Szabad Nép, 1949. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-13 / 37. szám

V* A VILÁG PPOLETMJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP VII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM ARA 60 FILLÉR­E dolgozik tiltakozó nagygyűlései Nag­ybudapest Dolgozói 14-én, hétfőn öt órakor az impa­ rialisták rágalmaival és beavatkozásaival szemben tiltakozó nagygyűléseket tartanak: a Sportcsarnokban (Dózsa György­ 6­­5.) előadó: Réval József, a Szabad Nép főszerkesztője, a MA VAG Kolóniában (X., Delej.u. 51.) előadó: Apró Antal, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, a Városi Színházban (Köztársaság-tér) előadó: György, az MDF főtitkárhelyettese. VASÁRNAP, 1949 FEBRUÁR 13 Köszöntjük a szovjet szellemi élet követőit Szovjet írók, művészek, tudósok érkeztek hozzánk. Szovjet emberek. Egy hatalmas ország szabad és dolgos népének, ifjonti, erőtől duzzadt, a legmagasabb eszmé­nyektől áthatott szellemi életének követői. A magyar dolgozó nép őszinte szeretete és mélységes ba­rátsága fogadja őket. Egy ho­nlapon át a mi kis országunk für­­dteni fog a szovjet katára tavaszi verőfényében. És ez nem szóvirág: a szovjet kultúrában csakugyan a megújító és felszabadító tavasz csodálatos erői áramlanak. Ebből a kultúrából valóban tavaszi verő­fény sugárzik a felszabadult szov­jet népre, amely megteremtette s minden népre, amely hatókörébe kerül. És termékenysége, terméke­nyítő ereje határtalan. A szovjet kultúra a legszaba­dabb kultúra és éppen ebben van az ereje. Nincs korlát előtte. Együtt növekszik a néppel, amely­ből származik. Gyönyörű és sza­badon érvényesülő kölcsönhatás­ban áll egymással: nép és kultúrái, államkormányzat és szellemi élet, a nemzetgazdaság szocialista épí­tése és a tudomány. A Szovjetunió­ban az anyagi és szellemi élet bármiféle antagonizmusa ismeret­len. Ennek a merőben új, szabad és dúsan virágzó kultúrának követeit vögzöntjük most körtüünkben­ és en­nek a találkozásnak sokkal mé­lyebb és egészen más a jelentő­sége, mint a valaha fővárosunkba érkező külföldi művészek vendég­­s­zereplésének, vagy a még oly hí­res, elismert, nemzetközi hírnévre szert tett szaktudósok magyaror­szági látogatásainak. Ezek mind egy kiváltságos, szűk társadalmi rétegnek, vagy zárt, tudományos körnek irodalmi, művészeti és tu­dományos érdeklődését, nem egy­szer erősen kétséges és gyanús szellemi igényeit elégítették ki tá­vol a néptől és még távolabb az élet valóságától. Ezzel szemben a szovjet tudósok, írók, művészek a népből jöttek a népért a néphez. Érkezésük nem véletlenszerű, nem szemfüles impresszáriók üzleti te­vékenysége nyomán jönnek hoz­zánk, hanem baráti nép küldi őket őszinte és becsületes barátsággal a baráti néphez: lássátok és ismer­jétek meg kultúránkat, szel­lemi kincseinket; gyönyörködjetek benne, sajátítsátok el, tanuljatok belőle, szívesen megosztjuk vele­tek. A Szovjet Kultúra Hónapjának kimagasló jelentősége abban van, hogy általa még közelebb kerülünk a Szovjetunióhoz. Szervesebb kap­csolatba jutunk a szovjet nép szellemi életével, irodalmi, művé­szeti alkotásaival és tudományos eredményeivel. Kapcsolatban az egész szovjet élettel, amelynek megismerésére dolgozó népünk oly szenvedélyes buzgósággal törek­szik, mert érzi és tudja, hogy ami a Szovjetunióban végbemegy, ah­hoz köze van, az elválaszthatatlan kapcsolatban áll az ő életével és jövőjével, haladásával és jólétével, szabadságával és a népek béké­jével. Ez a nagyjelentőségű kultu­rális esemény komoly ösztönzés arra is, hogy még szorosabbra fűződjenek a népi demokráciák kultúrkapcsolatai. A kulturális együttműködés kétség kívül oda­vezet, hogy a népek közötti bi­zalom megerősödjék, hogy a sovi­nizmus és nacionalizmus marad­ványai is eltűnjenek; az egymás megismerése közelebb hozza a né­peket, növekszik bennük a baráti szolidaritás érzése és ahol valaha a bizalmatlanság és gyűlölet tűz­fészkei parázslottak, amelyeket az imperializmusok bármikor fölszít­­hattak, ott most közös célokra egyesülhetnek a népek és a tartós békét, a népek szabadságát és jó­létét szolgálhatják. A „Szovjet Kultúra Hónapja“ ennyiben és magasabb értelemben politikai je­lentőségre is emelkedik. szovjet kultúra, nem üvegházi növényzet. Szerves része az egye­temes szovjet életnek, amelynek minden pórusát átjárja az alkotó marxizmus: Lenin és Sztálin taní­tásainak szelleme és legyőzhetetlen igazsága. A Nagy Októberi Forradalom győzelme nemcsak a fegyverek csövéből kirobbanó tűzben szüle­tett, hanem sokkal inkább abban a tűzben, amely Lenin lángelméjé­ben és az Októberi Forradalom hőseinek, a dicsőséges kommu­nista, bolseviki párt harcosainak szívében lobogott. Ez a győzelem a magasabb szellemiség, a maga­sabb erkölcsiség és a homályt nem tűrő igazság győzelme volt az igaz­ságtalanság, a korrupció s a rot­hadás felett. Ez a szellemi fen­­sőbbség és magasrendű erkölcsiség volt éltető ereje a forradalomn­ak, amelyet megérlelt a cárizmus des­­potizmusa, a tőke mindenhatósága, az elnyomás és kizsákmányolás kegyetlen barbársága és víz szaté­riali­tmus szolgálatában álló háború De hiába indult volna el halálos veszedelmekkel szegélyezett útján a forradalom, ha nem őrködött volna felette a lenini igazság, en­nek az igazságnak acélkemény ereje és kérlelhetetlensége, amely meghódította a munkásosztály leg­jobbjait és magával ragadta a dol­gozó parasztságot. Ez a felülmúlhatatlan igazság lehellt életet a holt telkekbe, ez ele­venítette meg a holt dolgokat. Ennek a­z igazságnak az ereje moz­dította építésre a tömegeket. En­nek az igazságnak napszeme ra­gyog le minden szovjet alkotásról. Ez az igazság tör utat tudomány­ban, művészetben, irodalomban. Ez az igazság hódította meg a szov­jet nép testét, lelkét. Ennek az igazságnak győzhetetlen ereje te­remtette meg a szocializmus hatal­mas hazáját, a Szovjetuniót, és ennek az igazságnak mindent be­töltő hangja szólt a Nagy Honvédő Háború ágyúinak torkából, a gép­fegyverekből; ennek az igazságnak a fénye villogott a hős szovjet ka­tonák szemében és fegyvereinek a célján. Ez az igazság: Marx és Engels, Lenin és Sztálin igazsága győzte le a hitleri barbárságot. Ez az igazság nemcsak erkölcsi kategória. Az is, de annál sokkal több: a bölcselet eddig elért leg­magasabb csúcsa. Erre a csúcsra tör szakadatlan mozgásban, tervszerűen és tudato­san a munkásosztály élcsapatának, a kommunista pártnak vezetésével a szovjet nép, erre a csúcsra igyekszik a szovjet tudomány, az irodalom és művészet soha el nem szakadva a néptől és a valóságtól. Ennek az igazságnak szelleme hatja át a sztálini alkotmányt s a szovjet állam kormányzását. En­nek az igazságnak egysége és egyetemessége érvényesül a Szov­jetunió életének min­den megnyi­latkozását­ón. A szovjet kultúra tehát nem el­vont fogalmak légvára, nem is ön­célú játék és spekuláció, hanem a szovjet élet teljességének szerves, elválaszthatatlan része. Lényege írta: SZAKASITS ÁRPÁD ugyanaz, mint mondjuk: a bolse­vik pártnak vagy a szovjetek Leg­felső Tanácsának, vagy akár a Komszomolnak: szüntelen és fá­radhatatlan haladás az igazság legtökéletesebb beteljesülése felé a szocializmus, a kommunista társa­dalom megvalósítására. A szovjet kultúra célja: világossá, egészsé­gessé, széppé, igazságossá, termé­kennyé tenni az életet. És bizton­ságossá, hogy minél szűkebb térre szoruljon az esetlegesség, hogy minél nagyobb területet hódíthas­son el az ember a természettől, az ismeretlentől, hogy egyre tágabbá váljon a megismerés világa. Segített ebben a szovjet kultúra, a tudomány, irodalom s a művé­szet? Haladt-e a cél felé? A hala­dás kétségtelen, a kultúra egyik­másik területén szemkápráztató. A Nagy Októberi Forradalom nemcsak a szovjet népet szabadí­totta fel a cári zsarnokság s a ka­pitalista kizsákmányolás igájából, hanem a tudományt, az irodalmat s a művészeteket is. Ezzel a kul­túra és a nép egyesülése létrejö­hetett. Lenin szavaival: „Azelőtt az egész emberi szellem, annak min­­den lángelméje csak azért alkotott, hogy egyesek élvezhessék a tech­nika, és kultúra minden áldását, ■m­íg mások­at, a nagy többséget megfosztották a let/szü­ksége­s'­­.e­­bektől. Elzárták előle a művelődés és fejlődés útját. Most azonban a technika minden csodája, a kul­túra minden vívmánya a nép tulaj­dona és mostantól kezdve az em­beri szellemet s a lángelmét nem fogják többé az erőszak és kizsák­mányolás eszközeként felhasz­nálni“. A Nagy Október után mondta ki Lenin ezeket a szavakat s há­rom évtizeddel később 200.000 elemi és általános iskolában gyü­lekeznek a kis szovjet gyerekek a tudás forrása köré; 3500 techni­kumban a szovjet ifjak milliói ta­nulnak, 800 főiskolán közel 1.000. 000 a hallgatók száma; az elmúlt évben 125.000 végzett hall­gató hagyta el az egyetemeket. A nyilvános népkönytárak száma több mint 60.000, ebből 50.000 a falvakon működik. Tízezer számra hordják szét a könyveket a mozgó, vándor-könyvtárak. A szovjet nyomdák százmillió számra ont­­ják a tudományos és irodalmi al­kotásokat; a tudományos fokozat­tal bíró tudósok száma több mint 35.000. A kultúra behatolt a fal­vakba s nemcsak a városok és fal­vak külső képe változott meg, ha­nem megváltozott a nép is, át­alakult a szovjet ember élete is. A szovjet ember tele van élet­örömmel, életigenléssel, bizalom­mal és biztonsággal. Nem kell félnie a munkanélküliségtől, a nyo­mortól, az aggság számkivetett­­ségétől, a hajcsárok embertelensé­gétől, bérlevonástól, ínségtől. Nem nyomja a kizsákmányolás terhe és a szolgaság megalázottsága. Érzi és tudja, hogy hazája az övé, egészen az övé, hogy benne él a legemberibb, legszebb közösség­ben, hogy a jövőt építi s hogy sorsa, élete napról napra szebb lesz és boldogabb. Körötte virág­zik az étel s benne is, bensőjében is új élet sarjad. Hogyne hatná át egész valóját az életöröm! Tulaj­don szemével látja, hogyan alakul át a világ munkája nyomán, hogyan nőnek ki a földből új vá­rosok, új intézmények, hogyan hódítja meg a, természetet a szov­jet tudomány, hogyan győzi le minden téren a föld, a levegő, a víz ellenállását. Hogyne szeretné s becsülné tudósait, íróit, művészeit, akik mind éppen úgy, mint ő, az igazság teljességéért, a népért, a nép boldog hazájáért, a szocializ­musért, a kommunista társadalom megvalósításáért munkálkodnak. Hogyne örülne, amikor azt látja, hogy a legnagyobb, legkiválóbb, legnevezetesebb szovjet írók körül­­sereglik a hatalmas erdősítési ter­vet és felajánlják segítségüket a nagy ügyhöz, a grandiózus terv v­égr­eha­j­tá­sához. A szovjet írók azt teszik, amit tenniük kell: a népmilliók lelkébe vetítik a mai valóságból születő holnapi valóság képét, a munkában való hitet, az emberben való hitet, a magas eszményiséget, a szovjet haza szeretetét s a nemzetközi pro­letárszolidaritás gyönyörű eszmé­nyét. És a szovjet tudósok is teszik, mit tenniük kell: a hazát és a né­pet szolgálják, az igazságot és a haladást. Felkutatják a törvény­­szerűségeket, az élő és holt anyag természetét, titkát és az eredmé­nyeket átadják a népnek, a nép hazájának, amely az új felfedezé­sek segítségével új alkotásokra készülhet fel, új eredményeket produkálhat a közjó érdekében, gyorsíthatja az ipar s a mezőgaz­daság fejlődését, amely az egész nép jólétét viszi előre. A szovjet társadalom nyugodtan bízza ma­gát a tudomány fejlődésére. Tudja, hogy a szovjet tudomány egy a néppel s ezért tökéletes szabad­ságban alkothat s kutathat. Kor­lát nem áll előtte, a nép segítsége viszont vele van. A szovjet művészek is tudják mi a dolguk, az alkotóművészek csak úgy, mint a színészek, éne­kesek, táncművészek. Ők is az igazságot, a népet s a szovjet ha­zát szolgálják. Ők is keresik s leg­többször meg is találják azt a ki­fejezőmódot, amely a lényeg és forma megbonthatatlan egységé­hez vezet. Ők is alámerülnek a néptenger mélyébe, hogy felhoz­zák onnan a néplélek igazgyön­gyeit. ők is keresik Antheusként az érintkezést az anyafölddel, hogy új alkotó erőre leljenek. A szovjet szellemi élet egy új renaissance hajnali fényében ra­gyog és ha igaz, minthogy igaz Sztálin megállapítása, hogy „az Októberi Forradalom nem csupán a gazdasági és társadalompolitikai viszonyok forradalma, hanem ugyanakkor a munkásosztály lel­kében és ideológiájában végbement forradalom is“, akkor igaz az is, hogy az Októberi Forradalom a tudomány, az irodalom s a művé­szet forradalma is. Ez a forra­dalom a lenini-sztálini szellem megtermékenyítő erejének újabb hatalmas győzelme. A kölcsönhatás ez esetben is kétségtelen. A fölszabadított szov­jet szellemi élet forradalma forra­dalmian gyorsítja meg a fejlődést a szocializmusból a kommuniz­musba. A szovjet ember m­a már törhetetlenül hisz abban — még­pedig tapasztalati tények alapján —, hogy nemcsak legyőzi a ter­mészetet, hanem át is alakítja, mégpedig a szerves élettel együtt. Az új szovjet biológia megtaní­totta erre. A szovjet ember új vi­lágot teremt maga körül, új falva­kat és új városokat, új hatalmas erdőket, mesterséges, óriási tava­kat ” beillő öntöző cs''­­tornákat a lenini-sztálini elmélet, a kultúra, a szellem ereje segítsé­­gével. Olyan költészet ez, amely­nek nyomán a valóság épül. És ennek a valóságnak a központjá­ban ott áll az ember, akiért min­den van és aki által minden lesz. Az imperializmus nem hisz az emberben. Neki elég az erőszak, a pénz hatalma, a fegyverek ereje. A tömeg az ő számára csak nyers­anyag, amelyet éppen úgy felhasz­nál termelésében és háborújában, mint az egyéb nyersanyagot. Érc­bányákban, olajfontokban, tonnák­ban, dollárokban, szigetekben és támaszpontokban gondolkodik és gondolkodásának mozgatója a ha­­szonelv. Ami ezen túl van, számára nem lényeges és nem fontos. A szocializmus ezzel szemben az emberre épít. Nem földe­ket, orszá­gokat, piacokat akar meghódítani, hanem az embert, minden dolgok központját. Ezt a szelemet sugározza a szovjet kultúra. És ez nem gyenge­sége, hanem ereje. Ez már szám­talanszor megmutatkozott. A tech­nikai fölény nagyon fontos, hiszen a szocializmus csakis akkor tölt­heti be funkcióját, ha messzi túl­haladja a kapitalista termelést, technikában, termelékenységben és minőségben. De: technikai fölény, plusz ember, aki tudja miért él, miért munkálkodik, mért harcol s ha kall mié. ‘ ha!! meg ami legyőzhetetlenné teszi a szocializ­must, a szocialista kultúrát, amely ■szerves és szervezett része a nép­egységnek. Terv él benne és cél lebeg előtte. Nem a burzsoá anar­chia fennhéjázó gőgje, farizeusi látsz­at igazsága, vagy a halálba induló pesszimizmus sötétsége árad el rajta, hanem a tudatos rend harmóniája, amelyben szépség s igazság egyesül. Most, a „Szovjet Kultúra Hó­napja“ előtt közvetlenül, külön hangsúlyt nyernek Rákosi Mátyás elvtársnak a legutóbbi Központi Vezetőségi ülésen elhangzott kö­vetkező szavai: „Nem tudtunk még eredménye­sen harcolni az irodalom, a szín­ház, a képzőművészet, zene terén megnyilvánuló burzsoá „nyugati“ befolyással szemben“ Pedig kell hogy tudjunk! Az angolszász imperializmus nemcsak a népek anyagi leigázására tör, hanem a szellem erejét is szét­akarja zúzni. És szellemi rothadá­sának csempészárujával igyekszik elárasztani a népeket s országokat. Éppen úgy, ahogyan elzártuk magunkat a Marshall-tervtől, úgy kell szembeszállnunk ezzel az im­perialista szellemi csempészettel is. Ez a harcunk is a békét szol­gálja, mint ahogyan a Szovjet Kultúra Hónapja is a népek béké­jének és szolidaritásának demon­strációja. Hisszük, hogy termé­kenyítő tavaszi esőként hull föl­dünkre a szovjet szellemi élet sok, sok szépsége és igazsága s hogy nyomában a magyar szellemi élet is új virágzásnak indul és segíti majd itt is a tervszerű munkát, a szocializmus építését, a nép jólétét és haladását, a kultúra fejlődését s hazánk is megbonthatatlan erő­­bázisa lesz a tartós békéért, a népek szabadságáért és független­ségéért, az imperializmusok ellen a szocializmusért folytatott s ma már világméretekben kibontakozó hatalmas küzdelemnek. Mégegyszer köszöntjük szíves barátsággal a közénk érkező szov­jet tudósokat, művészeket és író­kat. Érezzék jól magukat nálunk!

Next