Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. augusztus

2002-08-05

24 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. AUGUSZTUS 5., HÉTFŐ Porzó, Csicseri Bors, Forgó bácsi Százhuszonöt éve jelentek meg Ágai Adolf pesti tárcái Porzó divatos tárcaíró, Csicseri Bors élclapszerkesztő. A jóságos Forgó bácsi egy gyermekújság gazdája. Ezeknek az írói álneveknek vi­selője, Ágai Adolf, a legkevésbé sem volt hasadt személyiség. Há­rom énje jól megfért egymással. 1877-ben elérkezettnek látta az időt, hogy könyv alakban is kiadja „Porzó tárcza-levelei”-t. A hírlapi cikkek javát tartalmazó gyűjte­mény élénk visszhangot váltott ki. Egyik bírálója, Arany László sze­rint Porzó „érdemei között talán legkiválóbb az, hogy megtalálta a tárcaírásban azt a hangot, amelyen a régóta művelt s igen kifejlett francia könnyebb fajta tárcaírás elevenségével, könnyedségével ír­hat, de mégis magyarul és magya­rosan”. Pedig Ágai (akkor még Rosen­­zweig) Adolf nem is magyarul, ha­nem horvátul tanult meg először, Eszék környékén, ahol négyéves koráig lakott. Apja vallásos len­gyel zsidó családból származott, az üldözések elől menekült Ma­gyarországra, és 1836-ban, amikor Adolf megszületett, a Bács me­gyei Jankovácon (Jánoshalmán) volt orvos. A család később Pécel­­re, majd Nagyabonyba költözött, Ágai itt járt elemibe, itt kezdte meg a középiskolát. Tanult a pesti piaristáknál, a nyolcadik osztályt pedig a nagykőrösi gimnáziumban végezte. Első írói szárnypróbálga­tásait Arany János tanár úrnak mu­tatta meg, véleményét kérve, hogy elküldje-e az egyik balladáját va­lamelyik folyóiratnak. Élete vé­géig őrizte a vörös tintás választ: „Bátran, jelent már meg rosszabb vers is ennél!” Rosenzweig József doktor azon­ban nem írónak, hanem orvosnak szánta a fiát. (Noha maga is írogatott, Vörösmarty- és Petőfi-verseket fordított héberre, sőt egy magyar nyelvű értekezése is megjelent a tetszhalálról.) Nem volt apelláta, Adolf beiratkozott Bécsben az orvosi egyetemre, amit becsülettel el is végzett. Más kérdés, hogy jobban érezte magát a bécsi ma­gyar hírlapírók között, és cikkeket kezdett küldöz­getni a Hölgyfutárnak, a Vasárnapi Újságnak, a Honnak és más lapoknak. A pályaválasztás kérdése ezzel el is dőlt. Porzó a Honban és a Pesti Naplóban lépett fel tárcaleveleivel, Csicseri Bors a Bolond Miskában tűnt fel, Forgó bácsi a Kis Lap című gyermekújsá­got szerkesztette, ráadásul Ágai a saját nevén is ki­adott egy képes irodalmi hetilapot Magyarország és Nagy Világ címmel. Az igazi huszárvágás azonban a nagyvárosi, „polgárosult” humort megtestesítő élclap létreho­zása volt. Ágai Adolf (azaz Csicseri Bors) a Deák­párt megbízásából alapította meg a Borsszem Jan­kót, amelynek első száma 1868. január 5-én került az utcára. Támadták is az ellenzéki lapok, legen­dák keringtek arról, hogy milyen hatalmas ösz­­szeggel támogatja a kormány. A vádakat egyrészt a siker cáfolta meg (az előfizetők száma két év alatt 600-ról 4000-re ugrott, és ez már bőven ho­zott nyereséget), másrészt a Borsszem Jankó csöppet sem bánt kíméletesen a kormánnyal. Ágai következetesen vívta „azt a háborút, amelyet, mi­óta élek, folytatok a nyegleség, a léhaság, a dölyf és a »virtus« ellen - a magyarság, a lelkiismeret szabadsága s a civilizáció mellett”. Ezt a szemlé­letet fejezték ki az élclap - nem túlzás - zseniális figurái: Mokány Berci, a bárdolatlan vidéki ne­mes; Mihaszna András, fővárosi m. k. rendőr („mert rendnek muszáj lennyi!”); Lengenádfalvay Kotlik Zizzabella, a csúnyácska honleány; Spitzig Iczig, a magyar érzelmű zsidó kispolgár (akinek a fiát már Spitzényi Árpádnak hívják) meg a töb­biek. Csicseri Bors tollhegyre tűzte a metropolissá növekvő Budapest sok jellegzetes alakját, és nem véletlen, hogy Porzó legjobb, legfrissebb tárcale­velei a Fővárosi képek ciklus darabjai. Mint Arany László rámutatott: „A gőz és villany mai korszaka, könnyű világforgalmával, iparának ezernyi lele­ményével, a művészetek közhasználatát megköny­­nyítő intézményeivel, váratlanul gyorsan szakadt a fejünkre s vitt véghez fővárosunkban egy társadal­mi átalakulást... Ám ez áradat tetején lebeg Porzó tárcáinak egyik jelentékeny része.” Az 1877-es könyvben éppoly élvezetes olvas­mány a „Kerepesi, Soroksári út és a belőle szerte­ágazó közök nyirkos tanyáiba” elvezető Budapesti rejtelmek, mint a gazdasszonyok tárlatáról szóló írás. Íme egy kis Ágai-stílustanulmány: „Ma a tár­lat nem tüzetesen gazdasszonyi. A konyha és élés­kamra dicsőséges, párolt és fojtott, savanyított és cukorba főtt, füstölt és aszalt, sült és főtt csodái a szakácsművészetnek, a nyárs és főzőkanál classi­­cismusa hátrább szorult a salon és a tű remekei elől.” A kiállító hölgyeknek ki kellett tenniük ma­gukért, hiszen a királyné látogatását várták. A legtüneményesebb tárca címe: Budapest ezer év múlva. Egy hajnalon Porzó arra ébred, hogy 1872. má­jus 12-e van. Lelkesen bejárja Budapestet egy gyö­nyörű fiatal lány társaságában, a városi tanács ugyanis 30 ezer hajadont fogadott fel, hogy az ide­geneket kalauzolják. Egy roppant utca tövében (gyors omnibusszal azért öt perc alatt a túlsó végén lehetünk) éppen Széchenyi-szobrot állítanak. Örömteli meglepetés: egy színlap a Bánk bán az­nap esti előadására csalogatja az embereket; kissé fáj azonban olvasnia, hogy „az ódon magyarságból maiba átfordította Bárányfellegi Üvöt”. (A látnoki képességű Ágai 1916-ban halt meg. Szinte napra hatvan évvel később volt a bemutatója az Illyés Gyula „átigazította” Bánk bánnak.) Pazar ékszer-, szövet-, bútorcsarnokok tárulnak Porzó szeme elé. Hol vannak a boltőrök? - kérdezi. Kísérője elnézően mosolyog: „Minek? E csarno­kok mindegyike oly gépezettel van ellátva, mely azt, ki a tulajdonos távollétében lép át a küszöbön, láthatatlan fogókkal ragadja meg úgy, hogy kiabál­ni kénytelen, mire az egyetlen szolga, ki a 10 000 bolt őrzésére untig elég, gőzcsizmáival két perc alatt ott terem.” A városnak, melyet 1000 láb magasan, vasoszlo­pon álló villany­nap világít meg, Vác, Hatvan, Pilis és Fehérvár külvárosokkal 10 millió lakosa van. Porzó ilyennek képzelte 2872 Budapestjét. Majd meglátjuk, ha gőzcsizmáinkkal ott ter­münk. Torda István Ágai következetesen vívta „azt a háborút, amelyet, mióta élek, folytatok a nyegleség, a léhaság, a dölyf és a »virtus« ellen - a magyarság, a lelkiismeret szabadsága s a civilizáció mellett”. I. */im. január S*íit. Az élclap első száma Ágai Adolf (félmeztelenül), balról Jókai Mórral a Bolond Miska karikatúráján FORRÁS: BORSSZEM JANKÓ ÉS TÁRSAI Festőállvány. A Ferenciek tere­­ Schickedanz Albert ecsetjével Schickedanz Albert (1846-1915) mű­vészetében jól megfért egymással az építészet és a festészet. Pályája elején még nem tudta pontosan, hogy melyik művészeti ág mellett döntsön. Már Ybl Miklós irodájában dolgozott építészeti és ornamentikarajzolóként, amikor fes­tői ösztöndíjat pályázott meg a mün­cheni akadémiára. Pályázatában a fes­tészet iránti vonzódását gyermekkorára vezeti vissza. Az építészeti iskolákat csak apja kérésére végezte el. Ösztön­díjkérelmét elutasították. Ezután több építési irodát járt végig, majd végül visszatért Yblhez. 1878-ban titkári állást vállalt az ak­kor alakuló Iparművészeti Múzeum­ban. A következő évben már részt vett a Képzőművészeti Társulat téli kiállítá­sán, igaz, még csak egy arcképpel. 1880-ban Schickedanz Albertet a val­lás- és közoktatási miniszter kinevezte az akkor induló Iparművészeti Szakis­kolába az ornamentális és műszaki rajz tanárának. Majd megbízást kapott a Nemzeti Múzeum üvegablakainak megtervezésére. Ebben az időben még csak a portréfestészettel próbálkozott. Festői tevékenységének első komo­lyabb sikerét az 1884-1885-ös buda­pesti látképpályázatra beküldött vázla­tokkal aratta. Pályázatával második dí­jat nyert. Több vázlatát nagy méretben is megrendelte tőle a Képzőművészeti Bizottság. Az itt látható, 1887-ben készült fest­ményt, mely a Ferenciek terének egy részét és az Athenaeum-házat ábrázol­ja, csak javasolta megfestésre a zsűri, de a konkrét megbízást nem adták ki a művésznek. Schickedanz mégis úgy döntött, hogy megfesti, és felajánlja művét megvételre a Képzőművészeti Bizottság elnökének. A testület való­színűleg azért határozott a kép fontos kordokumentumként való megvásárlá­sa mellett, mert az Erzsébet híd építése kapcsán éppen akkor bontották le az Athenaeum Nyomdát. A festmény középpontjában lévő egyemeletes barokk palotáról, ahol a híres könyv- és lapkiadó nyomdaválla­lat működött, több irodalmi műben is olvashatunk. Itt adták ki egyebek kö­zött az első szépirodalmi napilapot, a Fővárosi Lapokat. Sőt ma már szinte elképzelhetetlen, hogy A Hon című, a Tisza Kálmán-i politikát támogató „balközép” napilap megfért egy épület­ben a Deák-párt napilapjával, a Pesti Naplóval. A nyomdával szemben lát­hatjuk az 1873-1876 között Skalnitzky Antal tervei szerint épült Egyetemi Könyvtárat. A kor híres művészei dol­goztak az épület díszítésén. A homlok­zat Than Mór munkája, a nagy olvasó­termi freskók Lotz Károly művei. Ez, a mára gyönyörűen felújított épület sze­rencsére megmaradt a XIX. század végi városrendezés ellenére is. A könyvtár mellett állt a Pesti Hazai Első Takarék­­pénztár Ybl Miklós tervezte épülete, melyet ma ismét eredeti pompájában láthatunk. A háttérben középen a kicsi, földszintes házat viszont lebontották, helyén épült a Centrál kávéház. (A kis ház mögött az Egyetemi templom tor­nyait láthatjuk.) A kép megfestéséhez Klösz György fotóját használta fel Schickedanz Albert, kiegészítve, mozgalmasabbá téve figu­rákkal és lovas kocsikkal. Ezt a módszert - ugyanúgy, mint más festők - több mű­vénél is alkalmazta. Schickedanz hason­lóan a többi festményéért elért összeg­hez, ezért is 1200 Ft-ot szeretett volna kapni, de végül hosszas alkudozás után a feléért, 600 Ft-ért vették meg tőle a Fő­városi Múzeum számára. Várnai Vera FORRÁS: BTM KISCELLI MÚZEUM

Next