Népnevelők Lapja, 1885 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-23 / 21. szám

21. szám. Budapest, 1885. május 23. 20. évi folyam. NÉPNEVELŐK LAPJA. NÉPNEVELÉSÜGYI SZAKKÖZLÖNY. Megjelen e lap minden szombaton. Előfizetések, reklamátiók Székely János egyesületi pénztároshoz, VII ter., Rizsa-utcza I. sz. II. em. ; hirdetések és ezeknek díja pedig Neumayer Ede nyomdatulajdonoshoz, VI. k., Ó-utcza 3. sz. küldendők. TARTALOM : Si tacuisses............, Paedagogus. — Mily határok volnának szabhatók a nevelésben az Utilitarismus elvének ? (Vége.) — A szakértelem méltatása az ország házában, Sz. — A kiállításból. (Tárcza.) Vazul. — Egyesületi Élet. — A pestmegyei kir. tanfelügyelő nyilatkozata. — Vegyesek. A lap szellemi részét illető közlemények SRETVIZER LAJOS szerkesztőhöz, T. k., Nagy korona-utcza 13. sz. czimzendők. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt., félévre 2 frt., negyedévre 1 Űrt. Egyes szám 10 kr. Si tacuisses............ Helyesen tette Csánki Viktor úr, hogy tanfelügyelősködni ment tanulni, igen helyesen , mert ha jogi ismereteit mint védő prókátor kívánná értékesíteni, — az e lapokban megjelent „Válasza“ után ítélve — bizony Isten híressé válnék azokról a perekről, amiket — meg nem nyerne, — csakhogy ez a dicsőség egy csep kilátást sem nyújtana ám a kir. tanácsosságra ! Valóban igen jellemző, hogy a tanfelügyelők és intézményük ilyen védelemre szorul! A mely védelem ékesebben bizonyítja, mint ama sok hírlapi czikk, interpellátió stb. stb., hogy a tanfelügyelői kinevezéseknél oly rendszert követnek, a mely igen közel áll a Simoniához, s a mely az „Egyik kéz mossa a másikat“-féle elven alapul. S minthogy e „Védelem“ Írója többes számban beszél, mit én — ily esetekben szokatlan — irói plurálisnak nem tekinthetők, — tehát arra lehet következtetni, hogy Cs. úr többek nevében nyilatkozik, miáltal a czikkében fejtegetett elvek — fájdalom — még sujtóbbak, s reánk nézve, kik jogot nem végeztünk, de magunkat oly szakembereknek tartjuk, akikről csak komoly és képzett tanférfiú mondhat illetékes s igazságos ítéletet, a fölötte sértők, úgy hogy azokat kellő indokolással, de egyszersmind méltó indignátióval is vissza kell utasítanunk. A „kir. segédtanfelügyelő“ úr először a is azt kérdi, hogy hát „ki a paedagogus?“ 0, ki az első magyar megye közoktatását ellenőrizni s arra felügyelni segít, ő még azzal sincs tisztában, hogy mi az a paedagogus! Hát ki az a turista? Várjon mindenki, aki ügyvédeknél, bíróságnál stb. jogi iratokat körmöl, vagy exequálni jár, vagy zugiráskodik ? Nemde csak az, aki a törvényben megszabott tanulmányokat végezte, a vizsgálatokat kiállotta, az ezekről tanúskodó okmányokat megszerezte? Ezek nélkül nem lehet sem prókátor, sem bíró, sem ügyész, — hanem lehet írnok, executor vagy — kir. tanfelügyelő ! Hát a paedagogusok is csak úgy „készülnek“. Végeznek 4—5—6—7—8 középisk. osztályt, azután a 4 évi képezdei tanfolyamot, végül pedig tesznek képesítőt. Ezek nélkül törvényeink szerint senki sem lehet tanító, de igenis lehet írnok, executor, vagy akár kir. tanfelügyelő is. S valamint a diplomás turisták között vannak Horváth Boldizsárok, Kossuth Lajosok, Csemeghiek és Csánkiak, úgy a paedagogusok között is találkozunk jeles, középszerű és gyengébb erőkkel, mert a 28,000 tanító sem lehet csupa —• Pestalozzi. De már azt az egyet meg fogja nekem a jogtudó kir. segédtanfelügyelő úr engedni, hogy az általunk, tanítók által, jeleseknek ismert magyar paedagogusok között talán csak akadna egyik-másik, aki bizonyos tanfelügyelői székeket méltóbban töltene be, mint bizonyos kir. tanfelügyelő urak, kiket a főispánok „csináltak meg“, és a kiknek se fel- se lefelé tekintélyük nincsen, mert a kinevezési okmányon kívül legfeljebb a kir. tanácsosi czím az, ami egyéniségük jelentéktelenségét némileg eltakarja. Igenis, csak a jeles paedagogusokat tartjuk mi illetékeseknek a kir. tanfelügyelői állomásokra. Megköveteljük, hogy ahol a szellem műveléséről van a szó, ott ne a száraz bureaukratismus intézkedjék, hanem az elismert szakképzettség, a szellemi fölény legyen az, mely rólunk és munkánkról véleményt s ítéletet mondjon. Mert nem áll az, mit Cs. úr mond, hogy hát minden jó családapa, sőt a közpályán működő majdnem minden ember is a paedagogus nevét érdemelné. Még a legtágabb értelemben sem. Mert ily distinguálás mellett minden diákot, a ki fűzfa-lantját pengeti, költőnek, — Csánkimat pedig, ki „válaszával“ a tanfelügyelők védelmére kelt, — Írónak kellene nevezni. Pedig egyik sem az. A paedagogus czíméhez megszerzett qualificátió kell, s Magyarországban dajkák és csizmadialegények már nem folyamodhatnak nevelői s tanítói állomásokért — mint Csánki úrnak mint jogtudó kir. segédtanfelügyelőnek is okvetetlenül tudnia kell, ha másrészt nem is tudja, hogy a magyarországi tanítók között van olyan is, — még pedig meglehetős számban ! — aki alakilag is tett annyi tanulmányt, amennyi sok egyetemet végzett ember tudományával felér. Mert nem áll az sem, mit Cs. úr a tanítókról egész általánosságban mond, hogy t. i. legtöbb esetben — a jobb tehetségnek inkább fölfelé törve — a tanítók pályára a „gyengék“ lépnek, akikből válhatnak és válnak is ugyan igen jó tanítók és később magasabb képességet is sajátíthatnak el, — de ezt csakis nagyobb városokban, vagy tán csakis a fővárosban találhatjuk, — azonban önállóan működni és administrálni minden e nemű gyakorlat nélkül aligha képesek. Hát nekem úgy látszik, hogy Cs. úr látköre korlátolt, mert különben nem állíthatna ily valótlanságokat. Avagy nem tudja ő azt, hogy a között a sok ügyvéd, hivatalnok stb. között sok, igen sok olyan is van, akiket a középiskola osztályain és a matúrán nem a „jobb tehetség“, mint inkább családi összeköttetések stb. stb. legrosszabb esetben pedig repetáltatás által lehetett nagy nehezen áttuszkolni, s akik az egyetemi tanulmányokat is csak úgy végezték : „aber fragt mich nur nicht wie !“ Míg ellenben számos ifjú, még pedig nem gyenge, hanem szép tehetségű, szorgalmas és törekvő ifjú csak azért nem végezheti a drága középiskolát s a még drágább egyetemet, mert: „Wer nicht hat in nummis, dem nutzt nichts, dass er frumm ist.“ Avagy olyanok épen, nincsenek-e, akik a tanító