Népnevelők Lapja, 1907 (42. évfolyam, 1-25. szám)

1907-11-30 / 23. szám

XLII. évfolyam NÉPNEVELŐK LAPJa 239 tizenkettőt ütött, a hajó felszedte vasmacskáit, kürtője egyet bődült és neki­vágott nyugat felé a nagy ten­gernek. Jobbadánnak volt egy gyönyörű aranyórája, amely nemcsak az órát, hanem egyúttal a napot is mutatta. Egy Rákóci-úti kereskedőtől vette. Nos, amint a hajó nagy korrogással megindult , Jobbadán is időszerűnek találta megnézni a maga óráját. Nagy megnyugvására az is éppen tizenketőtt mutatott. A hajó eközben mint egy jól kiabrakolt csikó, féktelen sebességgel nyargalt végig a haragos hullámokon. Job­badán unalmában, de még kíváncsiságból is, időközönkint rá-rápillantott az órájára, hogy megtudja, mióta haladnak már a hullámsíron. Ha a hajó egy nagyobb állomáshoz ért, el is ment az illető parti kikötő­városba, hogy összehasonlítsa óráját a helybeli toronyórájéval. Ilyenkor azonban mindég megcsóválta a fejét. Mert azt tapasz­talta, hogy a helybeli órákéhoz viszonyítva az ő órája mindég siet. Pedig hát a Rákóci-úti órás úgy adta el neki, mint valóságos chronometert. Eleinte csak : 30, 40, 50 perc volt az ő órája és a helybeli órák közt a külömbség. De mennél tovább haladtak nyugat felé, az ő órája és a helybeli órák között annál nagyobb volt az eltérés elannyira, hogy az már helyenként , 2, 5, 6, 11 óra között is ingadozott — „No hiszen csak érjek haza — mérgelődött magában — majd megmu­tatom én annak az órásnak, hogy hol lakik Horkay, ha szinte tapló sipkát is hord a fején az a gézengúz . — Mérgében azután már nem is igen nézegette olyan sokszor az óráját, úgy is bolondul jár. Hanem ehelyett nézett, bámult. Bámulta a tájékot, az embereket, amely utóbbiak mind olyan furcsáknak tetszettek előtte. Uta­zásában hol hajón ült, hol gyalogosan a szárazföldön barkácsolt, hol holmi kezdetleges kordékon hempergett. Járt Amerikában, a Csendes tengeren, Indiában, Arábiá­ban, Perzsiában és más napnyugati és napkeleti tarto­mányokban. És addig járt, kelt, míg utoljára mégis csak oda tért vissza, ahonnan kiindult : Fiuméba. Itt leg­első dolga volt, hogy megvett egy újságot, hogy megtudja belőle : van-e még Magyarország, és ha van , hogy van ? Hát uramfia, amint az újságot nézi, rémületében majd hányat vágódik. És miért volt ez a nagy rémülete ? Azért mert az újság címlapján „csütörtök“ volt nyomva, az ő órája pedig csak „szerdát“ mutatott. — „Mi lehet ez ? Csak nem csábultam meg ? — morog magában. — Persze, hogy nem. Hiszen mind a két szememmel látom, hogy az újságban „csütörtök“ van, az órámon, meg „szerda“. Bizonyosan az órám rossz. Nincs is benne kétség. Egész utamon is tapasztaltam. No megállj pokolra való órása - ismétlé — majd adok én neked borravalót, csak felvergődjek Pestre !“ és ahogy megebédelt, rögtön fel is szállt a vonatra és be is karikázott a fővárosba. Ott legelső dolga volt, hogy az órást felkeresse. Dühbe gurulva lépett a boltba s olyan patáliát rögtönzött, hogy a nép is összecsődült annak miatta. Az órás okos és tanult ember is volt. Azért Jobba­dán kifakadásaira csak mosolygott. De addig mosoly­gott, addig mosolygott, hogy utóvégre is megszólalt. Szólván pedig ilyeténképpen : Órás. Hány elemit végzett maga Jobbadán? — Jobbadán. Véges végig jártam az összes osztályokat. — Ó. Tudja-e azt maga, hogy a föld gömbölyű? - J. Tudom is, hiszem is, meggyőződtem róla most is. — Ó. Hát azt tanulta-e, hogy a föld saját maga körül forog ? — J. Tanultam, de nem hiszem. — Ó. És miért? — J. Mert akkor a tengerből mind kiömlenék a víz. — Ó. Hát azt tanulta-e, hogy a föld minden testet magá­hoz vonz? — J. Tanultam is, tudom is. — Ó. Honnan tudja? — J. Mert az alma sem felfelé, hanem lefelé esik a fájáról ; és mert az em­ber is a földre esik, ha valamiben megbotlott. — Ó. No Jobbadán, ha az almát is, az embert is vonzza a föld, akkor bizonyosan megteszi ezt a szívességet a vízzel is. Ezért nem ömlik a tenger vize a semmiségbe és azért nem bukfencezik le arról az ember, ha a föld maga­ maga körül megfor­dul. Érti? — J. Ha nem tévedek, mintha kezdeném pedzeni. — Ó. Ha pedzi, akkor azt is meg fogja érteni, hogy a föld forog. Mert hát látta-e azt, mikor a nap felkel? — J. Már hogyne láttam volna Hiszen mindig felkelek uram, még viradta előtt. — Ó. És mit látott ilyenkor? — J. Az égnek keleti tája napfelkelte előtt olyan, mint ha sáfránnyal kenték volna be. — Ó. Nos aztán? — J. Nos azután a nap mint valami óriás tűz­­kenyér mintha valahonnan a mélységből jönne, lassacskán, lassacskán emelkedik felfelé. Először csak a szélét lehet látni, azután egészen. És olyan tüzes lesz, mint egy megvadult bikának a szeme. — Ó. Látja, ez azt mutatja, hogy vagy a nap forog a föld körül, vagy a föld mo­zog saját tengelye körül. Mert ha se az egyik se a másik nem mozogna, akkor mi talán sohase látnánk a napot. De mivel a nap 24 órányi idő alatt a föld körüli ke­ringését egy nagy oknál nem teheti meg, lévén ez a 24 órai pálya körülbelül 129 600,000 mérföld, okvetetlen kell, hogy a föld forogjon maga körül. — J. Ez is csak olyan úri beszéd. Amit én látok, azt látom. Én pedig azt látom, hogy a nap jár. — Ó. Hiszen az előbb már kezdte beismerni, hogy a föld saját tengelye körül forog ? — J. Visszaszívom. — Ó. Jól van. Legyen tehát úgy, amint maga mondja, hogy t. i. nem a föld forog a saját tengelye körül, hanem a nap kering a föld körül. Elfogadom, mert a dolog úgyis érthető lesz. Órás. Mikor a nap keleten felkel, hány az óra körülbelül ? — J. Hol hat, hol hét, télen bizony már van nyolc is. — Ó. És mikor a nap csaknem a fejünk felett áll, hány az óra ? — J. Éppenséggel tizenkettő. — Ó. Hát ha este nyugaton leszáll? — J Nyáron néha nyolc, néha hét, amint jön — Ó. Hová jut el tehát a nap előbb a föld keleti szélére-e avagy közepére, avagy netalán nyugati szélére ? — J. Már azt a ma született gyerek is tudja, hogy előbb mutatkozik a keleti szélén, azután az eresz irányában, s legutoljára a nyugati végén. — 0 És mennyi idő alatt kerül vissza a nap oda, ahonnan­­ reggel elindult? — J. Akkurátusán 24 óra alatt. — Ó. Tehát ennyi időbe kerül, míg maga szerint a nap a földet megkerüli? — J. Éppen annyiba. — Ó. No már most Jobbadán, ha a nap a földnek előbb keleti végén mutatkoz, aztán a közepén, és leg­utoljára a másik végén, akkor hol van előbb : reggel, dél és este, messze a napé­­leti országokban-e, avagy talán a napnyugati tartomás­­okban, ír. , gondol? — J. Azt gondolom, hogy előbb­i napkeleti tartományokban, mert hát látja a vak is, hogy onnan gyű­l a nap. — Ó. Látja, maga kezd rohamosan okosodni, mert a dolog csakugyan igy van. Órás. Mivel már ezeket tudja, azért jerünk tovább. Jerünk Fiumébe és kezdjük el azt az utat, amelyet maga a föld körül megtett. — J. Csak nem ment el az eszem. Hiszen éppen most jövök onnan. Meg is utáltam, mint a bűnömet. — 0. No csak ne ijedjen meg. Nem is úgy értem én azt. Én csak azt mondom, hogy kép­zeljük el azt az utat, amelyet maga megtett. — J Az már más. Azt vádolom, mert nem kerül semmibe. — Ó. Mikor indult el maga Fiuméból, a hajón? — J. Ha jól emlékezem rá, hétfői napon, déli 12 órakor. — Ó,

Next