Népnevelők Lapja, 1887 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1887-04-30 / 18. szám
283 TÁICZA. Karacs Teréz működése a magyar paedagogiai irodalom mezején. (A Péterfy Sándor által irt életrajznak egy fejezete.) Ámbár már Lorándfi Zsuzsánnát, Rákóczy György fejedelemnek nemeslelkü, tudományos és tudománypártoló özvegyét is csípős, gúnyolódó versekkel illették nálunk, a midőn biblia-magyarázó könyve 1641-ben Gyulafehérvárott napvilágot látott ; azért akadtak utána is számosan a magyar nők közül, akik nemzetünket az irodalom terén is szolgálták. Nem lévén czélom ezúttal, hogy azon lelkes honleányokról egyenként említést tegyek, akik Karacs Terézia föllépése előtt szolgálták e téren nemzetünket, csak néhány régi magyar írónőről és művéről emlékezem meg e helyen, főleg azért, hogy a hivatottakat nemzeti művelődéstörténetünknek, egy még eddigelé majdnem teljesen parlagon heverő mezejére figyelmeztessem. Bárczay Klára egy imádságos könyvet fordított magyarra, mely 1763-ban jelent meg Kassán. Báthory Zsófia, 11-dik Rákóczy Györgynek felesége, szintén imádságos könyvet irt, mely Lőcsén a XVIII-dik században adatott ki. Bethlen Katalin grófnő, a kinek első férje, Haller László gróf, a második pedig Teleki József gróf volt. 1751-ben bocsátott közre Szóbeliben egy ily czimü könyvet: „Védelmező erős paizs, melylyel a kisértetek erős nyilai ellen oltalmazhatja magát az ember.“ Saját élettapasztalásairól irt műve, valamint több vallásos elmélkedése kéziratban maradt hátra. Bezerédy Amália, aki 1804-ben született, a „Flőri könyvén“ kívül „Földesi esték“ czimü ifjúsági iratot adott ki 1840-ben Pesten. Gróf Csáky Katalin 1767- ben nyomatta ki Kolozsvárott „Mennyei igyekezet“ és „Mennyei oltalom“ czimü könyveit. Dániel Polixéna, dr.Hadadi Wesselényi István hitvese, a ki nemcsak az újkor müveit nemzetének nyelveit értette, hanem jártas volt a latin nyelvben is, . A keresztény ethikának summás veleje“ czimü könyvvel gazdagította 1752-ben nemzeti irodalmunkat és lefordította magyarra tudós atyjának, Dániel Istvánnak, „Paterna monita“ czimü könyvét is. Fábián Juliánna, Bédy Jánosné, gr. Gvadányi József tábornokkal versekben levelezett és e levelezést kiadták Pozsonyban, 1798-ban. Molnár Borbála, kit viszontagságteljes élete késztetett az irodalmi munkásságra, a múlt században több könyvet irt, nevezetesen : „Tsizy Istvánnak Molnár Borbálával az erkölcs pallérozását tárgyazó verses levelezései“ és a „Szerencsétlen indulat, vagy Sarolta és Sándor“. Munkái összegyűjtve két kötetben jelentek meg, először Kassán 1793-ban, később Pesten 1795-ben és Váczon 1797-ben. Ozolyi, valódilag Frangepán Flóra, a Bécsújhelyen lefejezett szerencsétlen Frangepánnak leánya, a ki atyjának halála után a Sz.-Klára szüzek közé lépett, több szép magyarsággal irt művet hagyott hátra ; közülök öt jelent meg nyomtatásban, úgymint : 1. „Megdicsőített penetentia tartásnak eleven példája“ t. i. Szent Ferencz életrajza, mely 1772-ben je-