Népművelés, 1975 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1975-09-01 / 9. szám

k­ kor is előveszik majd pl. a Szóljatok, játszók, regölők! című kötetet, amikor erre semmiféle kampányfeladat nem hívja fel őket. Probléma viszont, hogy az írásos alkotómunkára való késztetés elvonja a figyelmet a már kiadott, használ­ható és értékes művek sokaságáról. A „minden áron újat akarok alkotni” görcse éppen a „Hazánkról szól­jatok..." esetében mutatkozott meg. Sok csoport job­ban tette volna, ha kipróbált, másutt már bemutatott s kiadott műsorokhoz nyúl, ahelyett, hogy alkotói szenve­délyből „összebarkácsol” valami sematikus, általánossá­gokat mondó színpadi montázst. A Népművelési Intézet — a megyei konzultációk meg­szervezésén túl — az oktatásban is segítette a pályázat előkészítését. A „Szóljatok, játszók, regölők!’’-et meg­előzően a folklór dramaturgiai és esztétikai kérdéseiről, a „Hazánkról szóljatok...” előtt pedig a dokumentariz­­mus problémáiról tartott központi továbbképzést Bala­tonalmádiban kiváló szakemberek közreműködésével. Sajnos, a hallgatók egy része nem azokból verbuváló­dott, akik — gyakorlati-módszertani munkájukkal — a legnagyobb hatást tudják kifejteni a mozgalomra. Végül még egy módszertani előkészítő akciót kell meg­említenünk. A „Szóljatok, játszók, regölők!" előtt Haj­dúszoboszlón, a „Hazánkról szóljatok ...” előtt pedig Mis­kolcon rendezett az intézet ún. műhelyt, amelyen az arra vállalkozó s a többinél előbb felkészült együttesek mutatták be pályázati műsorukat. A debreceni Alföld Színpad (vezetőjétől, Thuróczy Györgytől származott a műhely ötlete) pl. a „Vadrózsák" című, később országos döntős műsorát háromféle színi megvalósításban mu­tatta be, vitaalapot és szakmai tanulságokat szolgáltatva ezzel az összegyűlt szakembereknek. A beérkezett 298 forgatókönyv alkotóinak kb. egy­­harmada mindhárom pályázaton, egyharmada kettőn, harmada pedig egyen vett részt. A rádióban a három év során 102 amatőr színjátszóműsor hangzott el, a tévé a Petőfi-forduló hét, a regölők tizenöt műsorát közvetí­tette, a „Hazánkról szóljatok.. .”-ból szintén tizenöt került felvételre. (Arról még nincs is képünk, hogy egy­­egy csoport pályázati műsorát meddig tartotta reper­toárján.) A számok tehát a Szóljatok-sorozat sikeréről beszélnek. Persze az adatok a színjátszó mozgalom egyenetlen­ségeit is megmutatják. Nézzünk erre néhány példát. A Petőfi-pályázatra 200, a regölőkre 180, a „Hazánk­ról szóljatok.. .”-ra 220 együttes nevezett be. De: a Petőfi-pályázaton Budapesten összesen négy, a folklóron tizenöt, a felszabadulási pályázaton harminckét csoport lépett zsűri elé. Tolna megyei csoport az első forduló­ban nem szerepelt, a másodikban egy, a harmadikban öt. A színjátszásáról valamikor híres Baranyában és Vasban a harmadik fordulóra háromra, illetve kettőre olvadt a ténylegesen fellépő csoportok száma, míg Hajdú, Csongrád, Győr, Szabolcs és Zala megye évek óta­ 12—16 csoporttal képviselteti magát. Heves megye (a színjátszó karneválok gondozója), Békés (a Justh Zsig­­mond falusi színjátszónapok korábbi rendezője), Nógrád (a balassagyarmati irodalmi színpadi napok szervezője) évente általában három-öt együttest tud csak megyei döntőre vinni. Természetes, hogy ilyen mennyiség nem szülhet kiugró minőségi eredményeket. Az alapok után nézzük a csúcsokat. A három országos döntőn összesen 23 műsor hangzott el. A megyék, illetve Budapest részvétele a döntőkön: Budapest három alkalommal négy műsorral négy cso­porttal; Csongrád megye három alkalommal négy mű­sorral három csoporttal; Zala megye három alkalommal négy műsorral három csoporttal; Hajdú megye két al­kalommal két műsorral két csoporttal; Somogy megye két alkalommal két műsorral két csoporttal. Mellettük Borsod, Győr, Komárom és Szabolcs megyéből került ide még egy-egy alkalomra egy-egy csoport (a kiskőrösi honvédségi együttest, a Periszkópot nem számíthatjuk Bács megyéből jött csoportnak), tehát tizenegy megye színjátszó mozgalma nem jutott szóhoz a három országos döntőn. Ebben természetesen közrejátszottak bizonyos rádiós szempontok, és az is, hogy a zsűri — melynek hosszú és kitartó munkáját csak megköszönni lehet — talán tévedett­ egy-két esetben. De amit a feltételekkel, a gondoskodással, a segítéssel kapcsolatban fentebb jelez­tem, azt végül is nem kérdőjelezi meg, ha összevetjük a mennyiségeket az elért minőségi eredményekkel. Ellen­vetések természetesen akadhatnak, s gondolom, ezek elsősorban a kiemelt együttesek favorizálására vonat­koznak. De ha megnézzük a döntők listáit, ott láthatjuk pl. a balmazújvárosi, a letenyei, a nyíregyházi vagy a nagykanizsai együtteseket is, amelyek pedig nem tartoz­nak a kiemeltek közé. A kiskőrösi Periszkóp példája vi­szont azt bizonyítja, hogy tehetséges és céltudatos ren­dező kedvező feltételek mellett még akkor is elérhet folyamatosan kiemelkedő eredményeket, ha a csoport tagsága évről évre változik. Ennek tanulságait számos művelődési házunk is megszívlelhetné. Bonyolultabb dolog megítélni a hároméves program tartalmi és formai eredményeit. Mindaz, amit az ifjúság és a színjáték kapcsolatáról és jellemző vonásairól (a politizálásról, a közösségi játékról, egyes stílusok és for­mák divattá válásáról, a nagy színpadi egyéniségek hiá­nyáról stb.) írtam a Népművelés 1975/7. számában, ér­vényes a három év bemutatóira is. A gondolkodásmód és a játékstílus uniformizálódását most még két újabb tényező segítette elő: a mikrofon és a viszonylag zárt tematikai világ. A Petőfi-forduló természetszerűleg a lírai és a mimetikus oratóriumhoz vonzotta a csoporto­kat; a „Regölők” tágabb teret adott a játéknak. A tar­talmi és formai gazdagság itt együtt jelentkezett: a né­hány szólistára épített kollektív (kórusban mozgó és megszólaló) játékstílus olyan eredeti színjátékokban nyilvánulhatott meg, mint a nagyszerű ritmusú, gondo­latgazdag Sámánének, a diákfolklórt bemutató nyíregy­házi Vásárra, az Alföld Színpad népmese-bemutatója vagy a győri Arrabona betyárromantika persziflázsa. És természetesen olyanokban is, mint az idősebb tagokból álló taktaszadai vagy letenyei együttes naturalisztiku­­sabb életképei. „A Hazánkról szóljatok, szép szavak­” műsorainak for­mavilága tovább szűkült. A rutinosabb rendezők saját szerkesztésű művel léptek színre, és eleve a mikrofon felé kacsintottak. S talán mert becsvágyuk és képessé­geik nem sarkallták őket drámaírásra, s mert nem gon­doltak arra, hogy a rádió már kidolgozta a háromfelvo­­násos színművek közvetítésének technikáját is, az egész program során szinte kizárólag lírai, illetve bizonyos hangeffektusokra és mozgatásrendszerekre épített doku­mentum-oratóriumokat láthattunk, hallhattunk. Úgy vélem, itt az ideje — akárcsak 1967—68-ban volt —, hogy a mozgalom ismét gazdagítsa eszköztárát, s is­mét erőteljesebben forduljon a játék felé. Játszani, já­tékon át gondolatokat közölni — ez a követelmény, s ez a követelmény fokozódik azokban az esetekben, amikor ünnep alkalmából összegyűlt közönségnek mutatkozunk be.

Next