Nemzeti Ujság, 1939. június (21. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-27 / 144. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG 1939 junius 27. Kedd nemzeti szocialista államberendezkedés rajongói, mert ők hozták ezeket a kérdé­seket felszínre. Mi azonban csodálkozva kérdezzük: miért kellett mindezekért ide­genbe menni, hiszen ezeknek a kérdések­nek nálunk már akkor voltak apostolai, előfutárjai, amikor­ nyugaton a legtisz­tább elmék is még a megváltó szociál­demokrácia hitvallói, az álhumanizmus szerelmesei és a liberális berendezkedés hamis csillogásának bódult teoretikusai voltak. Nyugaton minden „kulturember“ javában tapsolt, a tömegek, milliók és milliók nyomorogtak tovább, amikor hazai földön már hősei, sőt áldozatai voltak politikában, közéletben és sajtó­ban annak a keresztény, szociális eszmé­nek, amelyet most mint újat, egyedül üdvözítőt találnak meg és hoznak haza idegenből a nyilasok. Gondoljunk csak Istóczy Győzőre, aki már a múlt század végén meghúzta a vészharangot a zsidó­ság • szellemi és gazdasági térhódítása miatt, parlamentben és parlamenten kí­­vül, vagy Egán Edére, aki rátapintva a lényegre, gyökeres megoldást talál a zsi­dóság gazdasági rablásának megfékezé­sére mint Ruszin­föld kormánybiztosa. Bartha Miklós könyve erről a küzdelem­ről lélekzetVisszafojtó olvasmány, ret­tentő vád magyarság és zsidóság felé egyaránt. Ott van Justh Zsigmond, ez az európai látókörű szellem, aki már 1891-ben egyik korabeli lapból „becsületes szellemű ts elvben antiszemita) revist­ akar csi­nálni, Prohászka Ottokár már 1893-ban ezt írja: „A zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, mely átkon a keresztény kultúra okvetlenül tönkre megy, ha nem dobja ki magából ezt a mérget; tehát a zsidóságot nem szabad recipiálni a keresztény államoknak, hanem védekezniök kell ellene, s ahol ahogy lehet, túl kell adniok rajta.“ Töme­gével lehetne felhozni példát. A kommu­nizmus bukása után lábrakap nálunk az erőteljesebb antiszemitizmus, meghozzuk a numerus clausus törvényét, amikor is a weimari Németország barbárnak nevez bennünket. Fajvédő gondolatunk is ré­gibb, mint a németeké, itt van már készen 1919-ben. Szabó Dezső húsz éve kétségbe­esetten írja és mondja a magyar élet, magyar értékek, magyar paraszt, magyar falu egészséges megújulásának szüksé­gességét s a magyar gondolat érvényesü­lését az-vézet m­indent vonalán".VA azoc­á­­ng.- i problémiákróv. gondolva -elég csak Pro­­hászkára utalni.-Már- a­kikmoyenes évek­ben, hirdeti,-, hogy a tízparancsolatot ne csak az elnyomottak s kifosztottak meg­tört szemei elé tartsuk, hanem a zsarolók és fosztogatók felé elsősorban. Ennek, a fölári legnagyobb magyar szociális apos­tolnak egész életén végigvonul a küzde­lem a liberális-kapitalista gazdasági rendszer ellen, hirdeti s követeli a mun­kás és munka megbecsülésének keresz­tény értelmezését, a nyomorgók szociális helyzetének rendezését, az egészséges földreformot stb. Van itt tehát bőven gondolat és kezdeményezés, amely ma­gyar talajból fakad. Ezek után még kevésbé értjük a nyilasokat. Mennyivel '.— "Ez se látszatokon múlik.­­ magyar­abb, mennyivel sodróbb erejű lett volna ez a mozgalom, ha azzal áll a po­rondra, hogy ime itt volt már régen a magyar fejlődés programja, készen. Szinte részletesen kidolgozva, előbb, mint a nyu­gati példák, csak elnémították, elsikkasz­tották, politikai és gazdasági, meg társa­dalmi erők lenyomták a feledés és hatás­talanság legmélyebb rétegeibe. Itt az ideje, hogy áhitatos lélekkel felszínre emeljük ezeket az elsüllyedt, illetőleg el­süllyesztett magyar értékeket, a gondolat magját megtisztítsuk a kezdetlegesség torz kinövéseitől és naivitásaitól, s így állítsuk azt ismét a magyar politikai, gazdasági és társadalmi élet hajtóerői közé. Igen, ez lett volna az egyedül he­lyes, történelmileg is alátámasztott, iga­zolt eljárás! Ez adott volna magyar tar­talmat a mozgalomnak, kölcsönzött volna nagyobb átütő erőt és­ több bizalmat még a kétkedők részéről is. A nyilas mozga­lom útja nem ez volt. Saját szellemi erői kevésnek bizonyultak arra, hogy az új magyar élet útját megalapozza és rend­szerbe foglalja, s ráadásul még elkövette azt a szinte megmagyarázhatatlan hibát, hogy a meglévő magyar értékekről sem vett tudomást, pedig alig egy emberöltő távolságában voltak csak tőle, így kény­szerült idegenbe eszmékért, módszere­kért és külsőségekért egyaránt. Ezért gyökértelen a magyar talajban s a ma­gyar lélekben még akkor is, ha a lezaj­lott választások tanúsága szerint szinte milliós tömeg áll mögöttük! Idegen tel­­­jesen a magyar lélektől, mint ahogy kínosan idegen volt az országgyűlés meg­nyitása alkalmával a nemes történelmi levegőt árasztó díszmagyarok és méltó­­ságosan egyszerű magyar ruhák között az idegen formaruhába öltözött nyilas csoport s még kínosabb volt a magyar Himnusz szárnyalása alatt a férfiasan kemény és egyszerű vigyázz-állás mellett a mereven levegőbe lendített nyilas ka­rok színpadiassága. Talán nem v­olt felesleges, ha csak futó­lag, nagy vonásokban is megvizsgálni a magyar történelmi gondolat és nyilas eszme viszonyát, szembenézni a mozga­lom tartalmával s rámutatni arra, hogy milyen eredendő, jóvátehetetlen hibában leledzik. Nyíljanak fel azok a szemek, mozduljanak meg azok a komolyan gon­dolkodó magyar lelkek is, amelyeket az elkeseredés vagy a veleszületett örök ellenzékiség vitt és tartott a táborukban. Európában nem zárkózhatik el egyetlen nép sem a kölcsönhatások elől, világosan látó ember nem is akar, de tessék már egyszer tudomásul venni, hogy csak a Szent István megjelölte vonalon — me­lyet ezer esztendő történelme próbált ki és a magyarság legigazabb szellemei iga­zoltak — lehet becsülettel és eredménye­sen munkálni a jövőt, az örök magyar célt, a magyar államiság és népiség egyetlen biztos foglalatát: a szentistváni magyar birodalmat! KUNDER ANTAL lengyel részről megjelent Roman keres­kedelmi miniszter, Sokolowski alminisz­­ter és számos más előkelőség. Hétfőn este a lengyel kereskedelmi miniszter est­ebéden látta vendégül Kunder Antalt, aki kíséretével kedden reggel utazik to­vább Tallinba. Kunder Antal helyettesí­tésével és a két minisztérium ideiglenes vezetésével a kormányzó Reményi-Schnel­­ler Lajos pénzügyminisztert bízta meg. * JAROSS ANDOR felvidéki miniszter vasár­nap részt vett Rozsnyón a restaurált és újon­nan felállított Kossuth-szobor leleplezési ün­nepségén. 1919 júniusában döntötték le a cse­hek kegyetlen vandalizmussal a Kossuth­­szobrot és súlyosan megrongált állapotban az ut korában hagyták. A szobrot később a vá­rosháza egyik fészerében helyezték el és a fel­­szabadulás után mozgalom indult meg a vá­ros közönsége körében, hogy a szobrot ismét visszaállítsák. A leleplezési ünnepségen Ja­­ross miniszter mondott ünnepi beszédet. Han­goztatta, hogy Kossuth Lajos szobra ott él a lelkekben és a nemzet minden egyes tagjának szívében. Amikor a rozsnyóiak húsz éven át elmentek a szobortalapzat mellett, ott látták a szobrot lelki szemeikkel. Most, amikor Kos­suth Lajos szobrát mégis leleplezik, a szobor új szellemi értékként, új szimbólumként áll előttünk. A trianoni békeszerződéssel le akar­ták parancsolni a magyarságot az életet je­­lentő színpadról és azt képzelték, hogy ezzel megszüntetik a magyarságot. Ha a magyar élet megnyilatkozásait el is folytatták, a re­ménykedést elsorvasztaniuk nem sikerült. Ezt példázza a Kossuth-szobor, amelyet el lehetett távolítani a rozsnyói főtérről, de lehetetlen volt eltávolítani a rozsnyói magyarok szívé­ből. Lelkes éljenzés fogadta a felvidéki mi­niszter szavait, majd az ünnepség a Himnusz­­szal véget ért. * A KULTUSZMINISZTER rendeletet adott ki a középiskolai beiratásokat végző igazgatóknak, hogy a második zsidótörvény rendelkezéseivel kapcsolat­ban mihez tartsák magukat. Minthogy a kiadott rendelkezésekről különböző hí­rek terjedtek el, a Nemzeti Újság munkatársa kérdést intézett Hóman Bá­lint kultuszminiszterhez, aki a követke­zőkben ismertette az iskolai felvételek­ről intézkedő rendeleteket: —­ A vallás- és közoktatásügyi minszter a törvény értelmében minden esztendő elején megállapítja az első osztályba felvehető tanulók létszámát. Az idén végre sikerült rászállni a negyven-tanu­lás létszámra, amely mellett egyedül le­hetséges igazán eredményes oktatást el­képzelni.­­ Az új, kisebb létszám megállapí­tása természetszerűen vonta maga után, hogy a felvételre jogosult igazgatók álta­lános tájékoztatást kapjanak abban a tekintetben is, hogy miképen gondoskod­janak egyfelől a középiskolába kíván­kozó zsidó tanulók felvételéről, másfelől arról, hogy egyes iskolákban ne kerülje­nek kizárólag zsidó tanulók felvételre. Az igazgatók természetszerűleg az eddigi tapasztalatok alapján járnak el és a negyvenes létszám keretén belül általá­ban annyi zsidó tanulót vesznek majd fel, amennyi aránylagosan eddig is járt . A FELSŐHÁZ pénzügyi bizottsága június 27-én, kedden délután 5 órakor az I. sz. bizottsági teremben ülést tart, amelyen a gazdasági és hitelélet rendjének, to­vábbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931. évi XXVI. tc.-ben a minisztériumnak adott és utóbb kiterjesztett felhatalmazás további meg­hosszabbításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalja. A MAGYAR-NÉMET TÁRSASÁG az alábbi nyilatkozat közzétételére kérte fel a Nemzeti Újságot: A Magyar Nemzet 1939 június 23-iki számának 6. lapján közlemény jelent meg, „Miért alakult meg a Magyar-Német Társa­ság­“ címmel. Ez a közlemény állítólag a pozsonyi Grenzbote cikke alapján foglalkozik a Budapesten megalakult Magyar-Német Tár­­saság céljával és feladataival s dőlt betűkkel kiemelve azt állítja a Társaságról, hogy „az erős és biztos kézzel fogja megteremteni Ma­­gyarországon a német szellem újjáéledését és megerősödését, stb. Minthogy a Magyar Nem­­zet­nek a pozsonyi Grenzbote híradásán ala­puló cikke, különösen annak dőlt betűkkel kiemelt része alkalmas arra, hogy a Buda­pesten megalakult Magyar-Német Társaság célját és feladatait a magyar közönség előtt téves megvilágításban tüntesse fel, kötelessé­günknek tartjuk leszögezni, hogy a Magyar- Német Társaságnak épp úgy, mint bármely más magyar társaságnak, egyedüli célja csak a magyarság szolgálata lehet, amely célját e Társaság épp a magyar-német összeköttetések útján kívánja szolgálni. A Társaság célja a két ország közötti kulturális érintkezések terv­szerű irányítása a magyar öncélúság gondo­latának szemmeltartásával, amint azt Darányi Kálmán m. kir. titkos tanácsos a Társaság alakuló ülésén kifejtette. Mind a Társaság elnökének személye, mind a Társaság igaz­gatótanácsának összeállítása, amely igazgatói tanács a magyar társadalom vezető személyi­ségeit foglalja magában, biztosíték arra, hogy a magyarság legjobb erőinek tömöríté­sére törekvő s máris többszáz kitűnő magyar embert egyesítő társaság hasznos munkát vé­gez a magyarság őrök céljainak hűséges szol­gálatában. Kibédi Varga Sándor, egyetemi rk. tanár, a Magyar-Német Társaság főtitkára. * —————■1—■■—————— I il i ■um i ■■mi ■■«■!■■■ i — N­MN­ — Azt hiszi? Tegyünk próbát? Képzelje el: egy tűzvész kipusztítja a kertet, zon­t órája elromlik,, a kastélyból elviszik a ttorokat . . . — Ne! ne... ne beszéljen erről tovább. — Tudja,, milyen helyzetben vannak? — Tudom. . — És mégis ragaszkodik hozzá?­­ Újra csönd. A gyermek nehezen lélek­zik. Ismeretlen veszedelmet sejt a falon túl és mintha a falban is megmozdulná­­nak a téglák. Megdöbben, kezdi sejteni, hogy a világ nagyobb a kertnél és csöp­pet sem jóindulatú. Nem élnek szigeten, f­üggnek ők is valakitől vagy valamitől és nagyapa sem olyan roppant erős, mint amilyennek látszik. Valami elin­dult ellenük: riadtan pillant föl, nem látja-e kint a piros tűzvészt, amelyről a vendég beszélt? De a kert sötét, messze villám csíkozza az eget. — Mária! Nekem holnap el kell men­nem. Szeretném, ha határozott válasszal mennék. Kérem, feleljen. — Most... várni... — Milyen régóta várok én már, Mária! Az élet elmegy, az életet meg kell fogni, nem szabad várakozni! A gyermekben­­ ingerültség támad. Ez a hang, ez a sürgetés, ezek a szavak... Hamisnak, szinésziesnek érzi, anélkül, hogy tudná, miért. Reszket, hogy Mária ugyanígy felel, hogy elhiszi ezt a han­got, amely az ő érzékeny fülét annyira bántja! — Nem akar tovább várni? Most a férfi hallgat. A lány töpreng. Tatán az utolsó lehetőség. Tudja, mi vár­hat még rá, itt, ebben a pusztuló házban. Fájdalmasan sóhajt. — Hát...­­— Mária! Nem bízik bennem? — De, de... csak... kereskedelmi- és ipar­­ügyi miniszter hétfőn reggel a budaörsi repülőtérről báró Villám Lajos követ­­ségi tanácsos, Paikert Géza miniszteri osztálytanácsos és Ifjunk István minisz­teri titkár kíséretében Talimba utazott, hogy az ott, majd néhány nappal később a Helsinkiben rendezendő magyar est és magyar—finn kulturális vegyes bizottsá­gok ülésén a magyar kormányt képvi­selje. A miniszter fogadtatására megje­lentek a repülőtéren Onni Talas finn kö­vet, Jalsoviczky Károly, Törley Bálint, Algyai-Hubert Pál és Varga József ál­lamtitkárok, valamint Láner Kornél, a MÁV elnöke és sokan mások. Kunder Antal elutazása előtt kijelentette,,, hogy­ a­ most meginduló tárgyalásokon az ere­deti tervek­ szerint Hóman Bálint kul­tuszminiszternek kellett volna vezetnie a magyar vegyes bizottságot. A tárgyalá­sokon azonban­­ gyógykezeltetése miatt nem vehet részt! Nagy örömmel készült az útra, mert látogatása a kulturális munka mellett alkalmat nyújt arra is, hogy az északi testvérnépekkel fenn­álló gazdasági kapcsolatok kimélyítését és vé­leménye szerint komoly lehetőségeit ta­nulmányozza. A kereskedelmi miniszter és kísérete hétfőn délben érkezett meg Varsóba, ahol egy napra megszakította útját. A repülőtéren ünnepélyesen fogad­ták, majd délben Háry András követ adott tiszteletére villásreggelit, amelyen — Feleljen! Igen vagy nem! A kérdés türelmetlen, éles és követelő. A lány szeretné látni a férfi arcát: ha látná, mindent leolvashatna róla. De sö­tét van, nem lát semmit. — Igen ... — suttogja tompán. A férfi a kezére hajlik. Fölállnak. — Nem játszana valamit? — Nem. Ma nem játszom. — Sétálni sincs kedve? — Nem bánom ... Elindulnak. A gyermek elrejtőzik, majd követi őket. Látja, amint végig­mennek a kavicsos után, elhaladnak Adám és Éva mellett. Messze tompán morajlik az ég. Leül a tornác lépcsőjére, lehajtja a fe­­lhőt. Nyolcéves, nem érti a világot. Csak azt érzi: eddig a világon kívül élt és most elkezdődött valami más. Mária hűtlen lett a szigethez. És a kövek, me­lyeknek moccanását odabent hallotta, valóban meglazultak. Az ég felhős, hold nem jön elő. A hold­­fényszonáta nem zendül föl és tudja: nem is fog fölzesülálni többet. Ebben a pillanatban sejti meg, hogy az élet tele van fájdalommal és föl kell készülni a fájdalomra. Apránkint kilépünk a bozót­ból, a táj szigorú lesz és egyre sivárabb. Ádám és Éva­ nem indul el soha, egy szép napon elmerülnek és betemeti őket az idő. Megdöbben, mennyi minden van, amire már nem emlékszik! És milyen egyszerű elfelejteni! Szeretne sírni, de nem tud; most már azt is sejti, hogy az élet nagy pillanatai csöndesek és egy­szerűek, mint egy halk lépés, félszeg mo­soly és hogy a nagy fájdalom nem vi­­har, hanem inkább olyan, mint egy po­hár tiszta víz. De sejti: ezt a poharat ki kell innunk, fenékig. UltaxV­­­í lllványok selyemernyőtö S S­cchafferr Béláné az illető iskolába. Ez a szám körülbelül megfelel a zsidóság országos­­ arányszá­mának, amely az egész zsidóságra vonat­kozik és nem az iskolásgyermekre, mert a zsidó iskolás gyermekek létszáma ki­sebb, mint az országos arányszám. — Gondoskodni kellett azonban arról is, hogy Budapesten és Miskolcon, ahol a zsidók arányszáma nagyobb, ez a több­let se szoruljon ki teljesen az iskolából, annál kevésbé, mert a vidéki és a buda­pesti felekezeti gimnáziumok jórészébe nem vesznek fel zsidó tanulókat. Ezért a­ fővárosi zsidó lakosság által leginkább lakott kerületekben kijelöltem négy isko­lát, ahol a zsidó tanulók számát az első osztályban az igazgatók 40—45-ben álla­píthatják meg, Miskolcon pedig az eddigi helyzetnek megfelelően, felmehetnek ti­zenkét százalékig. — Hogy fognak-e külön zsidó osztályo­kat létesíteni az iskolákban, ez az igaz­gatók dolga. Az igazgatók eddig is a­ vallásoktatás szempontjából igyekeztek­ a legcélravezetőbben beosztani a tanuló­kat. BIZOTTSÁGOK : napja volt hétfőn a parla­mentben. A képviselőház külügyi és pénzügyi bizottsága Imrédy Béla elnökletével már dél­előtt fél 10 órakor ülést tartott. Gróf Hunyady Ferenc ismertetése és gróf Csáky István kül­ügyminiszter felvilágosítása után elfogadták a rendkívüli követek hivatalból való elbánás alá vonhatásáról szóló törvényjavaslatot. 1. felsőház véderő és pénzügyi bizottsága József főherceg elnökletével ülésezett és a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap létesítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta. Gróf Apponyi Károly előadó ismertetése után Szőke Gyula, Szilágyi Lajos és Orffy Imre szólaltak fel, figyelmébe ajánlva a kormánynak a légol­talmi liga pénzügyi megalapozását is. Ha­sonló értelemben szólt a kérdéshez József fő­herceg is. Bartha Károly honvédelmi minisz­ter és Reményi-Schneller Lajos pénzügymi­niszter válaszoltak a felszólalásokra, elismer­ték a légoltalmi liga jelentőségét és kilátásba helyezték, hogy a kormány gondoskodni kí­ván a liga állandó bevételekhez való juttatá­sáról. A javaslatot elfogadták. A felsőház pénzügyi bizottsága tartott ezután ülést Ba­­­­ranyay­­ Lipót­ elnöklésével. Czettler Jenő, He­gedűs Lóránt, Biró Zoltán, Hoepfner Guidó és Papp Kálmán felszólalásai és Reményi-Schnel­­ler Lajos pénzügyminiszter felvilágosításai után egyhangúan megszavazták a felhatalma­zásról szóló törvényjavaslatot. •

Next