Néprajzi értesítő 98. évfolyam, 2016.

PÓCS ÉVA: Csalog Zsolt, a néprajzkutató

pénz­tárgygyűjtésre (és sok alkalom is: akkor még nem kezdték a turisták és a műgyűjtők kiürí­teni a padlásokat és a fészereket). Neki azonnal el kellett kezdenie a leletmentés mellett a sok­szor laikusok által begyűjtött régi anyagok leltározásával a régészeti munkát, nem volt ideje tűnődni azon, hogy milyen néprajzi témát szeretne kutatni, bár nagyvonalú múzeumigazgatónk, Kaposvári Gyula egyáltalán nem tiltotta ezt meg, illetve Zsoltra bízta, hogy eldöntse, hogy mi a legsürgősebb elvégzendő feladata. Ettől kezdve tehát elsősorban régész volt Csalog Zsolt, de érdeklődését nem vesztette el a nép­rajz iránt. Nemcsak hogy figyelemmel kísérte az én tevékenységemet, hanem segített is: például a gyűjtött tárgyak beszállításában vagy első és egyetlen néprajzi kiállításom megrendezésében, és elvárta, hogy a legszebb tárgyakat (például egy-egy szép tiszafüredi vagy mezőcsáti butellát vagy kancsót) először szabályellenesen a lakásunkba hozzam be, és pár napig dísztárgyként nézeges­sük őket, mielőtt beviszem a múzeumba beleltározni. Mindig izgatottan várta, hogy hozok-e be Szolnokra a frissen gyűjtött tárgyak között csúcsos mustszűrő kast vagy csúcsos - egyetlen szét­ágazó ág mellékágai közé font - méhkast, vagy külön fenék nélküli, hajlított vesszők befonásával készült „garabolyt”, ezt a kétfajta fonástechnikát tartotta ő a legarchaikusabbnak, a kosárformák ősének. A kosarak témája iránti érdeklődése tehát sokáig ott lappangott a háttérben. A Magyar néprajzi atlasz gyűjtésének indulása alkalmat adott Zsoltnak a néprajzba való alkal­mi visszakapcsolódásra, amelynek során gyűjtőmunkát is vállalt, már szolnoki létünk alatt is, később azután a feldolgozásban is részt vett. Az atlaszfeldolgozó munkát már az 1970-es évek­ben, Budapesten végezte. A mintegy ötven térkép elkészítésében szakmai elkötelezettsége és ügyszeretete is megnyilvánult, de ezt elsősorban kenyérkereső munkának tekintette állástalansá­­ga idején; sok olyan témát elvállalt, amelyre nem volt más jelentkező, és valakinek el kellett végeznie (az ünnepi szokások, lakodalom, temetkezés témái ilyenek voltak).­ Ebből igazán csak a fejfák térképeit érdekelték, és egy kérdés, amely kisebb kutatási témává nőtte ki magát nála: a keresztnévadás szokásai. Ebből nemcsak a sok térképet készítette el nagy lelkesedéssel,­ hanem egy-két kisebb tanulmányt is írt, egyedül és Mándoki Lászlóval közösen (Csalog 1975; Mándoki-Csalog 1970), ami párhuzamosan futott, és jól összevágott a Központi Statisztikai Hivatal számára bérmunkában készített családstatisztikák munkálataival. Volt azonban még Szolnokon egy másik néprajziatlasz-projekt, amelybe sokkal nagyobb lel­kesedéssel kapcsolódott be Zsolt, Szolnok megye néprajzi atlaszának a munkálatai. Ennek tervét ketten közösen dolgoztuk ki, lépésről lépésre, egymásnak adva a szót vacsorás beszélgetések köz­ben. (Az előkészületekbe azután múzeumunk új tagjai és a megye más muzeológusai, valamint az országos atlasz szerkesztői - Barabás Jenő, Diószegi Vilmos, Morvay Judit­­ is bekapcsolód­tak, több igen kellemes „atlasz-előkészítő” szimpózium folyt le Szolnokon ez idő tájt.) A kérdé­sek kidolgozásából Zsolt alaposan kivette a részét, számos jó ötlete volt olyan témákban, ame­lyek a nagy néprajzi atlaszban nem szerepeltek, például vándorárusok, idénymunkások, búcsúk, a települések közötti házassági kapcsolatok, amelyeket azután a feldolgozás során is vállalt; ő készítette el ezekhez a kérdésekhez a térképeket és kommentárokat is.­E témák preferálásában már akkor egyre több teret követelő szociológiai érdeklődése is megnyilvánult: az emberek közti különböző kapcsolathálók kerültek terítékre bennük. Elmondható mindezekkel a munkákkal kapcsolat­ban, hogy maga a jól végzett munka öröme szinte akko­ra élvezetet okozott Csalog Zsoltnak, mint a munka tár­gya: szeretett pontosan, szépen dolgozni, bármilyen szellemi feladatot kapott. Kivétel volt ez alól mégis, ha feleslegesnek, elvégzésre méltatlannak találta a mun­kát, ilyenkor már nem volt annyira lelkiismeretes, említhetem példának erre azt a néhány hónapot, amikor Tarnay Margit halála után a Néprajzi Társaság „titkár­nője” volt anyagi szükségből, és e hivatalában feladatul kapta az Ethnographia mutatójának elkészítését, amiből bizony alig végzett valamit; meg is kapta érte a magáét Ortutay professzor úrtól. Erről az esetről bizonyára min­denki tud, aki akkoriban, az 1960-as évek végén a Néprajzi Kutatócsoport dolgozója volt, mert a profesz­­szor úr nagyon hangosan tudott ordítani, ha mérges volt valakire. 3 Barabás, szerk. 1987-1992. Csalog Zsolt munkái a VIII. kötetben az 513-519., 533-535. és 560-567. számú térképek a lako­dalom, a karácsonyfa-állítás és a pásztorün­nepek témakörében. 4 Barabás, szerk. 1987-1992. Csalog Zsolt munkái a IX. kötetben a 585-592. számú tér­képek a temetkezés, temető témaköreiből. 5 Barabás, szerk. 1987-1992; a VII. kötet 583-587. számú térképei a névadási szokások témáiból. 6 Szabó-Csalog 1974; 1975; Szabó- Gulyás-Csalog 2001; 2005. 7 Szabó-Csalog 1974; 1975; Szabó- Gulyás-Csalog 2001; 2005. a 30-31., 112-114., 162-173., 186-206. témák térképei és kom­mentárjai. 126 NÉPRAJZI ÉRTESÍTŐ XCVIII

Next