Népművelés, 1963 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1963-02-01 / 2. szám
bertelen és reakciós, s csupán az uralkodó osztályok céljait szolgálja. A természettudottányok ilyen helyzetét tükrözte az egész művelődéspolitika. A természettudományoktól — a valóság föltárásának egyik eszközétől — féltek az uralkodóosztályok, s arra törekedtek, hogy a természettudományok eredményei minél szőkébb körben terjedjenek csak. A tömegeket persze teljesen nem lehet elzárni a természettudományos műveltségtől, ezért a vallásos-idealista szemléletű s csupán leíró jellegű ismereteket igyekeztek propagálni. Az uralkodóosztályok e törekvéseit tükrözi a két világháború közötti sajtó és könyvkiadás is. Például 1934-ben Magyarországon 1477 újság jelent meg, s ebből mindössze 29 (2%) volt természettudományos jellegű (hozzá kell tenni: ezek nagyobb része is „magas”, azaz a tömegek számára érthetetlen „színvonalú). Ugyanakkor 153 vallásos újság jelent meg, az összes újságok 10,6%-a. Hasonló volt a könyvkiadás is. Természettudományos könyvek: Egyrészt tehát az a szembeötlő, hogy az egész könyvtermeléshez képest a kiadott természettudományos könyvek aránya rendkívül alacsony volt, mindössze 2—2,5%, másrészt a természettudományos műveltséggel szembenálló, vallásos szemléletű könyvek aránya viszonylag igen magas, 8—9% volt, egyes években még ennél is magasabb. A természettudományok háttérbeszorulását s azt a tényt számításba véve, hogy a természettudományos műveltség kialakulása és fejlődése szembenállt az uralkodóosztályok érdekeivel, próbáljunk meg helyzetképet adni a munkásosztály természettudományos műveltségéről, e téren jelentkező törekvéseiről. Egységes színvonalú és tartalmú természettudományos műveltségről — mint egyetlen más társadalmi osztálynál — a munkásosztálynál sem beszélhetünk. Ami egységes volt a proletariátusnál: a valóság megismerése, a saját osztályhelyzetének megváltoztatására irányuló törekvés, s ez jelentős mértékben jelentkezett természettudományos műveltségében is. A munkásosztály meg akarta ismerni a valóságot, a lét és a természet valóságát is, nem csupán ismereteinek, tudásának növelése céljából, hanem azért is, hogy tudásának segítségével megváltoztassa, átalakítsa ezt a valóságot. A természettudományok terén ez a törekvés áttételekkel jelentkezett: a természet, a lét törvényeinek megismerése a társadalom törvényeinek megismerését, s ezzel a munkásosztály történelmi feladatainak megvalósulását jekntette elő. A természet, a lét törvényeinek megváltoztatása, a természet és az egész élet átalakítása — mint a munkásosztály által kitűzött feladat — csak egy későbbi időpontban, a munkásosztály és az egész dolgozó nép felszabadulása után, a szocializmus és a kommunizmus építése során következhetett be. A kapitalizmus viszonyai között az uralkodóosztályok szándékosan káros művelődéspolitikája miatt a munkásosztály (a szegényparasztsággal együtt) kiszorult a természettudományok alkotó előreviteléből: természettudósokat, kutatókat a munkásosztály alig adhatott. Ugyanakkor a munkásosztály egészének természettudományos művelt JUSTH ZSIGMOND 1863-1894 vége is rétegeződött. A legelmaradotttabb munkásrétegek természettudományos kérdésekkel szinte egyáltalán nem foglalkoztak. A fejlettebb munkásrétegek rendelkeztek bizonyos természettudományos műveltséggel is, érdeklődtek — sokszor szakmai továbbfejlődésük miatt — bizonyos fizikai, kémiai stb. kérdések iránt. Ezek a rétegek azonban elsősorban saját ismereteik növelését tartották fontosnak, s nem törekedtek a természettudományos összefüggések, a természettudományok és a társadalomtudományok összefüggéseinek felismerésére. Ilyenformán nem tudták — s nem is kívánták — a természet-A magyar arisztokrácia Széchenyi, a Batthyányak és néhány más kiválósága tevékenységével sokat jóvá tett évszázados bűneiből, de ezzel ki is adta hasznos erejét, s maradt mint feudális kölönc a nemzet nyakán. Csupán a múlt század vége felé volt még egy utolsó fellángolása: az ősi származással dicsekvő Justh Zsigmond és néhány fiatal főrangú barátja rövid időre még egyszer Széchenyi reformszerepébe képzelte magát, s a magyar társadalom megváltásáról álmodozott. Abban egyek voltak Széchenyivel, hogy a megváltás művét felülről, az arisztokrácia lelkiismeretének fölébresztésével kívánták végrehajtani, de kései buzgalmuk erőtlenségére vall, hogy politikai tettekről, közgazdasági alkotásokról legföljebb csak eszmét cseréltek egymás közt, működést csupán a szépirodalomban fejtettek ki, ott is csak Justh Zsigmond. A hazai társadalom kóros állapotát, elmaradottságát jól látta ez a nagyot akaró ifjú, emelkedett nézőpontja volt hozzá: a legműveltebb párizsi szalonok világa, melyben nagyszerű megfigyelő képességgel vezetett naplójának tanúsága szerint oly otthonosan mozgott. Másfelől viszont azt is megértette, hogy a szellem előkelőségeinek és az előkelőség szellemének az a tenyészete, melyet a francia fővárosban megismert s élvezett, ingatag alapokon nyugszik, s ha itthon szilárdan akar építkezni, az arisztokrácia túlfinomultságát „az alulról felfelé törekvő elemek” friss energiáival kell párosítania. Ez a véleménye lett egész tevékenységének világnézeti alapja. Regényeiben egyrészt az úri osztályok belső elernyedésének (A pénz legendája, 1893, Fuimus, 1895), másrészt a romantikusan felfogott paraszti őserő életrevalóságának (A puszták könyve, 1891, Gányó Julcsa, 1895) téziseit kívánta bizonyítani, téziseinek képviseletére kitűnő írói tehetsége művészien megformált alakokat tudott életre hívni. A magyar elbeszélő irodalom történetében Justh Zsigmond maradandó nevet vívott ki magának. Nosztalgikus népszeretetének érdekes hajtása volt parasztszínháza, melyet Békés megyei birtokán rendezett be. Csak elemi iskolát járt parasztokat tanított be itt Shakespeare és Moliére szerepeire; meggyőződése volt (s ebben is rokon Széchenyivel), hogy az egyszerű, tanulatlan elme épp oly jól felfoghatja a művészet klasszikus alkotásait, mint a legmagasabb fokú műveltség birtokosa, mindenesetre jobban, mint a félműveltek bizonytalan vagy elrontott ízlése. Az exotikus élményt kínáló parasztszínház előadásainak lelkesen tapsoltak az előkelő vendégek, akiket aztán közös vacsoraasztalhoz ültetett színjátszó parasztjaival; ő maga nem e tapsokban találta meg jutalmát, hanem abban, ha a művészet varázsérintésére mintegy kinyílni, átalakulni, megszépülni láthatta kedvencei lelkét. Kísérlete persze csupán egy ábrándos ötlet, egyszeri megvalósulása volt, nem válhatott széleskörű népművelő mozgalom alapjává, így is megindító emléke egy rajongó szellem fáradozásának, melyet oly korán, harmincegyedik évében szakasztott félbe a tüdőbaj okozta halál. 1928 1934 1938 1,7% 2,6% 1,9% Vallásos könyvek: 7,8% 9,0% 8,4%