Nemzeti Ujság, 1938. április (20. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-03 / 75. szám

10 NEMZETI ÚJSÁG április 3. jár, az ellenkező oldalon a földalatti ga­rázsok, sok ezer kocsi, traktor, tank és motorizált ágyú számára. A Port Faruk nem lesz elszigetelt erőd a­ sivatagban, hanem a brit erődvonal­­nak a legfontosabb csomópontja, ahol a nagy országutak találkoznak. Ezek az országutak olyan szélesek lesznek, hogy a teherautók egyszerre négyes sorokban haladhatnak­ rajta. A Nílusból külön ka­­nalizáció vezeti a vizet Port Farukba, de egyben úgy halad az utak mentén, hogy a vonuló hadsereget, embert, állatot és autóhűtőt bőven elláthassa vízzel. —­ Mobilizáció esetén Port Faruk gar­­nizonjának 25.000 emberéből 20.000 30 perc alatt elindulhat és hat órán belül a 20.000 ember ágyukkal, tankokkal és a teljes felszereléssel 250 kilométerrel távolabb harcra készen tud állni, ami páratlan a hadászat történetében. •— Port Faruk, a garnizonváros ennek következtében a legnagyobb jelentőséggel bír majd. Innen nemcsak a Szuez-csator­­nát képes megvédeni, hanem Egyiptomot is, így biztosítani tudja az indiai utat Anglia és India között, repülőbázisul szolgál Perzsia és Dél-Afrika felé és kezében tartja Irak, Arábia és Palesztina felé a karavánok átvonulási útját. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az ango­lok hosszas keresés után megtalálták a­­2000 év előtti utakat, amelyeket a római hadsereg használt, akkor könnyen meg­érthető, hogy Anglia érdekei ezen a föld­részen eléggé biztosítva vannak. A római utakat most kiépítették és azok egészen a líbiai határig vezetnek. Vendéglátó gazdám olyan perspektívákat nyitott meg előttem elbeszélésével, hogy hal­­latukon enyhe kábulat fog el. Csak így látja az ember, hogy a földkerekség legnagyobb birodalmának vezetői mennyire nem években vagy évtizedekben, hanem évszázadokban gondolkoznak előre. Ezeknek a ,,békeperspektíváknak“ a kábu­latával kerülök ki újra a kavargó londoni utcára. Még soha sem éreztem olyan világo­san, mint most, hogy ebben a hatalmas és szétszaggatott városban a munka, remény­ség, intrika, féltékenység, szerelem és kegyet­lenség mind csak egyért liheg: a világbiro­dalom világhatalmi pozíciójáért. L. I. * Hol vannak a magyar tengeri hajók? A Tengerészeti Hivatal a magyar tengeri kereskedelmi hajókról az alábbi helyzet jelen­tést teszi közzé: „Csárda“ gőzös útban Rio de Janeiróból Montevideoba. Cime­­c­ o Chadwick Woif & Co., 25 de Mayo 520., Buenos Aires. „Csikós“ gőzös útban Barrydockból La Pla­­taba- Címe: e/o Chadwick Weir & Co., 25 de Mayo 520., Buenos Aires. „Kelet" gőzös március­ 28-án indult a cana­­dai St. Johnból az északamerikai St. Tho BOBO — REGÉNY —­­ IRTA: ENDRŐDI BÉLA A csendet a komornyik törte meg, je­lentve, hogy tálalva van. Az özvegy grófné — mint már említettük — min­dennap az unokájával ebédelt és a fi­óval vacsorázott, most is meghitt, kettesben hosszan elüldögéltek az asztalnál, ezúttal nem a kastély terrasrán, mert odakinn, esti lámpafénynél, a szúnyogok tűrhetet­lenné tették az életet Idebenn — a grófné ebédlőjében — mindössze egyetlen magányos éji lepke vergődött az asztal feletti­­fénykörben, ezt is rövidesen le­ütötte a komornyik, bocsánatot kérve parlagi csapkodásáért a komoran pat­togó asztalkendővel. — Szükség törvényt bont, — mondta a gróf elnézően s arra gondolt, hogy ő is most, tulajdonképpen azért utazik Pestre, hogy a neve, rangja és vagyona fénykö­rébe odacsalogasson egy-két áldozatot, akiket aztán majd leüt egy jól irányzott csapással ama bizonyos egymillió miatt, — ha ugyan nem inkább őt ütik le a küzdelemben.­­­­ Mindenesetre sürgönyzök, ha rend­be­jöv fiuk. — mondta a vacsora végén és engedelm­et­ kért a távozásra, miután az édesanyja ebédlőjében nem lehetett rá­gyújtani. Bálint gróf másnap indult útnak unot­tan, fáradtan és rosszkedvűen. Ezerszer látott tájakon keresztül robogott vele a gyorsvonat s az­ unalomért, am­i kísérte, alig kárpótolta az a­ két detektív-regény, amit felfalt Pestig, ahol is a pályaudvar perhonján Holecz, a­ pesti­ palota­­portása várta s a kijáratnál a 33-as számú fiák­kor, amely — ha Bálint Pesten volt — számozatlan gummikemküvé lépett elő. Ókumkamrák f­orrósága hevert a váro­son, mikor a gróf­ végighajtatott a ki­halt Rá­kóczi-utok­ s végül is a kocsija megállapodott vele abban a szűk kis ut­cában, a­hal a, Hatfaludy-palota, meghú­zódott. A barokk­ stílusu­, kívülről muta­tós,­ de belülről rendkívül kényelmetlen épület állandó akadálya volt a szűk utca szabályozásának, de Bálint gróf min­dent elkövetett, hogy megmentse, ami különböző befolyások igénybevételével mindig sikerült is neki. Hogy az arány­lag nagy telken egy hatalmas bér­kaszárnya jóleső jövedelmet hajtott volna, azzal a gróf nem törődött, a fő, hogy a palota, amelyet még a nagyapja épített, épségben maradt. A hosszú uta­zás után Bálint gróf éppen, hogy csak lerázta magáról a port, aztán gyors vil­­lásreggeli következett a­ kaszinóban, jó­formán teljesen magányosan. — Este azért még most is mindig van­nak néhányan, méltóságos uram, — mondta a huszár alázatosan a távozó grófnak, aki rögtön­ ebéd után elbújtatott a jogtanácsosaihoz, akinek még ebéd alatt telefon­állatot­t. It­t, egészen váratlan örömhír fogadta: az Országos Földbirtok Bankkal­ már életkészü­leti stádiumban volt a megegyezés, hogy elég előnyös fel­tételekkel folyósítják az egymilliót, ha majd a becsüsök a helyszínen is meg­győződnek arról, hogy az üzlet nem előnytelen..­­­­ .­­ — Akár mindjárt le is jöhetnek velem, — mondta a gróf felvillanyozva. — És mikor beszélhetek velük! — Holnap délelőtt tizenegykor vár bennünket a vezérigazgató — válaszolta a jogtanácsos —, háromnegyedkor jelent­kezni fogok a palotában. Másnap azonban a jogtanácsos mégis egyedül-- kereste föl a vezérigazgatót — mindenesetre pontosan tizenegy óra­kor —, mert Hatfaludy Bálint gróf meg­jelenésének komoly akadályai voltak. A grófot ugyanis, mikor visszaérkezett a palotába, sürgöny, vágta hasairól. A sürgöny, amelyet az édesanyja küldött, ezt tartalmazta: „Alex holnap érkezik Keletin Bécsből s azonnal tovább utazik hozzánk, menjen ki elébe , kitérje le, kocsi várja mind­kettőjüket.“ " Alex bácsi, vagyis Auerbach Alex a Bálint gróf édesanyjának fivére volt s osztályfőnök a Közös Külügyminiszté­riumban. Miután különböző rangokban hosszú éveken kereszt­ül végigvándorolt különböző követségeken s legutóbb Szentpéterváron rendkívüli szolgálatokat, tett a monarchiának, belefáradt az örö­kös sa­kk-partiekba, amelyeket hatalmas tétekben játszott idegen országok diplo­matáival s végleg visszakéredzkedett Bécsbe. Mint a mindenkori külügymi­niszterek jobbkeze, most is ő vezette a nagy játszmát, mely azzal végződött, hogy Ausztria-Magyarország annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az egész Balkán zengett és lángolt, recsegett-ropogott minden, az osztrák és a magyar bank­érdekeltségek, úgy látszott, mindent, el­vesztenek Európa Keletén és úgy Bécs­ben, mint Pesten vagyonok vonaglottak a tőzsde-bai­se karmaiban. A háború fe­kete árnyéka ott sötét lett a látóhatáron, mozgósításról suttogtak a rémhírek s a bizonytalanság, a félelem és a tőzsde­pánik kavargásában Auerbach Alex ne­vet adta szájról-szájra a tömeg, mialatt ő szék­es rokoni sürgönyben derűsen je­lentette be látogatását a nővérénél, mintha túl sem lenne fontosabb a jelen­ben, mint a családi kapcsolatokat fenn­tartani­­és ápolni. " Bálint, gróf nagyon szerette a nagy­bátyját,, akit ritkán látott, de aki élete minden­­ kritikus pillanatában jelentke­zett. Mintha csak megérezte volna, hogy baj van: mindig idejében jött, anélkül, hogy tudta volna: most kell jönnie s anélkül,­­ hogy bántó, vagy lekötelező lett volna az, amit az épp szőnyegen forgó ügy érdekében tett. — Most már sikerülni fog a kölcsön — Állapitotta meg­ Bálint gróf és az u.i helyzetet megbeszélendő, elküldött a jog­tanácsosáért. Ennek a megbeszélésnek aztán az lett az eredménye, hogy a jogtanácsos más­nap pont tizenegy órakor egyedül jelent­kezett az Országos Földbirtokbank ve­zérigazgatójánál, dr. Bachmann Ernő udvari tanácsosnál. — Na, szóval ügyfele akadályozva van, úgy látszik, nem fontos neki a do­log, — mondta kelletlenül a vezérigaz­gató, mikor a jogtanácsos egyedül lépett be a dolgozószobájába. — Dehogyis nem fontos — válaszolta az lelkendezve —, sőt arra kéri vezér­igazgató urat, jöjjön le a mai kétórás gyorssal a birtokra, váratlanul a nagy­bátyja, Auerbach Alex is ezzel a vonat­tal megy, neki őt kell kisérnie, de a vo­naton mindent megbeszélhetnek kényel­mesen. — Auerbach Alex ! — mondta ámulva a vezérigazgató­ s természetesen azonnal bekapta a horgot, mert rövid gondolko­zás után azt mondta: — Pont kettőkor indul a gyors. De hi­szen akkor nagyon sietni kell. Azzal már csöngetett is, telefonálni kezdett, gyorsírót kért és átszólt, a hitel­­osztály vezetőjének, hogy délben utaz­nak. Mindez még a jogtanácsos szeme­lő­ttára és fülh­allatá­ra történt és a ve­zérigazgató a nagy izgalom közben is észrevette, hogy ez nem helyes... Na­gyon is elárulta magát, jó lesz egy kissé lehűteni az urat, épp ezért egyszerre csak felemelkedett a székéről és hűvösen ezt mondta: — Tehát a viszontlátásra, bár lehet, hogy mégsem sikerül elszabadulnom. — Majd éppen te nem utazol le, te, aki­nek ma pont csak Auerbach mondhatja meg, hogy mi lesz­? — dünnyögte magá­ban a jogtanácsos. : „(Folytatása következik.) ~ PORCELLÁN -E­Z AZ A CIKK, amit ma hirdetni akarunk, mert kiválóan olcsó, fehér és szenes mintájú porce­llán, szórt színes virágmintával, vagy fehér arany, vagy fehér kék széllel. Kis szépséghibás, úgynevezett l­ef­­rendik nem selejtes áru. Érdemes megtekinteni! Színes mintájú porcellán: Fehér porcellán: Teáscsésze aljával ______ 66 fill. I Pecsenyéstál 5.10, 3.50, 2.0, 1.20 Mély tányér ...________ 96 fill. I Tésztástál ............2.60,2.10. 1.50 Lapos tányér..._________ 86 fill. Főzelékestál .............2.70, 2.20. 1.50 Dessert tányér ... ________ 60 fill. Salátástál....................2.40, 1.80, 1.56 Csészealj......... 26 fill.­­ Sandwichtál ........ ... 2.80 PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ masba. Cinie: c/o Polarug Steamship Co., 17. Battery Place, Newyork. „Nyugat" gázos­ő március 29-én indult Rot­terdamból Cape Race kikötőbe, rendeletre. Címe: c/o Polarus Steamship Co., 17. Battery Place, Newyork. „Turul“ gőzös az indiai vizeken hajózik. Címe: c/o Bar East Shipping Co., Honkong. „Szent Gellert“ gőzös Emderiben rakódik. Címe: c/o Haeger & Schmidt G. m. b. H.. Emcl'ti, Híndenburgstr. 43. „Duna" gőzös útban Budapestről Braiia felé. Cime: c/o Ageuzia MFTR, Braiia. „Budapest“ motoroshajó útban Istanbulból Sulina felé. Cime: M. kir. Duna-Tengerha­jó­zási rt. Budapest, Mária Valéria­ utca 11. „Szeged" motoroshajó a Vaskapunál halad Budapest felé. Cim­e: M. kir. Duna-Tenger­­hajózási rt. Budapest, Mária Valéria­ utca 11. „Tisza“ motoroshajó ma érkezik Port­saidba. dime­ c­o Shipping, Chartering & Forwarding Co., 16. Rue Homere Piraeus. L­eány vándorok az országutakon Hunyané­l­üli leányok rajai járjál­, az országod munka után, Debrecentől Borsodig, Kiskőröstől Zemp­énig A kültelki borbély műhelyben, ahol a dol­gomra várok, benyit egy kopott felöltőt, sá­ros félcipőjű, megviselt arcú, kicsit kócos leány. Lehet olyan 20 év körüli. Az öltözete félig falusias, félig városias. A fején: sötét­kék posztósapka- A kezében kis podgy­ász, ko­pott viaszkosvászon aktatáska, amihez foszla­dozó zsineggel zsíros újságpapirosba takart csomagocska van kötözve. Ahogy benyit a leány az ajtón, megáll a küszöbön. Körülnéz. A fehérköpenyes meste­ren megpihen a szeme. — Kérem, tessék nekem munkát adni! — mondja kérő, reménykedő hangon. A mester keze megáll a munkában. — Miféle munkát! — kérdi. — Ez borbély­üzlet, nem látja! A leány nevet. — Én is borbély vagyok! — vágja ki büsz­kén. — Úri és hölgyfodrász. Nemrég szaba­dultam fel. De nincsen munkám. Vándorolni kell. A mester pár pillanatig meredten nézi a nem mindennapi vendéget. A leány-borbély­segédet. A férfimesterségbe betört konkurren­ciát. A győztes hóditót. Aztán így szól, kis sajnálattal a hangjá­ban: — Munkát nem tudok adni. Hiszen nekem sincs. De fogja ezt! , És egy-két csillogó nikkelpénzt vesz ki a köpenye zsebéből és a leány kezébe nyomja. A bortélyhölgy minden zavar nélkül elfo­gadja az alamizsnát. Zsebbe csúsztatja. Aztán illedelmesen elköszön. Amint bezárul mögötte az ajtó, utána me­gyek. Nem mindennapi látvány: gyalogszer­­rel vándorló női iparossegédet látni. Künn az utcán azonban nem egy, de­­ négy leány áll. Négy fiatal teremtés. Egyik kopottabb, mint a másik. Csupa fáradtság, édesség, kimerültség, életunalom valamennyi. Kis batyu a kezükben, amelyek lilásvörösek és Vastagra puffadtak a hidegtől. .— Maguk is borbélyok! — kérdezem a má­sik hármat. Összenevetnek. A borbély felel: — Dehogy is! Csak én vagyok az. Ezek nem szaktársak. Egyik varrólány, kettő boltilány. De azért együtt vándorlunk. Aztán a kérdezősködésben elmondja a né­gyük regényét Da­rid­a Eszter borbélyleány. — Én Debrecenből való vagyok és már szeptember óta harcolok, ahogy a férfiak mondják. Munkát keresek. Faluról falura, vá­rosról városra járok, gyalog, egy fillér nél­kül. Mint az iparossegédek. Ezek a többiek — Mihalik Kató, a varrólány, Márton Erzsi és Bugyinka Jolán, a két bolti lány — mind­et közben csatlakoztak hozzám. Mert lányoknak egyedül nem jó járni az elhagyatott ország­utakon, sok a rossz ember, a csavargó, a rosszképű vándor. De így kell járni, gyalog, mert a vonat drága, nincs miből megfizetni, meg aztán a dolgunk felől ráérünk akármi­kor megérkezni valahova. És kéretlenül elmondja, hogy hónapok óta, amióta az ország északkeleti sarkát járja, mindenfele találkozott az országutakon ván­­dor­ló leányokkal. Csupa munkát kereső ipa­rossegéddel, akik jóformán az emberek kö­­nyörületességéből, a falusi nép jószivéből él­nek. Esténként valami jószivű családnál hal­nak meg, esetleg a bíró rendel nekik szállást és sokszor vacsorát is. De továbbinduláskor mindig kapnak élelmet egy-egy napra, úgy hogy legalább éhezniök nem kell. Nem min­den este alszanak ágy­ban. Haltak már széna­padláson, istállóban, kocsmapadon, sőt még szénaboglyában is. Ha közben munkája akad valahol egyiknek­­másiknak, az kiválik a társaságból és elma­rad tőlük. De az ilyen elvállás nagy ritka­ság, hiszen munka csak a legritkább esetben akad. De alamizsnát, pár fülért, esetleg egy pengőt kivétel nélkül minden műhelyben kap­nak, ahova benyitnak. Az embereket meg­fogja és meghatja az, hogy fiatal lányok utaznak a téli országúton és vasakarattal ke­resik a begubózott, rejtőzködő csodát, a mun­kát. Meghatottam illetődötten nézzük a négy szegény leányt, akik szegénységük miatt kény­telenek voltak kivonulni az otthon meleg lég­köréből, óvó és őrzött várából s kutyagold körútra kelni a kenyérért, a megélhetésért, a jövőért, a boldogulásért. ...A Kiskőröstől Zemplénbe tartó varró­leány s a civis­ fővárosból Borsodba érkezett borbélykisasszony öt perc múlva tovább rótta, két másik társával az országutat- kopott, sáz­­lódó verébhez hasonló alakjuk csakhamar tud­­vékonyságává keskenyedett a távol messze­ségében. Péch­y-Horváth Rezső. f^UprOTL a 1 mm nrffl­a abfájdalmak megszüntetésére iUPROBAI SATU WESSELY ül Hagy Károly Frigyes orvos- műszerész cegne. V.. flpponyi-ter l. SzJok­ CRIiBtóK • 'S3 S3*'

Next