Néprajzi értesítő 11. évfolyam, 1910.

Tanulmányok - A temetők népi művészete / Novák József Lajos = 11. évf. 1–2. f. 1–27, ill., 9 ábr. + 1 t.

2 NOVÁK JÓZSEF LAJOS Mert én bizony ősi jó turáni szokásnak tartom a fejfa- és kopjafa­tűzését, melyet hála a mi református népünk puritán vallásosságának, mai napig is megőriztünk az utókor számára. Általában fejfának (fejra való fa, fejefa stb.) szokták nevezni a sirok fejénél beásott fatáblákat vagy fahasábokat, mikre a név, évszámok, halotti versek, faragások stb. sorba fel vannak vésve, irva, róva. Ezektől csak a székelyeknél divatozó kopjafákat különböztetik meg magával az elneve­zéssel is. Majd évtizedes gyűjtésem nagy anyagából czikkemben a temetők eme olykor igazán valódi műremekeit összeszedegetve, rájöttem, hogy nem elégedhetünk meg a két régi elnevezéssel: fejfa (tömörebb fejfa) és kopjafa (karcsú, lándzsaszerű fejfa). Mert itt a mi Nagyalföldünk térséges rónáin (gyűjtéseim színhelye: Pest-Pilis-Solt és Jász-Nagy-Kun-Szolnok, továbbá a dunántúlról Tolna vármegyék) szabad tere volt a népkeveredésnek, s ezzel együtt a stílusok keveredésének, annyival inkább, mert a történelmi stílu­soknak sikerült bejutniok még a csíki és háromszéki havasok zárt völ­gyeibe is, mit igen sok népi műemlék bizonyít.­ A mi Alföldünkön helyet talál a székelység kopjafájának karcsú alakja, a márvány sírkövek lapos, szélessíkú jellegét utánzó fejefák mellett, miket — más elnevezés híjján — táblás fejfáknak nevezek. De volt itt, különösen a kis­kunoknál és a duna­melléki magyaroknál, elhúzódva Ócsa és Alsó-Némediig, egy egész külön­álló és csodálatos pazarsággal kifejlődött motívum­ gazdag oly fejefatípus, mely az összes eddigi típusokat a szellemesnél szellemesebb és gyönyö­rűbbnél gyönyörűbb motívumainak igen nagy számával fölülmúlja. Vetekedvén a székelyek ősi kopjafáival. E típust, azt hiszem, lehetne magyarnak tar­tani. Szó sincs róla, nem stílustiszta ez sem. Bizony felismerszik rajtuk néha a román stílus és a gótika, utóbbi a profilírozásban, sőt néha a renaisszante meg a barokk is, de e két utóbbi csak a díszítéseken. Leg­inkább pedig a székelyek hatása kapott bele még sokszor a motívumokba. De mindezektől el kell tekintenünk. Hiszen a népi művészet, mint azt dr. Semayer Vilibáld egy nemz. műz. ismeretterjesztő felolvasásában meg­győzően fejtegette,­ éppen nem maradhatott érintetlen. E típust, miután tetejétől lábáig egyenlő széles marad mind a négy oldalán, legföljebb lába­zata szélesedik ki, vagy teste karcsúsodik kissé, de a függőleges jelleg megtartásával, teljesen négyzetes hasáb karakterét tekintve, oszlopos feje­fának tartom helyes néven nevezni. Itt közbevetem, az oszlop kerekségét, körmetszetét, s tudvást tudom, hogy az építőművészetben a pillér jellege felelne meg inkább az említett fejfatípusnak, de egyrészt a nép pillért nem ismer, csak oszlopot, neki még a tisztán négyzetes gerenda is oszlop, ha az támasztó szerepet visz, másrészt meg a nagyszerű gazdagságú díszítés és faragás miatt a pillérszerűség nyugodt komolyságából a nagyobb teher- 1 Szinte Gábor : A kapu a Székelyföldön. Népr. Ért. X., Sebestyén Károly: Három -széki sírkövek. U. o. VIII. 105. 11. 2 A történelmi stílusok hatása a magyar népi művészetre. 1909. decz. 12.

Next