Szabad Nép, 1948. december (6. évfolyam, 277-302. szám)
1948-12-21 / 294. szám
KEDD, 1948 TEJTMT*TV? 2T SZABADKÍP Mindem becsületes dolgossó paraszt előtt nyitva áll az új falusitosnegszerveset kapuja A szervezeti kérdések megvitatásával és a vezetőség megválasztásával végetért a DÉFOSz alakuló kongresszusa A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségi alakuló kongresszusának vasárnapi ülésén megkezdődtek a hozzászólások Krrcz elvtárs referátumához. Nagy Dániel, a Kisgazdapárt csongrádmegyei titkára a kisgazdapárti dolgozó parasztok tevékeny részvételét ígérte meg az új tömegszervezetnek. Majd Erdei Mihály emelkedett szólásra. Erdei Mihályt a szervezet kulturális feladatairól Beszéde elején összehasonlította a régi földmunkás kongresszusokat a mostanival és méltatta a változás jelentőségét. ,,Az a megtiszteltetés — mondta —, hogy a miniszterelnöki székben parasztember ül, nemcsak Dobi Istvánnak, hanem az egész dolgozó parasztságnak is szól.” — Az új paraszti szervezet megalakítása — folytatta — nem csupán az UFOSz—PsiKOSz összeadása. A két, szervezet egyesítésével elhárítottuk az akadályt a dolgozó ,parasztság nagy, egységes tömege aervezetének megalakulása elöl. Az új szervezetnek k kell nyitnia kapuját minden becsületes dolgozó paraszt előtt. Ebu án a falu kulturális felemelésének kérdéséhez :47.011. „A falusi olvasó- és gazdakörök ma még it egyrészt a kulákság befolyása alatt állnak és nem a demokrácia, hanem az osztályellenzéki erősségei. Éppen ezért tegyük az új[ szervezet sürgős feladatává a fdlw^i és tanyai olvasó s gazdakörök faemokratizálását. — A j/szövetség másik fontos feladata '^sZ — folytatta Erdei elvtárs — a r7,ögazdasági lakosság szakmai színvonalának emelése. *— Rácz elvtárs azt mondta refe. Hátumában — folytatta Erdei elvtár.s, hogy az új tervezeten be. *Ul a bérmunkásoknak külön műn. kristagozata lesz, mely a munikavállalók it továbbra is szervezi, mun k.- bérviszonyait rendezi és általában védi a munkáltatókkal szemben. Es kevnes, mert, amíg idegen munkaerőket foglalkoztak, gazdaságok lesznek, addig kizsákmányolás is lesz, amivel szemben a mezőgazdasági munkásokat különösen védeni kell. Az elnök javaslatára a kongresszus táviratot küldött Rákosi Mátyás ■elvíársnak. ,,A kongresszus magáévá teszi és követi azt ez irányvonalat, melyet főtitkár úr a dolgozó parasztság felismerkedésének, útjaid megjelölt — mondja a távirat. Benis György a somogymegyei kö- Sserparasztok nevében üdvözölte a kongresszust. Majd Gem Ferenc szólalt fel: „Az új szervezet — történelmünk folyamán először — a dolgozó parasztság, benne a középparasztság egyetlen tömegszervezete lesz. Középparasztságunk számára azért döntő jelentőségű ez, mert idáig, ha volt is valamilyen szervezete, az a nagybirtokosok és a kurékok járszalagjára került-‘‘ Kancsár Sándorné, Óvári Károly és Szt.berényi Mihály felszólalásai után Rácz Gyula élt társ válaszolt. Hangsúlyozta: a felszólalások egyöntetűen bebizonyították, hogy az ország dolgozó parasztsága örömmel és lelkesedéssel fogadja a DÉFOSz megalakulását. A feladat most az, hogy a kongresszus útmutatásait vigyék be a tömegek közé. Ezután Király Gergely javaslatára a kongresszus egyhangú lelkesedéssel kimondotta a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének megalakulását. mm . IP BÉKE,JÓLÉT... Szűcs Ferencs A kongresszus útmutatása szerint kell lerakni a falvakban az új paraszti tömegszervezet alapjait Szünet után Szitás Ferenc országgyűlési képviselő tartotta meg beszámolóját a szervezeti kérdésekről. Nevezetül megállapította: a dolgozó parasztság és a mezőgazdasági munkásság alapvető érdekei közösek így az egységes falusi tömegszervezet kialakításának megvannak a politikai és szervezeti feltételei. Az egységes szervezetben helye van a dolgozó parasztság minden öntudatos, becsületes, demokratikus gondolkodású tagjának, akár tagja valamelyik demokratikus pártnak, akár páronkívüli. A szervezet vezetésében a földmunkások és a kisparasztok oldalán helyet kapnak a középparasztok is. Kulák nem lehet tagja a szervezetnek Kulitok, spekulánsok, kupecek nem lehetnek tagjai a szövetségnek. — Nyilvánvaló tehát — folyatta —, hogy szövetségünk újfajta szervezet lesz, amelynek nemcsak vezetéséből, hanem Tagságából is eleve kirekestjük a Volt nagybitokosokat és a kulákokat. Ennek a szervezeti politikának az alapja a falu dolgozóinak érdekközössége a kulák elleni harcban és a szövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Új típusú lesz szervezetünk annyiban is, hogy benne helyet foglalnak a termelőszövetkezetek parasztjai és az állami gépállományok munkásai is, akik a traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel a munka-osztály közvetlen segítségét oszik a falu dolgozóinak. — Szövetségünknek nem lehet tagja az, aki kulák, aki kizsákmányol. Nem fogadják be a fetipeckedéssel, uzsorával foglalkozó, cselédjeinek és munkásainak verejtékén élősködő" kizsákmányolókat. A munkástagozat tagja lesz a Szaktanácsnak Rátérve a mezőgazdasági munkásság helyzetére, megállapította: bár a földmunkásság és a dolgozó parasztság alapvető érdekei azonosak, a munkásságnak vannak sajátos érdekei. A falu nincstelenjei a leginkább érzik bőrükön a kulák-kizsákmányolást. Ezek emberi munkafeltételeit, a fizetéses szabadságot, kollektív szerződést, munkaközvetítést és társadalombiztosítást továbbra is biztosítani, védeni kell. A Szövetségen belül ezért külön munkastagozatot állítanak fel, amely tagja lesz a Szaktanácsnak. Ide tartoznak a gépállomások dolgozói is. A megyei vezetésben résztvesz, mint szakszervezeti felelős, egy függetlenített munket írt, akinek feladata a munkaközvetítő irodáit irányítása a mezőgazdasági munkavállalók ügyeinek intézése. A helyi szervezetekben nem lesz külön munkástagozat, hanem a főtitkárság által kinevezett munkaközviztő irodavezető, mint a helyi vezetőség tagja intézi a földmunkásság sajátos ügyeit. A dolgozó parasztság hetilapja: a Szabad Föld — A Szövetségnek lesznek járási, illetve városi titkárságai, megyei titkárságai, megyei küldöttközgyűlései, amely utóbbiak megválasztják a megyei választmányok és az országos küldöttközgyűlés tagjait. A közvetlen irányítás a főtitkárság feladata, amely az elnöki tanácsnak rendszeresen beszámol munkájára. Az Országos Központ főbb osztályai: szervezési, termelési, oktatási, propaganda, gazdasági és káder osztály, valamint a munástagozat. A demokratkus pártok megegyezése alapján egyesítik a falusi hetilapok-t és az új paraszti hetilap, a „Szabad Föld“ mint szövetségünk lapja, a dolgozó parasztság egyetlen hetilapjaként jelenik meg. Főszerkesztője: Szabó Pál író lesz. ,ahol jól dolgozunk — fejezte be besszééket Szűcs Ferenc — akkor új tömegszervezetünk, szövetségben a munkásosztállyal, támaszkodva annak vezető erejére, nagymértékben hozzá, járul majd dolgozó parasztságunk szebb, boldogabb jövőjének és felemelkedésének biztosításához ” (Tanú.) Közben megérkezett Nagy Imre elvtárs üdvözlő távirata, aki betegsége miatt nem vehetett részt a kongresszuson. A részvevők hosszasan ünnepelték a képviselőház elnökét. Majd a kongresszus egyhangú szavazással, nagy lelkesedéssel megválasztotta az Országos Választmányt, a számvizsgáló és ellenőrző bizottságot. A kongresszus végén határozati javaslatot fogadtak el, amely megállapítja, hogy mezőgazdaságunk elmaaradottságát csak úgy szüntethetjük meg, ha tervszerűséget viszünk a termelésbe, a nagyüzemi termelés előnyeit a szövetkezés útján biztosítjuk a dolgozó parasztság számára. „Céljaink eléréséhez — folytatja a javaslat — harcolni kell a falusi kizsákmányolók, a kulákok és spekulánsok ellett. A falu minden szervezett erejét fel kell sorakoztatnunk a Mindszenty vezetése alatt szerzőikedő reakciós erőkkel szemb.'U.' A küldöttek hallgatják az egyesülésről szóló határozatot Dögei Imre: A kongresszus szellemében a dolgozó parasztság felemelkedéséért Dögei Imre zárszavában megállapította: a kongresszus a történelmi feladatot, amit a dolgozó parasztság rábízott, becsülettel elvégezte. Megszűnik a dolgozó parasztság szervezeti széttagoltsága s ezzel meggyorsul a dolgozó parasztság végleges felszabadulása a Szociális,« fejlődés útján. Dögei elvtárs beszédét az új falusi tömegszervezet, a munkásparaszt szövetség és a magyar dél. 1070 nép bölcs vezetőjének, Rákosi Mátyásnak éltetésével fejezte be. A kongresszus résztvevői hosszas tapssal, „Éljen Rákosi“ kiáltásokkal ünnepelték Rákosi elvtársat- Felhangzót a köztársasági induló, — aztán lassan kiürült az ülésterem. A küldöttek, akik tanúi lehetnek a nagyjelentőségű egyesülésnek, hazamennek falujukba, hogy — mint Dögei elvtárs mondotta — a kongresszus szellemében dolgozzanak aparasztság felemelkedése, népi demokráciánk megszilárdítása és továbbfejlesztése érdekében. Elnök: Dobi István, főtitkár: Rácz Gyula, ügyvezető elnök: Dögei Imre Megválasztották a DÉFOSz vezetőségét A Dolgozó Parasztok és Földmunkáik Országos Szövetségének kongresszusa után összeült az országos választmány is és döntött a DÉFOSz vezetőségéről. Az új tömegszervezet elnöke Dobi István miniszterelnöklet . Alelnökök: Erdei Mihály elvtárs, országgyűlési képviselő, Szabó Pál országgyűlési képviselő, Csida István földművelésügyi miniszter. Ügyvezető elnök Dögei Imre elvtárs, országgyűlési képviselő, főtitkár Rácz Gyula elvtárs, országgyűlési képviselő. Főtitkár helyetesek: Gém Ferenc országgyűlési képviselő és Török János megyei titkár. Elnökségi tagok továbbá: Szűcs Ferenc a szervezési osztály vezetőjeként, Tóth Antal (Nagyszöges) és Garai Vera nőtitkár. . A választmány ülése Erdei Mihály elvtárs, Rácz Gyula elvtárs és Dobi István miniszterelnök rövid felszólalásaival ért véget Az eddiginél fokozottabban kell bekapcsolni a dolgozó nőket az államgépezetbe Beiktatták az első női főispánt Sátoraljaújhely vasárnap ünnepi zászlódíszbe öltözött abból az alkalomból, hogy beiktatták Magyarország első női főispánját, Berki Mihályné elvtársit. Zemplén vármegye díszközgyűlését dr. Bisztrói László alispán nyitotta meg. A belügyminisztérium neveiben Zöld Sándor elvtárs államtitkár mondott üdvözlő beszédet. Ez a kinevezés — mondotta — nagy politikai eseménnyé akkor válik, ha nem marad egyedüli Szenzáció, hanem kezdetét jelenti a dolgozó nők, a munkás- és parasztasszonyok eddiginél szélesebb körű bekapcsolásának az államgépezetbe. Úszta Gyula elvtárs, a vármegye volt főispánja beszélt ezután, aki mint néphadseregünk törzstiszti tanfolyamának hallgatóját, a díszközgyűlés hosszantartó ünneplésben részesített. Berki Mihályné elvtárs az üdvözlésekre válaszolva kijelentette: A nép ellenségei nem gyenge nővel, hanem a demokrácia élén haladó Magyar Dolgozók Pártjában osztályöntudatossá lett asszonnyal fognál? találkozni. Ennek a pártnak továbbra is hű katonája leszel, és kommunista becsülettel fogok dolgozni. Az MDP Központi Vezetősége és az MNDSz nevében Jóboru Magda elvtársnő, a Kisgazdapárt nevében Fésűs László országgyűlési képviselő üdvözölte az első női főispánt. Berettyóújfalun hétfőn délben ’*kutatták be tiszségébe Demjén Miklóst, Bihar vármegye új főispánját. A beiktatási ünnepségen a megye dolgozó parasztsága és a munkásság igen nagy számban vett részt. A AQ&tyímx ÁA iűúőtóó l -\0 v - igr"^ A acj c&cAóQ-tr ^sdk l Cy^&tsléjaAmJl^ i/iQ^rcr^ s$gJty&/mf\Q£imA£l Pártmunkások! Pár bizalmiak! Népnévé aki. Megjelent a Pártmunkás december 25.-i, legújabb száma, amelynek főbb cikkei: Kovács István: A felülvizsgálat tanulságai és további feladataink. Szőnyi Tibor: Az élcsapat káderek Simó Gyula: Jól készítsük elő rendkívüli taggyűléseinket. Gondos Ernő: A népszámlálás végrehajtása politikai feladat. Deszkás János: Veszélyek a párt és az közigazgatás viszonyánál. Földes László: A felülvizsgáló bizottságok munkájának tapasztalatai Farkas Sándor: Jó propaganda-munkával biztosítsuk a P B. határozatának helyes végrehajtását. Mire kell vigyázni a felülvizsgáló bizottságoknak és Pogány Róbert: Felülvizsgálat * pártiskolán, E cikkek, valamint a külöznbslző rovatok teszik a ^Pártmunkás*' nak ezt a számát is a pártaktíva nélkülözhettetlen útmutatójává. A ,,Pártmunkás“ előfizetési díja negyedévre: 3 Ft Csoportos előfizetésnél havi 2 Ft. Kiadóhivatal: Budapest, Vill., Gyulai Pál u. 14. Csekkszámlaszám: 17511.