Kalauz, 1866. október - 1867. szeptember (3. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-13 / 32. szám

253 Az iskola mindig szent hely, azért aki Itt meg nem jelen, azt mutatja, hogy neki Nincsen vágya arra, ami szent, ami jó, S hogy a gonoszkodásra inkább hajlandó. Látogassuk meg szorgalmasan e helyet, Mert itt tanítnak meg igazán bennünket, Hogy mily jó az Isten, hogy mint kérjük ötét, S hogyan segíti a hozzá könyörgőket — Megmérhetlen az ő kegyelem-halmaza ... Itt tanuljuk meg, hogy a szép Magyarhaza Édes anyánk, mivel lágy ölében ringat. Rajta sírjuk el, ha vannak, bánatunkat, s éljük öröminket, hogy gondosan ápol, S hogy szeretetéhez sok szép emlék csatol. Elmondják e helyen, hogy szüleink vannak, Kik számunkra ruhát és élelmet adnak, Hogy velök az Isten áldott meg bennünket, Mert máskép nem tarthatnék fen életünket, Hogy felebarátunk minden ember, jó, rész, Kit Isten teremtett, a föld hátán hordoz, Hogy ezeket tehát annyira szeressük, Amennyire mindem magunkat szeretjük. Legyünk mindezeknek beteljesítői, Úgy lehetünk hazánk hasznos polgárnői.. Emeljük tehát Istenhez sziveinket, Hogy áldja meg buzgó törekvéseinket, S imádkozzunk hőn, hogy minket megsegítsen Az Atya-, Fiú- és a Szentlélekisten. Ember György. Tárogat­ó. *„,* Főpásztori elutazás. Nmlgy kegyes püs­pökünk f. hó 6-án hagyta el székvárosát s Bu­dára utazott. *** Adakozások. A „Pécsi kath. Legény­­egylet fölsegélyezésére újabban ft. Szita János, esperes és czikói plébános 5, tek. Dömötör Zsig­­mond, pécsvárosi főbíró 5, tek. Jiónaky Ignácz, pécsvárosi alkapitány 5 ftot ajándékozának. Az eddigi adományok összege: 192 ft. és l db. arany. %* A paksi néptanoda jóltevői. A „Ka­lauz“ 29. számában közlöttük azon kegyes ada­kozásokat, melyek a paksi r.k. néptanoda fölépíté­sére fölajáltattak és kész­pénzben kifizettettek. — E közlésünkre azonban az itt következő ki­mutatást vettük, melyet annál készségesebben juttatunk köztudomásra, mert kitűnik belőle, mi­ként buzgólkodnak földjeink Paks városának fél­százados óhaját létesíteni. A levél, mely a ki­mutatást magában foglalja, következő: „Szer­­keztő úr! Miután a „Kalauz“ 29. számában egy, a paksi tanügyről szóló czikk volt olvasható, engedje meg, hogy erre vonatkozólag szabadjon kis megjegyzést tennem. Ugyanis: czikkb­e a közönség azon tagjait, kik kevesebb összeggel járultak az iskolaépítéshez, kifelejtette, mintha azok nem is érdemelnék meg a kath. község háláját, még kevesebbé, hogy ő róluk a világ valamit tudjon, vagy a közönség ezen részének önként fölajánlott fillérei említésre sem méltók?*) Már­pedig a kath. község a nagylelkű adako­zók névsorát egy okiratba zárván, azt az uj is­kolaépület falai közé hálás emlékezete jeléül az utókor részére letette s magának a plébániai le­vél­tárba följegyezte. Észrevételem bebizonyítá­sát vélem tehát teljesíthetni, midőn a jótékony adakozók névsorát ezennel közhírré teszem. 1. ) Nm. Girk György, pécsi püspök megajánlott ötös kamatra 2000; 2.) mélt. királydaróczi Da­­róczy Zsigmond, pápai praelatus stb. adomá­nyozott 200; 3.) ns. Virág Mihály, apát, pécsi kanonok 100; 4.) ns. Sláby Ferencz, pécsi ka­nonok 100; *5.) m. özv. b. Rudnyánszky Jó­­zsefné vé­grendeletileg 1000; 6.) m. b. Rud­nyánszky Iván 50 ; 7.) ft. Girk Alajos, két. es­peres és paksi plébános 100; 6.) ft. Szeifricz István, püspöki titoknok 20; 9.) S. A. 10; 10.) nt. Eberling Mátyás, pécsi karkáplán 10; II. ) nt. Hepp János, pécsi karkáplán 15; 12.) ft. Rézbányai János, vókányi plébános 10; 13.) nt Gebhardt Károly, tolnai káplán 20; 14.) tek. tr. Novák Sándor 50; 16.) tek. Börzsöny Lajos köz- és váltó ügyvéd 20; 10.) tek. Ke­­czer Gyula közbirtokos 20; 17.) tek. Gebhardt József jogtudor 20; 18.) tek. Gebhardt Imre közbirtokos 20; 19.) Ringenbach Lipót kalocsai takaréktári tiszt 10; 20.) Fuchs Mihály, m­ol­­nármester 20; 21.) ismét Fuchs Mihály és Vitt József, fakereskedő 20; 22.) Rézbányas József, lakatosmester 10; 23.) Az érdemes molnár-ezéd 33 frt. 45 kr.; 24.) A földmivelő osztály 33 ft. 45 kr.; 25.) Freund József, kereskedő 11 frt.; 20.) Bum Gusztáv, kereskedő 5 frt. 50 kr.; ösz­­szesen 3903 frt. 40 kr. Ezenfelül még 1861-ben a paksi iskolai bizottmány indítványa­ és hatá­rozatára házaspár szerint 5, 3 és 1 frt. 50 krnyi kivetés után az eddigi kamattal együtt 2000 frt. gyűlt egybe. Az utólagos adakozók névsorát le­ *) Nagyon is említésre méltók, s igen sajnáljuk, hogy előbb nem küldettek be közlés végett. A közlő azt, amit tudott, sietett örömében tudtul hozni s mi csak ör­vendünk, hogy most a nemes emberbarátok kegyes ado­mányait is registrálhatjuk. (Szerte.)

Next