Népfront, 1973 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
Búza Barna a tanácstagi munkáról? — Tapasztalataim alapján elmondhatom: a lakosság érdeklődéssé nőttön nő. A jelölőgyűléseik általában sokkal népesebbek, mint korábban, s ez jó jel. Vannak azonban bizonyos félreértések is. — Például? — A választók többsége különleges hatalmat tulajdonít a tanácstagnak. Olyant, amely akár a fennálló helyes törvények vagy rendeletek áthágására is lehetőséget kínálnak számára, ha a közösség vagy az egyén érdekében, ügyes-bajos dolgaiban eljár. Ez éppúgy helytelen szemlélet, mint az a másik, amely szinte kizárólag lakás- és házkezelési ügyek fórumává degradálta a tanácstagi beszámolókat követő vitákat. Elmondhatom, högy szívós munkával sikerült ezt a szemléletet csiszolni, jó irányba terelve az érdeklődésit, ráirányítva a figyelmet az egész közösséget érintő témákra. Vagyis ez a jó tanácstag munkájának alaptörvénye: a kisebb jelentőségű, egyéni problémákról a nagyobb horderejű, az egész közösséget érintő témákra irányítani a figyelmet? — Ha nem is alaptörvény, de hasznos, célravezető módszer. Mint ahogyan az is ide sorolható, hogy a tanácstag sikerrel tudjon társadalmi munkára, a körzet szépítése, rendezése érdekében önkéntes hozzájárulásra buzdítani. Persze elsősorban az egyéni példamutatással. — Gyakran hallunk az igények rangsorolásáról. Mi erről a tanácstag-képviselő véleménye? — Nagyon fontos kérdés ez. Annál is inkább, mert rossz szokássá, helytelen gyakorlattá vált az úgynevezett kívánságlisták benyújtása, anélkül, hogy a feltételeket megvizsgálták volna. A tanácstag éppen abban különbözik a körzet lakóitól, hogy szélesebb körű információk alapján tudja, mire van és mire nincs lehetőség, anyagi fedezet. Egy példa erre. A VIII. kerület izzó problémája a szanálás. Sokan követelték: a Százados úti telep kis földszintes házait nyomban bontsák le, s a Tömő utcai építkezésekkel egyidőben itt is kezdődjék meg a korszerű, nagy lakóháziak építése. Sikerült meggyőzni a lakosságot: ezek a földszintes kis házak ma még — ha nem is biztosítanak teljes komfortot — kényelmes, megfelelő otthont adnak. Arra azonban reális az esély, hogy a főváros távlati fejlesztési tervében helyet kapjon a Százados úti szanálás is, s a közművesített telkeken majd szép lakótelep épülhet. — Gyakori téma a választott testületek és a tanácsok együttműködése. Miként vélekedik erről Búza Barna? — Ismét egy példával válaszolnék. " Nagyon hasznos, célravezető módszernek tartom, ha a választott testület — az állandó bizottság — valamely témáról a tanács illetékes osztályától független tervet készít, s a két, egymással párhuzamos, de felfogásában talán eltérő anyagot vitatják meg. Általános a tapasztalat, hogy így a „több szem többet lát” elve alapján megnyugtatóbb program készíthető. — Miben látja a tanácstagok és a képviselők együttműködését? — Alkalmam kínálkozik mindkét szemszögből megítélni ezt a témát. Mint képviselő, a legszorosabb együttműködésre törekszem a körzetembe tartozó tanácstagokkal. S örömmel tapasztaltam, hogy dr. Udvardi Károlyné ugyanezt tette itt, a mi körzetünkben. Kölcsönösen sok segítséget jelent, ha ez a kapcsolat kifejlődik. — Sűrűn hallunk a tanácsi demokráciáról. Hallhatjuk erről a véleményét? — Remélem, nem értik félre, ha azt mondom: a tanácstagok felszólalási joga — bármennyire maximális is — önmagában nem elegendő. Jó gyakorlatot vezetett be korábban a fővárosi tanács, amikor rendszeresen tájékoztatott az osztályok munkájáról, amivel együtt járt az is, hogy mi, tanácstagok a lehetőségeket is alaposabban megismertük.