Szabad Nép, 1949. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-13 / 37. szám
V* A VILÁG PPOLETMJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP VII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM ARA 60 FILLÉRE dolgozik tiltakozó nagygyűlései Nagybudapest Dolgozói 14-én, hétfőn öt órakor az impa rialisták rágalmaival és beavatkozásaival szemben tiltakozó nagygyűléseket tartanak: a Sportcsarnokban (Dózsa György 65.) előadó: Réval József, a Szabad Nép főszerkesztője, a MA VAG Kolóniában (X., Delej.u. 51.) előadó: Apró Antal, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, a Városi Színházban (Köztársaság-tér) előadó: György, az MDF főtitkárhelyettese. VASÁRNAP, 1949 FEBRUÁR 13 Köszöntjük a szovjet szellemi élet követőit Szovjet írók, művészek, tudósok érkeztek hozzánk. Szovjet emberek. Egy hatalmas ország szabad és dolgos népének, ifjonti, erőtől duzzadt, a legmagasabb eszményektől áthatott szellemi életének követői. A magyar dolgozó nép őszinte szeretete és mélységes barátsága fogadja őket. Egy honlapon át a mi kis országunk fürdteni fog a szovjet katára tavaszi verőfényében. És ez nem szóvirág: a szovjet kultúrában csakugyan a megújító és felszabadító tavasz csodálatos erői áramlanak. Ebből a kultúrából valóban tavaszi verőfény sugárzik a felszabadult szovjet népre, amely megteremtette s minden népre, amely hatókörébe kerül. És termékenysége, termékenyítő ereje határtalan. A szovjet kultúra a legszabadabb kultúra és éppen ebben van az ereje. Nincs korlát előtte. Együtt növekszik a néppel, amelyből származik. Gyönyörű és szabadon érvényesülő kölcsönhatásban áll egymással: nép és kultúrái, államkormányzat és szellemi élet, a nemzetgazdaság szocialista építése és a tudomány. A Szovjetunióban az anyagi és szellemi élet bármiféle antagonizmusa ismeretlen. Ennek a merőben új, szabad és dúsan virágzó kultúrának követeit vögzöntjük most körtüünkben és ennek a találkozásnak sokkal mélyebb és egészen más a jelentősége, mint a valaha fővárosunkba érkező külföldi művészek vendégszereplésének, vagy a még oly híres, elismert, nemzetközi hírnévre szert tett szaktudósok magyarországi látogatásainak. Ezek mind egy kiváltságos, szűk társadalmi rétegnek, vagy zárt, tudományos körnek irodalmi, művészeti és tudományos érdeklődését, nem egyszer erősen kétséges és gyanús szellemi igényeit elégítették ki távol a néptől és még távolabb az élet valóságától. Ezzel szemben a szovjet tudósok, írók, művészek a népből jöttek a népért a néphez. Érkezésük nem véletlenszerű, nem szemfüles impresszáriók üzleti tevékenysége nyomán jönnek hozzánk, hanem baráti nép küldi őket őszinte és becsületes barátsággal a baráti néphez: lássátok és ismerjétek meg kultúránkat, szellemi kincseinket; gyönyörködjetek benne, sajátítsátok el, tanuljatok belőle, szívesen megosztjuk veletek. A Szovjet Kultúra Hónapjának kimagasló jelentősége abban van, hogy általa még közelebb kerülünk a Szovjetunióhoz. Szervesebb kapcsolatba jutunk a szovjet nép szellemi életével, irodalmi, művészeti alkotásaival és tudományos eredményeivel. Kapcsolatban az egész szovjet élettel, amelynek megismerésére dolgozó népünk oly szenvedélyes buzgósággal törekszik, mert érzi és tudja, hogy ami a Szovjetunióban végbemegy, ahhoz köze van, az elválaszthatatlan kapcsolatban áll az ő életével és jövőjével, haladásával és jólétével, szabadságával és a népek békéjével. Ez a nagyjelentőségű kulturális esemény komoly ösztönzés arra is, hogy még szorosabbra fűződjenek a népi demokráciák kultúrkapcsolatai. A kulturális együttműködés kétség kívül odavezet, hogy a népek közötti bizalom megerősödjék, hogy a sovinizmus és nacionalizmus maradványai is eltűnjenek; az egymás megismerése közelebb hozza a népeket, növekszik bennük a baráti szolidaritás érzése és ahol valaha a bizalmatlanság és gyűlölet tűzfészkei parázslottak, amelyeket az imperializmusok bármikor fölszíthattak, ott most közös célokra egyesülhetnek a népek és a tartós békét, a népek szabadságát és jólétét szolgálhatják. A „Szovjet Kultúra Hónapja“ ennyiben és magasabb értelemben politikai jelentőségre is emelkedik. szovjet kultúra, nem üvegházi növényzet. Szerves része az egyetemes szovjet életnek, amelynek minden pórusát átjárja az alkotó marxizmus: Lenin és Sztálin tanításainak szelleme és legyőzhetetlen igazsága. A Nagy Októberi Forradalom győzelme nemcsak a fegyverek csövéből kirobbanó tűzben született, hanem sokkal inkább abban a tűzben, amely Lenin lángelméjében és az Októberi Forradalom hőseinek, a dicsőséges kommunista, bolseviki párt harcosainak szívében lobogott. Ez a győzelem a magasabb szellemiség, a magasabb erkölcsiség és a homályt nem tűrő igazság győzelme volt az igazságtalanság, a korrupció s a rothadás felett. Ez a szellemi fensőbbség és magasrendű erkölcsiség volt éltető ereje a forradalomnak, amelyet megérlelt a cárizmus despotizmusa, a tőke mindenhatósága, az elnyomás és kizsákmányolás kegyetlen barbársága és víz szatérialitmus szolgálatában álló háború De hiába indult volna el halálos veszedelmekkel szegélyezett útján a forradalom, ha nem őrködött volna felette a lenini igazság, ennek az igazságnak acélkemény ereje és kérlelhetetlensége, amely meghódította a munkásosztály legjobbjait és magával ragadta a dolgozó parasztságot. Ez a felülmúlhatatlan igazság lehellt életet a holt telkekbe, ez elevenítette meg a holt dolgokat. Ennek az igazságnak az ereje mozdította építésre a tömegeket. Ennek az igazságnak napszeme ragyog le minden szovjet alkotásról. Ez az igazság tör utat tudományban, művészetben, irodalomban. Ez az igazság hódította meg a szovjet nép testét, lelkét. Ennek az igazságnak győzhetetlen ereje teremtette meg a szocializmus hatalmas hazáját, a Szovjetuniót, és ennek az igazságnak mindent betöltő hangja szólt a Nagy Honvédő Háború ágyúinak torkából, a gépfegyverekből; ennek az igazságnak a fénye villogott a hős szovjet katonák szemében és fegyvereinek a célján. Ez az igazság: Marx és Engels, Lenin és Sztálin igazsága győzte le a hitleri barbárságot. Ez az igazság nemcsak erkölcsi kategória. Az is, de annál sokkal több: a bölcselet eddig elért legmagasabb csúcsa. Erre a csúcsra tör szakadatlan mozgásban, tervszerűen és tudatosan a munkásosztály élcsapatának, a kommunista pártnak vezetésével a szovjet nép, erre a csúcsra igyekszik a szovjet tudomány, az irodalom és művészet soha el nem szakadva a néptől és a valóságtól. Ennek az igazságnak szelleme hatja át a sztálini alkotmányt s a szovjet állam kormányzását. Ennek az igazságnak egysége és egyetemessége érvényesül a Szovjetunió életének minden megnyilatkozásátón. A szovjet kultúra tehát nem elvont fogalmak légvára, nem is öncélú játék és spekuláció, hanem a szovjet élet teljességének szerves, elválaszthatatlan része. Lényege írta: SZAKASITS ÁRPÁD ugyanaz, mint mondjuk: a bolsevik pártnak vagy a szovjetek Legfelső Tanácsának, vagy akár a Komszomolnak: szüntelen és fáradhatatlan haladás az igazság legtökéletesebb beteljesülése felé a szocializmus, a kommunista társadalom megvalósítására. A szovjet kultúra célja: világossá, egészségessé, széppé, igazságossá, termékennyé tenni az életet. És biztonságossá, hogy minél szűkebb térre szoruljon az esetlegesség, hogy minél nagyobb területet hódíthasson el az ember a természettől, az ismeretlentől, hogy egyre tágabbá váljon a megismerés világa. Segített ebben a szovjet kultúra, a tudomány, irodalom s a művészet? Haladt-e a cél felé? A haladás kétségtelen, a kultúra egyikmásik területén szemkápráztató. A Nagy Októberi Forradalom nemcsak a szovjet népet szabadította fel a cári zsarnokság s a kapitalista kizsákmányolás igájából, hanem a tudományt, az irodalmat s a művészeteket is. Ezzel a kultúra és a nép egyesülése létrejöhetett. Lenin szavaival: „Azelőtt az egész emberi szellem, annak minden lángelméje csak azért alkotott, hogy egyesek élvezhessék a technika, és kultúra minden áldását, ■míg másokat, a nagy többséget megfosztották a let/szükséges'.ebektől. Elzárták előle a művelődés és fejlődés útját. Most azonban a technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya a nép tulajdona és mostantól kezdve az emberi szellemet s a lángelmét nem fogják többé az erőszak és kizsákmányolás eszközeként felhasználni“. A Nagy Október után mondta ki Lenin ezeket a szavakat s három évtizeddel később 200.000 elemi és általános iskolában gyülekeznek a kis szovjet gyerekek a tudás forrása köré; 3500 technikumban a szovjet ifjak milliói tanulnak, 800 főiskolán közel 1.000. 000 a hallgatók száma; az elmúlt évben 125.000 végzett hallgató hagyta el az egyetemeket. A nyilvános népkönytárak száma több mint 60.000, ebből 50.000 a falvakon működik. Tízezer számra hordják szét a könyveket a mozgó, vándor-könyvtárak. A szovjet nyomdák százmillió számra ontják a tudományos és irodalmi alkotásokat; a tudományos fokozattal bíró tudósok száma több mint 35.000. A kultúra behatolt a falvakba s nemcsak a városok és falvak külső képe változott meg, hanem megváltozott a nép is, átalakult a szovjet ember élete is. A szovjet ember tele van életörömmel, életigenléssel, bizalommal és biztonsággal. Nem kell félnie a munkanélküliségtől, a nyomortól, az aggság számkivetettségétől, a hajcsárok embertelenségétől, bérlevonástól, ínségtől. Nem nyomja a kizsákmányolás terhe és a szolgaság megalázottsága. Érzi és tudja, hogy hazája az övé, egészen az övé, hogy benne él a legemberibb, legszebb közösségben, hogy a jövőt építi s hogy sorsa, élete napról napra szebb lesz és boldogabb. Körötte virágzik az étel s benne is, bensőjében is új élet sarjad. Hogyne hatná át egész valóját az életöröm! Tulajdon szemével látja, hogyan alakul át a világ munkája nyomán, hogyan nőnek ki a földből új városok, új intézmények, hogyan hódítja meg a, természetet a szovjet tudomány, hogyan győzi le minden téren a föld, a levegő, a víz ellenállását. Hogyne szeretné s becsülné tudósait, íróit, művészeit, akik mind éppen úgy, mint ő, az igazság teljességéért, a népért, a nép boldog hazájáért, a szocializmusért, a kommunista társadalom megvalósításáért munkálkodnak. Hogyne örülne, amikor azt látja, hogy a legnagyobb, legkiválóbb, legnevezetesebb szovjet írók körülsereglik a hatalmas erdősítési tervet és felajánlják segítségüket a nagy ügyhöz, a grandiózus terv végrehajtásához. A szovjet írók azt teszik, amit tenniük kell: a népmilliók lelkébe vetítik a mai valóságból születő holnapi valóság képét, a munkában való hitet, az emberben való hitet, a magas eszményiséget, a szovjet haza szeretetét s a nemzetközi proletárszolidaritás gyönyörű eszményét. És a szovjet tudósok is teszik, mit tenniük kell: a hazát és a népet szolgálják, az igazságot és a haladást. Felkutatják a törvényszerűségeket, az élő és holt anyag természetét, titkát és az eredményeket átadják a népnek, a nép hazájának, amely az új felfedezések segítségével új alkotásokra készülhet fel, új eredményeket produkálhat a közjó érdekében, gyorsíthatja az ipar s a mezőgazdaság fejlődését, amely az egész nép jólétét viszi előre. A szovjet társadalom nyugodtan bízza magát a tudomány fejlődésére. Tudja, hogy a szovjet tudomány egy a néppel s ezért tökéletes szabadságban alkothat s kutathat. Korlát nem áll előtte, a nép segítsége viszont vele van. A szovjet művészek is tudják mi a dolguk, az alkotóművészek csak úgy, mint a színészek, énekesek, táncművészek. Ők is az igazságot, a népet s a szovjet hazát szolgálják. Ők is keresik s legtöbbször meg is találják azt a kifejezőmódot, amely a lényeg és forma megbonthatatlan egységéhez vezet. Ők is alámerülnek a néptenger mélyébe, hogy felhozzák onnan a néplélek igazgyöngyeit. ők is keresik Antheusként az érintkezést az anyafölddel, hogy új alkotó erőre leljenek. A szovjet szellemi élet egy új renaissance hajnali fényében ragyog és ha igaz, minthogy igaz Sztálin megállapítása, hogy „az Októberi Forradalom nem csupán a gazdasági és társadalompolitikai viszonyok forradalma, hanem ugyanakkor a munkásosztály lelkében és ideológiájában végbement forradalom is“, akkor igaz az is, hogy az Októberi Forradalom a tudomány, az irodalom s a művészet forradalma is. Ez a forradalom a lenini-sztálini szellem megtermékenyítő erejének újabb hatalmas győzelme. A kölcsönhatás ez esetben is kétségtelen. A fölszabadított szovjet szellemi élet forradalma forradalmian gyorsítja meg a fejlődést a szocializmusból a kommunizmusba. A szovjet ember ma már törhetetlenül hisz abban — mégpedig tapasztalati tények alapján —, hogy nemcsak legyőzi a természetet, hanem át is alakítja, mégpedig a szerves élettel együtt. Az új szovjet biológia megtanította erre. A szovjet ember új világot teremt maga körül, új falvakat és új városokat, új hatalmas erdőket, mesterséges, óriási tavakat ” beillő öntöző cs''tornákat a lenini-sztálini elmélet, a kultúra, a szellem ereje segítségével. Olyan költészet ez, amelynek nyomán a valóság épül. És ennek a valóságnak a központjában ott áll az ember, akiért minden van és aki által minden lesz. Az imperializmus nem hisz az emberben. Neki elég az erőszak, a pénz hatalma, a fegyverek ereje. A tömeg az ő számára csak nyersanyag, amelyet éppen úgy felhasznál termelésében és háborújában, mint az egyéb nyersanyagot. Ércbányákban, olajfontokban, tonnákban, dollárokban, szigetekben és támaszpontokban gondolkodik és gondolkodásának mozgatója a haszonelv. Ami ezen túl van, számára nem lényeges és nem fontos. A szocializmus ezzel szemben az emberre épít. Nem földeket, országokat, piacokat akar meghódítani, hanem az embert, minden dolgok központját. Ezt a szelemet sugározza a szovjet kultúra. És ez nem gyengesége, hanem ereje. Ez már számtalanszor megmutatkozott. A technikai fölény nagyon fontos, hiszen a szocializmus csakis akkor töltheti be funkcióját, ha messzi túlhaladja a kapitalista termelést, technikában, termelékenységben és minőségben. De: technikai fölény, plusz ember, aki tudja miért él, miért munkálkodik, mért harcol s ha kall mié. ‘ ha!! meg ami legyőzhetetlenné teszi a szocializmust, a szocialista kultúrát, amely ■szerves és szervezett része a népegységnek. Terv él benne és cél lebeg előtte. Nem a burzsoá anarchia fennhéjázó gőgje, farizeusi látszat igazsága, vagy a halálba induló pesszimizmus sötétsége árad el rajta, hanem a tudatos rend harmóniája, amelyben szépség s igazság egyesül. Most, a „Szovjet Kultúra Hónapja“ előtt közvetlenül, külön hangsúlyt nyernek Rákosi Mátyás elvtársnak a legutóbbi Központi Vezetőségi ülésen elhangzott következő szavai: „Nem tudtunk még eredményesen harcolni az irodalom, a színház, a képzőművészet, zene terén megnyilvánuló burzsoá „nyugati“ befolyással szemben“ Pedig kell hogy tudjunk! Az angolszász imperializmus nemcsak a népek anyagi leigázására tör, hanem a szellem erejét is szétakarja zúzni. És szellemi rothadásának csempészárujával igyekszik elárasztani a népeket s országokat. Éppen úgy, ahogyan elzártuk magunkat a Marshall-tervtől, úgy kell szembeszállnunk ezzel az imperialista szellemi csempészettel is. Ez a harcunk is a békét szolgálja, mint ahogyan a Szovjet Kultúra Hónapja is a népek békéjének és szolidaritásának demonstrációja. Hisszük, hogy termékenyítő tavaszi esőként hull földünkre a szovjet szellemi élet sok, sok szépsége és igazsága s hogy nyomában a magyar szellemi élet is új virágzásnak indul és segíti majd itt is a tervszerű munkát, a szocializmus építését, a nép jólétét és haladását, a kultúra fejlődését s hazánk is megbonthatatlan erőbázisa lesz a tartós békéért, a népek szabadságáért és függetlenségéért, az imperializmusok ellen a szocializmusért folytatott s ma már világméretekben kibontakozó hatalmas küzdelemnek. Mégegyszer köszöntjük szíves barátsággal a közénk érkező szovjet tudósokat, művészeket és írókat. Érezzék jól magukat nálunk!