Népnevelők Lapja, 1884 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-08 / 45. szám

854 NÉPNEVELŐK LAPJA. nitó sem vonhatja ki magát, csak azon esetben, ha rá­nézve mindegy mások ama sújtó ítélete is, hogy ő nem méltó arra, hogy egy mivelt társaságban helyet foglal­hasson. Ha a tanító, mint kötelességét lelkiismeretesen teljesítő szakember az iskolában, mint mivelt egyén a társadalomban megállja helyét, akkor a szeretet és tisztelet s édes gyermekük, a tekintély nagy részben biztosítva van. 2. Második, a­mi a tanító tekintélyét emelni hivatva van, a tisztességes és­­ pontos fizetés. Legyen hát a tanító teljesen szakember, ki a nevelési és módszer­tani elvek alkalmazásában teljesen virtuóz, legyen meg hát a tanítónak egy mivelt egyénnél elengedhetetlen absolut miveltsége, de hiányozzék a tisztességes, meg­élhető állapot; kelljen a napi szükségek fedezhetése végett fűhöz-fához kapkodni az uzsorások, vagy teljesen miveletlen, még nevek leírására is alig képes vagyonos egyének karjaiba vetni magát; a­mi, a mai nyomorú­ságos és rendetlen kiadású 800 frt fizetés mellett múlhatatlanul meg kell, hogy történjék ; ne járhasson tisztességes — őt megillető — ruhában , nem fog, mint nem volt eddig soha a tanítónak tekintélye lenni. Hisz melyik nem tapasztalta volna, hogy a tudatlan­sággal párosult vagyon a tekintélynek örvend, m­íg a nyomorral küzdő, értelmes és mivelt egyénnek lenézés a sorsa. Elengedhetetlen tehát, hogy a tanítónak, kire az államférfiak, mint a nemzetek életében fontos tényezőre, oly gyakran s oly határozottan hivatkoznak, tisztessé­ges fizetése legyen és az pontosan adassék. Ez okból óhaj­tandó, hogy a közs. iskolák, melyeknél a pontos fizetés csak fehér holló­k módjára fordul elő, a főváros kivételével mindenütt, s a felekezetiek ott, hol a jel­zett kívánalomnak szigorú pontossággal meg nem felelnek, államivá tétessenek ; önként értetvén, hogy azon összeget, melyet jelenleg az iskolafentartók iskolai czélra fordítnak, kötelesek lennének az adóhivatalba fizetni. E tisztességes fizetés nem lehetne kevesebb, mint faluhelyen 400 frt rendes fizetés, lakás és 10 % ötödik évi pótlék. Kis városon — 10,000 lakosság — 500 frt, lakás, vagy ennek megfelelő lakbér — illet­mény és 10 °­ C ötödik évi pótlék; nagyobb városokon, a viszonyokhoz alkalmazva, ennél is több. A tisztességes fizetés elengedhetetlen folytatásául tekintem én a tisztességes nyugdíjat is, mely a mainál méltányosabb kell, hogy legyen, s szerintem ez úgy történhetik, ha törvénybe lesz igtatva, hogy a tanító 30 évi szolgálat után nyugalomdíjul addig élvezett rendes fizetését megkapja. 3. A­mit eddig elmondtam, azt 9/10-ed részben az állam törvényhozásának volna joga és kötelessége megtenni. De hogy a tanítónak tekintélye legyen, ahhoz az elmondottak nem elégségesek. Ahhoz szüksé­ges, hogy a tanítóban a szigorú kötelességérzetet min­denki, még ellenségei is respectálják. A tanító azért tanító, hogy neki legfontosabb kötelessége a nevelés és oktatás legyen, s az semmi más teendő miatt hát­rányt ne szenvedjen. Szükséges továbbá hogy a tanító élete a családjában és künn a társadalomban mintegy mintául tekintessék. A tanítónak a vallásosság, eré­nyesség és józanság mintaképének kell lennie ; mert a kire nemzedékek élete van bízva, attól ezt joggal meg is várhatni. Különösen 3 dolog az, a­mi — feltéve, hogy elkövettetnék — a tanítónak tekintélyét — a­helyett, hogy emelné, teljesen tönkre teszi : a korhelység, ha­zard játék, s az ezekkel járó éjszakázás s a társaság meg nem válogatása. Lehet az ilyen tanító munkás, kitűnő szakember, teljesen mivelt egyén, nincs annak s nem is lehet tekintélye. A tanítót kritizálni különben is hivatva érzi mindenki magát s ha még olykor meg is feledkezik — magáról, mint közpályán működő egyén, csakugyan kihívj­a maga ellen a bírálatot. A tanítói tekintély rovására, illetőleg annak teljes tönkre silányítására történ az is, hogy ha mivelt emberhez nem illő társaságba keveredik s azokkal, s illetőleg annak tagjaival „bruderezik.“ Axioma minden közmon­dás, s így ez is az — bár egy kissé drasztikus, hogy „ha korpa közé keveredel , megesz a disznó“ — ; vagy : „Madarat tolláról, embert barátjáról lehet meg­ismerni.“ Azért tanító tekintélyének emlése szempont­jából elengedhetetlen szükségesség a társaság megvá­­logatása, a józanság határának szigorú megtartása s a hazard játékoktól való tartózkodás. 4. A jelzettekhez méltó fontossággal bir a tanitó önállósága és jellemszilárdsága is. Századokon keresz­tül, nem tekintetett egyébnek a tanitó, mint mások mulattatására szánt bohócznak, akarat nélküli bábnak, két rét hajolt udvaroncznak. Ilyennek van festve min­denütt, ilyennek van feltüntetve minden népszínműben. Hála istennek, ez a kor már letűnt, s azért a mai tanítóságnak egyik legszentebb kötelessége kettőzött szorgalommal mivelni magát, mert helyes és igazi önállóság csak értelmes és mivelt egyénnek lehet tulajdona. Ne legyen a tanító vak eszköze bárkinek is, a törvény korlátai között legyen önálló ; mondja ki véle­ményét, a­nélkül, hogy sértene; kerülje még az ár­nyékát is olyan valaminek, mely azt engedné sejtetni, hogy a nagyobbak kegyét hízelgéssel akarja maga részére megnyerni. Tanúsítson mindenhol és mindenkivel szemben jellemszilárdságot, önállóságot, senkit — annál kevésbbé tanító társát ne gyanúsítson, ne rágalmazzon , hirdesse az igazságot, őszinteséget s ekkor önmaga s az egész tanítóság tekintélyének emeléséhez, ha por­szemmel is, de hozzájárult. 5. Nem lehet tagadni, hogy a tanító munkássá­gának legfőbb tere: az iskola. De nem az egyedüli. Mert a­ki úgy fogná fel állását, hogy rá az iskolán kívül semmi teendő nem vár, az téves gondolkozásának és önzésének adná félremagyarázhatatlan tanújelét. A szó nemesebb értelmében akkor lehet valaki néptanító, ha a népet nem csak oktatja, hanem — a­mennyiben tőle függ — igyekszik nyomorúságából, bajából kisegí­teni. A tanító szerepe, mint Kossuth mondja, hasonlít a harmathoz, melyet ember, állat gázol, de nyomában virány kél. A társadalomban való munkálkodás, jóté­kony intézeteknek, hasonczélú egyesületeknek létre­hozása, vagy az azok felvirágoztatásában való okos és tapintatos részvétel, nemcsak keresztényi, nemcsak emberi, de állásából kifolyó magasztos kötelessége a tanítónak. Azért az olyan tanítónak van és lehet tekintélye s csak azon tanító emeli igazán a tanítóság tekinté­lyét, ki nem vonul félre odújába, nem rejti véka alá a világosságot, hanem a neki adott tehetséggel szolgál az emberiségnek. A­ki a társadalom terén való mun­kásságtól félre­vonul, az vagy önző, vagy embergyűlölő, de semmiesetre sem valódi tanító. 6. Még csak egyet említek, a­mi a tanítóság tekintélyét nagyban emelni hivatva van. Ezt nem azért hagytam utolsónak, mintha legjelentéktelenebbnek tar­tanám, hanem, hogy a „finis coronat opus“ elvet alkalmazhassam. E tekintély­t emelő hathatós eszköz : a testületi szellemből folyó összetartás. Egyesek, tes­tületek, mint nemzetek életében az egyetértés volt mindig az, mely diadalra segítette az ügyet , s vis­sza­­vonulás volt az, mely mindig letiporta azokat, kiknek

Next