Szabad Nép, 1949. június (7. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-05 / 130. szám

to 1 .200.000-ből csak 359.000... Nemcsak a gyárnak, — az országnak is kár, ha nem hajtják végre a beruházási tervet — A Hogy állnak a beruházások, vál­lalatvezető elvtárs? — Hát nálunk, az Egyesült Izzó­ban, ez nehéz kérdés. Sok minden akadályoz bennünket, ami nem raj­tunk múlik. — És ami az elvtársakon múlik? — Igen, ezen a téren mi is csinál­tunk hibát, elmaradtunk a beruházás­sal, mert... Is pénzügyi teljesítés: 30%. Az Egyesült Izzó jó üzem. Jól dol­goznak a munkások, leküzdik a ne­hézségeket, fejlesztik a munkamód­szereket, mindent megtesznek a terv­ért. De a terv teljesítése azt jelenti, hogy a terv minden részét teljesítsük. A beruházási tervet is. Nézzük, hogy áll ezen a téren az Izzó. Vegyünk példának — igaz, jellemző példának ■— egy 2 milliós, jelentős beruházást, az úgynevezett „F”-lámpagyártást. Gépészeti beruházásról van szó, július végéig kell befejezni. A beruházás nemcsak egy összeget, nemcsak valamilyen új épületet, új gépeket jelent, hanem bizonyos terv­szerű ütemet is, ahogyan a pénzt fel kell használni,, amilyen ütemben épít­kezni kell, hogy a lehető legjobban járjon az ország. Két dologról van tehát szó: a beruházás pénzügyi üteméről és műszaki üteméről. Nézzük a példát. Az Izzónak május 1-ig a 2 millió forintból 1.200.000 forintot kellett felhasználnia. Ez egy­ben azt jelenti, hogy a beruházásnak el kellett érnie bizonyos meghatáro­zott műszaki fokot. Megtörtént-e mindez? Nem történt meg. Az 1.200.000 he­lyett csak 359.000-et vett fel az Izzó a Beruházási Banktól. Tehát a pénz­ügyi teljesítés csak 30 százalék. Nem nehézség, hanyagság Gondoljuk meg, okozott ez valami kárt az országnak? Feltétlenül. A pénzt, amely az Izzó rendelkezésére állt volna, ha a tervet teljesítik, nem fordítottuk másra. Ott „döglött" a Be­ruházási Bank nyilvántartásában. A pénz akkor jó, ha forog, még hozzá szaporán. M­i az oka az elmaradásnak? Persze, sok­ elháríthatatlan nehézség. Például a­­külföldi gépek nem érkez-' tek meg időre. De hogy van az, hogy a pénz 30 százalékából el tudták érni a műszaki követelmény 55 szá­zalékát? Ez azt jelenti, hogy az elv­társak az Egyesült Izzóban valóságos varázslók,­­mert „359.000 forintból” annyit építettek, hogy az értékben több, mint 600.000 forintot jelent. Még ezek a durva számok is mutatják, hogy itt valami nincs rendben: a tervszerűség azt jelenti, hogy nincse­nek ilyenfajta „csodák”, így már értjük, vállalatvezető elv­társ. Szóval a beruházáshoz felhasz­nálta a saját üzemükben gyártott géprészeket, de ezeknek értékét nem vették fel a Beruházási Bankban, hanem forgótőkéjükből vonták el. Szóval 3.400.000 forinttal többet hoz­hattak volna forgásba, ha a Beru­házási Bankhoz fordulnak, annak rendje és módja szerint s nem maguk finanszírozzák a belső munkát. Mire jó ez? Az országnak kár és itt is csak hátráltatja az egészséges fejlő­dést. Ez már nem „objektív” nehéz­ség, hanem, mondjuk csak ki bátran: hanyagság. Tanulunk a hibából — Igazunk van, vállalatvezető elv­társ? — Igen. A tervfegyelem pillanatnyi lazulása okozta ezt a hibát. Ki fogjuk javítani: július 1-ig behozzuk az el­maradást. Az ötéves tervben ilyen majd nem fordulhat elő, tanulunk a hibákból. Persze, ne csak az Izzóban tanulja­nak,­ hanem minden üzemben: nem csak a termelési, hanem a beruházási terv is pontosságot, fegyelmet követel Azt követeli, hogy a vállalatok egy­mással a pontos szállításra szerződést kössenek, hogy a megszegett szerző­désért kíméletlenül behajtsák egymá­son a „portálét", a büntetéspénzt. Persze az is fontos, hogy kereskedel­mi szerveink jó­ munkával segítsék üzemeket a­ beruházások pontos vég­rehajtásában. Mert ezen a téren is akad hiba! A példával maradjunk éppen az Egyesült Izzóban. Az Izzónak a dróthúzáshoz bizo­­nyos gyémántfogak kellenek. Olyan drótokról van szó, melyeknek vastag­sága egy hajszál tizedrésze. Ennek megfelelően maga a gyémánt is ke­vesebb, mint 50 gramm. Az Izzó egyik külkereskedelmi vál­­alatunkon keresztül rendelt külföld­ről ilyen gyémántot. Nem az első eset: mindig két hétig tartott, amíg ideért. Ezúttal azonban három hó­napig — még­hozzá nem a külföldi szállító, hanem a mi hibánkból. Ne így takarékoskodjunk! A külkereskedelmi vállalat feladata megrendelést és hozzáfűzte, hogy a rendelt gyémánt takarékossági szem­pontból nem repülőgépen, hanem hajón szállítandó, szárazföldön pedig gyűjtővagonban. Ötven gramm­­ gyé­mántról van szó, aminek még a levél­­boríték is aránytalanul nagy. Külföldön bizonyára csodálkoztak, hogy miért kell az 50 gramm gyé­mántnak hajón és gyüjtővagonban ko­csiznia Magyarországra, dehát a megrendelő az megrendelő ... elküld­ték hajón és gyüjtővagonban, így ért ide három hónap alatt. Egyetlen esetben lehetne gyenge mentséget ta­lálni erre a késésre,­­ ha a külke­reskedelmi vállalat egy hajórakomány gyémántot várt volna és takarékos­kodni akart a szállítási költséggel. Ilyen takarékosság azonban több, mint pazarlás. A beruházás nemcsak a beruházó vállalat ügye, hanem az egész or­szágé. Az ellenőrző szerveké épp úgy, mint a szállító vállalatoké. Jól össze­hangolt munkával, kemény tervfegye­lemmel lehet csak teljesíteni a beru­házási tervet is. Feltétlenül nézze meg Brammer és Pallai IV., Petőfi Sándor-­ ?a választékos kirakatait Selyem, szövet- és mosókülönleges­­ségek dús választékban. SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1949 JÚNIUS' 1 Daraboló — ki hallott már ilyen nevet? Különösen hangzik, az már igaz; viselője bizonyára alaposan rászolgált. De nem is csoda — a Daraboló egyike volt az éjszakai Angyalföld legrettegettebb csár­dáinak. Volt... mert ma már csaknem teljesen üres es­ténként. — Legalább egy hosszúlépést meginna! — gon­dolja elkeseredetten a kocsmáros, amikor egy alacsony, bicegő férfi siet el az ajtó előtt. " Ez a férfi Melegh Lajos cipészmester, aki napi mun­káját bevégezve, a körzeti párthelyiségbe siet. Csatlakoz­zunk hozzá ... Azt mondja: — Az éjszakáink... bizony még az éjszakáink is erősen megváltoztak a felszabadulás óta! Mert mit csi­náltam én ... mondjuk úgy a tizes években... mit csi­náltam én akkor éjszaka? Mit csinált? Hát „nyargonc" volt, még éjszaka is az az amolyan meghajszolt lovászgyerek-féle, az om­nibuszvasút szolgálatában. Hat pihent lovat kihajtani a végállomásra, a másik hatot visszahajtani az istállóba — és így tovább, ez volt a dolga egész nap. Éjszaka meg... ne gondoskodjak arról is, hogy legyen mivel töl­tenie az éjszakát. Minden ötödik éjjel strázsálnia kellett például. Ott gubbasztott a homályos istállólámpa alatt és minden igyekezetével, azon­­volt, hogy eL ne­ aludjék-^. „De miért nem olvasott ilyenkor?”. — Kpre zhetné valaki, igen, olvasni is megpróbált. A’főkocsis egyszer rajtakapta és elverte a holftóbzárral. Ettől fogva mak­it nem- tc*-» vásott. Később... később parádés kocsis lett Gáspár gőzfavágónál Nagyon meggazdagodott ez az úr az első világ­háború alatt: a „nyargoncnak" nem kellett fejet törnie azon, hogy hol töltse az éjszakát. Amíg az urak mulat­tak, a kocsis ácsoroghatott a kapunál, vagy ülhetett fenn a bakon is — ez mindig attól függött, hogy nyár volt-e éppen, vagy tél. Télen persze járt neki egy vékony pok­róc is, azzal betakarhatta a lábát. Egyszer — 1918 farkasordító ferén történt ez — Gáspár úr Kispestre haj­tatott a kocsijával. Egy zsák szép nulláslisztet ígértek neki, személyesen ment ki érte. A zsák a szép nullás­liszttel haza is érkezett szerencsésen, csak éppen a „nyargonc" két lába fagyott meg. Az egyiket le kellett amputálni, tőből. — Amikor meggyógyultam — folytatja Melegh Lajos —, jelentkeztem Gáspárnál, hogy vegyen vissza. Kineve­tett. Mit kezdjen ő egy nyomorék emberrel? Így kerültem ide, Angyalföldre, cipésztanulónak. Az éjszakáim? Néha dolgoztunk hajnalig. Néha meg inni mentünk. Én ugyan nem szeretem a bort, de a többiek vittek magukkal. Vir­tus volt ez akkor még. Meg keserűség. Sokan az egész heti keresetüket elitták! ... Az alacsony, bicegő férfi, akit esti útján elkísértünk, célhoz is ért közben — még néhány lépés a félhomályos utcán és máris ott állunk a körzeti párthelyiség előtt. Éles fény ömlik ki a nyitott ajtón: megvilágítja a „nyar­ganc’" arcát. Ez az arc nyugodt, derűs — ha nem nyikor­­dulna meg olykor a műláb, el sem hinnék, hogy a haj­dani kocsis beszélt. A felszabadulás óta új ember lett belőlem Tudja, a Párt — úgy érzem, mintha kicserélt­ volne. Szép bariton hangom van ■— mit is kezdhettem vele azo­kon a régi estéken? Legfeljebb a lovakra kiálthattam rá. Ma dalos vagyok! Ezenkívül beszélni is jól tudtam min­dig, a mondatok önkéntelenül kikerekedtek a nyelvemen. „Fogd be a szád! Mit lártatod annyit?" — ezt kaptam érte régebben. Most esténként előadásokat tartok elvtár­saimnak — utána sietek haza, hogy tanulhassak, készül­hessek másnapra. Néha kerékpárra ülök és késő éjszakáig karikázom a fél lábammal — „nyarganc" vagyok újra, de most a Pártért vagyok az, a magam örömére. .. Elbúcsúzik és besiet a nyitott ajtón. Elvtársai már várják. Egy sereg angyalföldi munkás, akinek nappalait és éjszakáit egyszers mindenkorra megváltoztatta a Párt. Rákos Sándor Hogyan segítettem társaimat a termelő munkában? Nem pillanatnyi nekihevülésből határoztam el, hogy javaslatai­mat megtegyem az Országos Találmá­nyi Hivatalnak. Hosszú és alapos megfigyeléssel kí­sértem az egyesek, üzemek munkáját, ahol megfordultam és dolgoztam. Azt tapasztaltam, hogy míg az egyik ol­dalon a legprecízebben kidolgozott tervszerűséggel hajtották végre a rá­juk háruló feladatokat, a másik olda­lon teljes a tervszerűtlenség és nagy maradisággal álltunk szemben. A terv­­szerűtlenség hátrányát legjobban mi, fizikai dolgozók éreztük, lent a mű­helyben. . Elavult, régimódi, kapitalista módszer szerint dolgoztunk, amely csupán a dolgozók leleményességére és szakmai hozzáértésére bízta a munkát. Semminemű támogatást nem adott a munka elkészítésére vonatkozóan — csak egy rajzot. Ha tudja — megcsi­nálja, ha nem , akkor odébb állhat A munkadarab elkészítése és használ­hatósága teljesen a véletlenen múlott.­­/Minden dolgozó magára volt ha­­gyatva. Egyik sem törődött at másikkal. A gyengébb képességű mun­kás izzadt, gyötrődött, robotolt, rá se hederítettek, a hét végén meg pénz nélkül, „fal mellett” mehetett haza. Legfeljebb kinevették. A kapitalizmus szándékosan ugrasztotta egymásnak a dolgozókat, mint az éhes farkasokat. De ami jó volt nekik, nem lehet jóne­künk. Minden munkánál jól meg kell fontolnunk, hogy jól végezzük-e? Nem lehetne-e kevesebb idővel és fáradság­gal jobbat, szebbet, olcsóbbat alkotni? Javaslatom kidolgozása előtt mun­kahelyemen felkeltette figyelmemet egy szárnyfúrógépen dolgozó munkatár­sam, aki vékonytermetű ember volt és így csodálkoztam rajta, hogy milyen hihetetlen energiával dolgozik. Futott a daruért, futott a szerszámkiadóba a szerszámért, futott a küszölykőhöz szerszámot élesíteni. Minden mozdu­lata villámgyors volt. Nem vagyok kí­váncsi természetű, de mégis odamen­tem hozzá és megkérdeztem tőle, hogy mit keres ezzel a nagy igyekezettel, hány százalékot tud elérni. — Jaj, tt" is kérdezze — válaszolta —, csak 65 —70, néha csak 55 százalékot tudok elérni. A csodálkozásról nem jutottam szóhoz. Az elvtárs azt is elmondta, hogy felváltója, a Zoli, könnyen meg­keres ugyanennél a munkánál 130 szá­zalékot. Ettől kezdve állandóan azon gondol­kodtam, hogy lehetne segíteni ezen az elvtárson. Alkalmat találtam rá, hogy Zolit, a felváltóját is megfigyeljem. Ő nyugodt munkatempóban dolgozott, minden kapkodás nélkül. Aki fizikailag háromszor annyit dolgozott — 70 fo­rintot keresett, ő kevesebb megerőlte­téssel — 140 forintot. Mára már megoldottuk ezt a problé­mát. Már majdnem mind, akik ilyen gyengék voltak, elérték az átla­got és túl is haladtak. A nagy gya­korlattal rendelkező elvtársak első szóra megértették javaslatomat: ta­nítsuk rendszeresen, módszeresen gyengébb munkástársainkat. Nemzet­gazdasági szempontból sem mindegy, hogy a ránk bízott gépeket és szerszá­mokat hogyan használjuk ki. A múlt­ban persze más volt. A jobban képzett szakmunkás féltékenyen őrizte titkát Eldugdosták a jobb szerszámokat, hogy a másik ne tudjon boldogulni Ma már mind többen és többen is­merjük fel, hogy csak akkor tudunk igazán boldogulni, fejlődni, ha segít­jük egymást. Vájjon nem szolgáljuk a azzal országépítő tervünket, hogy a gyengébb képességű dolgozók teljesít­ménye átlagosan 25 százalékkal emel­kedett? Mi, Hofherr-gyári kezdeményezők azt szeretnék, ha a többi üzemben is megértenék ezt és bekapcsolódnának mozgalmunkba. Manek Gyula esztergályos, Hofherr-gyár. A fasiszták rombolásainak örökségeként maradtak ránk a tönkretett or­szágutak. A hároméves tervben a megrongált utak nagy részét kijavítottuk. Kis­­pesten a Vörös Hadsere­r­ útján most javítják a munkások az Útburkolatot. 219.000 forint megtakarítás A diósgyőri kohászati üzemekben áp­rilisban a 11 főből álló tüzeléstechnikai brigád lett az első. A brigád áprilisban 249 ezer forintot takarított meg azzal, hogy a melegüzemekben megakadályozta a felesleges gázfogyasztást. Egyes üze­mekben a gázfogyasztást új módszerek bevezetésével 50 százalékkal csökken­tette a brigád. A durvahengerdei lemez­ollónál működő Molnár István-brigád a második lett, átlagteljesítménye 122 szá­zalék. Az elmúlt hónapban 79 ezer fo­rintot takarítottak meg úgy, hogy bizo­nyos selejtlemezeket kisebb mére­re vág­tak le. A harmadik a váltóműhelyben dolgozó Molnár Árpád-brigád lett, hét fővel dolgozik és előirányzatát 163 szá­zalékra teljesítette. A diósgyőri gépgyárban áprilisban a rugóüzem hőkezelő-brigádja lett az első, 11.550 forint megtakarítással. Má­sodik a szerszámműhely eszterga­­csoport-brigádja lett. Az ötéves terv végén 2500 motort n­árt a Csonka gépgyár Magyarországon egyedül a Csonka­gépgyár gyárt 40 lóerőig terjedő kis robbanómotorokat. A motorokat rész­ben mezőgazdasági kisgépekbe, rész­ben pedig többfajta áramfejlesztő gépbe szerelik. Az államosítás óta kialakult a gyár­­egységes­ termelési profilja.. Ennek eredményeként az eddigi évi 600 mo­toros termidést­ rrfor­die itjén 100 ms rtto-­­ torra, az ötéves terv végére pedig­­ 2500 motorra emelik. A termelés eme­­léséhez nagymértékben hozzájárul az önköltség állandó csökkenése. Az év első negyedében 228 ezer forintot ta­karítottak meg önköltségcsökkentéssel. Az első negyedévi tervet az üzem 106 százalékra teljesítette. Az ötéves terv során a gyár gépi berendezéseinek korszerűsítésére, fel­újítására és új gépek beszerzésére, valamint a gyár kibővítésére mintegy kétmillió forintot fordítunk. A Szabad Nép Barátai Körének levelei Elolvastuk a 24-i számában Szabad Nép április várpalotai bányász elvtársak hozzánk intézett levelét. Jó­indulatú figyelmeztetésükről üzemünk minden dolgozója tud és egy közös értekezleten azt is elhatároztuk, ho­gyan fogjuk a hibákat kijavítani. A vulkán-lapát kikészítésénél nem dolgoztunk olyan magas hővel, amely az anyag elégését okozhatná. A felü­leti revesedést igyekezünk, amennyire lehet, elkerülni. Az alaki hibákat is kiküszöböljük a jövőben a gyártmá­nyok fokozottabb ellenőrzésével. Az utóbbi időben készített lapátjainknál ilyen alaki hiba már nem fordul elő. Irtatok arról is, hogy a csákányok foka eltörik Ezeket a csákányokat még az infláció alatt csináltuk, ami­kor nem volt megfelelő minőségű anyag. Valószínűnek tartjuk, hogy a szóbanforgó fejszék is ebben az idő­ben készültek, ígéretet teszünk arra, hogy a jövő­ben a legjobb minőségű és legmeg­felelőbb szerszámokkal látunk el ben­neteket, hogy ti is sokkal jobban já­rulhassatok hozzá a dolgozók olcsóbb szénnel való ellátásához. Köszönjük a kritikátokat és kérünk benneteket, hogyha a jövőben hasonló hiba elő­fordul, küldjétek vissza a tönkrement szerszámot. Erről mi meg tudjuk álla­pítani a gyártás idejét, az anyag mi­nőségét és a hiba okát. Bízunk a kö­zös munka sikerében. Salgótarjáni Acélgyár Gazdasági szerszámgyár dolgozói Földi Sándor, titkár El szeretném mondani, hogy mi­lyen megindító tanújelét láttam a vá­lasztás napján annak a lelkesedésnek és ragaszkodásnak, amely ország­szerte megnyilvánult a Függetlenségi Népfront iránt. Egyik barátom Szany községben la­kik, és Sopronban dolgozik a Hitel­­szövetkezetnél, mint könyvelő-gyakor­nok. Minthogy a választás idejére, május 15-re lejárt a gyakornoki al­kalmaztatása és még beosztását nem kapta meg, abba a helyzetbe került, hogy Sopronban nem szavazhatott, mert nem volt névjegyzékkivonata. Annyira bántotta az eset, hogy gya­kornoki fizetéséből 115 forintot felál­dozott, csakhogy 15-én este 7 órakor Szanyban, a Függetlenségi Népfront­ra szavazhasson. Ez történt azon a vidéken, ahol 1947-ben az áruló Barankovicsék 80 százalékot kaptak. Csak egy ízelítő a nép felébredéséből. Gosztonyi Ignác köszönetet mondok a Magyar Dol­gozók Pártjának és a Szabad Nép­nek a kereskedelmi alkalmazottak ne­vében, hogy lehetővé tette az olcsó itt­ kora reggeli fürdőlátogatást. Eddig nem tudtunk reggelenkint fürdeni menni, mert két óra fürdésért majd­nem egész napi bérünket kellett fi­zetni. Hiszem, hogy miután a fürdő árát leszállították,­ sokkal többen lá­togatják majd a fürdőket és így a be­vétel is több lesz. Mi, dolgozók azzal háláljuk ezt meg, hogy felüdülve job­ban és többet dolgozunk az ötéves tervért. Horváth Béla

Next