Népnevelők Lapja, 1894 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-17 / 11. szám

177 jutott. Igen hasznos e kérdéssel foglalkozni, mert csak akkor tudjuk, mik vagyunk, ha képesek vagyunk erre felelni. Az asztronómia is igyekezett e problémát megfejteni és eredménye az, hogy több hipotézis keletkezett. Általánosan a Kant-Laplace-féle van elfogadva. Ezen hipotézis szerint a mi naprendszerünk anyaga egykor ele­mekre bomlott, melyek egy óriási gomolyt képezve, folyton vegyültek egymással, hogy ismét felbomoljanak. A testek súrlódása, ütközése és a folytonos vegyülés által keletkezett hő oly nagy volt, hogy ez kénysze­­rítette a vegyületeket ismét felbomlani. Ezáltal még több meleg lett szabaddá s oly magas hőmérséklet uralkodott, hogy minden elem, még a platina is, gázalakban volt. Ez a gázgömb ismeretlen okból forgás­nak indult. Egyes részek elszakadtak az anyatesttől és a tehetetlenség törvényénél fogva, körülötte keringtek. E mozgás eredménye az volt, hogy az összes testek a központfutó erő következtében két sarkukon lapított gömbalakot vettek fel, mert egy szüntelen forgó test mindig gömb alakú, de a központfutó erő két sarkán bemélyedést idéz elő. (Ezt tapasztaljuk, ha egy pohár vizet p. kötőtűvel gyorsan forgatunk.) Kerin­gésük közben a testek sok meleget sugároztak ki és ezáltal lassankint lehűltek. A keletkező vegyületek többé fel nem bomlottak, a testek kérge lassanként megszilárdult és élet fejlődött rajta. Földünkkel is így történt; sok idő múlva növények, majd állatok keletkeztek és végre megjelent a teremtés ura : az ember, ki akkor több erővel és kevesebb értelemmel bírt. Később az ember, tudásvágyától ösztönözve, mindent felkutatott, mindent meg akart tudni. A nap, e fénylő test, mely neki világosságot és meleget ad, korán feltűnt neki. Régente, mikor a természeti erőket imádta, a napot jótékony istennek tekintette. De később, mikor a pogány­ság tünedezni kezdett, már nem, mint eddig, a papok, hanem a tudósok foglalkoztak a nappal. Legelőször Egyiptomban, a csillagászattan bölcső­jében tanulmányozták , de igen helytelen fogalmat alkottak róla. Ennek daczára Ptolemeus rendszere a X. századig tartotta fenn magát. Kopernikus kimondta, hogy a föld forog a nap körül, nem mint előbb hitték, a nap a föld körül. Sok küzdelem után el lett fogadva e né­zet és elterjedt. Most már azzal kezdtek foglalkozni a tudósok, hogy mi a nap? Mert hihetetlennek tűnik fel ugyan, de való, hogy még ma sincs e kérdés eldöntve. Sokan azt állítják, hogy a nap magában véve egy sötét gömb, melyet fénylő burok vesz körül. Ugyanis a napban a hő oly alacsony fokú, hogy nem bocsáthat ki fénysugarakat magából , de hősugarai a légben való súrlódás következtében annyira fölmelegednek, hogy látha­tókká válnak. Ez a hipotézis nem helyes, mert mi szabályozná a nap melegét, hogy sohase emelkedjék oly fokra, hogy fénysugarakat bocsás­son? Ilyféle szabályozó nem létezhetik a napon. De még máskép is meg lehet c­áfolni ez állítást. Igaz, hogy a meteorok a levegővel való súrlódás által izzóvá lesznek, sőt el is párolognak. Fogadjuk el azt is, hogy a sugarak is felhevülnek a súrlódás által. Akkor önkénytelenü­l is azt kérdezzük: „Hogy hevülhetnek fel a sugarak annyira a nap igen ritka légkörében, hogy közvetlenül a nap magva körül, ahol alig érint­keztek még a légkörrel, már láthatókká legyenek“?!

Next