Szabad Nép, 1949. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1949-04-25 / 95. szám

8 SZABAD NÉp KEDD, 1949 ÁPRILIS 11 " AZ ÚJ VILÁG — egy községházán TeoliaOit Emmomval szaladnak a csendőrök az út közepére, hogy elállják az utat a hömpölygő tömeg elől. A kastély parkja előtt is hosszú kordon áll a szuronyokból. Mögöttük domborul a grófi címer. 1933 április 7-e van. Több mint kétezer dobozi nincstelen paraszt tüntet a nyolcvanfilléres napszám, az elviselhetetlen nyomor, a három gróf és a Gömböskormány ellen. A tömeg Elekes Sándor főjegyző lakása felé nyomul. Újabb fegyveres erő érkezik, a grófék telefonja jól csörgött. Sújt, a puskatus, ordítanak a csendőrök, az úri házakon zsaluk, spaletták, redőnyök csapódnak. Gyerekek visonganak, asszonyok jajgatnak, a levegő csakúgy csikorog a káromkodástól, az elkeseredett kiáltozástól. A parasztok, mint egy óriás kinyújtott kar nyomulnak az úton, a a menet éle ökölbe szorul a szuronyok előtt. Kik állanak ebben a tüntető tömegben? Ki kérdezi? Ki tartja számon? Parasztok. Éhező emberek, kisírt szemű asszonyok, vézna gyerekek. Parasztok, akiknek kevés nyolcvan fillér egy napra, amit a grófok megszabtak nekik élelemre, ruhára, családra. Parasztok, akikre csendőr szuronyok merednek, parasztok, akiknek arcába csap a puska vége, mert élni akarnak. Emberek sora, akikből most nem ismersz fel senkit, egyforma az arcuk a nyomorúságtól. Kik lehettek ebben a tömegben a dobozi Fő utcán tizenhat évvel ezelőtt? Sokáig nem látszott, hogy kik voltak ott. Most már tudni. Ők és az övéik vezetik a községet. S a községháza is velük van tele. Tóth Mária tzenhat érem. Két erős barna copfocska foglalja keretbe bájos, gyermeki arcát. Parasztlányka. Az íróasztal mögött ül, serényen futkározik az ujja a betűkön. Gyorsírni is tud, száznegyvennel percenként. Most a község közellátási ügyeivel foglalkozik. Munkaideje másfél órával rövidebb, mint a többieké, mert délután a dolgozók gimnáziumát végzi. Az apja újgazda, öt holdja van. A kislány a községháza egyik szemefénye. Mindig mosolyog, mint az alma. Bizony nyoma sincs a régi községházának, amelynek tornácán egyik lábukról a másikra billegtek a várakozó, izgatott parasztok. Rend van, gyorsaság, meghitt emberi kapcsolat mindenkivel. Észre sem venni, hogy ügyeket intéznek. Minden ajtón útmutató, nincs tévedés, ide-oda küldözés. A nevek mellett ott áll az is, hogy milyen munkakör tartozik hozzá. „Juhász Margit községi szociális titkár, szegénygondozás, hadigondozás, katona ügyek és kulturális ügyek intézése.” Így beszél a többi tábla is. A régi jegyzőségről ketten vannak. Az a két régi tisztviselő, aki a szívén viselte a múltban is a nép gondját, baját. A többiek mindnyájan újak, paraszt sorból jöttek, még most is tanulnak, képezik magukat. Szilágyi Erzsébet a másik legszorgalmasabb tisztviselőnő, ő is tizenhatéves, kedves fiatal lányka, akinek az apja négyholdas gazda. És sorolhatjuk tovább, Oláh Andrást, Rabotin Gábort és a többieket, akik átszenvedték a felszabadulás előtt a parasztság minden baját. Most ők intézik a község ügyeit. A Vasmeghása folyosóján állok és várom, amíg Nagy Sándor, a község főjegyzője egyedül marad. Közben már megtudok róla mindent. Díszítő festő volt, majd a demokratikus honvédség szervezésében vett részt, négy év óta dolgozik a jegyzőségen, tavaly Egerben elvégezte a jegyzői tanfolyamot és egy félév óta ő áll a községi közigazgatás élén. Csupa jót hallok róla a folyosón. De nem ám úgy, hogy „a jegyző úr nagyon jó ember.“ Itt így mondják: „Sándor úgy végzi a dolgát, hogy én se csinálnám jobban.“ Nyílik az ajtó. Öreg bácsi jön ki derűs arccal. Belesek. Most egyedül van a főjegyző. Benyitok a barna, repedezett ajtón. Két öreg bőrfotelbe süllyedünk. A kastélyból valók. De Nagy Sándor nem sokáig tud ebben a kényelmes, nyugodt helyzetben maradni. Csupa mozgás és gyorsaság, olyan a fotelben, mintha láncra lenne verve. Fölugrik, föl és lejár a szobában. Arról beszél közben, hogy milyen boldog azon, hogy Dobozon jegyző lehet. — Mert itt nemcsak tanítani lehet e szocializmust, hanem tanulni is — mondja lelkesen. Ekkor újra nyílik az ajtó és az az öreg bácsi jön vissza, aki az előbb kocogott ki. Valami bélyegzőre van szüksége az íráshoz. É megkapja. „Köszönöm Sándor fiam...” — mondja az öreg, akinek azelőtt vigyázz-ba feszülve kellett ebben a helyiségben állnia. Egyébként az öreg — Nagy Sándortól tudom — most tanult meg írni a felszabadulás után. Vele együtt többen tanultak a község öregjei közül. Nagy Sándor arca meghatott lesz, amikor beszél róla: — Tudod, ezek az öreg parasztok egész életükben a legkeményebb munkát végezték és amikor írni kezdtek tanulni, — milyen furcsa — a könynyű ceruza használatától egészen megdagadt a kezük... Most már olyan jól írnak, mint a gyerekek. « — Egy aszony panamait adott, hogy olykor fontos árucikket nem lehet kapni az üzletekben. Mi a helyzet ekörül — kérdem. — Bizony, a község áruellátása nincs mindig rendjén. Az asszonyok kénytelenek nyolc forintot költeni autóbuszra, ha valamit akarnak vásárolni. Vagy gyalog mehetnek Csabára, Gyulára. Nagyobb bolt kéne, lenne itt elég vevő. Aztán meg két autóbusz is kéne. Sok idő pocsékolódik el a rossz közlekedés miatt. Várj csak, mi kellene még? Egy könyvtár, meg sok könyv, mert abban elég csúnyán állunk. Helyiség van a kultúrteremben, ahol a könyveket el lehetne helyezni és ott olvasni is lehetne. No, de itt van az ötéves terv, az mindezt megoldja. Ami még a legsürgetőbb, azt még ezidén rendezzük. Milyen más hang ez a közigazgatásban. Ezek a parasztokból lett ve„De szeretnék gazdag lenni..." írta első versében a még gyerek József Attila. S míg papírra vetődött az ákombákom írás — ő sülthúsról, jó ruháról, cukorka-szopogatásról álmodott. Azután így fejezte be a „harmadik strófát”: „S mert nincs meg e sok jó dolog, azért nem vagyok én boldog”. S vájjon hány proletárgyermek tudta, mi az a boldogság? A boldogság, amely a gyermeknél egyebek közt nagy evést, jó sok játékot is jelent. Azt, ha törődnek vele. Sajnos, nem készült statisztika arról, hogy mennyivel több gyermek ismerte meg közelről a boldogság e fogalmát — ma. De ha végigjárjuk a Balaton partját, ahol tízezernyi olyan gyermek lubickol, akiknek szülei valaha csak hallomásból ismerték a Balatont, ha felfogáskerekezzük a Szabadsághegyi úttörővasúthoz, ha megszámoljuk, hány új gyermekruhát adtak el most tavasszal olyanoknak, akiknek útja eddig legfeljebb ha a Teleki-térig vitt, ha megkérdezzük a kereskedőket, hány vágón cukorkát adnak el havonta az 1970-esből — szám nélkül is elmondhatjuk: sokkal-sokkal többen. Mégis bunda a bunda Mesebeli kis ház a Nagyszénás és a Zsíroshegy ölén — a pilsszentiváni napközi és óvoda. Novemberben épült. Óriás kertjében nincs olyan zug, melyet ne melegítene a nap. Széesre tárva a sok ablak, hogy a hegyekről szabadon zúdulhasson a jó tavaszi szag. Hábelné, Sitzné és a többi bányász, munkásasszonyok hozzák a kicsiket Szinte előre írhatjuk a válaszokat: „Áldás ez ...” „Hova is tennék jobb helyre a négy kicsit..és így tovább. De a legpontosabban a négyéves kis Mari fogalmazza meg: „Apuka nincs és míg nem jöhettem ide —anyu nem hagyott otthon egyedül. Most eljár dolgozni, többet is eszünk és itt nagyon jó ...” — Jó szerencsét — harsogják mindahányat pedig nem mind bányászcsemete. A száz apróság között ott van a tanító, az orvos kicsije is és vagy két tucatnyi árva, akinek az apját legyilkolta a háború. Most orgonabokrokat ültetnek a játszótér körül és egy sereg közülük ráveti magát a veteményeságyra, zöldhagymát dugnak a földbe meg játszintokat Énekelnek hozzá. Egy másik csapat sikeresen túlharsogja a dalt és erre akkora kacagás tör ki, hogy mind belegurulnak a szomszéd homokbuckába: „A bundának nincs gallérja, mégis bunda a bunda Ihaj bunda, csuhaj bunda, ímégis bunda a bunda”ezetők nem kendőznek semmit, nem ünnepieskednek. Nyílt szívvel tárják fel a bajokat, mert javítani akarnak. Ide valók mind a községbe, azok közül valók, akiket a csendőrök a grófok kastélyának falaihoz szorítottak. Tizenhét évvel ezelőtt ők lökdösődtek a csendőrök ordítása között. Akkor még nem lehetett olyan tisztán látni, mekkora képesség lakozik bennük. Most már itt ülnek a maguk portáján. Nem mivelhették régen a parasztok az asztalnál irkáló széken ülő embert. Szerintük az csak annyit dolgozott, hogy naphosszat a lábát lógázta. Hiába irkált össze akármit, abból mindig csak kár származott és sohase haszon. Ma Dobozon is másképp nézik a kopott, vásott községházi asztalok mellett ülőket. Nemcsak, mert vérükből valók. Parasztgyerekekből lettek a csendőrök is régen. Hanem, mert a községháza minden munkája és egész hatalma őket, dolgozókat élteti. A községháza — hatalmat jelent. A hatalmat — a munkásosztálynak az egész országra kiterjedő hatalmát — Dobozon szegényparasztok, hajdani cselédek, napszámosok, kubikosok új és régi kisparasztok s a hozzájuk tartozó képviselők, — hűen a szövetséges munkásosztályhoz. Elekes Sándornak pedig, a régi főjegyzőnek s a köréje gyűlt gyászos pereputtynak lassan a hírét is elmossák az évek. Gyárfás Miklós Egészen biztos, hogy a gróf Karácsonyi-féle vadászkastély, amely itt volt a szomszédban , sosem láthatott ennyi boldog embert. Minden az ő méretük után készült: a törpe WC-k, az ebédlő, a liliputi székekkel és asztalokkal. Még a nyugágyak is, amelyekben a reggeli és ebéd után, az uzsonna előtt pihennek, napoznak. — Jó szerencsét — Integetik utánunk — soká visszhangozzák a hegyek. Tetszik látni: ez is a miénk — Azért jó ez a tér, mert sok a zöld, sok a fa és most lesz új pázsitunk is — mondja Födi Jancsi, aki a Haber utca harmincban lakik és most éppen jókora várat épít a Péter Tónival, a szerelő fiával a Szvetenaiutcai kilencből Jancsi a három bébe jár és most olyan büszkén vezet végig az új birodalmon, mint aki tudja: ez az övéik. Azelőtt — A liget nagyon messze volt, csak otthon lehettünk a szobában. Tetszik látni, ez mind a miénk, nyáron itt fürdünk. Pedig még 46-ban is csak a bombagödrökbe fürödtünk, ahol megállt a víz. — Most már szerelik is fel újra a hintákat, a tornadolgok már itt vannak — mondja Tóni. Tessék megnézni ezt a mukszlit, ez már ezektől van. Jövőre már én is mehetek pajtásnak, úgy, ahogy a Jancsi. Ötvenkét játszótere volt Budapestnek a felszabadulás előtt, ezek közül is kevés a munkáskerületekben. Ma már 99 a számunk, a legtöbb munkáskerületben épült és nemcsak a Hallertérit, a legtöbbet felszerelték hintával, tornaszerekkel, fürdőmedencével. Meggyósty ultiak! Egyik épülő kórház a sok közül. Persze olyan kórház, ahová a beteg gyerekek kerülnek, nem igen lehet boldogság tanyája, így ez a Fehérkereszt-kórház se, amely az ország legnagyobb gyermekkórháza volt, míg egy háborús bomba szét nem dúlta. De mégis itt a Tűzoltó utcai szürke bérkaszárnyák között, ahogy már kivehető a kórház új terrasza, erkélye, — nem rideg kórház képe ez. — Hát nem egészen helyreállítás ez — mondja Petényi Géza elvtárs professzor, a kórház igazgató-főorvosa. Több. Szinte rémdráma volna, ha elmondanám, hogyan dolgoztunk a felszabadulás után, amikor sodronynélküli, drótozott áriákban feküdtek a betegek és nem volt lepedő, nem volt ágynemű ... Aztán a népjóléti minisztérium segített, no meg a terv. Újjáépült minden. Sőt Nézze, itt a második emeleten már készül hetven csecsemő részére egy osztály, minden csecsemő részére külön üvegfalakkal körülkerített kis szoba. Újabb harminc a harmadik emeletre kerülhet. Ez is nyárra kész. De közben mással is bővültünk: új emeletet húztak a kórházra. Lesz megfigyelő osztály, különosztály. Járványos betegek részére és közben, ahogy épülünk, úgy fejlődik a gyógykezelés is. Van néhány tuberkulótikus, agyhártyagyulladásos kis beteg is; azelőtt három hét alatt elvitte őket a kór. Ma már gyógyítani tudjuk.“ Az apró ágyakban még sápadtan, láztól piros arccal fekszenek a súlyos beteg apróságok. „Meggyógyulnak“ — mondja újra a professzor, és már nem is olyan szomorú látvány a csillogó kórterem. S már az anyák arcán is a remény mosolya is látszik. A számoké a szó Akár a három-, akár az ötéves terv részleteit nézzük, — újra és újra előbukkan a szó: gyermek. A terv „gyermekei“: az új nagy alkotások, az új üzemek, hidak, vasútvonalak. De legkedvesebb gyermekei: az óvodák, napközik, bölcsődék. Kétezer óvodánk van — a felszabadulás előtt csak 1200 óvoda volt az országban. Még egy jellemző szám: a felszabadulásig csak 12 üzemi napközi otthon volt az országban — 1948 végéig már 226. A hároméves terv végére 94 szülőotthona lesz már az országnak. A legfontosabbak közé tartozik az, hogy a hároméves terv végére 37 járási egészségügyi központ működik — az ötéves terv végére már 148. Itt az újszülöttek is azonnal szakorvosi kezelést kapnak, a másállapotos anyákat is állandóan ellenőrzik. Tatán létesült az első és bár a csecsemőhalandóság országos átlagban már 10 ezrelékre csökkent . Tatán csökkent a legjobban, hat ezrelékre. Kétszázhatvannyolc új bölcsőde lesz az ötéves terv végére, és nyolc vidéki városban épül anya- és csecsemővédő intézet. És így folytathatnánk hosszú sorban. A legfőbb érték az ember. Hát még az apró ember... Ezt tartja szem előtt a terv. György István lkfiffEEW figUoeM ffifhmifeel a dolgozó PARASZTSáG megsegítése és FELEMELKEDÉSE SZÁMOKBAN 120-szor annyi rizst vetünk, mint 1944-ben 1938-ban 18.265 tonna rizst kellett behoznunk külföldről drága valutáért 1948 ban rizsimportunk teljesen megszűnt: a hazai termelés, amely elérte a 20.000 tonnát, teljesen fedezi szükségletünket. Hogy értük el ezt az eredményt? A népi demokrácia kormányzata kísérletek és tanulmányozás után meggyőződött róla, hogy gondos művelés mellett hatalmas megtakarítást érhetünk el hazai rizstermeléssel, amellett pedig jelentősen növelhetjük a dolgozó parasztság jövedelmét. Míg 1939-ben csak kísérletezés folyt a rizzsel és szémottevő eredményt nem értek el és 1944-ben is csak mintegy 200 hold vetésterületünk volt, 1940-ban már 2400 holdat vetettünk ebből az értékes növényből és két év alatt megtízszereztük a vetésterületet. 1943-ban már 24.000 holdon termett rizs, s mindez már a dolgozó parasztság jövedelmét növelte, mert a kitűnően jövedelmező termelési ágat kivettük a kulákok, úribirtokosok kezéből. m.hii/flll/f/ti I mm Az ötéves terv végén 1000 vagon nádat exportálunk Gépesítjük a nád kitermelését Az állami nádgazdaságokban az ötéves tervben fokozatosan rátérnek a nagyüzemi kitermelésre. Mintegy 10 millió forintos beruházással kifizetődővé teszik a nádgazdálkodást, s ezzel nemzetgazdaságunk jelentősen gazdagodik. Tekintve, hogy Magyarország fában igen szegény, a nádgazdálkodás kiterjesztése nagyjelentőségű. Erdőink hozama holdanként évente 850 kiló$, míg a nád évi hozama holdanként 1000 kiló. „ — AKITT AZ 1944. ÉV FOLYAMÁN NAGYVÁRADON felállított gettó terüetén történt kegyetlenkedésekről tudomással bírnak, jelentkezzenek a budapesti népügyészségen. (Markó u. 27., IIl. emelet 37. ajtószám alatt.) — Földrengést jeleztek vasárnap az Országos Földrengésvizsgáló Intézet készülékei 1000 kilométer távolságból A műszer legnagyobb kitérése 9 milliméter volt. Budapesten másfél órán át tartott a földmozgás. Építőanyagok, lemezek, növényvédők nádból A nád rendkívül értékes évelő növény, amely sok tekintetben alkalmas a fa pótlására. Építőanyagokat, lemezeket, növény- és favédő burkolatokat, melegházak üvegtetőinek takaróit készítik belőle. A háziipar is értékesen felhasználja a nádat. Takarók, falvédők, papucsok és ervék igen tetszetős, használati tárgyak készítése sok embert foglalkoztat Nádcellulózéből — műselyem Most már eldöntött kérdés, hogy' a nádból igen kiváló minőségű cellulózé nyerhető. Ez nemcsak papírgyártásra, hanem műselyem gyártására is alkalmas. A cellulózegyártás melléktermékeként az egyik legsokoldalúbb ipari nyersanyagot, a furfurolt is a nádból nyerjük,. 500 vagon nádat exportálunk évente A kitűnő minőségű magyar nád külföldön igen keresett cikk. 1946-ban 36 vagont, 1948-ban 167 vagont vittünk ki, az idén 500 vagon nádat exportáltunk. Az ötéves terv végén nádexportunk 1000 vagonra emelkedikA legjelentősebb felvevő terület Csehszlovákia; exportunknak több, mint fele ide irányul. A hároméves tervben folytattuk, az ötéves tervben befejezzük a nádkitermelés gépesítését. Nádarató-gépeket állítunk be, így az egész termés vízről, vagy jégről könnyen learatható. Elektromos géppel szövik és préselik majd a nádat, így a jövőben már nemcsak nyersanyagként, hanem kész ipari áruként szállítunk nádkészítményeket külföldre. 230 kötetes népkönyvtárat kapott Mosonszentgyörgy mintaközség Vasárnap megnyílt az első 230 kötetes népkönyvtár Mezőszentgyörgy mintaközségben. — Ahogyan a földet, úgy a műveltséget is fölosztjuk köztetek az igazság szerint — mondotta megnyitójában Bóka László elvtárs, kultuszállamtitkár. — Ezek a könyvek jó fegyverek és minden házban ott kell lennie a tudás fegyverének. Rákosi elvtárs: „A fordulat ée** című művével jelképesen adta át Hók* elvtárs a könyvtárat rendeltetésének. Az ügyesen összeválogatott könyvek között Rákosi Mátyás, Andics Erzsébet, Ady, Solochov, Gorkij írásai mellett megtaláljuk a nyugati irodalom haladó szellemű könyveit is. A beiratkozásnál a mintagazdák járnak az élen. Papp István újgazda boldogan szorongatja kezében Solochov: „Új barázdát szánt az eke" című könyvét. Az ő ekéje is új barázdát szánt. Az úri Magyarország elzárta a tudást a dolgozó parasztság előtt. A népi demokrácia minden eszközzel támogatja a dolgozó parasztság kulturális felemelkedését, hogy a város és falu közti különbség minél előbb eltűnjön.