a tehetsége és szerencséje akkora vagyont szerzett, hogy nem volt szüksége reklámra és interjúkra. Gőgös elvonultságban élt s csak akkor muzsikált, ha éppen kedve tartotta. Minden kultursmokknak ő volt az ideálja, mert nem kereste a népszerűséget s a népszerűség csaknem megfojtotta. Prof. Ráth mint egy fáradhatatlan, szívós vadászkutya loholt a művész nyomában, ha Pesten tartózkodott. Prof. Ráth imádta a tehetséget s a hegedűművész összesürítette magában mindazokat a tulajdonságokat, melyek a közhit szerint a tehetséget jellemzik. Tudott hegedülni, úgy mint kevesen. Tudott érezni és éreztetni. Gőgös volt, ideges, szerencsés, és... szép. Prof. Ráth éveken át csak annyit ért el a művésznél, hogy bemutatták neki. Egyetlen meghívását sem fogadta el. Pedig micsoda gyönyör lett volna az ismerősök előtt megemlékezni róla. — Alexy ezt mondta. .. — Alexy mikor nálam teázott.. — Mikor Alexyvel beszélgettünk ... Prof. Ráth egy éve volt már házas, mikor a művész ismét megjelent Budapesten. A koncertjén a professzor feleségével együtt természetesen az első sorban ült és lázasan tapsolt. A csoda, amire Ráth évek óta várt, most történt meg. Alexy figyelmesen Prof. Ráth jobbja felé nézett és mosolyogva, felé hajolva, köszönte meg a tapsokat. A szünetben Ráth professzor kiszáguldott a művészszobába, majdnem a művész nyakába borult és Alexy is nagyon melegen fogadta. — Ó... mesterem — rebegte Ráth — végre megértjük egymást. A helyzet tényleg azt mutatta, hogy most már megértik egymást. Alexy mindennapos vendég lett náluk. Ráthék fő*nyes, úgynevezett Alexy-teákat és esté- i lyeket adtak. Társadalmi pozíciójuk • egyre emelkedett, úgy mutogatták szó- fOTó: ZSIGRAY JULIANNA Lapunk mai száma 16 fillér • * • 1 , 4 • * JÁTÉK A TŰZZEL Elképedve állunk a tűzzel folytatott játék riasztó látványa előtt... A népek békéért imádkoznak, könnyelmű vezetőik pedig játszadoznak azokkal a szenvedélyekkel, amelyeknek egyetlen szikrája is felrobbanthatja a puskaporos hordót s vérbe borithatja a világot. Ez is lehet! Óriási apparátus dolgozik a nemzetközi élet színpadán, hogy jegyzékekkel, szankciókkal, szövetkezésekkel és elmés rendszerek kiépítésével biztosítsa valamiképpen azt a békét, amelyet minden nép akar, csak a diplomácia nem tud megtalálni. És mialatt ez a kápráztató sürgés-forgás folyik, a hadigyárak csillagászati számokkal is alig kifejezhető nyereségeik birtokában azon dolgoznak, hogy a kormányférfiak ne a békét találják meg, hanem a háborút. Azt a hipokrita jelszót, hogy aki békét akar, fegyverkezzék, beleszuggerálták a népek tudatába, leszerelés helyett nyakig fegyverbe öltöztették az embereket és most aratni akarnak. Learatni a háború vetését. Mert ugyan mi volna egyéb az a vakmerő játék, mint a háborús aratás vágya, amikor feltűnően a nagy hadigyárak szolgálatában álló francia lapok vészhírei verik félre a harangokat s közölnek riasztó jelentéseket az osztrák—s bajor határon történő állítólagos német katonai mozgolódásokról! E hírekből semmi sem igaz. Megcáfolták. De Franciaország izgul, mert izgat a sajtó és izgatnak azok a pártok, amelyeknek így hull ölükbe a politikai hatalom, a mandátum és a népszerűség. Pracaiaországban választás van s ez az alkalom elég arra, hogy egy jól megszervezett politikai és sajtópropaganda apparátusa szenvedélyeket gyújtson fel, faji gyűlöletből húzzon hasznot, világnézeti ellentétből zsebeljen mandátumot. Micsoda lelkiismeretlenség démoni képe búvik ennek a mindenre elszánt játéknak, demokráciát hazudó álarca mögött! — Választási trükk! — mondják könnyedén a francia választási légkör izgalmaiban buzgólkodó „okos emberek“. Vakmerő merénylet! — mondják azok, akik ismerik a tömeglélektan örök törvényeit s tudják, hogy a feltüzelt fantáziákat és robbanásra kész erőket a pusztító indulatok vak rohanásában megállítani nehezen lehet. Az egész civilizált világnak reszketnie kell amiatt, mert Parisban más a felfogás a demokráciáról, mint Berlinben. Európa minden nemzeteinek idegeit tépik rongyokká egy választási trükk kedvéért, hogy félelmet keltsenek a francia választóban s többséget szerezzenek azoknak, akik a németellenes politikai irányból élnek. Mindanynyiunknak, akik elég szerencsétlenek vagyunk a ma élő generáció embertelen terheit hordozni vállunkon, hogy valahogy össze ne omoljon a világ, rá kell fizetnünk arra, hogy Franciaországban aratni vágyó hadigyárak, ezek szolgálatában lapok és politikusok állnak s most választás van, amikor minden, még a gyújtogatás és a lelkiismeretlenség játéka is szabad. Ebben az izzó atmoszférában választási trükk lehet a játék a világ békéjével. Az Úgynevezett jobboldalon folytatják a játékot azért, mert övék a nacionalista jelszavak arzenálja, az úgynevezett baloldalon pedig azért, mert ők tudnak gyűlölni teljes didivel elvi alapon. A francia választásnak majd csak vége lesz, de vájjon vége lesz-e a felszított tűznek! Vájjon nem borulhat-e fel minden békés szándék a könnyelmű felelőtlenséggel terjesztett riasztó híreken és ártó szavakon! Szinte gúnyképpen hat, amikor azt olvassuk, hogy Flandiner és Hitler kancellár békejavaslatai fölött készülnek tanácskozni Genfben és elmélkednek Londonban. Békejavaslatokról, együttes védelemről, oszthatatlan békéről, regionális rendszerekről, kétoldalú szerződésekről, kölcsönös segélynyújtásról hangzanak el nagyképű nyilatkozatok s ugyanakkor segély nélkül marad a józan ész, és ebek harmincadjára kerül az a becsületes jóakarat, amely nélkül nincs sem béke, sem faji türelem, sem „kiengesztelődés“. Lehetetlen lehangoltság és megdöbbenés nélkül szemlélni ezt a hipokrízist amely túlnövekedett egy ország, egy nagy nemzet belső politikájának , kortes ügyeskedéseinek határán. Az osztrák—bajor grániton készülődő katonai mozgolódás híre s az ,az általános izgalom, amely ennek nyomán támadt.