Kalauz, 1865. október - 1866. szeptember (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-02-23 / 21. szám
Pécs, febr. 23. 1866. 21. szám. Második évfolyam. Kalauz a nevelés és oktatás terén. Előfizetési föltételek: egész évre 4 fr., félévre 2 fr. Megjelenik e kath. hetiközlöny minden pénteken. Szerkesztői lakás: a püspöki könyvtárépületben. Gondolatok. 1. Közoktatásunk állásáról. Elandalgok gondolkodva gyakran. Petőfy. El-elgondolkodom, de gondolatim nem szárnyalnak a költészet tündérhonába , hol lelkes dalnokaink annyi dicső szellemvirágot gyűjtöttek szépirodalmunk koszorújába; nem tolakodom be szerény gondolatimmal a tudományok tág birodalmába sem : a mező, melyen szerény eszméim serény méhekként röpködnek: a tans nevelésügy nagy, de kopár mezeje. Vajmi kopár volt e tér! hasonló a Rafidim pusztához, melyen Izrael fiai negyven évig tévelyegtek!— Ki nem tudja, hogy néhány évtized előtt e nagy téren minden útmutató kalauz nélkül tévelygett a szegény népnevelő ? És ha akadt néha egy-egy magasztos szellemű egyén, ki világos felleg- vagy tüzes oszlop gyanánt ragyogtató e sötétség borította tömkelegben dicső eszméit, — mint némely kifejlő gáznemeket a víz, — nyomtalanul nyelte el ezeket is a roppant többség önérdekének possadt mocsara. Nem szeretem ugyan szerény értekezésem fonalát nagyon messziről kezdeni , annyival kevésbbé most, midőn könnyen oly húrokat is érinthetnék, melyek nem egy kebelben fájón rezgenének; mégis, hogy közoktatásunk sülyedt állását némikép kitüntessem, szükségesnek vélem nemzeti művelődésünk történetéből néhány jelentékenyebb mozzanatot felhozni. Tanügyünk szomorú állása a paradoxon kiáltó példájaként tűnik fel, ha első apostoli szent királyunk dicső intézményeit veszszük szemügyre. — Midőn e szent királyunk, dicső atyja nyomdokain haladva, nemzete zömével a keresztény vallás kebelére borult s e tény által egész országával az európai művelt államok családkörébe lépett; intézményeiben, melyek mindegyike a valódi nagyság jellegét viseli, világosan kitünteté, miszerént, amint országa népe boldogságának alapjául a keresztény vallást, úgy e szent vallás alapjául a vallásos nevelést tette. Avagy nem ezt tanusítja-e apostoli buzgalma, melylyel a szent vallást önmaga terjesztette? Nem ezt tanusítja-e azon áhitatszerű szent aggodaloma, melylyel e szent vallást őriztetni kívánta, midőn fiához, Imre herczeghez irt intelmeiben így szól: „A keresztény egyház e mi királyságunkban ifjú még és ujoncz, azért éber őrökre van szüksége.“—s tovább—„a főpapok édes fiam legyenek szemed világai gyanánt.“ ? Nem ezt tanusítják-e a valóban királyi bőkezűséggel alapított püspökségek s tanítószerzetes- rendek, melyek mindegyikével a vallásos nevelés szent ügyét oly szoros kapcsolatba hozá? — Se nemes buzgalmat kitűnő eredmény koszoruzá.