Néprajzi értesítő 98. évfolyam, 2016.
PÓCS ÉVA: Csalog Zsolt, a néprajzkutató
pénztárgygyűjtésre (és sok alkalom is: akkor még nem kezdték a turisták és a műgyűjtők kiüríteni a padlásokat és a fészereket). Neki azonnal el kellett kezdenie a leletmentés mellett a sokszor laikusok által begyűjtött régi anyagok leltározásával a régészeti munkát, nem volt ideje tűnődni azon, hogy milyen néprajzi témát szeretne kutatni, bár nagyvonalú múzeumigazgatónk, Kaposvári Gyula egyáltalán nem tiltotta ezt meg, illetve Zsoltra bízta, hogy eldöntse, hogy mi a legsürgősebb elvégzendő feladata. Ettől kezdve tehát elsősorban régész volt Csalog Zsolt, de érdeklődését nem vesztette el a néprajz iránt. Nemcsak hogy figyelemmel kísérte az én tevékenységemet, hanem segített is: például a gyűjtött tárgyak beszállításában vagy első és egyetlen néprajzi kiállításom megrendezésében, és elvárta, hogy a legszebb tárgyakat (például egy-egy szép tiszafüredi vagy mezőcsáti butellát vagy kancsót) először szabályellenesen a lakásunkba hozzam be, és pár napig dísztárgyként nézegessük őket, mielőtt beviszem a múzeumba beleltározni. Mindig izgatottan várta, hogy hozok-e be Szolnokra a frissen gyűjtött tárgyak között csúcsos mustszűrő kast vagy csúcsos - egyetlen szétágazó ág mellékágai közé font - méhkast, vagy külön fenék nélküli, hajlított vesszők befonásával készült „garabolyt”, ezt a kétfajta fonástechnikát tartotta ő a legarchaikusabbnak, a kosárformák ősének. A kosarak témája iránti érdeklődése tehát sokáig ott lappangott a háttérben. A Magyar néprajzi atlasz gyűjtésének indulása alkalmat adott Zsoltnak a néprajzba való alkalmi visszakapcsolódásra, amelynek során gyűjtőmunkát is vállalt, már szolnoki létünk alatt is, később azután a feldolgozásban is részt vett. Az atlaszfeldolgozó munkát már az 1970-es években, Budapesten végezte. A mintegy ötven térkép elkészítésében szakmai elkötelezettsége és ügyszeretete is megnyilvánult, de ezt elsősorban kenyérkereső munkának tekintette állástalansága idején; sok olyan témát elvállalt, amelyre nem volt más jelentkező, és valakinek el kellett végeznie (az ünnepi szokások, lakodalom, temetkezés témái ilyenek voltak). Ebből igazán csak a fejfák térképeit érdekelték, és egy kérdés, amely kisebb kutatási témává nőtte ki magát nála: a keresztnévadás szokásai. Ebből nemcsak a sok térképet készítette el nagy lelkesedéssel, hanem egy-két kisebb tanulmányt is írt, egyedül és Mándoki Lászlóval közösen (Csalog 1975; Mándoki-Csalog 1970), ami párhuzamosan futott, és jól összevágott a Központi Statisztikai Hivatal számára bérmunkában készített családstatisztikák munkálataival. Volt azonban még Szolnokon egy másik néprajziatlasz-projekt, amelybe sokkal nagyobb lelkesedéssel kapcsolódott be Zsolt, Szolnok megye néprajzi atlaszának a munkálatai. Ennek tervét ketten közösen dolgoztuk ki, lépésről lépésre, egymásnak adva a szót vacsorás beszélgetések közben. (Az előkészületekbe azután múzeumunk új tagjai és a megye más muzeológusai, valamint az országos atlasz szerkesztői - Barabás Jenő, Diószegi Vilmos, Morvay Judit is bekapcsolódtak, több igen kellemes „atlasz-előkészítő” szimpózium folyt le Szolnokon ez idő tájt.) A kérdések kidolgozásából Zsolt alaposan kivette a részét, számos jó ötlete volt olyan témákban, amelyek a nagy néprajzi atlaszban nem szerepeltek, például vándorárusok, idénymunkások, búcsúk, a települések közötti házassági kapcsolatok, amelyeket azután a feldolgozás során is vállalt; ő készítette el ezekhez a kérdésekhez a térképeket és kommentárokat is.E témák preferálásában már akkor egyre több teret követelő szociológiai érdeklődése is megnyilvánult: az emberek közti különböző kapcsolathálók kerültek terítékre bennük. Elmondható mindezekkel a munkákkal kapcsolatban, hogy maga a jól végzett munka öröme szinte akkora élvezetet okozott Csalog Zsoltnak, mint a munka tárgya: szeretett pontosan, szépen dolgozni, bármilyen szellemi feladatot kapott. Kivétel volt ez alól mégis, ha feleslegesnek, elvégzésre méltatlannak találta a munkát, ilyenkor már nem volt annyira lelkiismeretes, említhetem példának erre azt a néhány hónapot, amikor Tarnay Margit halála után a Néprajzi Társaság „titkárnője” volt anyagi szükségből, és e hivatalában feladatul kapta az Ethnographia mutatójának elkészítését, amiből bizony alig végzett valamit; meg is kapta érte a magáét Ortutay professzor úrtól. Erről az esetről bizonyára mindenki tud, aki akkoriban, az 1960-as évek végén a Néprajzi Kutatócsoport dolgozója volt, mert a profeszszor úr nagyon hangosan tudott ordítani, ha mérges volt valakire. 3 Barabás, szerk. 1987-1992. Csalog Zsolt munkái a VIII. kötetben az 513-519., 533-535. és 560-567. számú térképek a lakodalom, a karácsonyfa-állítás és a pásztorünnepek témakörében. 4 Barabás, szerk. 1987-1992. Csalog Zsolt munkái a IX. kötetben a 585-592. számú térképek a temetkezés, temető témaköreiből. 5 Barabás, szerk. 1987-1992; a VII. kötet 583-587. számú térképei a névadási szokások témáiból. 6 Szabó-Csalog 1974; 1975; Szabó- Gulyás-Csalog 2001; 2005. 7 Szabó-Csalog 1974; 1975; Szabó- Gulyás-Csalog 2001; 2005. a 30-31., 112-114., 162-173., 186-206. témák térképei és kommentárjai. 126 NÉPRAJZI ÉRTESÍTŐ XCVIII