Nemzetközi Szemle, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6. szám
sára megvont párhuzam, egyes szemleírók megállapítása: „de Gaulle visszatér Elbáról..(azaz Colombeyből). „A győzelmes viszszatérés a 100 napos uralom kezdete .. Az azonban tény, hogy 1968 májusa bebizonyította: a francia monopoltőke — ha nemzetközileg nem is — Franciaországban elérte óhajtott célját: a „krupposítás” példátlan meggyorsítását. De ugyanakkor szembe kellett néznie Engels idézett szavaival, a következményekkel, amelyeket nem akart. Következésképpen az 1968 júniusi parlamenti győzelmet a látványos eredmény ellenére mindenki pyrrhusi győzelemnek tekintette; a monopoltőke is, amelynek a 12—13 százalékos béremelés miatt átmenetileg vállalnia kellett a kormányzati politika számláját; a dolgozók is, akik alig tértek vissza nyári szabadságukról, és azonnal látták, hogy a tőke ellentámadása miatt hamarosan minden a május előtti szintre zuhan vissza, s maga de Gaulle is, aki mindkét reakcióból levonta a következtetést. Az elnök a francia társadalom bajára — amely nem moliére-i képzelt betegség — csupán csillapító gyógyszert adott. De az újabb és még súlyosabb krízist csak hatékonyabb kezeléssel lehetett megelőzni. II A tábornok receptje — „a patricipation” A következő krízis a múlt év őszén fenyegetett először. De alig csillapodott a novemberi frankválság, 1969 tavaszán máris újabb, mind ez ideig mozdulatlan rétegek kerültek lázas állapotba. „Ez év márciusa — 1968 fordított májusa.” Franciaország hangulatát akarta érzékeltetni ez a megállapítás. Ismét'' útakadályokat építettek a Pireneusoktól az északi bányavidékekig, s országos méretekben sztrájkokat szerveztek. Az utca hősei azonban 1969 tavaszán nem a Quartier Latin és a nanterre-i egyetem diákjai, hanem a kisiparosok. Nem a Renault autógyár munkásai indították el a március 5-i országos sztrájkot, hanem a kiskereskedők húzták le rolóikat egész Franciaországban. Más szóval, 1969 márciusában az a réteg rendezett új májust, amely tavaly a legjobban megrémült a diákbarikádoktól és a munkások sztrájkjától, s amely végül is a felgyújtott autók, a betört kirakatok hatására kb. 6 százaléknyi szavazatával jelentős mértékben hozzájárult a gaulle-i stánc győzelméhez. Csak idő kellett, hogy rádöbbenjenek: a kormány adópolitikája nem kíméli érdekeiket, mert, egyrészt a fokozott állami bevételt felemészti a túlméretezett, bürokratikus államapparátus, az elnyomó szervek óriási gépezetének fenntartása, a költséges, de a kínaiakhoz képest is elmaradt önálló atom-ütőerő megteremtése ... és persze a frank védelme. Másrészt a nagytőke konkurenciája, a nagyáruházak versenye következtében a kereskedelemben is végbemegy az iparban „krupposításnak” nevezett folyamat. A nyugati világ legkispolgáribb országa, Franciaország egyik jellegzetessége a rengeteg, szám szerint 950 000 kereskedő. Ezen belül az 500 000 szatócs stb. (azaz 54%) az összforgalom 12 százalékában részesül csak. Ezzel szemben 1 3 százaléknyi kereskedő 37 százalék, a 209 legnagyobb áruház pedig 27 százaléknyi forgalmat bonyolít le. S a jövő a nagyáruházé, a hatalmas tőkével rendelkező Prismic, Monoprix cégeké, a gomba módra terjedő országos önkiszol