Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. május
2000-05-15
34 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. MÁJUS 15., HÉTFŐ Budapest nemesi szobrásza Százharmincöt éve született Holló Barnabás, a Millacher-kút mestere A középnemesi családból származó farmosi Holló Barnabás 1865. május 16-án, az Ózd melletti Alsóhangonyban született. A Monarchia korának egyik nagy tehetségű, de keveset foglalkoztatott magyar szobrásza volt, aki főként kisplasztikáival és domborműveivel ért el sikereket. Ahhoz a generációhoz tartozott, amely a historizmus szobrászatának nagy hazai triászát — Stróbl Alajost, Zala Györgyöt és Fadrusz Jánost - követte, és amely a három mester árnyékában csak nehezen tudott érvényesülni. Holló Barnabás Budapesten tanult, előbb az Iparművészeti Iskolában, majd a csupán kilenc évvel idősebb Stróbl Alajos mesteriskolájában. Itt kapta első komoly megrendelését: mestere ajánlására őt bízta meg báró Eötvös Loránd - mint az Akadémia elnöke — az MTA megalapítását ábrázoló nagyméretű domborműves emléktábla elkészítésével, amelynek felállítását 1890-ben kezdeményezte gróf Széchenyi Béla. Az alkotást az eredeti tervhez képest másfél éves késéssel, 1893-ban avatták fel az Akadémia épületének külső falán. Nagy feltűnést keltett, s Holló hatalmas sikert aratott vele. A mű központi alakja természetesen gróf Széchenyi István, de a művész megörökítette szinte az összes olyan politikus arcvonásait, aki részt vett a nevezetes 1825. november 3-i diéta ülésén. A mű népszerűségére jellemző, hogy élőképben is bemutatták, és ennek megrendezésére magát az alkotót kérték fel. A siker nyomán Hollót bízták meg az 1892 óta tervezett Wesselényi-emléktábla - ismertebb címén „Az árvízi hajós” - megmintázásával. Az 1838-as árvizet, illetve báró Wesselényi Miklós hősiességét megörökítő mű 1900-ban készült el, de csak öt évvel később avatták fel a pesti ferences templom falán, ahol az egykori vízállásra egy bevésett jel is felhívja a figyelmet. (Az eredeti tervek szerint a mű valahol a Duna partján kapott volna helyet.) Holló harmadik nagy köztéri bronzdomborművét 1914-ben avatták fel az Akadémia előcsarnokában: ez Erzsébet királynét örökíti meg, amint koszorút helyez Deák Ferenc ravatalára. Ez volt az első Erzsébetet megörökítő budapesti plasztika, jóval az évtizedeken át vajúdó nagy emlékmű megvalósulása előtt. Ez a három nevezetes mű nagy elismerést hozott Hollónak, de köztéri megrendelésekkel ennek ellenére sem árasztották el. Emlékműveket főként dunántúli és felvidéki városok számára készített: megörökítette Rákóczit (Balatonalmádi), Kossuthot (Losonc és Balatonalmádi), Vajda Jánost (Vál), Tompa Mihályt (Rimaszombat), Szabó Istvánt (Rozsnyó), valamint Mátyás királyt a legendás szőlőkapálási jelenet közben (Sajógömör). Budapesten életében csak három köztéri szobrát állították fel: a Bocskai- és a Greguss-emlékművet, valamint a Millacher-kutat. Bocskai István fejedelem 1902 decemberében felavatott szobra egyike volt annak a tíz műnek, amelyet I. Ferenc József ajándékozott a fővárosnak. Először a Köröndön kapott helyet, kétoldalt egy-egy hajdú félalakos szobrával, majd 1948-ban a Bethlen-szoborral együtt áthelyezték a millenniumi emlékműre, a lebontott Habsburg-szobrok helyére. (A Bocskai-szobor másolatát Debrecenben állították fel 1906-ban, egy évvel később pedig Holló Hajdúböszörmény részére is készíthetett egy Bocskai-emlékművet.) Greguss Ágost mellszobrát 1913-ban avatták fel a Várban, a neves esztéta és akadémikus egykori Palota úti háza közelében. A mű felállítását és a költségek összegyűjtését Greguss egykori tanítványai kezdeményezték. Holló Barnabás legismertebb munkája, a három nagy relief mellett, a Corvin téri Millacher-kút (más néven Lajos kútja), a főváros egyik legszebb kútszobra. Ez a mű Millacher Lajos budai szikvízgyáros húszezer forintos alapítványából létesült, ő azzal a feltétellel hagyta a fővárosra vagyona nagy részét, ha emlékkutat emelnek tiszteletére. A végrendelet kikötötte pályázat kiírását, amelyet 1901-ben Nagy Kálmán nyert meg, húsz másik művészt megelőzve. A győztes azonban egy év múlva váratlanul meghalt, így újabb pályázatot kellett kiírni. Ez sem hozott eredményt, és Holló tervét végül csak a harmadik forduló után fogadták el. A kutat, amelynek architektúráját Györgyi Géza tervezte, 1904 novemberében avatták fel. Az adományozó emlékét a háromkaréjos medencében álló pilléren látható portré örökíti meg, fent pedig egy vadászatról hazatérő pogány magyar vitéz naturalista részletességű szobra áll. Holló mind a vitézt, mind a lábánál álló kutyát ivás közben jelenítette meg, mintha éppen most érkeztek volna a budai kúthoz. Kevés köztéri megrendeléséből, valamint abból, hogy síremlék-szobrászattal is alig foglalkozott, magától értetődően következik, hogy rendkívül sok kisplasztikát készített. Ebben a műfajban számos színvonalas munkát alkotott: zsánereket, életképeket, állatszobrokat, mitológiai jeleneteket, történelmi kompozíciókat. Ezek a népszerű művek - különösen a juhász-, kuruc- és betyárszobrocskák Holló legjellegzetesebb alkotásai, amelyekben igazán megmutatkozik tehetsége és sajátos stílusa. Emellett szívesen készített portrékat is: ismertté vált például Szendy Árpádé, Körösi Csoma Sándoré vagy Mikszáth Kálmáné. 1909-ben hatalmas diadalt ért el: első díjat nyert a kassai Rákóczi-síremlékre kiírt pályázaton. A megvalósítás nehézségeibe azonban belerokkant, s végül a mű nem az eredeti tervek szerint készült el. Holló Barnabás 1917. november 2-án halt meg Budapesten. A Kerepesi úti temetőben temették el, majd sírja az 1930-as években átkerült mai helyére, a Farkasréti temetőbe. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1918- ban rendezte meg a művész hagyatéki kiállítását a Műcsarnokban. Több mint tíz évvel halála után Budapesten még egy műve köztérre került: a Toldi a farkasokkal. A remekbe szabott, életnagyságú, naturalisztikus szobor modelljét Holló Barnabás özvegyétől vette meg a főváros. Bronzba öntése után, 1928-ban a mai Népstadion úton helyezték el. A mű, illetve felirata — „Akkor fogja Toldi, jót kanyarít vele” - a költemény ötödik énekének híres jelenetét idézte fel. A szobor sajnos nem volt hosszú életű: 1944- ben, az ostrom során találatot kapott, darabokra tört, és maradványait le kellett bontani. Tóth Vilmos Az elpusztult Toldi-szobor forrás: zuglói lexikon A Wesselényi-emlékmű a Ferenciek terén fotó: Kovács bence Ferencváros classic Nagyváros, aszfalthólyagok, bádogvödrös virágárusok. A Nagykörúton túl Ferencváros klasszikus negyede éli hétköznapjait. Mintha láthatatlan szabókréta húzná a határt: a Mester utca hangulata érdesebb, durvább tapintású, mint a polgári Rádayé. Utóbbi anyaga elegáns selyemsantung, előbbié olcsó zsorzsett. Liliom, orgona, kékfestett margaréták - készül a ballagási csokor. Napernyő alá, sörreklám árnyékába húzódik a virágárus. A piszkos utcasarkon alkatrészbolt, kirakata előtt banánkartonról terít a roma paprikaárus. Ferencvárosnak ezen a részén másképp gravíroz az idő: mélyebbek és nehezebbek a ráncok. Alkohol, betegség, egyegy játékszenvedély örökre ott ragad és megköt az arcon. Extrák nélkül, alapfelszereltségen él és hal a Mester utca népe. Aki tehette, iparos vagy értelmiségi, a nyolcvanas években elköltözött innen. Később már csak az elszalasztott esélyre emlékezhetett - kimérte sorsát a szigorú ingatlanpiac. Itt még a boltok is sötétebbek és mélyebbek, kerüli őket a divathalogén. Lett légyen trafik vagy ezermesterüzlet, egy-egy helyiségen látszik: valaha, a hatvanas évek derekán a nehezen őrzött handlészabadság szigete volt. A Mester utca egyik legkülönösebb üzlete a szifonklinika. Kirakatában hasas szódásüvegek és a másnapos konyhakultúra kellékei: zacckaparó, bikarbónás üvegcse, kávéfilter. A közeli húsbolt falát gyönyörű, iparművész csempék borítják. Kék disznó alatt keresztbe tett henteskések - több száz bizarr hentescímer. A boltokban a mai napig a mellékutcák dolgozója, a nyomdák és a szikvízüzemek bérnapszámosa a törzsvásárló. A Tűzoltó utca 10. valaha - a nyolcvanas évek derekán a polgári tálalók és karosszékek után áhítozó értelmiség zarándokhelye volt. Ma a bútorraktár és a felújított Trafóház irányából hódít a tömbrehabilitáció. Fagylaltszínekre újítják a gangos bérházakat, családi hotelek és teraszos lakóházak épülnek sorra. Pisztácia, barack és szederszín homlokzatok tört fehér gipszstukkókkal, tetőterek. A negyed, a Ferenc tér körül állandó mozgásban van, a múlt század húszas éveiben - öregek mesélik - hasonló gyorsasággal ette fel földszintes házait és a foghíjakat az Új-Lipótváros. Huzatos időben a mellékutcák utolsó földszintes házainak penészszaga beteríti az elegáns Tompa sétányt. Régi és új esetlen egyensúlya: a jómódú beköltözők között az aszfalton a hetvenes és nyolcvanas évek örök figurái kísértenek. A beszélő bolond, akit a zöldséges előtt pillanatra megállít az indulat: szidja mindenki anyját. És a velorexes férfi, aki kézcsonkjával s őrült májusi tempót teker a síneken. Errefelé a férfiaknál még a barbár videofilmek Conan-fazonja sem ritka : az elöl rövidre nyírt, hátul lobogós-csimbókosra növesztett haj. Izzó forróság, követelőző hőség a májusi kora nyárban. Ráférne a városra egy kis hidromasszázs. A kis utcákban lecsukottszemek az öreg, redőnyös boltok. Ferencváros classic süllyedőben. Bence Ottó Aki tehette, elköltözött fotó: domaniczky tivadar ____Anno 1991____ Mise a pártházban A nagykorúvá lett fővárosi állami gondozottakról szóló összeállítást közölt a Heti Budapest február 15-én: „1990- ben 275 nagykorú állami gondozott hagyta el az intézeteket, visszakerült az eredeti családhoz — 130, nevelőszülőknél lakik — 25, továbbtanul, kollégiumban él - 17; dolgozik, de nevelőotthonban maradt - 31; utógondozó-szállásra került - 29; albérletben lakik - 16; munkásszállón lakik - 7; saját lakáshoz jutott - 9; egyéb (rokonoknál, ismerősöknél, külföldön él vagy hajléktalan) — 11.” Soroksári sirámok című írásában keserű tényeket adott közre az Esti Hírlap (március 11.): „A ma 25-30 ezer lélekszámú, s hazai viszonylatban már nagyobb városnak számító településnek nincs piaca, csatornahálózata szegényes, s útjainak állapota jóindulattal sem nevezhető fővárosinak. (...) Az »egyszemélyes« közértek szegényes áruválasztéka - s déli bezárása - az lakókat távoli helyeken való bevásárlásra kényszeríti. Orvosi rendelő nem régen épült, ebből viszont a sebészetet, szemészetet, nőgyógyászatot, ideggondozót felejtették ki. Az egykori községháza megszűnt, s az azt körülvevő hangulatos faluközpont önmagát számolta fel. A homoki borairól, sváb ételeiről, olcsó árairól ismert, hangulatos kiskocsmáit hírhedt italboltok, presszók váltották fel. (...) Portyázó járőr a mellékutcákban, jó ha egyszer egy évtizedben megfordul. Pedig az utóbbi időben ismét divatba jött a tyúkólak, no meg a nyárikonyhák, pincék fosztogatása. ” Magyar Narancs, április 4.: „Hol vannak már a pénztárcsarnokban kólásüvegekkel alvó hosszú combú, barnára sült NDK-s lányok, sarus pasijaikkal, kis gázálarc-tarisznyáikkal? (...) Felzárkózásunk Európához kicsit más ívben történik, mint ahogy széplelkű tollnokok gondolták volt. Először leszünk hasonlóak a tőlünk keletre levőkhöz s aztán majd jöhet a mesés Nyugat. Egyelőre a valamikor büszke MÁV-palota inkább hasonlít egy bejrúti menekülttáborra vagy egy közép-szibériai vasúti csomópont várótermére — egységes lett és lesz az arculat Mongóliától a Keletiig... ” Beszélgetés a Magyar Nemzet április 20-i számában a káposztásmegyeri templomépítést tervező Tomka Ferenc plébánossal: „Az első mise az MSZMP pártházában volt. Azóta »közösségi ház« lett ebből az épületből. Jellemző e terület kulturális struktúrájára ugyanis, hogy az egész lakótelepen nincs egyetlen mozi, színházterem, klub. Nincs ennyi ember számára sportpálya sem. (...) Isten gondviselését látom abban, hogy a pártházban kezdtük meg működésünket, nem pedig templomban. Ott meggyőződhettünk róla, hogy e lakótelepen az emberek mindennél jobban vágynak közösségre. E »szétesett« városrészben a kereszténységnek tehát alapvető feladata, hogy közösséget teremtsen. ...annak az épületkomplexumnak, amit építünk, olyannak kell lennie, amelyben ez a nagyon profanizált és szekularizált társadalmi réteg úgy érzi magát, mint egy meleg, családi otthonban. ” Leépítésről adott hírt a Magyar Nők Lapja 16. száma: ,, Tisztelt Olvasó, az alábbiakban az Óbudai Hajógyárról lesz szó, de anélkül, hogy megkérdeznénk: »miért« és »hogyan«. Befejezett tényekkel van dolgunk: a hajógyár több mint 3000 munkásából mára jó, ha 1000 maradt, de a maradék létszám is tovább fog csökkenni, várhatóan a második félév kezdetére körülbelül 100- ra... A sólyatéren is csak az a három óriásdaru vesztegel, melyeket - utolsó vállalásként - román rendelésre építettek. A három közül kettő már vízre bocsátásra kész, a harmadikon még dolgoznak, de május végére annak is vízen kell lennie. Azután pedig eltávozik a hajógyári melósok maradéka is, mintegy 900 ember. ” D. Gy. FOTOMB FOTOUB : "SIOWB OLCSÓ FÉNYKÉPEK MOST! INFORMÁCIÓS TELEFON: 464-7380 * Első rendelés esetén MÁJUS 1-31-ig 9x13 cm - eS FÉNYKÉPEK FELVEVŐHELYEINKEN: Ft-ért