Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. október
1996-10-01
1996. október 1., kedd Önkormányzati vízórapénzek Angyalföldön sok a beutazó bűnöző Az elmúlt évben 14,6 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma Angyalföldön - tájékoztatta a kerületi képviselőket a legutóbbi testületi ülésen Pella László rendőr ezredes, a XIII. kerületi kapitányság vezetője. A beszámolóból az is kitűnik, hogy a bűncselekmények közel felét sikerül a kerületi rendőröknek felderíteniük. Csökken a szándékos testi sértések, a garázdaságok, a rablások és a lopások száma, ugyanakkor egyre több az ittas vezető. A bűnesetek többsége vagyon elleni bűncselekmény, de a leszámolás és a bérgyilkosság sem ismeretlen errefelé. A kerületi bűnelkövetők száma ezer főre tehető, de sok az úgynevezett utazó bűnöző, ők a város más kerületeiből, esetleg vidékről vagy külföldről érkeznek ide. Az önkormányzat hétmillió forinttal, négy autóval és négy szolgálati lakással segítette a rendőrség munkáját. A képviselők - elismerve a rendőrök eredményeit - azt is megjegyezték, hogy a kerület lakosai továbbra sem érzik nagyobb biztonságban magukat, mint korábban, sőt félelmük még növekedett is. A testület rendeletet alkotott továbbá a víz- és csatornadíjtérítések megállapításáról. A vízfogyasztás mérésére a jövőben is az épületek fő vízmérője szolgál, az egyes lakásokra eső fogyasztást pedig - kivéve, ha a bérlő saját vízmérővel rendelkezik - a szobaszám és a komfortfokozat alapján állapítják meg. A megbízható mérés érdekében az önkormányzat pénzzel is támogatja a vízórák felszerelését. A képviselők döntöttek a kerület felügyelete alá tartozó oktatási intézmények pedagógusainak kötelező óraszámemelésének időpontjáról is. Bizottsági javaslatra a lehető legkésőbbi időponttól, jövő szeptembertől emelik az óraszámot Angyalföldön. Sz. A. A. A városfejlesztés árát a lakóknak kell megfizetniük Százmilliárdba kerül, ha el sem kezdik ► FOLYTATÁS A 25. OLDALRÓL A pénzt, a terveket és a végrehajtást egyaránt az állam finanszírozta és vezényelte le, a főváros vezetőinek, a kerületeknek alig volt ebbe beleszólásuk. Ettől azután alaposan el is lustultak és később a szükségesnél is nagyobb szerepet tulajdonítottak az állami szerepvállalásnak - mondta Bajnai László építész, a Budapest reneszánszáért elnézésű rehabilitációs program egyik készítője. Fővárosunk mai arculata 1870 és 1914 között alakult ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsa áldásos tevékenysége nyomán. Bajnai szerint azt, amit elődeink négy évtized alatt létrehoztak, mi az elmúlt nyolc évtized alatt jobbára csak romboltuk, ezért végre ki kellene lépni a tanulmányok, koncepciók, tervek bűvköréből, és ahelyett, hogy újat készítünk, el kellene végre kezdeni az azokban foglaltak megvalósítását. A Városkutatás Kft. viszont éppen egy új városrehabilitációs koncepciót készít. A cég egyik vezetője, Tosics Iván állítja, ez a terv komplexebb lesz az összes előzőnél. A koncepció alapját négy tény képezi: a lakásprivatizáció hatására a fővárosi bérlakásállomány minimálisra csökkent, a város vezetése erősen decentralizált, a rendelkezésre álló erőforrás csekély, Budapest lélekszáma pedig folyamatosan csökken. A terv kulcsszava az együttműködés, ami egyrészt a főváros és a kerületek együttműködését, másrészt a társasházakban élők egymás közti megállapodását is jelenti. A városrehabilitáció költségeinek java részét ugyanis a lakástulajdonosoknak kell kifizetniük, de ehhez a fővárosnak és az államnak is segítséget kell nyújtania, például garanciaalapok létrehozásával. Az emberek kiűzése a lakásukból nem lehet cél - hangsúlyozta Tosics Iván, de ezt többen illuzórikus elvárásnak minősítették. A Belváros többségében nyugdíjas lakói például aligha tudnak majd négyzetméterenként húszezer forinttal hozzájárulni a felújításhoz. Márpedig akkor a jelzáloggal terhelt lakások gyorsan gazdát cserélnek majd. A város ingatlanvagyonából évtizedek óta csak kivonták a pénzt - mondta Bajnai -, most elérkezett az idő, hogy valamit vissza is forgassanak belőle. Szalai Anna A gázművek új telefonszámai A Fővárosi Gázművek Rt. értesíti fogyasztóit, hogy október 1- jétől a budai kerületek lakói az I., Feszty Á. utca 6-10. szám alatt, a 156-9922-es, a 175-0584- es és a 156-8372-es telefonszámon érhetik el a cég új szolgáltatási osztályát. A IV., az V., a VI., a VII., a XI, a XIV. és a XV. kerületi gázfogyasztók a HE., Gázgyár utca 1-3.-ban, a 168-9203- as, a 168-6219-es, a 250-5176-os és a 250-5182-es számon, valamint a XIII., Révész utca 27-31. alatt, a 149-9324-es számon, a fel nem sorolt, dél-pesti kerületek lakói pedig a IX., Koppány utca 6-8. alatt, a 217-0730, a 215-3818 és a 215-9369-es számon tájékozódhatnak. I UTAK ÉS UTASOK • A Petőfi hídon visszaállították az elmúlt időszakban érvényes forgalmi rendet, miszerint a hídon csak a tömegközlekedési járatok, a megkülönböztető jelzésüket használó járművek és a taxik hajthatnak át a sebességkorlátozás, továbbá az előírt követési távolság betartásával. Amíg a Petőfi hidat nem adják át a forgalomnak - várhatóan október végéig -, a többi Dunahídon és a rakpartokon ,a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. nem végez forgalomkorlátozással járó munkákat. • A II. kerületi Csalogány utcában hétfőtől vízvezetéket építenek, ezért útszűkületek okoznak fennakadásokat október 20-ig, majd később a Bem rakparton folytatják a közműépítést. • A Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége nagygyűlést és demonstrációt tart, ami forgalomkorlátozásokat okoz október 1-jén, de a parkolási, megállási tilalmak 8.00 órától érvényesek a március 15. téren, az Eötvös téren, a Roosevelt téren, az Akadémia utcában és a Kossuth téren a táblákkal jelölt szakaszokon. • A Belvárosban a Váci utca és a Nyáry Pál utca kereszteződését sétálóutca kialakítása miatt lezárták a forgalom elől. A Nyáry Pál utca így a Veres Pálné utca és a Molnár utca felől is zsákutca lett. • A VI., Podmaniczky utcában rendszeresek a torlódások a Bajza utcánál levő útszűkület miatt, ahol a Dózsa György út felé csak egy sáv járható. • A XVIII. kerületben a Csévéző utca és a Gyömrői út kereszteződésében sávlezárás lassítja a haladást. • Budafokon a Kossuth Lajos utcában még tart a közműépítés a Tóth József út torkolatánál, csak egy sáv járható. FIAT PUNTO - NETTÓ GYÁRI ÁRON Punto 55s 3 ajtós - már 1.399.000 forinttal! Most minden eddiginél kedvezőbben, nettó gyári áron vásárolhat Fiat Puntót Részletes információért forduljon márkakereskedőinkhez! Kamatmentes részletfizetési lehetőség, kezelési költség nélkül! Autóház Boldizsár Kft., 1112 Budapest, Boldizsár u. 1-3., tel.: 310-2980, fax: 310-2977 • Angyalföld-F Kft., 1139 Budapest, Fáy u. 45., tel./fax: 140-2378, 129-6262 • Konc Márkakereskedés, 1161 Budapest, Batthyány u. 65., tel.: 405-4800, 405-4000, fax: 405-4249 • Néró M5 Kft, 1097 Budapest, Gyáli út 40, tel.: 280-7390...92, fax: 280-7392 • Óbuda TSZ Autószerviz, 1037 Budapest, Bojtár u. 36, tel.: 168-9247, fax: 188-9745 • S.P.Q.R. 1085 Budapest, József krt. 35, tel.: 133-3322, 133-9761, fax: 113-3286 • NIKKO Kft, 1173 Budapest, Keresztúri út Pesti út sarok, tel.: 258-3819, fax: 257-1350 • M 0 Autócentrum Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 16, tel./fax: 111-8208 • M 0 Autócentrum, 2314 Halásztelek, Rákóczi út 98, tel.: 276-5464, 276-5509, fax: (24) 374-132 • FIAT PRESSZ, 2084 Pilisszentiván, Bánki Dónát u. 2, tel.: (20) 344-119, 463-050, fax: (26) 367-020 GARANCIA FINANSZÍROZÁS BUDAPEST Elkülönülnek a társadalmi csoportok Amerikai csillogás vagy hagyományos európai hangulat? ► FOLYTATÁS A 25. OLDALRÓL - Melyek ma a legsúlyosabb társadalmi problémák a városban? - Az átalakulás egy sor feszültséget okozott: a társadalmi csoportok sokasága kívülrekedt a fejlődésen, szűk csoportok hatalmi érdekei érvényesültek a piac törvényei helyett. A nyolcvanas években felerősödött a szegény rétegek beáramlása a fővárosba, megindult a gettósodás, ezzel párhuzamosan pedig a tehetősebb, magasabb státusú, egykor lakótelepeken lakó középréteg kiáramlása a külső kerületekbe vagy városhoz közeli településekre. Ebbe belefér a vecsési parasztház és a szentendrei luxusvilla megvásárlása is. Azok a városrészek, ahol a szegényebb, elesettebb rétegek élnek, természetesen lepusztultabbak, nincs pénz a felújításukra és arra sem, hogy olyan lehetőséget teremtsenek a lakóknak, hogy maguk tehessék rendbe környezetüket. A városnak, amelyben élünk, vannak kötelezettségei a polgáraival szemben, bizonyos feltételeket biztosítania kellene életkörülményeik javításához. Hogyan nyilvánulnak meg Budapesten a társadalmi egyenlőtlenségek? - Soha nem volt olyan éles a szegregáció, mint most. A társadalmi csoportok elkülönülése természetes folyamat, a gazdasági, az anyagi és a szociális helyzet pedig megnyilvánul térben, életmódban, viselkedésben. Egyre élesebb a társadalmi rétegeket elválasztó demarkációs vonal, a piac törvényei jobban elkülönítik az egyes társadalmi csoportokat, és mindenkiben él egyfajta igény arra, hogy a hozzá hasonlókkal érintkezzen. Ezért kialakul az a kör, amelyben az azonos anyagi helyzetű és státusú emberek egymás társaságát keresik a munka- és a lakóhelyen, a baráti társaságokban, a szórakozásban. A lakóhely szerinti elkülönülés figyelhető meg a legjobban: a kiemelt budai részeken - a II. és a XII. kerületben - általában a nagyon tehetősek, a pesti oldalon, például a VII., VIII. és IX. kerület bizonyos részein pedig a rossz anyagi és szociális helyzetűek élnek. Az egykori frekventált óbudai, illetve a később épült békásmegyeri és a Havanna lakótelepek az egykor magas státusú, ma inkább az alsó középosztályhoz tartozó polgárok lakhelyei. Ezek is lepusztulóban vannak. A' 'feslődésből ' a' pénzhiány, és a tőkeerős vállal- ,kozások érdektelensége miatt kimaradt lakótelepek súlyos társadalmi és fizikai problémát fognak jelenteni. - Milyen tereken találkozhat egymással két, egymástól mindenben eltérő társadalmi csoport tagja? Van-e lehetőség köztük bármilyen kapcsolatra? - A lakóhelyen biztosan nem találkoznak, a munkahelyen sem. Ezeken kívül maradnak a nyilvános helyek, például a boltok, a terek, a szórakozóhelyek vagy a baráti társaságok. Biztos azonban, hogy egy gazdag és egy szegény ember nem ugyanott vásárol, nem ugyanoda jár szórakozni, nem azonosak a barátaik. A közterek és a parkok, ahol elméletileg lenne esély az eltérő helyzetűek kapcsolatteremtésére, alkalmatlanok bármiféle használatra. Elfoglalják ezeket a helyeket a zsibárusok, koszosak, elhanyagoltak az utcák és a terek. Szociológiailag tehát elképzelhetetlen a találkozás. Bár a fiatalok nyitottabbak a másság elfogadására, de hosszabb távon és tartósan ők is a hasonló helyzetűek mellett maradnak. A főváros fejlődését egyre inkább a piac érdeklődése határozza meg. Tipikus nagyvárosi probléma a csillogó Belváros és a külső részek között feszülő ellentét? - A várostervezésnek nemcsak a piac által kedvelt, frekventált belső kerületekre kellene figyelnie. Ha a szakemberek helyett a multimilliomos vállalkozások és cégek döntenek a város jövőbeni képéről, az hatalmas ellentétek kialakulásához vezet. Budapest nagyszerű adottságokkal rendelkezik, de meg kellene érteni, hogy a kínálatot mi adjuk, és a város nem lehet kiszolgáltatott. Budapest fejlődését nagyon sok folyamat határozza meg. Egyelőre még csak feltételezések vannak a főváros jövőbeni képéről. Ezek egyike szerint elképzelhető, hogy Budapest csillogó, csupa üveg és fény, gazdagságot árasztó belső kerületei amerikai városok képét idézik majd: a nappal forgalmas üzleti központok, vásárlóutcák éjjelre kiürülnek, elnéptelenednek. Ehhez a képhez a szegénység, a deviancia és az alkoholizmus víziója kapcsolódik. Egy másik feltételezés szerint Budapest fejlődése a modern európai folyamatok szerint és nem amerikai mintára megy majd végbe. Budapest nyitott minden hatásra, a nyugatira és a keletire egyaránt. A történelemben megfigyelhető, hogy nálunk mindig a leghaladóbb európai áramlatok jelentek meg. A közelmúltban elkezdődött dzsentrifikációs folyamat - amelynek során a belső kerületek felértékelődnek, lakásai értékessé és kedveltté válnak egy urbánusabb értelmiségi-művész kör számára - a biztosíték arra, hogy az üres csillogás helyett Budapest hangulatos, emberi és lakható város lesz. Lukács Katalin Hajléktalanok ingyenebédje RÉDEI FERENC FELVÉTELE NÉPSZABADSÁG 27 IMARGÓ Krumpliakció Budavárban Családonként húsz kiló burgonyát vásárolhatnak kedvezményesen, kilónként 15 forintért az I. kerületi rászorulók az önkormányzattól. A kedvezmény a városrészben élő nyugdíjasoknak és azoknak a családoknak jár, ahol háromnál több gyermeket nevelnek. Szintén részesülhetnek a kedvezményben a gyermeküket egyedül nevelő szülők, illetve azok a családok, amelyikben tartósan beteg gyermek van. Az igényeket október 4-ig lehet bejelenteni a kerület polgármesteri hivatalának ügyfélszolgálati irodáján: hétfőn és szerdán délután, csütörtökön és pénteken pedig délelőtt. Ugyanekkor kell befizetni a krumpli árát is és bemutatni a kedvezményre jogosító iratokat. Diákkonferencia Csepelen Négy előadás-sorozatból álló diákkonferenciát rendeznek a hazánkban ma még egyetlen, speciális tanrend szerint tanuló csepeli Montessori-iskola diákjai. A téma az európai integráció. A múlt pénteken lezajlott első találkozót még három követi október 25-én, november 29-én és december 13-án. Az egész napos programot az előkészítésben részt vevő gyerekek állították össze. Ők kérték fel a beszélgetések vezetésére az EU- tagsággal kapcsolatos teendőkért felelős felnőtteket, maguk rajzolták a plakátokat, fogalmazták a meghívókat. A rendezvénysorozat költségeit PHARE-támogatással a Budapesti Montessori-társaság fedezi, a konferencia helyszíne pedig a csepeli Általános Művelődési Központ színházterme. Az ifjú szervezőbizottság várja a téma iránt érdeklődő 12-18 éves fiatalokat és pedagógusokat. (G. É.) Hangos jelzőlámpák vakoknak A közlekedési lámpák kiegészítőjeként hangjelző berendezéseket szereltet fel a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. a Kosztolányi Dezső téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Gellért téren, valamint a budai Skálánál. A vakok és gyengén látók biztonságosabb közlekedése érdekében végzett átalakítás várhatóan október végén fejeződik be. Soroksárnak nem kell a vécé A Fővárosi Csatornázási Művek profiltisztítás miatt szeretné megszüntetni Soroksáron a Hősök terén álló nyilvános illemhelyét, ezért a cég felajánlotta a helyi önkormányzatnak üzemeltetésre. Kiderült azonban, hogy az illemhely éves bevétele nem éri el a negyvenötezer forintot, miközben fenntartása évente nyolszázezerbe kerül. Mivel így a további üzemeltetés legalább évi hétszázötvenezer forintjába kerülne Soroksárnak, a kerületi városatyák lemondtak erről a lehetőségről. Tétényi szüret Szüreti mulatságot rendeznek Nagytétényben október 5-én, szombaton. A program délután fél kettőkor a szőlő megáldásával kezdődik, majd szüreti felvonulást és csikósbemutatót láthatnak az érdeklődők. A nap szüreti bállal zárul, amely fél nyolctól reggelig tart majd a Szelmann házban. Klubnap Óbudán Az Óbudai Liberális Klub következő vendége Pröhle Gergely, a Friedrich Neumann Alapítvány vezetője, aki az alapítvány munkájáról és céljairól tart előadást és válaszol a kérdésekre. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak szerdán fél hétre a klubba, a III. kerület, Tímár utca 2. szám alatt.