Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. január

2001-01-02

22 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. JANUÁR 2., KEDD Négy kerék - két kerék helyén Hogy kerül a csizma az asztalra - vagy­is: mit keres a gépkocsi a kerékpárút he­lyén? Nyilván azért állt oda, mert veze­tője nem talált máshol parkolóhelyet. Mostanában mindennapi jelenség ez az újjáépített, korszerűsített Karinthy Fri­gyes úton. Az elmúlt év legnagyobb közlekedési beruházása volt az út felújí­tása a Margit körút rendbetételével együtt. A tervezők elképzelése gyönyörűen mutatott a rajzasztalon, s amikor megva­lósult, akkor is: az újonnan aszfaltozott járda és a kockakövekből kirakott, friss fákkal telepített, a gépkocsiparkolók elé, valamint az egy forgalmi sávos út szélé­re kerékpárutat építettek, élénksárga zá­róvonalakkal felfestve. Ezzel azért jár­tak jól a kétkerekűek, mert a Móricz Zsigmond körtér, a Villányi út, a Bartók Béla út felől a részükre fenntartott, az autóktól elzárt biztonságos vonalon kö­zelíthették meg a budai parton végigha­ladó, egészen Szentendréig, a Dunaka­nyarig, tehát a kiránduló zöldövezetig tartó kerékpárutat, amely onnan vissza, fel a budai hegyekbe, a Normafához ve­zet. Egyedülálló, egészséges közlekedé­si újdonság lenne ez a fővárosban. Ám a tervet keresztülhúzták az autósok. Mára győzött ugyanis az erősebb, két kerék helyett a négykerekes jármű. Mert most autók sorakoznak a kerékpárúton, minden tiltó rendelkezés ellenére. A bi­ciklisek, közöttük szép számmal gyere­kek is, kénytelenek a robogó gépkocsik mellé, közé pedálozni, hogy kikerüljék a biztonságos útjuktól eltérítő, szabályta­lanul parkoló autókat. Balesetveszélyes így közlekedni. A tervezők álma szerte­foszlott. Elvégre Magyarországon, kö­zelebbről Budapesten vagyunk... És ter­vezni csak utakat lehet, a magyar autós viselkedését nem. B. A. Mindennapos akadály FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS Önállósodó közterületesek A közterület-felügyeletről szóló tör­vény és a főváros rendelete lehetővé teszi, hogy a kerületek önálló, helyi irányítású felügyeleteket hozzanak létre. A lehetőséggel egyre több ön­­kormányzat él. A palotai és a kispesti önkormányzat korábban megkötötte a Városházával az önállósodást szentesítő szerződést, a XVIII. kerület nemrég szakított a főváro­si felügyelettel. Az eredeti forgatókönyv szerint Terézváros is megkapta volna az elbocsátó papírt, azonban kiderült, hogy hiányos a kerületiek szerződéstervezete. Velük tehát később, várhatóan januárban állapodik meg a főváros. Zavaros az újpesti felügyelet helyzete, amely semmiféle kapcsolatot nem tart a fővárossal - tudtuk meg Sípos Józseftől, a Városháza védelmi és rendészeti ügyosz­tályának vezetőjétől. Elmondta: eddig két kerület jelezte, hogy ugyancsak önál­lósodna: Erzsébetváros és Józsefváros. Korábban voltak jelei, hogy Belváros-Li­­pótváros és a XII. kerület is leválna, ezek­ről azonban mostanában nincs hírük. De van ellenpélda is. Óbuda polgármestere, Tarlós István a közelmúltban közölte a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgató­jával: a maguk részéről elégedettek a he­lyi alközpont munkájával, ezért nem akarnak saját szervezetet. A legutóbb levált közterület-felügyelet a XVIII. kerületi. Hámori Tibor, a XVIII. kerület alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzatnak alapos indokai vol­tak önállói közterület-felügyelet létreho­zására. A tervek szerint hat felügyelő jár­­őrözik majd rendőrökkel együtt az utcán. Tavaly ehhez képest havonta egyszer-két­­szer küldtek járőrt a központból a kerület­be. Az idén 14 millió forintot költ a kerü­let a közterület-felügyelők bérezésére, egyenruhájára, kiképzésére és egy gép­járműre. Hámori elmondta: a felügyelet bírságaiból számítanak bevételre, de nem a költségvetés, hanem a felügyelet to­vábbfejlesztése javára. A fővárosi felügyeletnek persze akkor sem lenne kevesebb a dolga, ha Budapest összes kerülete leválna róla - közölte a szervezet igazgatója. Varsányi Péter fi­gyelmeztetett: az önkormányzatoknak át kell gondolniuk, hogy arányban áll-e az önálló, hat-tíztagú testületek létrehozásá­hoz, felszereléséhez és működéséhez szükséges összeg a bírságolásból remél­hető bevételekkel. Félő, hogy nem. Var­sányi gyors kalkulációja szerint már csak az induláshoz is tízmilliók szükségesek. A felügyelet egyébként nagy átalaku­lás előtt áll. A tucatnyi alközpontból négy nagyot hoznak létre Észak-Pesten, Dél­pesten, Dél-Budán és Észak-Budán. Bárkay Tamás-Tenczer Gábor Csepel üzen a jövőnek A millennium jegyében a XXI. kerület képviselő-testülete és lakói szeretnék megfogalmazni XXI. századi utódaik számára, mit és hogyan gondoltak a cse­peliek 2000-ben magukról, a családról, a jövőről, valamint mit üzennek a követke­ző generációknak. Orosz Ferenc alpol­gármester elmondta: az ötven évre lezá­randó dokumentumgyűjteménynek része lesz a képviselő-testület által elfogadott ünnepi nyilatkozat, amelynek megfogal­mazásán jó ideje külön szerkesztőbizott­ság dolgozik. Archiválják mindazokat a terveket, térképeket és fényképeket, ame­lyek bemutatják az ezredvég Csepeljét és a tervezett jövőt. Elhelyezik itt többek között a kerületi lakosok aktuális név­jegyzékét, a 2000. év első fiú és lány új­szülöttjének adatait, a képviselő-testület tagjainak fényképét, Csepel kitüntetettjei­­nek­ díszpolgárainak albumát, valamint a millenniumi év kiadványait és program­jait bemutató anyagokat. Valamennyi he­lyi cég és magánszemély lehetőséget kap, hogy zárt borítékban dokumentálja életét, és azt eljuttassa a még meg sem született utódainak. Az üzeneteket tartalmazó kazettát 2001 augusztusában, a millenniumi ren­dezvénysorozat zárásaként helyezik el az Áruház téren, a Petőfi-szobor mögött, a föld alatt. Helyét az Üzenet a jövőnek el­nevezésű szobor jelzi majd: a tervek sze­rint egy lepellel fedett kocka lesz az em­lékmű. Sz. G. Akció, amíg a készlet tart! •Női hálóing rövidujjú, pamut, több színben • Személy mérleg több színben • Triumph melltartó divatos modellek •Gyerek mg fehér, 122-176 méretben méretben ----- 7SVet ... Dínós gyerekcipők fekete és fehér, | L ^ i ^ 1­24-34-es méretben U~L' _ 71/\Jy L~t •Mona lisa női ~ Conti gőzölős vasaló rozsdamentes ■ * ~ - -éltalp­ac •Tea Lap­idus és Pierre Clarence ingek hosszú ujjú, több modellben •Női és férfi •Teodora Utazó táska takaró 150x200 cm egyszínű, mintás pizsama divatos modellek, több színben sportos, oldalzsebes • Família kispárna fehér, műszál —------- 7 Ifi • Família nagypárna fehér, műszál• Sí­rt Família paplan­a fehér, műszál, •Női alsó fehér, pamut • Müzlis tálka kerek,­­több színben • Férfi zokni 100% pamut több színben nap mel fehé­r • Triumph női alsó divatos •Pumpás • Frottír Hodí M. termosz . M MI­ M II torálkozó 1,9 lit., 70x140 cm ■ több színben sok színben V ■ . •Huber férfi alsó fehér színben, 100% pamut

Next