Nemzeti Ujság, 1943. február (25. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-21 / 42. szám
2 NEMZETI ÚJSÁG | Páncélos és gyorsattmozgó alakulataink hősies 1943 február 21. Vasárnapi magatartása az arcvonalröviditási mozdulatoknál A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvéd vezérkar ma kiadott 44. számú hadijelentéséhez katonai körökben még a következő tájékoztatást fűzték. A szovjet hadszíntér középső szakaszán folyó küzdelemben egyes nagyerejű helyi támadástól eltekintve általában bizonyos ellanyhulás következett be. Mindamellett számolni kell azzal, hogy a szovjet hadvezetőség még az olvadás beállta előtt igyekszik eddigi sikereit továbbmenően kiaknázni s evégből minden, még rendelkezésére álló erőt bevet. Mindenesetre sokat jelentő tünet, hogy a legutóbbi héten végrehajtott támadásaiban már lényegesen kevesebb páncélost alkalmazott s támadásainak jellegzetessége a nagy tömegekben harcbadobott lovasság feltűnése volt. Ez a körülmény arra mutat, hogy a bevetett páncélosok tekintélyes része felmorzsolódhatott a mozgó hadműveletek során, de az ellenség jelentősen meghosszabbodott ellátó vonalai is megnehezítik gépi harceszközeinek alkalmazását. Mindezekhez járul az a tény is, hogy a bolsevistákkal szemben álló csapatok utóvédjei olyan hatalmas rombolásokat végeztek a kiürített területek közlekedő hálózatában, hogy azok áthidalása is igen súlyos feladatok elé állítja az ellenséget. Katonai körökben nyomatékosan utalnak egyébiránt arra a körülményre, hogy a szovjet eddigi térnyerését nem annyira támadásai sikerességének köszönheti, mint inkább annak a tervszerű területkiürítésnak, amelyet az arcvonal megrövidítése és tömörebbé tétele végett határozott el a német hadvezetőség. A honvéd hadsereg arcvonalának megrövidítésével járó mozdulatok biztosításában páncélos és gyorsan mozgó alakulataink igen fontos szerephez jutottak. Ezekre hárult az a kétségtelenül kemény feladat, hogy a magyar és szövetséges gyalogseregtestek részére időt és tért biztosítsanak az új csoportosuláshoz. Páncélos és gyorsan mozgó alakulataink ezt a feladatukat — mint a mai hivatalos jelentés is kiemeli — példaszerűen oldották meg s minden alkalommal kitűntek ficsses és önfeláldozó magatartásukkal. Utal a hadi jelentés arra is, hogy a magyar csapatok működésének területén az elmúlt héten már nem történt említésre méltó esemény. A keleti arcvonal középső szakaszán uralkodó fagypont körüli hőmérsékletből szakkörökben arra következtetnek, hogy a tavasz az idén ezen a vidéken is korábban köszönt be s így hamarosan bekövetkezhet az a jellegzetes oroszországi sáros időszak, amely a koratavaszi hetekben szinte járhatatlanná — ennélfogva támadó hadműveletekre alkalmatlanná — teszi a terepet. ták a légi hadműveleteket. Egyik repülőgépünk nem tért vissza támaszpontjára. A Földközi-tenger nyugati részén egyik tengeralattjárónk február 18-án a reggeli órákban megtámadott egy karavánban haladó gőzöst. A gőzöst torpedótalálat érte. (MTI) Sorozás Olaszországban Róma, február 20. (Német Távirati Iroda.) Az 1923-as évfolyamot sorozásra állítják. (MTI) Japán tavaszi hadjárata Csungking ellen Nanking, február 20. (Stefani.) A kínai japán expedíciós hadtest sajtóirodájának közleménye szerint minden előkészület megtörtént, hogy tavasszal Santungban és Kiangsziban támadás induljon meg Csungking hadseregei ellen. E tartományok legfontosabb hadászati pontjait a japán csapatok már megszállták. A csungkingi 89. hadosztályt bekerítették. Február 15-ike óta a Csungtangnál megvert kínai csapatok rendetlenül özönlenek visszafelé és nagy veszteségeket szenvednek. (MTI) Katonailag szervezik meg a termelést Portugáliában Lisszabon, február 20. A portugál hivatalos lap, a Diario do Governo február 17-i számában rendelettörvényt közöl, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy a magán- és közüzemekben a munkát és a termelést katonailag megszervezze. Az alkalmazottakat katonai jellegű egységekbe osztják be, munkásdandárokba, amelyek az üzemek nagysága szerint több vagy kevesebb zászlóaljból fognak állani. A munkásdandárok mozgósítását a hadügyminiszter rendeli el háború vagy háborús veszély esetén, vagy abban az esetben, ha a belső rend súlyos veszélyben forogna. Ezekben az esetekben a hadügyminiszter felhatalmazást nyer a miniszterelnöktől a levél-, távirat- és telefoncenzúra bevezetésére. (MTI) Húszmillió hajléktalan gyermek a Szovjetunióban Madrid, február 20. (Német Távirati Iroda.) Az Ideal című spanyol lap a Szovjetunióba hurcolt spanyolgyerekek visszatérésével kapcsolatban megírja, hogy a kommunisták a polgárháború idején összesen 30.000 spanyol gyermeket hurcoltak el. Ezekből 13.000-et Franciaországba, ötezret Belgiumba, 4500-at Angliába és ötezret a Szovjetunióba. A Szovjetunióbólvisszatért spanyol gyermekek kijelentései szerint Oroszországban húszmillió gyermek van hajléktalanul. Egyetlen esztendőben hatvanhétezer fiatalkorút tartóztattak le, akik egyszer vagy több esetben is bűntényt követtek el. (MTI) Francia cáfolat moszkvai híresztelésekre Vichy, február 20. (Német Távirati Iroda.) Moszkvának sohasem volt kedvére az, hogy vannak kormányok, amelyek törődnek belső biztonságukkal, írja a francia hírszolgálat azzal kapcsolatban, hogy pénteken francia hivatalos helyről utasították vissza a szovjet hírszolgálati iroda által Franciaországról terjesztett híreszteléseket. A francia kormány is törődik az ország belső ügyeivel — írja az OFI —, Moszkva ezért az utóbbi napokban féktelen agitációba kezdett és a legképtelenebb valótlanságokat szórja világgá. Ezekszerint a francia núbaia főtitkárát állítólag a nyílt utcán lelőtték, Marseilleben borzalmas napokat éltek át és a legújabb jelentések szerint Toulonban is állítólag zavargások vannak. Elég ha megállapítjuk — írja az OFI —, hogy ezek a hírek kitalálások, mégis meglepő, hogy a külföldi sajtó bizonyos részeiben hitelre találnak. (MTI) tt *)br. Stenke Károlyné szül. Ropprecht I Julianna Édesanyja meggyötört lelkének I minden fájdalmával tudatja, hogy egyetlen I drága Jó gyermeke, J Stepik Károly I (társ), honvéd, a Dr. Oetker SSzíporgyár J tisztviselője, az orosz fronton szerzett sérüléseibe, meg- adással viselt szenvedés után folyó év február 17-én reggel 5 órakor, életének SI. I évében, a szent kenet szentségével megerősítve hősi lelkét visszaadta Teremtőjének. Felejthetetlen drága halottamat folyó hó 21-én délután fél 4 órakor fogjuk a Kerepesi-uti temető halottasházában a róm. kat. anyaszentegyrház szertartása szerint beszenteltetni, ésugyanazon temetőben örök nyugalomrahelyezni. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise- is áldozatot folyó hó 22 én reggel fél 8 órakor fogjuk a Magna Hungarorum Domina -ba n, a templomban a Mindenhatónak bemutatni. Budapest, 1843. február 18-én. A Ta jóságod földöntúli volt, Isten adjon béked örök nyugodalmat! Özv. Stenke Ferencné, stenke János né nagynénje!, Stenke János nagybátyja és gyermeke, Borissza Ferenc unokabátyja. Spellman érsek megérkezett Rómába Róma, február 20. (Német Távirati Iroda.) Spellman newyorki érsek szombaton délben repülőgépen megérkezett Rómába. Az olasz kormány az érseknek megadta az engedélyt, hogy átutazzék Rómán át a Vatikánvárosba Az Ala Littoria repülőtéren az érseket a vatikáni államtitkárság három magasrangú tisztviselője üdvözölte. Spellman érsek rendőrök kíséretében a Giannicolon lévő kis palotába hajtatott, amelyet a Vatikán bocsátott rendelkezésére. Ez a palota az amerikai kollégiumhoz tartozik és a lateráni szerződés értelmében ez is egy része a Vatikánvárosnak, s ennél fogva szintén területenkívüliséget élvez. A Vatikán részéről közölték, Spellman érsek vatikáni látogatása után meglátogatja Északafrikában és Angliában a katolikus amerikai csapatokat. Az érsek római útjának céljáról — mondják vatikáni körökben — még semmi közelebbit sem tudnak. Az utazás az érsek kezdeményezésére történt, aki kérte, hogy a pápa fogadja. (MTI) Szaracsoglu vasárnap rádiószózatot intéz a török néphez Ankara, február 20. – délben rádióbeszédet intéz a török nép Szaracsoglu miniszterelnök vasárnap -hez. (Bud. Tud.) Eisenhower főhadiszállása Tuniszban további visszavonulást jelent London, február 20. Eisenhower tábornok főhadiszállása leglegújabb jelentésében az amerikai csapatok további visszavonulásáról számol be Gafsától nyugatra. Ezekkel a Visszavonulási mozdulatokkal, mondják az angol jelentések, meg akarják rövidíteni az arcvonalat, ami az elszenvedett veszteségek következtében szükségessé vált. Az amerikai csapatok középtuniszi veresége Angliában igen különböző érzéseket váltat ki. Egyrészt sajnálattal és aggodalommal állapítják meg, hogy a tengelycsapatok sikere a tuniszi hadjárat annyira óhajtott befejezését még lehetetlenebbé tette, mert az északon és délen álló brit hadseregek összeköttetése ezzel még nehezebbé vált, másrészt viszont az amerikaiak kudarcát nem minden káröröm nélkül fogadták. (WST) Berlin, február 20. (Interinf) Déltuniszban a német-olasz kötelékek támadóélei a Sbeidából Ferianába vezető vasút átlépése után Tebessától délkeletre több helyen elérték az Atlas hegység szélét és az amerikai utóvédeket részben szétverték, részben viszszavetették a hegyekbe. A theleptei előhegyek előtt harcra kényszerítettünk az amerikaiak rendetlen visszavonulása során nyilván gyorsan összeszedett kötelé ket, amely sok páncélosból, több ütegből és egy gyalogos dandárból állott és amely az élen haladó német-olasz csapatok hadműveleteit délnyugatról intézett ,oldaltámadással igyekezett akadályozni. A kötelék oly súlyos veszteségeket szenvedett, hogy maradványai szintén gyorsan az Atlas-hegység oltalmába menekültek. Ezzel jelentősen megnövekedtek az amerikaiak veszteségei emberben és hadianyagban.. Eddig közel 3000 foglyot ejtettünk és 169 páncélost, 93 legénységet szállító páncélos kocsit, 36 önműködő ágyutalpra helyezett löveget és 66 további löveget, valamint sok gépjárművet megsemmisítettünk vagy zsákmányoltunk. Megemlítendő még, hogy sok páncélos és jármű teljesen használható állapotban került a tengelycsapatok kezébe. A német-olasz támadóvállalkozás már elhódította az amerikaiaktól az Atlasz hegységtől délre eddigi felvonuló terepük legnagyobb részét. Az amerikai főparancsnokság a legutóbbi napok súlyos vereségei után kénytelen volt nagy területekről teljesen lemondani, úgy hogy a szomszédos területen is Fáidtól északra más német-olasz, kötelékek állásaikat harc nélkül nyugati irányban jelentősen előbbre helyezhették. Az eredetileg helyi jelentőségű célokkal megindult német-olasz támadó vállalkozás tehát Gafsa, és Faid vidékeinek megtisztításán kívül az amerikai hadműveleti övezetbe való kiterjedt betörésre vezetett, mégpedig Schottel Djerid nyugati szélétől kiindulva, ahol Tozeur vidékén egy fontos szoros szilárdan a német-olasz csapatok kezében van, egészen az Atlasz délkeleti pereméig és Sbeida vidékéig, ahol csütörtökön még az amerikai páncélosok egy nyilván eltévedt maradékcsoportját harcra kényszerítettük és megsemmisítettük. Ma még nem látható, milyen hatása lesz egész hegyláncok és sivatagi területek ilyen nagyszabású elhódításának Ezekkel együtt elhódítottuk a területek jól kiépített közlekedő útjait is. Hír szerint a tuniszi arcvonal északi szakaszáról egy angol hadosztály gyorsított menetben igyekszik a német-olasz támadás színhelyére, hogy támogassa a széles arcvonalon hátráló amerikaiakat. (MTI) Bern, február 20. Algíri jelentés szerint a tengelycsapatok elfoglalták a Kairouantól délnyugatra lévő Pichon városát. (Bud. Tud.) Montgomery megindította támadását a Mareth-vonal ellen Berlin, február 20. (Interint.) A 8. angol hadsereg nagy gyalogságierőkkel, valamint közepes és nehéz ágyuk sok ütegével megindította támadását Rommel csapatai jobbszárnyána előretolt biztosító kötelékei ellen. A hegyes terepen igen súlyos harcokra került sor, amelyek során a német-olasz elővédek végül is harcolva visszavonultak egy elzáró állásba. Az angol nyomás a tengelycsapatok déli szárnya ellen tovább tart, de az angol sivatagi hadosztályoknak eddig nem sikerült harci érintkezésbe kerülniük Rommel tábornagy hadseregének zömével. Jelenleg még mindig egy erős, jól kiépített és mélyen tagozott állásrendszer előterepén folyik a harc. (MTI.) Hétszáz katolikus papot tart fogva egy szigeten a Szovjet Róma, február 20. (Német Távirati Iroda) A Vatikánhoz befutott jelentések szerint a fehértengeri szovjet fegyenc szigeteken jelenleg hétszáz katolikus lelkészt tartanak fogságban. Ezek azok az észt, litván és lett katolikus papok, akiket a szovjet hatóságok 1939 szeptembere és 1940 június hava közötti időben hurcoltak el és deportáltak a Salovecki szigetekre. A szovjet kormány különböző közbejárásra elismerte ugyan, hogy a Salovecki-szigeteken katolikus lelkészek vannak, de azt állította, hogy számuk mindössze 150. A Vatikán most tudomást szerzett arról, hogy a katolikus papok, éppenúgymint a többi deportáltak, az erdőkben és a bányákban dolgoznak. Eleimei csak annyit kapnak, amennyire munkaképesek. Kevés remény van arra, hogy ezeket a katolikus papokat a Solovecki-szigetekről ki lehessen szabadítani. A vatikáni államtitkárság ismételten közben járt londoni és a washingtoni kormánynál, hogy azok megfelelő nyomást gyakoroljanak Moszkvára, a katolikus papok szabadonbocsátása érdekében. A Vatikán fáradozásai meghiúsultak, mert Moszkva kikérte magának, hogy London és Washington ebbe a kérdésbe beleszóljon. (MTI) * Amsterdam, február 20. (Német Távirati Iroda.) Az amerikai képviselőhöz illetékes bizottsága pénteken — mint az angol hírszolgálat jelenti — hozzájárult ahhoz, hogy a tengerészet fejlesztésére 1.250.000.000 dollárt fordítsanak. Ebből 720 milliót fordítanak „előretolt támaszpontok szerzésére“. A tengerészeti bizottság elnöke előzőleg felolvasta jelentését. Vinson elnök ez alkalommal kijelentette: „Az a célunk, hogy tervet dolgozzunk ki, amelynek alapján a külföldön megszerzett tengerészeti támaszpontokat a háború után is megtartjuk. (MTI) (