Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. január
2002-01-05
38 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. JANUÁR 5., SZOMBAT Reformszínház anno 1932 Hetven éve tartotta utolsó bemutatóját az egykor volt Új Színház Általában akkor emlékezünk meg egy színházról, amikor felépült-megnyílt. Ezúttal viszont az utolsó bemutatót választottuk, mert addigra az az Új Színház, amelyről itt szó lesz, már nem volt sem új, sem eredeti, sem pedig érdekes. Ezen a néven egyébiránt máig hét teátrum működött, illetve működik a fővárosban. Időrendben: 1903-ban a Kerepesi úti Tabarin mulató helyén, 1920-ban a Városligetben, 1922-ben az Építők Székházában, 1927-ben a Révay utcában, 1933-ban az Akácfa utcában, 1945-ben a Rózsa utcában, napjainkban pedig a Paulay Ede utcában. A fentiek közül a Révay utcai kapta a legnagyobb szócikket a lexikonban - nem véletlenül. A Nyugat 1925. évi I. kötetének 610. oldalán Schöpflin Aladár ezt írta: „A színház ma nem tud eleget mondani az embereknek... a közönség nem kap elég újat, eredetit, érdekeset a színpadtól és nem tudja, miért lelkesüljön. Megérett az idő egy új színjátszó és a rendező-technika inaugurálására, egy olyan reformra, amilyent annak idején Párizsban Antoine és Németországban Brahm és Reinhardt kezdtek, csak azt nem tudni, honnan és hogyan fog jönni ez a reform...” Ma már tudjuk, hogy ez a reformteátrum a Révay utcai Új Színház volt. Direktoráról, Upor Józsefről (Bp., 1877. VII. 13.-1938. XII. 18.) a lexikonok csak színigazgatóként tudnak (Apollo Kabaré, a Royal Apollo, a Fasor Kabaré, a Profetograph), pedig kávéház-tulajdonos volt, mégpedig a főváros legforgalmasabb, nagyméretű kávécsarnokának tulajdonosa a tőzsde épületében. Tőzsdezárás után itt bonyolódott az úgynevezett magánforgalom nagy része. Az igaz, hogy Upornak más becsvágya volt, nem érdekelte a körülötte tomboló ár-tohuvabohu, ő a színházzal kacérkodott. Teljesen tájékozatlanul indította el a Park Kabarét. (Jellemző, hogy egyik tanácsadójára hallgatva tévedésből Balassa Emilt hívta konferansziénak, aki a Vígszínház komoly és ismert művésze volt, csak éppen erre a feladatra teljesen alkalmatlan.) Eközben fia, Upor Tibor a berlini német egyetemen készült mérnöki pályára. Ment is a távirat apjától: gyere haza, színházat csinálunk. S valóban, néhány évvel később, a tőzsdei kávéház megszűnése után, 1927-ben Upor József felcsapott színigazgatónak. Akkor már a fia építette át a Révay utcai Folies Caprice helyiségét Új Színháznak, valóban művészi ízléssel, 600 fő befogadóképességgel. S ő lett a díszlettervezője. Így hát az Új Színház legfőbb eredménye, hogy Upor Tibor a mérnöki rajzasztalt cserbenhagyva, itt indult és lett utóbb a Nemzeti, a Víg- és a vidéki színházak legkeresettebb díszlettervezője. Persze volt ennek a kis színháznak más eredménye és érdeme is. Eleinte úgy látszott, hogy Emőd Tamás művészeti vezető és Bársony István főrendező csatlakozik műsorukkal az első világháborút követő nacionalista, irredenta hivatalos szellemhez. Az első két kabaréműsoruk után azonban áttértek az egész estét betöltő darabokra, és szokatlanul nagy sikert értek el. De előbb idézzük Szép Ernő avatóbeszédét melyet az Új Színház megnyitásának estéjén tartott 1927. október 27-én: „Az Új Színház színésznői, igazgatói, színészei, ügyelője, súgónője, díszítői, öltöztetőnői, jegyszedői, szerzői szép jó estét kívánnak a legelső előadás ünnepi vendégeinek egy régi jó pajtásuk torkán keresztül, aki hitet tenni állott erre a vadonatúj színpadra, hitet tenni az új színház társulata mellett, az ország amaz író-cselédjei nevében, akik lopott jókedvükből áldozni szoktak Pest fia színpadjain. Hívek maradunk ezekhez a mi szeretett bajtársainkhoz, azon leszünk mink is minden szívünkből, hogy lombosodjon ez az új fészek, úgy, ahogy meg is érdemli, hiszen akik belé költöztek, azokat a művészeinket a magyar közönség tapsa verte idáig való útjukon. Új színház Pesten... nem lesz-e sok a jóból? Nem, kegyes közönség, hadd, úgy érezzem, nem sok nekünk az özön sem abból a jóból, ami feledkeztetni jön a mi életünket. És el tud ez a zsinatos Budapest, igenis el tud ez lepni még egy nézőteret, ha csak azt veszem, hogy ne sietnének minden rangtalan német kompániát megélvezni s ne futnának vaktában minden fölösleges mozidarab felé: hát a magunkénak érzött kíváncsiságából gavallér módra tarthat el Budapest még egy ilyen kecses, becses színházikót, még ha még egyszer akkorák volnának is! Nem, gyerekek, nem más színház elől kívánjátok a publikumot elcsenni, nem kívánjátok senki fogyatékát, bánatát, ismerlek én... olyanok vagytok, mint a hangászmadarak, akiknek akkor van a legjobb kedvük, amikor a legtöbben vannak, olyanok vagytok, mint a virágok, mint a csillagok, akik mind az egymás boldogságától ragyognak... Magyarok ezek, akár a debreceni mézesbáb, fiatalok, mint a forrás, gyönyörűségünkre teremtődtek, akár a zeneszerszámok. A mi gondtalanságunk a gondjuk, a mi pihenésünkért keresik a fáradságot és álmatlankodnak a mi szépséges álmainkért. Intsetek csókot nékik fuvolás Euterpe, nevetős Thaleia, szerelmes édes Erato, te is könnyes Melpomenés ihlető Polihymnia, ne restelljetek egy kegyelmes tekintetet ideális egetek közül ide le a nagy szívdobogva várakozó, jóravaló színésznépre, méltóztassatok a legmagasabb védnökséget elvállalni felettük. Előre gyerekek, sok szerencsét!” Mondjuk ki nyíltan, amit Szép Ernő kerülgetett: reformszínházról van szó! S ez végül is csak a becsukás után derült ki! Az első siker az orosz-jiddis An-Ski, S. (Slojme Zamnvill Rapoport) kabbalista drámája, a Dybuk, ki a darabot a Sztanyiszlavszkij Színháznak írta, és Bialik héber fordításában a Habima Színház játszotta Vahtangov rendezésében óriási sikerrel. Részlet a Dybukról szóló kritikából: „... A zsidó középkor misztikus vallásbölcselete megteremté a kabbalát... ezt dramatizálta a szerző. Amikor a Habimah orosz színtársulat elő akarta adni, a szovjet művészeti tanács betiltotta. Csak amikor Gorkij és Stanislawski kérvénnyel fordultak Lunacsarszkijhoz, engedte meg előadását jiddis nyelven... Azóta a Habimah bejárta vele egész Európát és Amerikát. ... Az Új Színház Harsányi Zsolt kitűnő fordításában mutatta be. A zsidó Rómeó és Júlia, mert Shakespeare alkotásával van lelki rokonsága a darabnak, a porosz-orosz határon játszódó miliőjével fokozta a közönség érdeklődését. ” Pálóczy Edgár kritikája ezután dicséri Somlay Artúrt a mitopolisi csodarabbi szerepében, Baló Elemért Chanan szerepében, Gerő Erzsit Lea, Toronyi Gyulát, Gellért Lajost, Halmy Margitot, Szegő Endrét és a rendező Bársony Istvánt. Ez már igazi kasszasiker, és a százas sorozattal megjött a bátorság is. A következő darabot Hont Ferenc hozta Párizsból, ő fordítja és rendezi is a színházban Henry Lenormand Számom c. darabját, melyről a Színházi Élet 1928. április 15-i számában Hofst így írt: „Ötvenfokos siker - árnyékban. ...összehasonlítottam a sikert a párizsival, s megállapíthattam, hogy Gellért Lajos, Tassy Mária, Dajbukát Ilona, Boross Géza, Heltai Andor és a rendező Bársony István, sőt az Upor Tibor tervezte díszlet is jobb, hatásosabb. Különösen Dajbukát Ilona a tropikus vidék egész bujaságát, fülledtségét, szenvedélyességét varázsolja a néző elé, gonoszságában vért forraló, jóságában ellágyuló, érzékiségben lihegő hangjával.” A következő bemutató pedig már több mint bátorság, az már merészség: O’Neill Szőrös majom című drámájának előadása. A szürrealista drámában a kazánfűtő szerepében Csortos Gyulának már a maszkja is eseményszámba ment, alakításában pedig a szenvedő állatember megjelenítésére művészi ereje egész arzenálját felsorakoztatta. A társulatról már többé-kevésbé szó esett, de talán legnagyobb érdeme ennek a színháznak, hogy szóhoz juttatott, mégpedig valódi sikerrel, olyan fiatal, sőt első darabos magyar szerzőket, akik merészségükkel és kritikai szemléletükkel szöges ellentétben álltak a kezdő repertoár nemzetieskedő műsorával. Ilyen volt Boross Elemér Vakablaka. Első darabja volt, és világsiker. A börtönben játszódó színmű a polgári társadalom félretaszítottjainak sorsáról beszélt, akik az anarchizmusig jutnak el, vagy akik számára a börtön a menekülést jelenti a kint rájuk súlyos teherként nehezedő életből. Bár a jobboldali és konzervatív lapok berzenkedtek a darab ellen, kénytelenek voltak elismerni, hogy a színműírás új tehetsége jelentkezett. Egy másik darabja még képviselőházi interpellációt is kiváltott, sőt betiltást is. A színház merészségét jelezte Bródy Sándor Lyon Lea című drámája is, öt évvel az író halála után. Az ilyen vakmerő stiláris kísérletek persze nem mindig jártak olyan anyagi eredménnyel, mint az első idők százas sorozatú darabjai, így érthető, hogy bekövetkezett némi pénzügyi nehézség: Torday Ottó, a társigazgató kivonta a pénzét a színházból felesége féltékenysége miatt. Szerinte ugyanis Nagy Endre, Hejermans, Földes Imre, Gellért Lajos, Rostand helyett Siliga Ferencet, Bukovinszky Pétert, Kelemen Viktort kellett játszani. Ekkor már nem volt reformszínház az Új Színház. Addig azonban megvetette alapjait a két év múlva megnyitott Bethlen Téri Színháznak, amely 1929-től 1937-ig a nyomdokain haladt. Upor Józsefet pedig élete végéig csak az vigasztalhatta, hogy nemcsak néhány új drámaírónak nyitott utat, hanem Tibor fiát is elindította a maga értékes és sikeres színpadtervezői művészi pályáján. Alpár Ágnes Dajbukát Ilona, a Számum sztárja A tropikus vidék egész bujaságát, fülledtségét, szenvedélyességét varázsolja a néző elé, gonoszságában vért forraló, jóságában ellágyuló, érzékiségben lihegő hangjával. Csortos Gyula a Szőrös majomban A Révay utcai házban eredetileg mulató volt Fadrusz a játszótéren Havas Krisztus-kereszt a város szélén, Pestszentlőrincen. Jelentéktelennek tűnik, de nem az. Kuriózum inkább. Alkotója Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor megformálója. De Kolozsvár messzire esik Pestszentlőrinctől, s ez a kereszt is a Mátyás-szobortól. Van persze szobor Lőrincen is szép számmal, de az nem mondható, hogy sok Fadrusszal dicsekedhetnének. Igazából azzal az eggyel sem dicsekednek, amelyikkel pedig tehetnék, de alig ismeri valaki ezt az eldugott feszületet, amely ott áll a hatalmas Hargita téren, a kitaposott gyalogutak metszéspontjában. Gyerekek építenek mellé hóembert, kutyát sétáltatnak körülötte, kalapot emelni a keresztnek már rég nem szokás. Pedig ha utánanézünk, kiderül, hogy nem is olyan jelentéktelen ez a Krisztus Fadrusz életművében. Ezzel aratta első nagy sikereit. Eredetileg a vizsgamunkája volt a bécsi művészeti akadémián, de 1892-ben Budapesten a Képzőművészeti Társulat ezerforintos nagydíját is elnyerte vele. Mintázásakor egyik modell sem vállalta, hogy Fadrusz rajta tanulmányozza a felfeszített test izmainak működését, így a szobrász magát kötöztette fel a keresztre, s a látványt több nézetből lefényképeztette. E képek alapján mintázta meg a szobrot, melyről később több másolatot is készíttettek. Került belőlük a pozsonyi evangélikus líceum kápolnájába, a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, a Nemzeti Galériába, sőt az angliai Exeter templomába és ide, Pestszentlőrincre is. Fadrusz sírján, a Kerepesi úti temetőben szintén ugyanilyen áll. Lőrincen 1935-ben állították fel, valószínűleg a cserkészmozgalommal összefüggésben, mert két év múlva ugyanezen a téren cserkészház is épült. A szobron idő ütötte sebek látszanak, ujjnyi vastag repedések éktelenkednek rajta. Pedig megérdemelné az alkotója művészi rangjához méltó bánásmódot. Csordás Lajos FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT ______TERÍTÉKEN_________ Egeret szül az elefánt Valószínűleg úgy történhetett, hogy a Magyarországot, ezt a csábítóan kaotikus vadászmezőt becserkésző olasz tulaj összedugta fejét alázatos magyar alkalmazottaival, és a nagy ötletelésnek az lett az eredménye, hogy a Döbrentei téri, példásan felújított szép régi ház homlokzatára kikerült egy hatalmas vászonlepedő, miszerint a Villa Doria, a csak néhány hete megnyílt olasz vendéglő a város legjobb olasz étterme. Az ember már befelé is furcsállja ezt a mondatot. Van benne valami dölyfösség, de van benne valami csibészes ötlet is, úgyhogy inkább mosolyog, mint bosszankodik. Kifelé már másképp fest a dolog. A Villa Doria állítása ugyanis egyszerű hazugság. Ráadásul a cinikus, nagyképűsködő és erőfitogtató fajtából való. A nagyszerű épület ugyanis kifejezetten gyenge, gondatlan és ostoba konyhát rejt. A tulajdonosok, ha már mindenképpen üzenni akartak az arra járóknak, egyértelműbb tényekre szorítkozhattak volna. Kiírhatták volna, hogy a város legújabb vendéglője a Villa Doria, vagy azt, hogy az egyik legnagyobbja, vagy azt, hogy hölgyeim és uraim, volt gondunk a falfestésre. Mindegyik állítással igazat mondtak volna, és akkor nem kellene megszégyenülten, hazugon gubbasztaniuk minden távozó vendég háta mögött. A Villa Doria ugyanis valóban nagyon tisztességesen van berendezve, a falak szép velencei stílben dekoráltak, és a vendégeknek hatalmas, egybenyitott termeken kell bevonulniuk, mintha egy perspektivikus díszletfestményben sétálnának. Ígéretes az érkezés a Villa Doriába, ha a hely eleganciája már elsőre is kissé kellemkedőbb a kényelmesnél. A teremfőnöknő nadrágkosztümben és csúf műanyag talpú cipőben kísér a helyünkre, és nem tudjuk, csak érezzük, hogy itt valami nincs rendben. A szépen terített asztalon meglehetősen ronda teríték, ipari neutrális design, de a pincér természetes figyelmessége helyrebillent mindent. Ugyanez a pincér aztán majd elegánsan elfeledkezik az előételünkről, a leves és a főétel között pedig mintegy húsz percet várat bennünket. És majd ő teszi asztalunkra a rozsdamentes salátaolajos kancsót is, melyre piros műanyag betűt ragasztottak, hogy tudjuk, mi van benne. Menzai szellők fújdogálnak a Villa Doria pazar díszletében, a surranó pincérek között. Mindezt csak megerősíteni tudja a konyha. A húsleves tortellinivel jellegtelen, a paradicsomleves azonban kellemesen édeskés és friss. Az előételről nem tudunk nyilatkozni, hacsak azt nem, hogy legalább nem írták a számlához. Meglepve láttuk, hogy a Villa Doria pizzát is árul. Miért is ne, gondoltuk. Egy jó paprikás krumpli a legfinomabb magyar vendéglőnek is becsületére válhat. Ha jó. A Villa Doria pizzája azonban rossz. A pizza carpaccio kifejezetten érdektelen, rutinos és durva. A vesepecsenye gorgonzolamártással sem különösebb meglepetés. Tisztességes, jóravaló étel, semmi több. Miközben eszünk, végiggyalogol a termeken a tulajdonos: szét ifi goll szivar, fenéken lelógó farmernadrág, sípulóver és gyarmatosítói fennhéj. Nem biztos, hogy jó cégér. A desszertek közül a tartuffa, a kávéban úszó jégkrém fagyott és élvezhetetlen, a fagylalttal töltött palacsinta azonban finom. Ha visszagondolunk az ebédünket kezdő nagyon gyenge minőségű, de drága pezsgőre, és ha ránézünk a desszert jéggé dermedt gömbjére, meglehetősen otrombán kereteződik be a Villa Doriában elköltött étkezésünk. A Villa Doria valótlan állításával szemben olvasóinknak szeretnénk elmondani, hogy a város legjobb olasz vendéglője a Krizia, a legjobb pizzát az Alkotás és a Márány utca sarkán, a Da Lellóban sütik, hétköznapokra pedig a megbízható Ok Itália vendéglőket ajánljuk a körúton. Konyha: gyenge trükk Kiszolgálás: minőségi szemfényvesztés a Wittman fiúk