Szabad Nép, 1948. október (6. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-15 / 238. szám
6 Hírek — RÉVAI JÓZSEF ELVTÁRSIT 50. születése napján tömegesen keresték fel jókívánságaikkal a pártszervezetek, szakszervezetek, a nők és ifjak szervezeteinek képviselői, párttagok és pártonkívüliek. Mivel lehetetlen volna minden üdvözletre külön válaszolnia, ezúton mond köszönetet a jókívánságokért az elvtársaknak, a tömegszervezeteknek és politikai barátainak. — 230.000 gazda vesz részt Pest Vármegyében a mezőgazdasági termelési versenyben — jelentette be Házi Árpád elvtárs a közigazgatási bizottság csütörtöki ülésén. — gazdag képanyaggal vesz részt az USZMT a miskolci ,,Egészségvédelem” című kiállításon. Bemutatják a Szovjetunió egészségvédelmét, szociális viszonyait, illetve mezőgazdaságát. A pénzügyminisztériumban pénzügyigazgatói értekezletet tartottak, amelyen hangsúlyozták, az adóbehajtás zavartalanságának fontosságát és bejelentették az adóigazgatás további egyszerűsítését. A MAGYAR-SPANYOL TÁRSASÁG és a Spanyolországi Nemzetközi Brigádok magyar önkénteseinek szövetsége október 16-ára, a spanyolországi Nemzetközi Brigádok meszalakulásának 12. évfordulójára meghirdetett ünnepsége a Szakszervezetek Kongresszusa miatt elmarad. Az ünnepséget a Szabadságharcos Szövetség székházában egy héttel később, október 24-én, vasárnap délután tartják meg. Két halálraítélt tömeggyilkoson: Kiss Géza volt csendőrfőhadnagyon és Weinhardt János kereskedő, volt nyilas pártszolgálatoson csütörtökön reggel a Gyűjtőfogházban végrehajtoták az ítéltet. FEKETE ÁRON 1300 MÁZSA LISZTET juttatott a zugpiacra múlt év augusztusától egy éven át a makói Tóh-malom igazgaója és több bűntársa A szegedimunkásbíróság Paksi Ferenc igazgatót hatévi, Mészáros István főkönyvelőt négyévi, Égető Ernő főmolnárt és Cseh István gépészt három-háromévi, Kerekes István majommunkást három és félévi fegyházra ítélte. Két és félévi börtönbüntetésre ítélték Osvátth József, 8 hónapra Osváth István egri nagygazdákat, mert a beszolgáltatásnál a hatóságok félrevezetésével 20 mázsával kevesebbet adtak be, mint kellett volna. — A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA új címe: V., Fálk Miksa u. 10. Telefonszámai: 125—150. és 120—946. A HŐMÉRSÉKLET NEM VÁLTOZIK A Meteorológiai Intézet jelenti: Budapesten csütörtökön este a hőmérséklet 8 Celsius fok. Várható idő. Járás: Mérsékelt szél. Változó felhőzet, reggel sok helyen köd Többfelé, főleg nyugaton eső. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Párthírek Az Rtt női parancsnokai hétfőn, 18-án, d. u. 5 órakor, a Köztársaságtér 27. szám alatt jelenjenek meg. XI. kerületi szemináriumi vezetők részére előadói értekezlet lesz ma este 6 órakor, Bartók Béla út 39, földszinti nagy teremben. SZAKSZERVEZETI HÍREK A Dolgozók Klubja szokásos péntek esti műsoros összejövetelét ma 7 órakor tartja, VI., Bajza,u 19. szám alatti székházéban. A műsoron a Színművészeti Főiskola hallgatói szerepelnek. Ma d. u. 5 órakor Vasas kisipari pro- Pagarida-értekezlet. (Költői Atila u. 5—7, III. em., olvasóterem.) Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszer, vezető bérfelelős értekezlet ma d u. fő, 10 órakor (Jókai U. 4., félemelet.) Előadó: Dr. Fehér László, titkár. A FŐVÁROS HÍREI FODOR GYULA elvtárs, alpolgármester javaslatára elhatározták, hogy a jövőben a sikkasztásokért, visszaélésekért azok is felelősek, akik az ellenőrzést elmulasztották. A határozat értelmében a felelős vezetők ellen is eljárás indul ilyen esetekben. A GANZ-UTCÁNAK a Fő utca és Mónus Illés-rakpart közötti szakaszán a járműforgalom tilos. A KÖRÚTI SÍNÁTHELYEZÉSEK október 15-ről 16-ra virradó éjjel egyelőre befejeződnek. A további sínáthelyezési munkák tavasszal folytatódnak. Szovjet-Ukrajna felszabadulásának negyedik évfordulója Október 14-e Szovjet-Ukrajna teljes felszabadulásának negyedik évfordulója. A Tass-iroda kievi közleménye ez alkalommal rámutat, hogy a németek által szétrombolt gyárakban és üzemekben ma már mindenütt folyik a munka. Ukrajna ipari össztermelése az 1936 évihez képest 13, 5 százalékra emelkedett . Helyreállították a carkovi traktorgyárat és a dnyeperi vízierőművet is. A Vetésteüler a felszabadulás óta 7 millió hektárral nőtt. 743.000 lakóházat építettek fel vagy állítottak helyre. A Mocsáry Kollégium évnyitója A Magyar—Román Társaság Mocsáry Lajos Kollégiuma újra megkezdte működését. A kollégium tudva lévően a magyar—román baráti együttműködés egyik jelentős előmozdítója. Célja, hogy olyan szakembereket neveljen, akik jártasak a két ország problémáiban és akik már egyetemi éveikben is a sovinizmus elleni következetes harcukkal és tudományos munkásságukkal a magyar-román együttműködést szolgálják. A Mocsáry Kollégium ebben az évben is számos román művészt és ösztöndíjat lát vendégül. SAKK A magyar sakkbajnokságban a függőnapon a következő eredmények volltak: dr. Szily nyert Fister ellen. Sándor játék nélkül feladta Tipary ellen. A Benkő— Gereben játszmát játék nélkül döntetlenre adták. A Köberl—Sebestyén játszma Köberl győzelmével végződött. A verseny állása a függő játszmák befejezése után: Tipary 7, Benkő 6, dr. Sallay 5.5, dr. Bán és Gereben 5, dr. Négyesy 4.5, Sebestyén és dr. Szily 4, Jeney és Szöllősi 3.5, Sándor és Simon 3, Füsler, Kardos Róbél 4, és Vitárius 2.5 pont. A Vil. fordulót pénteken dén fél 5 órakor tartják a Széchenyi-fürdő kultúrterményen. Este 7 órakor dr. Asztalos Lajos tart elméleti előadást. A velencei nemzetközi verseny VI fordulójában Barcza döntetlenül végzett dr. Euwe exvilágbajnokkel. A többiek eredménye a következő: Fletzer— Szabados Va. Castaldi—Tartakrywcz Vz. Lokvéne—Giustolisi Primavera—Grob 1—0. Monkeele—Najdorf 0—1 Ojgocenskij—CenaL 0—1. A korábban függőben maradt Opocensky—Fletzer játszma eldöntetlenül végződött be. A verseny állása a VI. forduló után: Canal 5 5. Najdorf 5, Bareza és Euwe 5.5. Fletzer, Giustolisi. Primavera és Tartakower 3. Castaldi és Lokvene 2.5. Monti,celli és Szabados 2. Opocensky 1.5 Grob 1 pont. A Grob—Lokvenc játszma továbbra is függ. Dr. Hahn Dezsőné szül. dr. Herezofrh Irma, ny. özfőv. iskolaorvos. Ff. hó 8-án elhúnyt. Végső akarata szerint csendben temettük el. (x) özv. Lewin Imréné sz. Karos Ella, okt. 10.én Szegeden váratlanul elhunyt. (x) SZABAD NÉP PÉNZS, 1948 OKTÓBER 15 Csik és Pap Európa ökölvívó válogatottjában A Nemzetközi ökölvívó Szövetség ülésén úgy határozott, hogy a szövetség legközelebbi kongresszusát 1950-ben, Koppenhágában tartják meg. A legközelebbi Európa ökölvívó bajnokságokat 1949 júniusában rendezik meg Oslóban. Az Európa-Amerika közötti mérkőzésre 1949 áprilisában kerül sor, melyre összeállították Európa válogatottja. Érdekessége az összeállításnak, hogy Csik és Papp olimpiai bajnokon kívül még egy magyar származású tagja van a csapatnak. Tormán, aki az olimpián Csehszlovák színekben indult és nyert bajnokságot. Az európai csapat összeállítása a következő: Bandillini (Olaszország), Cset (Magyarország), Formenti (Olaszország), Vissers (Belgium), Torma II. (Csehszlovákia), Papp (Magyarország), Scott (Anglia) és Nilssen (Svédország). Megkezdődik az úszók és vízilabdázók villámigazolásának felülvizsgálása Október 1-8. között több ismert úszó és vízilabdázó kérte, hogy az úgynevezett villámigazolással más egyesületbe léphessen át eddigi klubjából. Minthogy ezekkel a klubcserékkel kapcsolatban több egyesület részéről kifogás hangzott el, a Magyar Úszó Szövetség elnöksége elhatározta, hogy valamennyi átigazolás felülvizsgálására külön bizottságot jelöl le. Ennek a háromtagú bizottságnak az elnöke, Tarródi Zoltán elvtárs most felhívást adott ki, hogy mindazok, akik bármelyik versenyző átigazolásáról olyan adatokat tudnak, amelyek az amatőr és demokratikus sport tisztaságát veszélyeztetik, erről írásban jelentést adjanak. A bizottág egyszersmind az egyesületek vezetőit és edzőit az alábbi ügyek tárgyalására szombat délután 5 órára a szövetségbe kéri: Szittya, Csordás, Kettes, Joó, Szász, Zsótér. Toto-esélyek A toto 53. fordulójában a magyar bajnokság első és másodosztályú mérkőzései, valamint egy angol találkozó szerepel. A papírforma szerint ezek az esélyek: Vasas—MTK X, Tatabánya—Salgótarjáni 1, Soroksár—Ferencváros 2, Haladás—Szeged X, Újpest—Szent.,lőrinc 1, Csepel—ETO 1, III. kerület —Gázgyár S, Előre—Szolnoki MÁV X, MÁV DAG—Maort 1, Miskolci MTE—Debreceni Vasutas X, Polgári Sör—Dinamo 1, Preston—Arsenal S. Pótmérkőzések: FSE—EMTK 7, Kecskeméti MTE—Kecskeméti AK X, Békéscsabai SzSC—Phöbus 1, Kispest—GSE 1, 0 a másodosztályú ökölvívó csapatbajnokság csütörtök esti mérkőzésein az FTC 12:4-re győzött az ETO, a Kistett 9:3-ra a DVSC ellen. 0 A DEBRECENI VSE nyerte 4:1 (2:0) arányban a vasutas labdarúgó kupadöntőt a Haladás ellen) CENTENÁPIS fiinlabdabajnokságot rendeznek Buda tíz legjobb egyesülete részére. A győztes Rajk László elvtárs tiszteletdíját kapja. LENGYEL—MAGYAR JO—MI# válogatott mérkőzés szombaton félm órakor a Sportcsarnokban A Kispest nyerte a Szakszervezeti Tanács nemzetközi labdarúgó tornáját A tegnapi nagyarányú győzelem után, amelyet a Ferencváros aratott a francia Roubaix ellen, úgy látszott, hogy a zöld-fehérek fölényesen nyerik meg Apró Antal elvtársnak, a Szakszervezeti Tanács főtitkárának gyönyörűszép ezüst-serlegét. Csütörtökön azonban nagy meglepetést hozott a torna első mérkőzése. A tartalékos ferencvárosi csapat ugyanis váratlanul 1:3 arányú vereséget szenvedett a Lokomotív együttesétől. A Ferencvárosban a „nagyok” közül csak Kocsis, Deák, Szabó és Lakat játszott és bár a fiatalok mindent elkövettek, ez nem volt elég a győzelemhez. A Kispest—Roubaix mérkőzés előtt Hegyi Gyula elvtárs, sportállamtitkár mondta: — Ma délelőtt nálam voltak a francia sportolók és elragadtatással beszéltek arról, hogy a magyar sportban mennyi fiatal tehetség bukkant fel. Megmondtam nekik: ennek titka az, hogy nem a sztárokkal, hanem az ifjúság nevelésével és a tömesporttal kell foglalkozni. A Kispest-—Roubaix mérkőzés 13 úgy indult, ahogy azon meglepetés születik. Az első félidőben a Roubaix már 2:0 arányban vezetett Makách és Újlaki révén és a Kispestnek Csak a második félidőben sikerült 4:2 arányban Puskás három és Budai egy góljával a maga javára fordítani a mérkőzést. Apró elvtárs ezüst serlegét este ünnepélyes keretek között adták át a Szaktanács székházában a győztes kispestieknek. A svéd Henning megerősítette első helyét az öttusa versenyben A nemzetközi öttusa verseny második részében, a párbajtőrvívástan már csak 18 versenyző vett részt, mert a svájci Schorchet a tereplovaglás után agyrázkódással kórházba szállították, a magyar Bellagot pedig lakásán ápolják. A vívóverseny, mely csütörtökön délután 3-kor kezdődött az Eötvös utcai vívóteremben, a rosszul működő találatjelzőgépek miatt csak a késő esti órákban ért véget. Nagy meglepetésre ebben a számban is a svéd Henning került az első helyre és így az összetett versenyben megerősítette a pozícióját. Részletes eredmény: 1. Henning (Svédország) 13 győzelem, 2. Karácson és Hegedűs István 12—12, 4. Tscharner és Schmied (Svájc), Benedek 11—11 gy. 7. Riem (Svájc) 10, 8. Benedek Frigyes, Piery, 10. Rátonyi, Hegedűs és Szondi, 13. Somlai, 14. Gerdin (Svédország), 15. Wehlin (Svédország), Misák és Noel, 18. Benedek I. Az egyéni összetett versenyben a svéd Henning vezet 4 ponttal, Hegedűs István és az svájci Tscharner előtt. A magyar bajnok, Karácson jelenleg negyedik. A csapatversenyben Svájc vezet Magyarország B és Magyarország A csapata előtt. A pisztolylövés ma délelőtt 11-kor kezdődik a Marcibánya téri lőtéren. A labdarúgó egyesületek vezetőit és a játékosokat váratlanul érintette a Magyar Labdarúgó Szövetség közlése, amely szerint október 24-én — amikorra egyébként rendes bajnoki fordulót sorsoltak ki — Bukarestben Magyarország—Románia válogatott mérkőzést kell játszani. Tegnap felvetődött az az ötlet, hogy ezen a napon kellene lejátszani a november 7-re tervezett szófiai Magyarország—Bulgária találkozót is. A labdarúgó szövetség vezetői azonnal telefonáltak Szófiába és ilyen irányú javaslatukra a bolgárok azonnal beleegyező választ adtak. Ilyenformán a magyar labdarúgásnak október 24-én három fronton kell képviseltetnie magát: Bukarestben, Szófiában és Budapesten, ahol a magyar és román B-válogatottak mérkőznek. Ezenkívül még egy negyedik összecsapásra is sor kerül Bukarestben a két ország ifjúsági játékosai között. A váratlanul beiktatott válogatott mérkőzések megzavarják az egyezsületek munkaprogramját is. Az október 24-re kisorsolt bajnoki mérkőzések közül minden bizonnyal november 7-re halasztják az MTK— Újpest, Ferencváros—MATEOSz, ETO—Kispes H, Goldberger—Vasas találkozókat, mert ezek a csapatok nem nélkülözhetik válogatottjaikat. A többi találkozó, a Szeged—Soroksár, Szentlőrinc—Haladás, Kistext —Tatabánya és Salgótarján—Csepel lejátszása elé semmiféle akadályt nem gördít a szövetség. Csütörtökön este egyébként elhatározták még, hogy Magyarország válogatottával Bukarestbe Hegyi Gyula elvtárs, államtitkár és Tavasz István dr. elvtárs, Szófiába Hidas Ferenc és Sebes Gusztáv elvtársak utaznak. -0 Nemcsak Bukarestben, Szófiában is szerepel október 24-én a magyar labdarúgás Balogh Ambrus céllövő pisztolybajnok A Magyar Szabadságharcos Szövetség rendezésében csütörtökön rendezték a Marcibányi téri lőtéren a céllövő pisztolybajnokságot. Nagy érdeklődéssel tekintettek a svéd Lundquist szereplése elé, aki azonban Balogh és Tölgyesi mögött csak a harmadik helyen végzett. Végeredmény: 1. Balogh Ambrus 60/548, 2. Tölgyes 60/536, 3. Lundquist 60/529. Vasárnap három városban lesz olimpiai bemutató Az olimpiai napok során vasárnapi Szolnokon, Nyíregyházán és Kaposvárott lesz olimpiai bemutató. Utána Miskolc, Mátészalka, Gyöngyös, azt követően Békéscsaba, Sátoraljaújhely, december 6-án Tatabánya várja bajnokainkat. A bányászváros különösen Gerevich, az Etese-lányok és az MTE világhírű tornászainak szereplésére számít. KIS- ÉS APRÓHIRDETÉSEK RUHÁZAT Bundák Szemere szűcsnév. Erzsébet,krt huszonhat, második emelet. Nagy választék, előnyös feltételek. — Perzsa- és egyib bundát veszek. 6485 Hozza be férfiruháját, télikabátját, szőnyegét, zálogtárgyait üzletem részére megveszem. Hívásra j övök. 137—625 Népszínház - utca 20. Ruhaüzlet. 5474 Férfire hátt étől eladhatja Szabiménak. Dob-utca harminchét. Telefon: 220—356. — Hívásra jövök! 5637 Használt férfiruháért bárkinél magasabb öszszeget fizet Tóth. Belvárosban. Bpest, IV Egyetem u. 2. Telefon: 186—732. 3231 SZÖNTEG és másfajta szöveszek. Weese. , huszonkilenc. TeLj 427—281. 4024 BÚTOR Bútorvásár S97CI-től kombinált, 10 havi részletre is. Kekamiék. hálók. Jókai utca 20. Jókai Bútorház. Bútorvevők figyelem! Vételkényszer nélkül minden dolgozó tekintse meg jó minőségű kisipari bútorainkat 12 tavi részletre elöleag ! Liszt Ferenc tér 5. Bútorüzlet, foekamiék @ 66 forinttól Komb. szobák, hálók konyhája olcsón» Használt bútorcsere! Podmaniczky utca 6. Bútort, szőnyeget, egész háztartást tesz CERSTL, István.öt 20 Telefon» «27—616 7 darabos Kombinált szoba 1999-tól rekamiék. konyhák olcsón fizetési kedvezménnyel. Csengery utca 58 Függönytartók, képkeretek, jók és olcsók, nagy választékban. Bethlen Gábor u. 7. Tel: 224—288. 5638 EGYÉB BERENDEZÉS Mély gyermekkocsi a készítőnél 330 írt. Horváth Testvérek. Eötvös utca 19. ÍRÓGÉP ■rogep, számológép, vérel. eladae. javítás. Funk József, V. Csáky utca 4 Tel.: 129—220 írógépet, számológépet, roncsot is veszek Javítás. karbantartás. Kovács Aladár, Nagyatádi Szabó u. 48 Telefon: 428—141. 6820 írógépjavítás, vétel, csere eladás. Kele János: Podmaniczky utca tizenhét. 5428 ÉPÍTÉSI anyag Csempe, mozaiklap, betoncső RAUD ISTVÁN. Bpest. XIV. Thökölyút 124 Telefon • 298—078 Egeresi gifrisz cement, mész, mindenfajta építési anyag. KOCH LÁSZLÓ Pannonia u. 11. T.: 122—127 ADÁS-VÉTEL Porszívók ALKATRÉSZEK, részletre ie VÉTEL — CSERE SZENCZER Vörösmarty utca 31. Tel: 228—486. wuammmmmmmmmmBBBmmm apró HIRDETÉS sűrű szedéssel (első és minden vastagon szedett szó két szónak számit) szavankint köznap —.5. vasárnap 1.— Ft. KIS HIRDETÉS millimétersoronkint hétköznap 1. forint, vasárnap 2.— forint. Vidékiek a hirdetési díjat bélyegekben is beküldhetik CSEMPE PORTA KFT ., József Attila.u. 1. Telefon: 386—147 REX-asztalt veszek. Sportvendéglő, Rákospalota, Pázmány u. 98 531 SZOBA.ELLÁTÁS Országháznál elegáns, kétszemélyes, központi fütéses utcai, kívánatra kitűnő ellátással (diétás is). Alkotmány-u. négy. II. 6. Pensio. Telefon: Egyszázhúsz— hétötvenegy. 5866 KI TimotfiLA? Födi Zoltán, szül. Szegeden. 1907. Legutóbb a 101. magasfigyelő léggömbosztály rádiósoknál szolgált. Lei, utolsó állomáshelye •1944 szeptemberben K. Tenyészállatvásár- szelep. Aki vele együtt Szolgált, kérem adja e címét. Kovács La PS* IX. Ranolder.utca :8/b, T.: X36—905. I 6870 ALLAS FÉRFIAKNAK Nagyvállalat kohászatban fémtártat vezető technikusi vagy a fémkohászatban nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkást keres nagyobb, könnyű fém- és bronzöntőde vezetésére. Pályázatokat „Fémkohász" jeligére a kiadóhivatalba kérem leadni. OKTATÁS FÉRFISZABÁSZATOT tanítók és szabásmintákat készítek. Bogár, Népszínház-u. 29. III. KriXENT*fcLF Wekerle- telepen vagy IX. kerületben szerdán este elveszett aktatáskában lévő egyetemi okmányaimat jutalom ellenében kérem címemre leadni. Koppány, Vili, Lévai Oszkár,utca 10. L 10. zösffinezés folytán felgyülemlett rerejtpapírokat, irományokat, könyveket megveszem ellenértékéért új papírt is adhatok Zelinya Sándor Budapest, ViiV Miksa*u. 51 Telefon: 125-591! Elcseréltem kézitáskámat a 6-os villamos Margithíd budai hídfőjénél egy cipészszerszámmal telt táskával. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a sajátja ellenében a részemre fontos iratokat is tartalmazó táskát címemre visszajuttatni szíveskedjék. Tóth Pálné, XIV, Bácskai utca 4/a., ajtó 3. 5869 A sok járástól elfáradt lábának felüdítésére csak Filoped - láblót használjon! Csomag 1.90 Ft. NAGY drogéria. VITT,. József krt 19. Ft. Elvesztettem fekete tárcámat Balogh ,Horváth névre szóló iratokkal. Kérem a megtalálót, értesítsen. Balogh, Logodi u. 49. 630 Magas jutalom annak, aki fekete puli nyitott Kuksi nevű kutyám nyomára vezet, visszahozza. Izabella u. 34.fszt. 1. Mastoppolást kiégett lyukas ruháit művéziesen beszövi Várna (né. Népszinház utca 29 U. 5. Kardos-fogászat ren del d. n 5-től fél 8-ig Elvtársaknak kedvezmény, Népszinház u. 29. TI 6. Pedikür fe mac’ikai egész nap József—krt 22—24. L 10. Hirdessen Szabad Képben SZABAD NÉP A Magyar Dolgozók Pártja központi lapja Főszerkesztő: RÉVAI JÓZSEF Felelős szerkesztő: HORVÁTH MARTONI Felelős kiadó: ZSIGMONDI ENDRE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII József.körút 5. T. 138—378 és 138—382 Hird oszt. 135—725 Előfizetési osztályok: Egyéni előfizetés: József krt 3. 220—003 és 220—004. üzemi előfizetés József.krt . II. 139—150 és 139^—251. Előfiz. dr.1 havi 12 Ft. Az x bst közlemények fizetett hirdetések. Nyomatott a SZIKRA lapvállalatok körforgó^ gépein Bpest. VIII. Röhk Szilárd.utca 4. Felelős nyomdavezetőt NEDECZKT LÁSZLÓ