Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. április
2001-04-20
Paletta TAVASZI ZONGORAMUZSIKA című koncertjével várja az érdeklődőket Szelecsényi Norbert zongoraművész ma délután öt órától a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei gyűjteményében (VIII. kerület, Ötpacsirta utca 4.). BUDAPEST 1900-2000 címmel Klösz György és Lugosi Lugo László fotográfiáiból látható tárlat a Kiscelli Múzeumban (III. kerület, Kiscelli utca 108.). A kiállítás anyagából készült albumot ma délután öt órától ismerheti meg a közönség a Magyar Fotográfusok Házában (VI. kerület, Nagymező utca 20.) rendezett bemutatón. FOGÓCSKA TÁNCHÁZ várja a gyerekeket vasárnap délelőtt 10 órától az Amássy Téri Szabadidőközpontban (VII. kerület, Amássy tér 6.). Hollókői Lajos, a Hegedős együttes, valamint Tóth Bea és Érti Péter táncosok népi játékokat, táncokat, szokásokat elevenítenek fel, majd kézműves-foglalkozásokon lehet részt venni. A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR ma és holnap este háromnegyed nyolctól ad hangversenyt a Bródy Sándor utcai Olasz Intézetben. A koncertek dirigense Lukács Ervin, szólistája Szabó Levente hegedűművész. A műsoron Rossini két nyitánya, Mozart B-dúr hegedűversenye és Haydn D-dúr „óra”-szimfóniája szerepel. KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁLT rendez a Trafó Kortárs Művészetek Háza (IX. kerület, Liliom utca 41.). A jövő hétfőtől vasárnapig tartó rendezvényen hat magyar és hét külföldi (francia, lengyel, olasz, német, bolgár, finn és svájci) produkció látható. (A hétfőre és keddre, nyolc órára meghirdetett Teatteri Takomo-darab este hétkor kezdődik.) SZÍNHÁZMŰSOR Bárka Színház: Nexxt (7). Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban: A vágy villamosa (7). Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió: Életem, Zsóka! (7). Budapest Bábszínház: A brutális katicabogár (6, fél 9). Budapest Bábszínház Játszótér A kislány és a medve (10). Fővárosi Nagycirkusz: Állati show (3, 7). Fiatalok Színháza a Stefánián: Szerelem (6). Játékszín: Szerelem! (7). József Attila Színház: Vonó Ignác (7). József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdió: A Dudás Gyuri (fél 8). Karinthy Színház: Arzén és levendula (7). Katona József Színház: Tartuffe (7). Kamra: A színházcsináló (7). Kolibri Színház: Csimpi szünnapja (3 - nyilv. főpróba). Kolibri Fészek: Spárga-tengeralattjáró (fél 11). Komédium Színház: Stílusgyakorlat a 301-től (7 - 400. ünnepi ev.). Közép-Európa Táncszínház: „Bethlen" Kortárs Táncműhely (7). Lézerszínház: Vangelis 3D (fél 8). Madách Színház: Nyomorultak (7). Madách Stúdió: Mario és a varázsló (fél 8). Madách Kamara Színház: Alku (7). Élelem bére (22.30). Magyar Színház: István, a király (7). Magyar Színház Házi Színpad: Drága Gizám! (fél 8). Olasz Intézet Budapesti Fesztiválzenekar Pezsgőkoncertje (1945 - Ormándy-bérl., 6. ea.). Várszínház: Az Úr katonái (7). Merlin Színház: Virtuális Édenkert (6 - a Tánc a rendszerben - a Dream Team en.). Merlin Kamaraterem: Szókratész védőbeszéde (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Keret ez nekünk? (fél 8). MU Színház: Coda (este 10). Magyar Állami Operaház: Székelyfonó. A csodálatos mandarin (7 - zártkörű en.). Erkel Színház: Hunyadi László (7 - Tóth/6. bér.). Radnóti Színház: Rokonok (7). Stúdió K Színház: Konfesszió (fél 8). Thália Színház: Bársony Attila koncertje (7). Thália Színház Új Stúdió: Edmund Kean (fél 8). Új Színház: Éjjeli menedékhely (11 - nyilv. főpróba). Vidám Színpad: Mindhalálig szex (7). Vígszínház: Bűn és bűnhődés (7 - bem. ea.). Pesti Színház: Bölcs Náthán (7). Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Városigazgatási Irodája felvételre keres mélyépítési szakterületre (út- és csatorna-beruházások előkészítéséhez) két fő, felsőfokú végzettségű szakembert. Közigazgatási alapvizsga előnyt jelent. Bérezés: a köztisztviselői törvény szerint. Jelentkezni a Polgármesteri Hivatal címére küldött szakmai önéletrajzzal és a végzettséget igazoló diploma másolatával lehet 2001. április 30-áig. Cím: 1173 Budapest, Pesti út 165. Felvilágosítás kérhető a 253-3400-as telefonszámon.) NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. ÁPRILIS 20., PÉNTEK 27 Vizsgálóbíró lett Raszkolnyikovból Évad végén két színházban is bemutatják a Bűn és bűnhődést. Május végétől a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában játsszák, a Vígben pedig ma tartják a Dosztojevszkij-mű premierjét. A Szent István körúti teátrumban egyébként 1978- ban az egyik legnagyobb siker volt a Bűn és bűnhődésLjubimov rendezésében. Akkor Raszkolnyikovot alakította Kern, András, akire a mostani produkcióban a vizsgálóbíró, Porfirij szerepét osztották. Porfirijt pedig a jelenlegi premier rendezője, Tordy Géza játszotta az 1970-es évek végén. A főszerep ma Kamarás Iváné. Fontos szerepet kapott még - többek mellett - Szegedi Erika, Pap Vera, Kulka János, Gyuriska János, Hajdú István, Hujber Ferenc és Oberfrank Pál. Kern András, Kamarás Iván és Oberfrank Pál FOTÓ: KOVÁCS BENCE Csellómánia a gödöllői tavaszon Tizenkét gordonkán a Sevillai borbély nyitánya Csellómániára, tündértáncra, melankolikus szerenádra számíthatnak, akik vasárnap ellátogatnak a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központba. A különlegességek az este hétkor kezdődő koncert egyes darabjainak címei; a nyolc kompozíciót bemutató műsorral a Budapesti Csellóegyüttes lép fel. Tizenkét gordonkán először lesz hallható Rossini Sevillai borbélyának nyitánya és Vivaldi g-moll kettősversenye. Utóbbit a komponista két csellóra és zenekarra írta - a zenekart bizonyos értelemben most a további tíz gordonka helyettesíti - mondja Déri György, az átiratokat készítő Budapesti Csellóegyüttes koncertmestere. (Az egy tucat csellistát számláló formáció ezért keresztelte át g-moll a Tizenkettősversenyre Vivaldi művét.) Csemegének ígérkezik Király László Melankolikus szerenádjának ősbemutatója (a szerző az együttesnek írta a darabot), David Popper cseh csellista virtuóz Tündértánca és a műsorzáró Intermezzo Kodály Háry Jánosából. Weber Adagiója és Rondója mellett elhangzik még a nemrég elhunyt Samuel Barber Adagiója. A lassú, tűnődő muzsika ezúttal tragikumot fejez ki; az amerikai zeneszerző műve a vietnami háborúról szóló, A szakasz című film zenéje is. A Csellómániával Melis László örvendeztette meg az együttest, nekik ajánlva a négytételes szerzeményt. Van benne Vivaldi- és Bach-paródia, tangó és egy tréfás finale ultimo („végleges befejezés”). A koncertmester nem árulta el előre a poént. R. V. Drámaírók vetélkednek Ez a nap több mint huszonnégy óra. Szombaton sorsolják ki ugyanis azokat a témákat, amelyeket a zsidó kultúra napján, vagyis másnap színjátékká formálnak azon a drámaíró versenyen, amelynek helye a Tivoli Színház. A versengésen Horváth Péter, Toepler Zoltán és Siposhegyi Péter vesz részt. Az elkészült műveket 19 órai kezdettel be is mutatják szintén Horváth Péter, a rendező szakos Paál Gergely, valamint Szegvári Menyhért színrevitelében. A szerepeket Andai Györgyi, Haumann Petra, Hável László, Németh Judit, Kézdy György, Németh Kristóf, valamint színinövendékek alakítják. Ugyancsak a Tivoliban lesz, már 11 órától az a judaika témájú, az interneten is közvetített aukció, amelyet a Mazsike és a Philon Antikvárium rendez. E. B. fi \ AMSTEL Az Amstel Sörgyár Rt. pályázatot hirdet HORECA területi képviselői állás betöltésére vállalkozói konstrukcióban, Budapest és Pest megye területére. A területi képviselő feladatai: - vendéglátó üzletek rendszeres látogatása, - a cég termékeire rendelésfelvétel, - készletvizsgálat, - megrendelések továbbítása. Azoknak a pályázatát várjuk, akik: - kiváló kommunikációs készséggel, - szakirányú középfokú végzettséggel, - műszaki jártassággal, - kereskedelmi képviselői gyakorlattal, - nagy munkabírással, - jogosítvánnyal és erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek. Pályázni fényképes önéletrajzzal lehet, a megjelenést követő egy hétig az alábbi címre: AMSTEL SÖRGYÁR RT. 2040 Budaörs, Szabadság út 117., C épület, III. emelet. ______________________Jelige: „HORECA"______________________X Tibeti dalnokok MUNKATÁRSUNKTÓL Két évvel azután, hogy tibeti szerzetesek részvételével nagy sikerű fesztivált rendeztek a Fonóban, újfent e valaha független ország kultúrája áll a kelenföldi zeneház programjának középpontjában. A péntek esti Tibet-fesztivál első számú sztárja a jelenleg Hollandiában élő tibeti tradicionális énekesnő, Namgyal Lhamo. A negyvenéves kínai megszállás következtében a több ezer éves hagyományos tibeti kultúra gyakorlatilag föld alá szorult, illetve elsősorban a száműzetést választó tibetiek körében él tovább. Az 1956-ban született Namgyal Lhamo is már fiatal korában átszökött a menekült tibetiek hazájának számító indiai Dhramsalába. Tehetségével, nagyszerű hangjával hamar kitűnt kortársai közül, évekig volt tagja a Tibetian Institute of Performing Artsnak, melynek keretei között továbbfejleszthette zenei ismereteit. Shamo korábban járt már nálunk, ezúttal harmadmagával - húgával, Kelsang Chukie-vel és a nála nyolc évvel fiatalabb Tobden Gyamtsóval - érkezett. 1996-ban Argentínában találkoztak így hárman először, azóta formációjukkal, a Gan Chenpával bejárták a világot, többek között felléptek a tavalyi Tibet Freedom Concerts rendezvényen New Yorkban. Rajtuk kívül ma este Lovász Irén és a Makám Skanzen Project, valamint a Korai Special Beat lép színpadra a Fonóban. Tisztelt olvasónk, tisztelt Hirdető partnerünk! Ha a Népszabadság Budapestben szeretné hirdetését elhelyezni, ha reklámüzenetével az úgynevezett Budapest-célcsoporthoz szeretne fordulni, kérjük, keressen meg bennünket a 436-4431-es telefonszámon vagy a 436-4437-es telefaxon, illetve írjon e-mail címünkre: okokeny@nepszabadsag.hu ____Szalon_____ A szemfüles képriporter Fontos része a május 6-ig látogatható sajtófotótárlatnak a tavaly elhunyt fotóriporter, Bojár Sándor emlékkiállítása. A mester életének több mint nyolcvanöt esztendeje alatt talán több tízezer képet is készített. A Nemzeti Múzeumban most látható száz felvétel egy olyan fotográfus pályáját reprezentálja, aki különböző korok jelentős eseményeit és személyiségeit örökítette meg. Thomas Mannt, Karinthyt, Kosztolányit, de a természet- és a sportfotózásban is otthon volt. Mindig jó helyen, jó időben és jó látószögből exponált, ráadásul remek volt a kapcsolatteremtő készsége. Minderre példa, hogy amikor az 1930-as évek elején itt járt a walesi herceg, aki Mezőkövesden szállt le a vonatról, a csendőrök jó előre elzavarták a környékről a fotósokat. Bojár viszont már órákkal ezelőtt fölment az állomásépületbe, ahol összebarátkozott a főnök feleségével, mondván: sorozatot készít róla és kisbabájáról. Amikor aztán befutott a vonat, kimászott a tetőre, és gyorsan fölvette a rendkívüli eseményt. Mire a csendőrök odaértek Bojár ismét tekercset cserélt, és üres kazettát adott oda nekik ilyen a gondolkodó fotográfus. Mert az intuícióhoz a technika mellett a gondolkodásnak is társulnia kell. Bojár ezen képességek birtokában fényképezte a Horthykorszak csillogó-villogó külsőségeit és a Zita-telepi kilakoltatást egyaránt - azaz a kulisszák mögé tudott nézni. Ebben rejlik korszerűsége is. Lejegyezte: Rados Virág Ajánló: Markovics Ferenc fotóművész Forrás-est Pierre Lenert-rel A Forrás-estek legközelebbi hangversenyén, a Zeneakadémián szombat este fél nyolctól fellép Pierre Lenert, a világ egyik legkiválóbb brácsaművésze. Közreműködik továbbá Szegedi Anikó (zongora), Vigh Andrea (hárfa), Bánfalvi Béla (hegedű) és Botvay Károly vezetésével a Budapesti Vonósok Kamarazenekar. Több nemzetközi verseny győzteseként, Yehudi Menuhin partnereként mutatkozott be a francia közönségnek Pierre Lenert. A fesztiválok és európai koncerttermek ünnepelt vendége először szerepel Budapesten. A hangverseny zárásaként Mozart Esz-dúr simfonia concertante darabját adja elő Bánfalvi Béla hegedűművésszel. Beethoven C-dúr zongoraversenyének szólistájaként ezen a hangversenyen ismét a budapesti koncertpódiumra lép Szegedi Anikó, a Párizsban élő Liszt-díjas zongoraművész. N. M. Nagyberendezések behozatalával és forgalmazásával foglalkozó külföldi tulajdonú cég keres értékesítési részlegére ADMINISZTRÁTORI munkakör betöltésére olyan kollégát, aki: - stabil angolnyelv-tudással, - PC-gyakorlattal, - jó kommunikációs készséggel, - középfokú kereskedelmi ismeretekkel, műszaki érzékkel rendelkezik, és szívesen lenne aktív tagja egy összeszokott csapatnak. Amit nyújtani tudunk: változatos munkakör, versenyképes jövedelem. Szakmai önéletrajzukat kérjük, juttasák el az alábbi címre:_____ PÁL Sándor, BT Hungary Kft., 1116 Budapest, Építész u. 28.