Népművelés, 1975 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
népművelés A KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA XXII. ÉVFOLYAM 1975. JANUÁR Országos közművelődéspolitikai tanácskozás 1974. szeptember 25. ÍRÁSBAN BENYÚJTOTT HOZZÁSZÓLÁSOK SÁNDOR GYÖRGY, a Magyar Televízió igazgatója Munkánk hatékonyságáról szeretnék néhány gondolatot felvetni. A rádió és az elmúlt években a televízió jelentősen kiszélesítette a művelődök körét. Hazánkban ma 2,5 millió rádió-előfizető van, a tévéelőfizetők száma is eléri a 2,3 milliót. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szakmunkáscsaládok 85—90 százalékának, a parasztcsaládok 60—70 százalékának már van tévékészüléke. Messze túljutottunk tehát azon a bűvös 30 százalékos határon, amely a rendszeresen olvasók és moziba járók, de a művelődési otthonok, klubok látogatóinak körét is jelöli. Az új közvetítési eszközök révén a lakosság háromnegyedével vagyunk állandó kapcsolatban, és csaknem a lakosság egészét elérhetjük időről időre. Vannak még fehér foltok, de egyre fontosabb, hogy azzal, ami már a kezünkben van, milyen hatékonyan dolgozunk. Mi hagy nyomot, mi marad meg a nézőben, hallgatóban abból a műsoráradatból, amelyet a televízió és a rádió közvetít, hogyan formáljuk az emberek világnézetét, mit teszünk a sokoldalú, művelt szocialista ember neveléséért? Tapasztalataink szerint nemcsak a könnyebb, szórakoztató műsorok iránt nyilvánul meg érthető és indokolt érdeklődés. Mély nyomot hagy az emberekben a politikai, társadalmi szempontból fontos mondanivaló is, értően és sokan fogadják szívesen kultúránk igaz értékeit. Hogy csak néhány példát említsek. A Hét egy-egy riportja, egy-egy „Ötszemközt”, tudósok, művészek, politikusok bemutatkozása országos vitát válthat ki. Olyan drámai bemutató, mint legutóbb Urbán Ernő „Írott malaszt’-ja, milliós tömegekben kelt élénk hatást, hagy maradandó emléket. De az olyan sorozatok, mint a „Leonardo da Vinci”, az „Odüsszeia”, ugyancsak százezreket ragadnak meg. A hatás szempontjából nagyon fontos az adás időpontja. Úgy látszik, nemcsak az alkotásnak, a befogadásnak is megvannak a termékeny pillanatai. A „Fórum” sokkalta nagyobb hatást tesz nézőire fontos események idején, és kisebbet a „szürke” hétköznapokon. Igaza van annak a művelődésiotthon-vezetőnek, aki szerint a művelődési intézmények kitartó munkája érett be a jókor indított „Röpülj, páva!”-sorozat átütő sikerében. Fontos tanulság az is, hogy az emberek aktív részvétele növeli a hatást. Az irodalmi sorozatok általában azért adnak maradandóbb élményt, mint az egyes irodalmi alkotások, mert a bemutatás ideje alatt mód nyílik olvasásra, vitára, meditálásra, és ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a hatás elmélyüljön. A közönség a karmesterversenyen részt vehetett a teljesítmények értékelés 3