Népművelés, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Népművelés 1958. JANUÁR A NÉPMŰVELÉSI INTÉZET FOLYÓIRATA Az ismeretterjesztők vitájának tanulságai Két napig az ismeretterjesztés „vezérkarát” látta vendégül a Kossuth Klub. Megbeszélésük nem a szócséplő értekezletek fajtájából való volt, az ügyszeretetnek és a hozzáértésnek hamar kialakult légkörében minden frázis, minden mellébeszélés, mindenféle hencegés állítólagos „eredményekkel” lelepleződött volna. A kétnapos vita ezért nagyjából hű tükrét mutatta ismeretterjesztésünk mostani állapotának. A kép, amely ebben a tükörben kirajzolódott, korántsemragyogó, de nem is vigasztalan. "Sőt: ha a mostani helyzetben rejlő egyes biztató jelek uralkodóvá válnak — nincs rá okunk, hogy ebben kételkedjünk —, akkor fellengzősség nélkül állíthatjuk: a magyarországi ismeretterjesztés felvirágzásának küszöbén állunk. Mik ezek a biztató jelek? Mindenekelőtt, úgy tűnik, hogy a népműveléssel hivatásból vagy hivatalból, közvetve vagy közvetlenül foglalkozók gondolkodásában végre megérlelődött az ismeretterjesztés jelentőségének felismerése. Egyik jele ennek, hogy a tanácsülések napirendjén egyre gyakrabban szerepel a népművelés és az ismeretterjesztés. Legyünk szkeptikusak és magyarázzuk ezt azzal, hogy — begyűjtés híján — tanácsaink túlságosan „ráérnek”? A tény akkor is tény marad, s ha ezeket a tanácsüléseket gyakorlati intézkedések követik — erre is van példa —, a szkepticizmusnak igazán nem marad helye. Ami az ismeretterjesztés jelentősége körül végső tisztázásra, illetőleg félreérthetetlen megfogalmazásra várt, az a vita során a következőkben kristályosodott ki: az ismeretterjesztő munkát minden fenntartás és elvi engedmény nélkül a szocializmus építésének szolgálatába kell állítani. Vagyis: a legfontosabb politikai cél szolgálatába. Ha azonban ezt valaki úgy értelmezi, hogy az ismeretterjesztésben az agitációs jelleg váljék uralkodóvá, s a propaganda jellegű előadások is elsősorban politikai kérdésekről szóljanak — nem érti, hogy miről van szó. Szerencsére — és ez is a biztató jelek közé tartozik — ilyenek kevesen akadnak. Mert az ismeretterjesztésnek ezt a politikai célt a maga sajátos módján kell szolgálnia: a világról való sokféle tudományos ismeret nyújtásával.Ezek az alapelvek természetesen nem merőben újak, az elmúlt hónapok zűrzavara azonban szükségessé tette újbóli megfogalmazásukat. Ami mégis új, az a jelenlegi helyzet, amely parancsolóanköveteli és lehetővé is teszi, hogy ezek az elvek végre maradéktalanul gyakorlattá váljanak. A „sokféle tudományos ismeretet nyújtani, mert a ma emberének sokoldalúan műveltnek kell lennie” — elve például csak mostanában kezdi megtalálni önmaga megvalósulásának legjobb formai és módszertani segítőjét, a tanfolyamokat. Kevésbé tudálékosan szólva: az egyes előadások rendszere, amely magában képtelen volt a sokoldalú, tartós és szilárd ismeretnyújtás igényét kielégíteni, most rohamosan egészítődik ki a legkülönbözőbb tanfolyamok rendszerével. Közismereti, közhasznú és szakismereti tanfolyamok százai indultak ebben az évben, sőt — koratavaszi fecskék gyanánt — felbukkantak az első népfőiskolák is: Marcaliban, Tabon, Sárospatakon, Mezőkövesden, a Győr megyei Tényőn, Kisteleken stb. Olyan folyamat ez, amelynek kibontakozását szorongó ,reményekkel figyeld a népművelés minden szerelmese. Gond persze máris jócskán akad e tanfolyamok körül. Nem válnak-e egyes szakismereti tanfolyamok a kontárképzés műhelyeivé? Nem szorulnak-e túlságosan háttérbe az ismeretterjesztés egyéb — szintén hasznos és szükséges — formái? Megszüntetik-e a tanfolyamok a „fehér foltokat”, hiszen feltehetően ezek is csak ott gyökeresednek majd meg, ahol az ismeretterjesztés eddig is „ment” már valahogy? Nem járatják-e le egyesek a népfőiskola tekintélyét? Megértik-e, hogy a népfőiskola egyike a legigényesebb formáknak, hogy a nyújtott ismereteknek és az alkalmazott módszereknek itt egyetlen nevelési célban kell csomósodniok: megértetni a fiatalokkal, hogy voltaképpen mi is az ő dolguk ezen a világon? És egyáltalán: hol a biztosítéka e sokféle tanfolyam és népfőiskola megfelelő szakmai és eszmei színvonalának? Hiszen — és ez bizony nem tartozik a biztató jelek közé — a már meglevő tanfolyamokról sem igen tudjuk, hogy előadásaik milyen szellemben fogannak és mennyiben felelnek meg a tudományosság követelményeinek! A Népművelési Intézetnek arra a kérdésére: „Milyen tartalmi problémákat lát az ismeretterjesztésben?”, a megkérdezett száz népművelési ügyvezető és művelődési otthon igazgató közül csak három tudott válaszolni! Hogyan ellenőrizzünk tehát? Nehéz kérdések. Mégis: kell, hogy megnyugtató válaszok szülessenek rájuk. Válaszok, amelyek egyetlen méltó feleletté egyesülnek a legfőbb kérdésre: Tanuló nép lesz-e végre a magyar? Vannak népművelőink, akik képesek e méltó felelet megadására. Hozzászólásában valaki egy borsodi ismeretterjesztő előadórólbeszélt, aki — gépkocsi híján — maga cipeli 35 kilós csillagászati távcsövét egyik előadásról a másikra. Mostantól kezdve én mindig így képzelem el a mi ismeretterjesztőinket: a földön járnak, de hallgatóikkal a világmindenségbe tesznek kalandos kiruccanásokat. Faragó Vilmos 3 a címtanapNps/ F.11. fényképezte