Kalauz, 1867. október - 1868. szeptember (4. évfolyam, 1-49. szám)
1867-10-29 / 1. szám
a kon elé, alkalmas anyagra, czélarányosan fölszerelt műhelyre, s a művészetéhez megkivántató teljes számi jó szerszámokra van szüksége. Lássuk már, mi áll ezekből a közoktatás és nevelés rendelkezésére s miben szenved hiányokat. Nem szándékozom felsőbb tanintézeteinkről szólni; hiszem, a gondolkodva szemlélődő úgy is könnyen be fogja látni, hogy ezekben nem szenvedünk valami nagy nehezen pótolható hiányokat, nem találunk óriási gyógyíthatatlan hibákat; egy kis reform a szervezetben, kissé szabadabb tér a kezelő testületeknek, s kissé több jó akarat a bírálgatók szíveibe, s azonnal meglesz, amit óhajtunk, hogy ilynemű intézeteinek Európa bármely hasonnemű intézeteivel bátran kiállják a versenyt! Ilynemű intézeteinkben képzett hittudoraink, törvénytudóink, történetészeink , classicusaink , költőink, szónokaink a külföldön is megszerzők ezen intézeteknek a hirnevet, dicsőséget, boldogult Lonovics érseket s méltó utódját a vallás- és honszeretet szent tüzében lángoló Har nandot s a magyar kath. egyház számos kitűnő hittudorát ismeri Róma, ismeri a kath. világ, a nemzet kérlelhetlen logikájú bölcsét, Deák Ferenczet, a 61-dik és legújabb parlament számos szigorú törvénytudóival bámulja s tiszteli Európa; legnagyobb történetészünk, Norváth Mihály s Rónay Jáczint a latin classicus és természettudós bujdosásukban a külföldön is azon tudományokkal szerezték meg előbb mindennapi kenyerüket, majd a nagy nemzetek becsülését, tisztelését, melyek alapját honi tanintézeteink vezették; költészetünk virágzó, szónoklatunk magas röptéről tanúskodnak a 61-ki országgyűlési beszédek; de a reáltudományokban is nagy léptekkel haladunk előre: csak a népnevelés s a közép, a kézművesek osztályának képzése hiányos, hibás, parlagon heverő. B. Eötvös József — nem mint vallás- és közoktatásügyi miniszter, hanem mint a népnevelés ügyével éveken át tüzetesen foglalkozott s azt mindenfölött szivén hordozó polgára a hazának — i. é. juli 3-kán egy felszólítást tett közzé, melyben a népnevelés barátait egyletek alakítására hívja föl, s e felszólításban többek közt igy szól: „Az egyes ember, de még inkább egy nemzet nem élettelen anyag, melyet a leghatalmasabb művész is tetszése szerént faraghatna képzeletében előtte lebegő ideáljának megfelelővé. Az emberi szellem agy egyéni létében, mint társadalmi közösségében oly önálló hatalom, mely egyedül önmunkásságával fejtheti ki erőit és képességeit. Oh de mennyire áll ezen érző, mozgó, gondolkodó és szabad akaratú anyag — a szobrásznak — a népnevelésnek rendelkezésére ? mennyire önmunkálkodó a nép erőinek és képességeinek kifejtésére ? Szolgáljanak e kérdésekre felvilágosító válaszszal a tanügyi szaklapokban és egyéb, a tanügy által érdekelt nagyobb politikai lapok hasábain is megjelent, s megjelenő tanügyi czikkek, melyek telvék a hanyag iskola-látogatás miatti panaszokkal, melyek a hanyagságban s különösen a pórszülök azon könnyelműség- s értelmetlenség-szülte fonák eljárásában, melyek szerént több gondot fordítanak barmaik tenyésztésére, mint gyermekeik neveltetésére, nem ok nélkül mondják népnevelésünk legfőbb, legsürgetősben orvoslandó hiányát, In- báját rejteni. Az anyag tehát nem áll a képzőművész szabad rendelkezésére; lássuk műhelyét s eszközeit. — B. Eötvös fenebb is érintett felszólítása mellé egy előleges tervrajz van csatolva, melynek III. pontjában a szervezendő „Népnevelési Egyletek“ főbb teendői elősorolják; e pont 1. §-a így szól: „Mindenelőtt — minden egyletnek — az illető vármegyebeli (az egyetemes gyűlés által pedig az országbeli népnevelés állapotának minél kimerítőbb s hiteles statisztikai összeállítását kellene elkészítenie.“ Habár nem mint közoktatásügyi miniszter, hanem mint a szent ügyet szívén hordó polgára az édes hazának teszi köztiszteletben álló nagy tudósunk ez indítványt, mégis csak a személyazonosságot kell figyelembe vennünk, hogy meggyőződjünk afelől, miszerint a magas kormány a sajgó sebek orvoslására kitűnő gonddal, gyöngéd figyelemmel keresi az írt, a gyógyszert. „A népnevelés terén áthatóbb, s az egész országra egyetemesen kiterjedő reformokat addig nem lehet tennünk, mig nem tudjuk tisztán, mink van eddig , mig nem ismerjük, hogy e téren hol és mennyi, s minő anyagi és szellemi erővel rendelkezhetünk, addig azt sem tudhatjuk, s mennyit kell pótolnunk, s hol kell leggyorsabban segédkeznünk ?“ Elég világosan kifejezik e sorok, hogy tanodák-, taneszközök- és tanszemélyekben egyaránt szenvedünk hiányt, csak az derítendő ki, hogy hol és mely hiányok igényelnek leggyorsabb pótlást. Az absolutismus alatt az adózásra vonatkozó statisztikai adatok pótlására százezerek költettek: a földkostolók, földlépők, épületek számtáblái, egyes községek, mezővárosok, névmutató táblái stb. a nagyobbszerű nadályok mellett legalább is pici kullancsok voltak a vérefogyott magyar haza testén! S midőn oly polgára a hazának, mint b. Eötvös József, kinek szeplőtelen jelleméről kiáltó bizonyságot tesz tiszta múltja s fényes jelene, a népnevelésben czélirányos reformok eszközölhetésére nélkülözhetetlen statisztikai adatok elkészítésére — az anélkül is elnyomott nép terhére esendő költségek kímélése tekintetéből, — nép-