Népművelés, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-05-01 / 5. szám

Az oroshá­z színi,ír,v/ [tl­­évV Orosházától néhány kilométerre, Szentetornyán élt a múlt század má­sodik felében Justh Zsigmondi, a fiatalon elhúnyt író. Az arisztokra­tákkal rokon dzsentricsaládba szüle­tett fiatalember csöppet sem hason­lított a környékbeli birtokosokra. Beteg testében szépre szomjas, gaz­dag lélek lakott. Hajnalba nyúló mu­latozások, hét határt meghajtó vadá­szatok, idegtépő kártyacsaták helyett egészen más zaj verte föl akkoriban Szentetornyát. Taps és felszabadult nevetés hallatszott minden ünnep estéjén, mert Justh Zsigmond ókori görög mintákra amfiteátrumot épít­tetett kastélya parkjában és pa­rasztjaival Moliére, Shakespeare, So­phokles hőseit szólaltatta meg az Alföld homokján. Megyényi hitbizományok urai már Justh előtt kétszáz évvel is építettek színháztermet kastélyaikban — a saját mulatságukra. Szentetornya földesura parasztjai kedvére épített és ezzel őse és megindítója lett a ma már sok ezer egyszerű embert szórakoztató, tanító mozgalomnak, amely színjátszócsoportokkal hálóz­za be az országot. Békés megye színjátszóinak leg­jobbjai e hónapban Orosházán gyűl­tek össze, hogy megmutassák, egy esztendő alatt mire mentek. A több mint két hétig tartó fesztivált Justh Zsigmondról nevezték el. A fesztivál részvevői között szere­peltek a szentetornyaiak is, akik Moliéret jól ismerő öregapáikra em­lékezve, a nagy francia író és szí­nész „A fösvény” című művét mutat­ták be. A színlap változatos műsorral büszkélkedik. A békési gimnázium Csiky Gergely „Ingyenélők”-jét vá­lasztotta, a medgyesegyházi KISZ Kodolányi János „Földindulás”-át. A szarvasi gimnázium Szigligeti elnyű­­hetetlen vígjátékával, a „Liliomfi”­­val nevettette meg a nézőket, a gyo­mai gimnázium együttese Móricz Zsigmond felejthetetlen diáktörté­netét, „Légy jó mindhalálig”-ot ta­nulta be. ígért a színlap még ope­rettet, vígjátékot, tragédiát vegyest. A megnyitás napján délelőtt a színjátszók vezetői gyűltek össze és beszélték meg a mozgalom problé­máit. Többen szép eredményről szá­moltak be, de néhány fölszólalásból kiderült, hogy sok nehézséggel is küzdenek. Benyomásunk szerint, mintha a mozgalom kissé magára lenne hagyatva és a csoportok ve­zetői különösen a műsorterv kiala­kításában nélkülözik a segítséget. A fesztivál megnyitásának dicső­sége a gyulai harisnyagyár lelkes színjátszóinak jutott. Beaumarchais forradalmi indulatoktól terhes leve­gőben született vígjátékát, a „Figaro házasságá”-t játszották. A gyulaiak a darabot jól válasz­tották meg, hiszen a furfangos bor­bély és kedvese Beaumarchais kar­ján bevonult a halhatatlanságba. A viszonylag kedvező anyagi helyzet­ben levő gyári csoport az előadás gondos kiállításával tisztelte meg az írót és a közönséget. A díszletek és jelmezek átlagon felüliek, bár elő­fordult, hogy Figaro megszemélyesí­tője a korabeli kosztümhöz mintás, modern nyakkendőt kötött. A szereplők igyekvő buzgalommal játszották el az életrevaló borbély házasságának történetét. Hiányzott azonban az erélyes és tájékozott ren­dező figyelme, aki a nehézségeken átsegíti őket. A jó rendező könnyen kiküszöbölhette volna az egyes jel­mezek között harsányan kiabáló százesztendős korkülönbséget, mert ehhez nem pénz, csak tájékozottság kell. Az előadás folyamán egy-két szereplő néhány pillanatra jóízű Bé­kés megyei tájszólásba esett, ami még nem lenne nagy baj, de az már kínosan hatott, hogy helytelen ige­alakokat, rossz vonzatokat használ­tak. A látottak alapján gyanúnk sze­rint a rendezés még mindig a sze­repfelmondásra, a mozgások bejelö­lésére korlátozódik. Így aztán elvész a darab jellege és értelme, a hősök jelleme pedig elmosódik, sőt felcse­rélődik a szereplők össze nem han­golt felfogásában. Nagy hiba, hogy a szereplők idegenek a színpadon. Se­matikus mozgások ismétlődnek mind­untalan, vagy tanácstalanul ácsorog­­nak a súgólyuk előtt. Az egész előadás kissé álmosnak bizonyult az egyébként tehetséges­nek látszó Figaro (Nagy Ferenc) hi­bájából. Tempósan, kissé rezignáltan tett-vett, holott a borbély olyan ele­ven, mint a higany. Almaviva gróf (Csákabonyi Balázs) viszont izgatot­tan futkározott minden korlátolt méltóság híján. Zsuzsiban (Rozsos Gizella) néha fölvillant a kedves fur­­fang s tetszett Rozina (Mészáros Edit), aki megtalálta szerepének igazi karakterét. Szinte a hivatásos színész rutinjával mozgott Bazilia (Szilágyi Lajos) s megtett minden tőle telhetőt a többi szereplő is. A példamutató és nevében rende­zett fesztivál előadásait esténként szépszámú közönség nézte meg Oros­házán. Többen nem csak egy-két elő­adásra voltak kíváncsiak, hanem­­ bérletet váltottak. (gnyl) Az Állami Falus­zínház (Déryné Szín­ház) májusban a következő darabokat játssza: a „János vitéz”-t Fejér és Zala megyékben,­ a „Pataki szüret”-et Vas és Tolna megyékben, a „Ketten a vihar­­ban”it Szabolcs és Nógrád megyékben, „Romeo és Juliá”-t Nógrád megyében, a „Tacskó”-t Pest megyében, „A szó­kimondó asszonyság”-ot Pest, Nógrád és Vas megyékben, az „Örvény”-t Tolna és Komárom megyékben, „Az eladó bir­­tok”-ot Hajdú, Pest és Zala megyékben, „A nők iskolájá”-t Zala és Fejér me­gyékben, a „Galambos korsó”-t Nógrád, Pest és Vas megyékben, végül „Az éj­szaka útjain”-t Nógrád és Vas megyék­ben. Meghalt Szabolcs-Szatmár megye leg­idősebb mesemondója, a 91 éves Rusko­­vics István baktalóránth­ázi lakos. Az öreg mesemondó nevét a megye hatá­rain túl is jól ismerték. A nyíregyházi múzeum az utóbbi években 87 meséjét vette magnetofonszalagra, amelyeket majd könyv alakban is kiadnak. A Gyulai Harisnyagyár színjátszói Beaumarchais: „Figaró házassága” című színjá­tékéban Mészáros Edit, Rozsos Gizella, Nagy Ferenc, Varsányi Antalné, Szilágyi Lajos, Hunyadi: „Galambos korsó”. Domokos József, Csákabonyi Balázs Tapasztó János és Kállay Kati

Next