Néphadsereg, 1983. július-december (36. évfolyam, 27-51. szám)
1983-08-06 / 32. szám
Diplomaátadó ünnepség az akadémián a hagyományoknak megfelelően július 28-ÁN RENDEZTÉK MEG A VÖRÖS ZÁSZLÓ ÉRDEMRENDDEL KITÜNTETETT ZRÍNYI MIKLÓS KATONAI AKADÉMIA IDÉN VÉGZETT HALLGATÓINAK DIPLOMAÁTADÁSI ÜNNEPSÉGÉT. élelőtt az akadémia dísztermében az államvizsga-bizottság döntésének és a kiválóan végzettek miniszteri dicséretének kihirdetése után dr. Simon Sándor vezérőrnagy, akadémiaparancsnok — Reményi Gyula vezérőrnagy, államvizsga-bizottsági elnök jelenlétében — nyújtotta át az okleveleket, s méltatta a végzős hallgatók munkáját. Az akadémia parancsnoka ezt követően díszebéden látta vendégül az ünnepségen megjelent vendégeket és a hozzátartozókat. Délután a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában a honvédelmi miniszter fogadásán Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár köszöntötte a végzős hallgatókat. A fogadáson megjelent Varga Péter, a Központi Bizottság közigazgatásiés adminisztratív osztályának vezetője, dr. Kamara János altábornagy, belügyminisztériumi államtitkár, részt vett Nyikolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője és Zbigniew Ohanowicz altábornagy, a Lengyel Népköztársaság Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja. Megjelentek néphadseregünk tábornoki és parancsnoki karának, a társ fegyveres testületek képviselői és a végzős hallgatók hozzátartozói. Az idén kibocsátott tisztek az elmúlt években valamennyien becsülettel helytálltak az akadémián, s közülük 31-en kitüntetéses vörös oklevéllel léptek ki e nagy múltú katonai tanintézet kapuján. Ezek a fiatalemberek többségükben alig haladták túl a 30. életévüket. Az akadémiáról ezúttal is fiatal, a hadtudományokban jártas, politikailag képzett és elkötelezett katonai vezetők lépnek az egységek élére, felelős beosztásokba. Eddigi munkájuk alapján bízhatunk abban, hogy ezek a fiatal hivatásos katonák méltó örökösei lesznek lelkesedésben, tenniakarásban azoknak, akiknek a helyébe lépnek. Az utóbbi esztendőkben bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet, s ez nagy felelősséget ró a katonai vezetőkre, a most végzett és csatasorba álló akadémiát végzett tisztekre. Ezt hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Simon Sándor vezérőrnagy. Rámutatott, hogy az imperializmus, a NATO szélsőséges körei arra törekednek, hogy a meglevő katonai egyensúlyt megbontsák és erőfölényre tegyenek szert. Az Amerikai Egyesült Államok kül- és katonapolitikájának agresszív jellege fokozódik. Igyekeznek lerombolni mindazt, ami a nemzetközi biztonság és enyhülés terén a szocializmust építő országok, a világ haladó erőinek együttes akaratából az utóbbi években megvalósult. Világméretű — politi-Hedda Ryszard őrnagy, a Lengyel Néphadsereg kiválóan végzett tisztje (felesége és osztályfőnöke társaságában) Felkészülten az új feladatokra - Fordítsanak megfelelő figyelmet beosztottaik szocialista szellemű nevelésére. (Dr. Simon Sándor vezérőrnagy, akadémiaparancsnok) A honvédelmi miniszter kibocsátó parancsát a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában hirdették ki A hallgatók nevében Czuth László Csémi Károly vezérezredes pohárköszöntöjében méltatta a hadiőrnagy, kitüntetéses, vörös obtogatók és az akadémia tanári karának együttes tevékenységét véllel végzett tiszt jelentett Fotó: KUTAS RUDOLF kai, gazdasági, katonai és ideológiai síkon indított támadással, feszített fegyverkezési programokkal igyekeznek megakadályozni a forradalmi erők előretörését, lassítani a szocializmus építését. Az akadémia parancsnoka a belpolitikai kérdésekről szólva elmondotta: a nemzetközi feszültség növekedése, a tőkés világgazdasági válság hatása népünk elé is nehéz, de nem megvalósíthatatlan feladatokat állít. Hazánk belpolitikai helyzete és nemzetközi tekintélye kiegyensúlyozott, a nemzeti egység szilárd, minden szinten érvényesül a párt vezető szerepe és tovább szélesedik a szocialista demokrácia. A párt XII. kongresszusa és az MSZMP KB. április 12—13-i határozata egyértelmű feladatokat állít a hadsereg elé. Ezek megvalósításában a most kilépő katonai vezetőkre is számos tennivaló vár. Lépést kell tartaniuk a minőségi fejlesztés követelményeivel, emelni kell a harckészültség színvonalát, a kiképzés hatékonyságát, hogy a hadsereg minél magasabb szinten tudjon megfelelni a honvédelmi kötelezettségeknek. Az akadémia parancsnoka a beosztással járó felelősséget hangsúlyozva beszédében kiemelte: „Önök, akik a fegyveres erőinknél különböző beosztásokban fognak dolgozni, ne feledjék, hogy a tiszti hivatás önként vállalt, tudatos politikai elkötelezettséget és felelősséget jelent. Napjainkban ez az eszmei politikai meggyőződöttség, a haza és szövetséges nemzetek közös ügyének és védelmének áldozatkész és önfeláldozó szolgálata a tiszt magatartásának legfontosabb értékmérője. Soha ne tévesszék szem elől, hogy minden tevékenység középpontjában alkotó, érző, gondolkodó emberek állnak, akikkel önök együtt oldják meg feladataikat. Ezért fordítsanak jelentőségének megfelelő figyelmet beosztottaik szocialista szellemű nevelésére, hazafias és internacionalista tudatuk és érzelmük fejlesztésére, a szocialista tartalmú emberi kapcsolatok erősítésére." Dr. Simon Sándor vezérőrnagy kifejezte meggyőződését, hogy a tanintézet végzős hallgatói a megszerzett tudást folyamatosan gyarapítják, s az elméleti ismereteket a mindennapi munka gyakorlatában hasznosítják. A jókívánságok mellett arról is biztosította a kibocsátottakat, hogy az akadémia továbbra is igényli a munka során szerzett tapasztalatokat, javaslatokat, és a tanári parancsnoki kar pedig mindig szeretettel gondol egykori hallgatóira, s büszkék az általuk becsületes munkával szerzett érdemekre. A miniszteri kibocsátó parancs kihirdetése után az akadémia parancsnoka jelentést tett Csémi Károly vezérezredesnek. A végzős hallgatók nevében a kitüntetéses vörös oklevéllel végzett Czuth László őrnagy jelentett. Társai nevében ígéretet tett arra, hogy a megszerzett tudásit szolgálati beosztásukban alkotó módon alkalmazzák, s minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy kommunista tiszthez méltó módon szolgáljanak hazánk és a szocialista országok védelme, a béke megőrzése érdekében. A fogadáson Csémi Károly vezérezredes mondott rövid, szívélyes hangú pohárköszöntőt, amelyben kiemelte: a mai bonyolult nemzetközi viszonyok között fontos szerep jut a korszerűen képzett, politikailag szilárd katonai vezetőknek. A harckészültség, a szövetségi kötelezettségek, a honvédelem erősítésével kell szavatolni népünk építő munkájának zavartalanságát, mert a hadsereg így járulhat hozzá az elért eredmények megszilárdításához, megőrzéséhez. Elismeréssel szólt a hallgatók és az akadémia tanári, parancsnoki kollektívájának együttes és eredményes munkájáról. A feleségeknek és hozzátartozóknak megköszönte, hogy a családi gondok átvállalásával segítették a hallgatók zavartalan tanulását. A most kibocsátott tisztek szeptember elsején kezdik meg szolgálatukat az egységeknél és magasabb egységeknél, valamint a katonai tanintézetekben. SIKLÓSI BÉLA