Szabad Nép, 1947. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1947-11-09 / 255. szám

/' ’ JSW­­SS ' E ’ ■ - > ' n ■)/ TASARVAP, Ttm XOVEMWEB » ^ SZABAD NÉP 7 Pfeifferisták „megtérése“ és új trükkjei a mandátumért és a régi politikáért Budapesten sok bűvész megfordul, de olyan trükköt még ők se láttak, hogy egy sereg vicsorgó farkasból jámbor, kezes bárány legyen. Ez olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Ennek ellenére a pfeifferista képvi­­selők­­—­ mert róluk van szó — ezt bizonyítgatják. A „vezér" szökése utáni napon még nagy volt köztük a riadalom, de rövidesen magukhoz tér­tek és hozzáláttak — mint mondták: — „a párt újjászervezéséhez." „Átszervezés“ Legutóbb Szenner József nyug. fő­ispán és ügyvéd, a MFP korelnöke, személyesen közölte a Szabad Nép munkatársával: „Átszerveztük pár­tunkat. Háromtagú direktóriumot ál­lítottunk élünkre: Dalnoki M­iklós T­é­­lát és Zsedényi Bélát — mindkettő tudvalévően magas tisztet viselt már a demokráciában — és Pardi Feren­cet, aki a parasztságot fogja képvi­­selni. Ők vezetnek bennünket, vala­mint a héttagú politikai bizottság, ’(heten vannak, mint •••), amelynek tagjai: Hódy György, Keresztes Ta­más, Vásáry József —­ kis meghaj­lás: — jómagam, Szenner József, dr. vitéz Moór Gyula, Vándor Ferenc és •— számolja össze, ki van a hét?" Nem, nincs még ki. Acsay Tihamér — a Pfeiffer után szökött Acsay­­László apja — ságit: ,,A legesélye­sebb személyiség hiányzik: Ráth An­drás (Reicher Endre).” Mivel a politikai bizottság névso­rát annak egyik tagja így •—• ki­sebb nehézségek árán összeállította, tovább folyik a beszámoló: „Ez a ve­zetőség gyökeresen új politikát fog folytatni — mondja Szenner — és már személyi összetétele is garancia arra, hogy ez a politika ezúttal való­ban demokratikus lesz. A párt egyébként egységes, amit a lapok a kilépésekről írtak, abból egy szó sem igaz, kivéve Futó Dezső esetét, ő valóban kilépett. Kereste­­tem, de egyelőre sehol sem találjuk. Mi, többiek azonban továbbra is dolgozni akarunk a parlamentben.’’ — „Ezt az óhajt megértem”­­— mondta mun­­katársunk és elbúcsúzott, Jót­ fut a pénze után. A párt pedig szinte párt­okra szakadt a vitában: Pfeiffer futott-e meg a pénzzel, vagy Futó szaladt el vele. A kérdés még nincs eldöntve, de a vád el­­hangzott: a pártot meglopták. A pártegységet nemcsak anyagi természetű veszedelmek fenyegetik. A hívek, bár összetartanak, mint birkanyáj a villámló zivatarban, ez az egység csak addig ép, amig egy­­más szeme előtt vannak. Titokban legtöbbjük biztonságosabb helyek felé tapogatódzik. Pásztor Tamás és hét társa például —*• Moór párttag­társuk szavaival élve — a vihar elöl eresz alá szeretne húzó­lni és az óvóhelyet Balogh páternél keresi. A másik irányt az egységet hirdető Szenner képviseli, aki Barankovics képviselőivel tárgyal. Gulyás Gábor, az „Ellenzék" volt belpolitikai rovat­vezetője is kijelentette Barankovics­­nak: „Neked, Pistám, még ingyen is dolgoznék.” A másik újságíró­­képviselőjük, Erőss Gyula szintén Barankovicsék felé tapogatódzik. Igaz, hogy ő nem egyoldalú ember és így más pártok házatáján is kö­­rülnézett. A lojális ellenzék Nagyobb bökkenő, hogy az új egy­­harmad-vezér, vitéz Dálnoki­ Miklós, a Független Kisgazdapárt felé tájé­kozódik —­ már amennyire ezt a pártegység összekovácsolására irá­nyuló szorgos munkája megengedi. Mindenesetre felkereste Dobi Istvánt és bejelentette: „ő néhány társával, vállalkozik a „lojális ellenzék" szere­pére. Elmennének a lojalitásban egész a belépésig. Addig is, hogy bebizo­nyítsák szándékaik komolyságát: együtt szavaznak legközelebb a par­­lamentben a koalícióval. Megszavaz­zák a fővárosban felállítandó gyer­­mekbíróságokról szóló javaslatot és ezzel leróják első áldozatukat az or­­szágépítés oltárán.­­ Ez volt az ajánlat, de egy nap múlva már arról beszélt Dalnoki, hogy Dinnyés miniszterelnökhöz is elmegy, felajánlja az együttműködést és nem kér egyebet cserébe, mint­ hogy vonják vissza az ellenük be­nyújtott petíciót, vagy legalább is az ellene benyújtottat, így dolgozik az egységért a vezető. És — bár a cikk­nek még nincs vége — elmondhat­juk, hogy mi a vezér nélkül maradt pfeifferisták két végső célja. Man­dátumaikat védik­­a képviselői fizee­tés 1200 forint, napidíj 30, illetve vi­dékieknek 50 forint, nem számítva a mentelmi jogot, a tekintélyt és a szabadjegyet és régi újfasiszta poli­tikájuk folytatásának lehetőségét óvják), ennek a politikának értékét forintban alig, dollárban sokkal in­kább lehetne kifejezni. Most mindent megtennének­­ a „demokráciáért", csak azt nem, hogy lemondjanak képviselői tisztségükről. Önjelölt-infláció Persze, a „pártegység” nem csak ennyiből áll. Meghalt a vezér — éljen a vezér — mondanák, — de ki „éljen?" Dálnoki Miklós Bála szűk párttestvéri körben kifejti: „Zsedényi nem lehet, mert kompro­mittálja a pártot múltbeli viselt do­l­gaival.” Zsedényi pedig bebizonyítja meghittjeinek: „Ez a vitéz Dálnoki nem politikus, merőben alkalmatlan a párt vezetésére.” Úriemberek ők he­ten, köszönnek egymásnak és még nem pofozkodtak össze egyszer sem. De az egység körül mutatkoznak itt némi hiányosságok. Arról nem is szólva, hogy ahány ügyvéd van köz­tük (és számuk nem is kevés) az mind Ráth Andrást vallja vezérének és Pásztor Tamás is ragaszkodik ah­hoz a kisded csoporthoz, amelyben ő lehet az első a — párton belüli — utolsók között. Végül: Vándor Fe­renc is a legkomolyabban igényli eddigi szolgálatainak legmesszebb­menő tekintetbevételét, így állunk hát a pfeifferisták­­egységével”, a vezér ildomtalanul sürgős távozása utáni ötödik napon. A párt pesze még nem bomlott szét, de a biblia szerint a világot is 6 nap alatt teremtették. Nincsen számukra hely Ami pedig a párt demokratikussá­­vedlését illeti: gondoljunk az elmúlt néhány hónap eseményeire. 1947 má­jus 7: a Kisgazdapártból kizárt re­akciósok első gyűlés-kísérlete Kő­bányán. Jelen vannak: Pfeiffer, Futó Dezső, Benkő András és Zse­dényi a mai Pfeiffer­ pártból. Kovács László — Barankovicstól, Veres Anna — Schlachtától. Azóta pár­tokra szakadtak, de — elégszer be­bizonyították — egységesek egy do­logban: a demokrácia-ellenességben, a dolg­­zó nép iránti gyűlöletben. Akárhol is vannak,­­Pfeifferrel vagy nélküle, ellenségei a demokráciának. Színüket, pártjukat váltják, szavaik hol támadják, hol mézes-mázosan körü­lhízelgik a demokráciát De tet­teikkel mindig ledöfni törekszenek a nép ügyét. Ezért van, hogy hiába kopogtatnak most már pártok ajta­­ján, nem fogadja, nem tűrheti meg őket soraiban egyik sem. Józan eszű demokrata nem hihet mesterkedé­seiknek. Azt pedig még az ellenzéki pártokban is jól tudják, hogy foly­tatódik a petíciós tárgyalás és a pfeifferista mandátumok egy fabat­kát sem érnek. Pfeifferrel, vagy nélküle — egyremegy: pfeifferista újfasiszták számára nincs hely a magyar politikai életben. Patkó Imre Ki sikkasztott? Szép szavak és jámbor szándékok. De vájjon igazak-e? Itt van pél­dául Futó Dezső esete. Csak egy kicsit kellett közelebbről megnézni, mindjárt furcsa dolgok derültek ki a pártegységről, és egyébről is. Futó ugyanis az „Ellenzék” című lap fe­lelős szerkesztője és kiadója volt egy személyben. A la­p — szakértői becslés szerint — hetenként 30.000 forintot jövedelmezett. (A papírt kü­lönös utakon előnyösen kapták.) Futó futása után mintegy 200.000 forint hiányzott a lap „tiszta” bevé­teléből. Szenner ezért keresteti Fu­ Ma utoljára ! 1.-,2.-,3.-FI­DS áron mehet minden szovjet filmet játszó moziba „A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései“ című­ folyóirat 1917 októberi száma, a Magyar Kommunista Párt havi Szemleje megjelent. Kanha'ó és m'B- minte'heté » Szikra köríyykereked«­­nekben ér a t­4 rt "Tervezett irooblémter­­iesztéknél Ara 1.­ forint. Auschwitziak! Dr. Óvári József szentendrei orvos és fia György elhalálo­zás­i időpontját kutatom. Wein Herszer, Horn Ede­«. fi. IT. 1. Ttud*p*f»t. Költ?és*et. téritek. A SAJTÓ SZABADSÁGÁÉRT A­mikor 1848 március 15-én a­­‘“A­ magyar nemzet kívánságaként­­,a béke, a szabadság és az egyetér­tés” nevében a 12. pont elsöjeként ki­hirdették a sajtószabadságot, a cen­zúra eltörlésével és az elnyomókkal szemben elkövetett sajtóvétségért le­tartóztatott Táncsics kiszabadításával egyidejűleg, Vörösmarty, Bajza, Eöt­vös részvételével bizottság alakult a szabadság megvédése, „a sajtó ki­csapongásainak és visszaéléseinek kellő megtorlása vágott”. A nyolc­pontos első szabad sajtótörvényt uj­jongva" ünnepelte a Petőfi arcképével felvonuló nép, amely a későbbiek fo­lyamán szembeszáll minden Bécsből sugallt vagy rákényszerített sajtó­korlátozással. A magyar sajtószabad­ság megteremtői már azon a már­ciusi napon tudták azt, amire száz esztendő történelme azóta gyakorlati­lag és sokszor nagyon fájdalmas ta­pasztalatok árán tanította meg az emberiséget: a sajtószabadság elvá­laszthatatlanul összefügg az emberi szabadság egész ügyével. Az utóbbi évtizedekben a szabad­­sá­gtörekvések jegyében meg­­született polgári demokráciák meg­­semmisítésének egyik döntő tényezője volt a­ régi haladó tartalmától meg­­fosztott, csak formailag szabad sajtó, am­g'­y gyakorlatilag — főleg gazda­­sági okoknál fogva — kicsavarta a tollat a nép képviselőinek kezéből és ugyanakkor teljes szabadságot bizto­sított a népszabadság ellenségeinek, az anyagi t­ámoga­ással bőven ellátót fasisztáknak, a demokratikus sajtó, törvények módot nyújtottak arwei­mari Ném­e­országban Hitlerék em­bertelen, gyilkos eszméinek szabad terjesztésére. A köztársaság összeom­lásáig a sajtószabadság jegyében fér­tőtte akadálytalanul éveken keresztül a francia népet a németek és a velük összeesküvő nagytőkések zsoldjában álló „presse pourrie” (a rohadt saj­tó). Az ilyen jellegű sajtószabadság lehetőségeivel élve, monopolizálják ma az Egyesült Államokban az újságok 99 százalékát a fegyvergyárosok, bankárok, a Wall Street urai, ahol 14 millió szervezett munkásnak vi­szont egyetlen napilapja sincsen. A­zért ismertettük edllószabadság •^ag­unk 1848-as megszületésének egyik elöntő részléét és azért utal­tunk a sajtósza­badság öngyilkos e­. fajtásá­nak néhány jellegzetes nem­­zetközi példájára, mert az utóbbi időkben egyre gyakrabban hivatkoz­­n­ak 1848 szabadságjogaira és külö­­nösen a szabad sajtóra, valamint az ő szemükben természetesen példa­mutató nyugati állapotokra olyanok, akiknek kezében a szabad sajtó csak eszköz a nép szabadságának, egész demokráciánknak aláaknázá­­sára. Nem véletlen, hogy országgyű­lésünkben másfélórás beszédben a sajtószabadság hívatlan príikátora­­ként Barankovica lépett fel, kinek lapja a Hazánk, még csak négy hónapja jelenik meg, de ezalatt valóságos új­ iskolát teremtett a de­­mokráciaellenes újságírásban. Még jellegzetesebb az Uj Ember példája, amelyet éppen most tiltott be a kor­­mány egy hónapra, annak a Mind­­szenty.l­evélnek közléséért, amely 1848-ra hivatkozva, alapjaiban tá­­madj­a meg és rágalmazza a magyar nép szabadságát biztosító demokrá­cia alappilléreit. Magyarországon a múltban nem jelenhettek meg kommunista újsá­­gok. Mi kommunisták, évtizedes harcokat vívtunk — többek­ között — a sajtószabadság megvalósításáért. Ma ezzel a szabadsággal élve, ugyan­csak kivesszük részünket a demo­krácia hibáinak, gyengeségeinek bí­rálásában, a visszaélések leleplezésé­ben és a haladásért vívott harcban. De éppen, mert hívei vagyunk a sza­­badság fejlesztésének és megszilárdí­tásának, tiltakozunk és le kell lep­leznünk az­t a következetes és fo­­lyamatos uszítást, rombolást, ame­lyet a sajtószabadság nevében egyes ellenzéki lapok demokráciánkkal, a magyar nép szabadságával szemben végeznek. ■ A nemzetközi háborús osztási •‘*- kampány kellős közepén a demokrata néppárt lapja, a Hazánk címoldalán a következő slágerrel jelenik meg: „Nem lesz próba, riadó". S azoknak, akiket­ a rik­kancsok szenzációs bejelentése sem nyugtatott meg, egy cikkecske rész­­letesen , is megmagyarázta, hogy szó sincs a szirénák leszerelt­­séről, a baj az, hogy nem tart­ják jókarban őket A cikk meg­jelenésével egyidőben tartotta hír­hedt uszító beszédét — az ellen­zéki akció egybehangolása jegyé­ben — Schlachta Margit. Október végén, amikor a háború­ uszít­ása­ sikerült az ország egyes részeiben és különösen falun a speku­­láció érdekében pánikhangulatot te­remtenie a reakciónak, Pénzes Bal­duin az Új Emberben vezércikket­ írt, ahol a nép vallásosságának hang­­súlyozása mellett félreérthetetlen célzással oktatná ki a parasztságot, amely „be tud burkolózni nádasba, lakása négy fala közé, elvermeli ga­bonáját és bezárja lelkét, ha ellen­séget lát maga felé közeledni”, így szólt az Új Ember október 26-i száma, november 6-án a szerkesztő­ség úgy látszik , már elérkezettnek látta az időt, hogy termelési taná­csainak következményeit értékesítse. Egy riportban, amelynek címe: Kis­­fröccs este 6-től 7-ig és ahol az új­ságíró kocsmákban beszél munka­­sokkal (mert ugyan hol is lehet az Új Ember szerint másutt munkáso­kat találni?), az egyik megkérde­zett így szólal meg: „Szabadság krumpli nélkül kevés.“ A szemb­e levő oldalon pedig elmés kis ver­­secske szól arról, hogy a Pfeifferék elleni petíciós anyag szállítására igénybevett teherautón inkább krumplit kellett volna szállítani a főváros dolgozóinak. A Hazánk minden héten rovat­­szerűen foglalkozik azzal, hogy: Mi a baj falun? Az itt közöt cikkecskék eredményeképpen kiderül, hogy a legtöbb bajnak okozói az újonnan földhözjuttatottak, meg a kaparasztok érdekvédelmi szervei az UFOSZ, a FÉKOSZ, a földműves, szövetkezetek, a termelési bizottsá­gok, amelyek a lap vádjainak pergő, füzében állanak. Akárcsak a nagy­részt paraszti származású népi kol­légiumok ifjúsága. A Hazánk nem hagy ki egy alkalmat sem, hogy tá­madja a népi kollégiumokat, amelye­ket általában, egyszerűen mint párt­­kollégiumokat intéz el. A munkásság és parasztság sz­ó­­beállítási törekvéseinek nagy mes­tere Melocco János, aki’a hangzatos Tiborc álnéven írt uszító versei mán egy ,,A falu a falué“ ” című cikke végén mondta ki ítéletét: a meglepő, tejek mindaddig meg fognak ismét­­lődni, amíg a falu egyes rétegeit számukra idegen városi rétegekhez akarják kapcsolni, s amíg tudomásul nem veszik, hogy a falu a falué. Az egyoldalas cikkből világosan kiderül, hogy a jól bevált horthysta módszer szerint a parasztságot akarja a vá­­ros munkássággal szembeállítani. Az a levél, amelynek közlése­­ miatt az Uj Embert most betil­­tot­ák s amelyben Mi­ndszenty József a jelenlegi állapotokat a Bach-korszak­­kal, a legsötétebb osztrák elnyomás idejével hasonlítja össze, csak leg­durvább megjelenése van annak a háborús uszító, demokráciaelle­ni­ hadjáratnak, amelyet a klerikális reakció­ által irányított lapok hóna­­pok óta folytatnak. A magyar kor­­m­ány demokráciánk, népünk szabad­ságának hivatott őreként a 48-as sajtószabadság szellemében járt el, amikor a nemzet kívánságának, megfelelően a béke, szabadság és egyetértés érdekében jogos megtor­lással élt a visszaélésekkel szemben." Vásárhelyi Miklós # ^az ÁRVERÉSI CSARNOKBAN Kiállítás árverés 1947. évi november hó 15-23-ig, szombaton vasárnap 10-14 óráig, k­ hoznap 10-13 óráig és 13 óráig. 1947. évi november hó 1 éri és 25-én 15 órai ke­dettel. Ige inekkor kön* vár»éré* is»

Next