Szabad Nép, 1949. június (7. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-05 / 130. szám
Vasárnap, 1949 június 5 SZABAD NÉP Sarkadi parasztok elmondják, miért csatlakoznak a termelő csoportokhoz — Te, Jóska, be lehet még állni a Csoportodba? — Majd csak ősszel. — Miért? Hát most nem ugyanolyan ember vagyok, mint akkor leszek? — Dehogynem. De most mégsem lehet, értsd meg, ha mondom. Most vagyunk a közepén a munkának, ha majd lezáródik ez a munkaév, jöhettek. Elkezdődik az út, akkor majd lehet. De felírom a neved, hogy jelentkeztél. Gyakori mostanában az ilyenfajta beszéd Sarkadon. Két másod- és két harmadfokú termelőcsoport van a faluban, összesen 740 katasztrális holdon. A termelőcsoportok vezetőihez sűrűn fordulnak az utóbbi időben a kis- és középparasztok azzal akéréssel, hogy ők is beléphessenek valamelyikbe. Alig várják az őszt, amikor lehetővé válik a csatlakozás a meglévő csoportokhoz. Pár hét alatt kétszázan jelentkeztek. Miért ez a nagy mozgolódás? Kettáéknál villanyfényes szobában él a család. A gyerekek is hallgatják, hogy mit beszél az apjuk, bár nem értenek még túl sokat az egészből. Az asszony azonban érti. — Számoljuk csak össze, mink termett tavaly. — Tudod, kicsépeltünk 15 mázsa 58 kiló búzát. Ha mind eladtuk volna, 80 forintjával, 1200 körül kaptunk volna érte. Volt 70 mázsa kukoricánk, az akkor 2100 forint volt, az egy hold cukorrépánk után a cukorért pár forint híján 2000 forintot kaptunk. A fél hold konyhakertünkből úgy 300 forint körül jött volna, dehát azt mi éltük föl. Most ezeket adjuk össze: 5600 forint összesen. Na látod. — Hát jó sok pénz az, de én nem láttam a felét sem — veti közbe az asszony. — Persze, hogy nem láttad. Épp azért mondom. Ennek több mint a fele elment kiadásokra. Tudod, amikor az Almási-táblából hazafuvaroztattuk a gabonánkat, egy fordulóért 50 forintot kértek. Sokba került a szántáshoz is a kölcsönfogat. Az is baj, hogy nem tudtam állatokat venni. Ha lenne egy anyadisznóm, a malacok után alighanem több bejött volna, mint az öt hold földemről. Ha nézni se tudtam úgy a földet, mint kellett volna. A táblásoknak majdnem kétszer annyijuk termett, mint nekem. — Ezért akarsz belépni közéjük? — Ezért is, meg másért is. Beszélgettem Nagy Sanyival, a feketeéri csoport vezetőjével. Mesélte, hogy ők csak 10 forintot fizettek egy fuvarért tavaly és a traktorért negyedannyit, mint mi a kuláknak — a kölcsönigáért. Ráadásul a traktor még mélyebben is elszántotta a földet. Állatjuk meg annyi van nekik, hogy sok. Van száz hízómarhájuk, 16 tehenük, 20 anyadisznójuk, lovakat kaptak szerszámokkal együtt. Hol vagyunk mi ezektől? Ott voltam, megnéztem a földjüket. Az idén is sokkal szebb a búzájuk, rozsuk, meg mindenük, mint a miénk. Pedig a miénkre is épp annyi eső esett, mint az övékére. — De hisz, te már két évvel ezelőtt mondtad, hogy jobb volna közösen dolgozni a földeken. — Látod, aztán mégsem mertem belépni. Olyan az ember, hogy hallgat arra a sokféle beszédre. Kették, csak egy példa. Ilyenfajta számvetést sokfelé csinálnak mostanában Sarkadon. Fogják a munkától elkeményedett ujjak a ceruzákat és szaporodnak a számok az irkából kitépett lapokon. Egy-egy teleírt lap, egy-egy összehasonlítás és kész az elhatározás. Míg a családi megbeszélések folynak, a párthelyiségben is gyülekezik a nép. Ma este indul a szeminárium, azt jöttek az elvtársak megbeszélni. Egy csoport félrevonul egy kis különbeszélgetésre, amíg futja a várakozásból. Ott vannak: Boros Sándor gazdajegyző, a termelőcsoportok vezetői és egy páran azok közül, akik a termelőcsoportokba be akarnak lépni, — jóllehet, ez utóbbiak legtöbbje nem párttag. — Hadd szóljak néhány szót csoport várható keresetéről — kezdi Boros elvtárs, aki az egyik csoport vezetője. — Ha nem jön elemi csapás, 16 mázsa búzát arathatunk egy holdról, mert jók a földek is. Ebből kijön 120 kiló vetőmag, szántás, adó, egyéb költségek, úgyhogy holdankint 12 mázsa marad tisztán. Árpából tavaly átlag 21 és fél mázsa termett holdankint. Az idén sem lesz kevesebb, sőt még inkább több lesz. Ebből is marad mindent levonva 18—20 mázsa Egy hold répa — ahogy ígérkezik 160—180 mázsát ad majd. A magrépa holdankint 1000—1000 forintot hoz De ez csak a kevesebb. Nézzük az állatokat. Van 100 hízó ökör, mindegyik 480 kiló körül volt, amikor átvettük. Erre kaptunk 500 forint előleget darabonként. Amit ráhízlaltunk a 480 kilóra, az a mienk, csak az 500 forintot és a 6%-ot vonják le. Ahogy én számoltam, 22 ezer forintnak kell maradnia tisztán. Úgy beszéltük meg, hogy ezt nem osztjuk szét, hanem befektetjük. — És mit jövedelmez mindez egy embernek ? — szakítják félbe a felsorolást. — Kiszámítottam én azt is, inkább kevesebbet mondok, mint többet: a másodfokúnál 4 hold után 7—8 ezer forint körül egy évben A harmadfokúnál pedig még többet, mert azok még több kedvezményt kapnak, de főképpen, mert nagy üzemben gazdálkodnak. — Nem lehetne engem is bevenni valamelyik csoportba? — szól közbe Balla Menyhért szabósegéd. Ezen aztán mindannyian nevetnek. Jönnek sorra a látogatók, megnézek minden mozzanatát a munkának, még a könyvelést is — és összehasonlítják a látottakat a sajátjukkal. Ezért várják nehezen az őszt, amikor ők is elmondhatják a 740 holdról: „a miénk“. Szabadi Sándor LÓFALVA ” újra „szent a béke szófalva osztatlan örömmel fogadta a választást. Már a nagy nap délelőttjén is világos volt, hogy semmi hiba nem lesz: Porkoláb Feri, a párttitkár már tízkor futárt menesztett Kistehéndre biciklin, hogy megtudja, mi az eredmény. „Nem volt baj." Parásztán akkor még csak 80 százalék szavazott le — a lófalviak vezettek. Böde elvtárs, aki a választási bizottság elnöke volt, fogadást ajánlott fel Mitrovics választási felelősnek: fogadjunk egy literbe. Jani, meglesz a száz. — Hát száz nem lesz, morgott az, — mert se a hatvanholdas Orbán Vince nem szavaz ránk, mármint a Népfrontra, se az öreg Hudák, de nem is várom tőlük. Mint kiderült, Mitrovics elvtárs rosszul ismerte a lófalvi kulákok lélektanát: háromnegyed tizenegykor egységesen eljöttek, a nagymise után. Eljött Orbán is, Hudák is, Zavagyil Rezső is, fényessé vörösített harctéri bilgerijében, amellyel állítólag a nagykátai „keret" soraiban vett részt a II. világháborúban. „Valami külön urna nincs?" — reklamált Orbán Vince, — nehogy aztán valami reakciós csalafintaság történjen. Mert mi megmutatjuk, tudjuk a kötelességünket." Jiödő elvtárs, akiben a szesztilalom ellenére két liter rizling tevékenykedett, könnyes szemmel nézett a kivonuló szavazópolgárok után. Félre is hívta Porkolábot. „Látod-e, Feri, micsoda változás van itt? Lám, mindig azt mondtátok, védem a kulákot, hát tessék. Külön akartak szavazni, hogy megmutassák: megváltoztak." — Nem változnak ezek soha — szólt bele Kadarka elvtárs, — én ugyan nem bízom meg bennük, akármilyen szépen mosolyognak ránk. — Bödöt meg Porkolábot azonban ez nem győzte meg. „Az agitációs iskolán tanultunk a fejlődésről" — buzgólkodott az ifjú titkár — „nohát, mért ne fejlődhetne a kulák is? Hát akarsz jobb bizonyítékot, mint a szavazatot?" A „bizonyítékok" valóban hatottak a vezetőség egyes tagjaira, így aztán harmadnap, amikor a falu a győzelmet ünnepelte, így festett a felvonulás elől a tűzoltózenekar haladt, mind a hét tagjával és felváltva játszotta a Partizánindulót meg a Radetzky-marsot, nem lévén több kotta a községben. Utánuk a Népfront-bizottság következett, Böde elvtárs hatalmas vörös zászlót vitt, mellette a Gazdakör vezetősége, Orbán Vince vakítóra fehérített ingben, kipödört bajusszal vonult és beszélgetett Cziráki Miskával. „Hát megnyugodtak végre az emberek. Ez is költ nekünk. A béke. Arról beszéltek mind, még a járási titkár is, a gyűlésen." Hát aztán most helyreállt a béke a faluban is. Igazuk van az elvtársaknak." Mindketten hangosan beszéltek — az „elvtárs" szót a többinél is hangosabban mondták. Ez a hangulat folytatódott a közös vacsorán is, ahol elfogyasztották a falu egyik bélistázott tehenét. Hárman beszéltek. A pártonkívüliek nevében nagy meglepetésre Hudák Péter emelkedett szólásra. „Ez a nap tényleg ünnep, mert mától fogva egyek vagyunk. Voltak — tette hozzá leereszkedően és gyors pillantást vetett Kadarka elvtársra, — akik itt is el akarták hinteni a gyűlölködést, de most már ennek vége. Mi is megtaláltuk helyünket, és erre ürítem poharamat." Ezután Böde elvtárs emelkedett fel. Rózsaszínű hangulatban méltatta a győzelmet. Ugyanezt tette Vrábel is, aki rövid politikai visszatekintést vetett a község napjaira. „A reakciót végleg elintéztük!" — jelentette ki több ízben. Mindenki tapsolt. Orbán Vince harsányan éljenzett, Zavagyil, a bilgeris, különösen annál a résznél helyeselt, amikor a régi világ söpredékelemeinek végleges letűnéséről volt szó. „Túlzás nélkül mondhatjuk, kedves barátaim" — fejezte be a pohárköszöntőt Vrábel —, hogy nálunk mindenki a Népfrontban van, falunkban a győzelem teljes." Éljen! — örvendezett Vince bácsi. Tizenkettőkor sört csapoltak, félegykor Vrábel és Porkoláb a tejcsarnokos Puxler, 47 hold föld tulajdonosa, oldalán időnkint elcsukló hangon énekelték: „Harangoznak a mi kis falunkban." Félkettőkor, asztalbontáskor a gazdakörieket ünnepélyesen meghívta Böde, vegyenek részt holnap a termelési értekezleten. „Most már ott is helye van mindenkinek." Tíz értekezleten — másnap — némileg bágyadt volt a társaság. Hoztak viszont két fontos határozatot: a legeltetési díjak fizetésének ellenőrzéséről. Bödö felbontott egy borítékot, aztán félredobta. Kadarka elvtárs rácsapott: „Hát ez mi, te?" — „Hagyd csak" — mondta zavartan Bödö —, „nem fontos dolog." De Kadarka kivette a papírt: a DEFOSz járási titkársága szólította fel benne a lófalviakat, nézzenek jobban a körmére Orbán Vincének, mert adós maradt cselédje bérével. Böde mérgesen súgta oda: „Hagyd a fenébe, most ezzel nem érünk rá foglalkozni, nem kell elrontani a jó hangulatot." „Tán a kulák jó hangulatára vigyázol, vagy mi a rosseb! A cseléd jogaira legyen gondod" — vágta oda mérgesen Kadarka, akit az esküdt éppen elhívott a községházára. Ezután nem volt vita, Orbánék mindenbe belementek, sőt helyeseltek is. Hudák Péter azt javasolta, hogy a gazdakörben függesszék ki Sztálin elvtárs képe mellé Porkoláb képét is, a másik oldalra meg Bödőét. „Sokat tettek a faluért, meg kell hagyni" — mondta ünnepélyesen. G Orbán Vince másnap ** megjelent Bödönél. „Nagyon szeretném, Gyuri öcsém, ha segítenél rajtam’ — kezdte a mondókáját. Félóra múlva már Örvéntessi községi főjegyző előtt állt és előhúzta a pártelnök ajánló sorait. „Annak a kis másfélévi adóhátralékomnak az elengedéséről lenne szó, kérema lássan" — finomkodott az öreg. Azt hiszem, nem lesz akadálya — teccik látni, nincs én ellenem kifogása a dolgozók pártjának se. — No majd utánanézünk — búcsúzott érvényessé. A gazdakörben, este, három litert rendelt Vince bá’ az asztaltársaságnak. Igyál, ne sajnáld — biztatta a bilgeris Zavagyilt —, nincs itt baj egy se. Az adómmal megint várnak egy keveset. Nekem meg oszt nem költ több, egy-másfél év. Közelebb hajolt Zavagyilhoz: „Örökké csak nem tart... azt hiszem utoljára szavaztam ezekre" — és ujjával a Párt irányába bökött. Narmadnap végzést kapott Orbán Vince. Rövid kis írás volt: „Kérelmét elutasítjuk és felszólítjuk, hogy adóhátralékát f. hó 31-ig rendezze.” Megnézte mégegyszer: az írás nem változott. Az aláírás se: „Kadarka József, másodbíró.” (baktai) , IJ 11 Közgazdaságtudomány vagy burzsoá szemfényvesztés? Nemrégiben jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a Magyar Közgazdasági Társaság által kiadott Közgazdasági Szemle 5— 12. összevont száma. Nem valami nagy eseményről van szó, hiszen a magyar dolgozók közül vajmi kevesen ismerik a nagytőkének ezt a hosszú múltra visszatekintő „tudományos” folyóiratát. A felszabadulás óta a Közgazdasági Szemle példányszáma egyébként is teljesen összezsugorodott. Sem finanszírozói, sem általában olvasói számára a dolgozó nép országa nem bizonyult megfelelő táptalajnak. Is „keynesianizmus“ propagandái. Váljon érdemes-e ilyen körülmények között erre a folyóiratra egyáltalában felfigyelnünk? Nemcsak érdemes, hanem feltétlenül szükséges is, mert a Közgazdasági Szemle iskolapéldája annak, hogyan próbálja a megvert burzsoázia a maga ideológiáját baloldali, demokratikus frázisokkal átmázolva, tárgyilagos és tudományos mezbe öltöztetve terjeszteni. A mintegy 70 oldalas füzet bevezetőül csaknem 30 oldalon át Keynesnek, a hanyatló kapitalizmus ma legbefolyásosabb burzsoá közgazdászának, a szocializmus esküdt ellenségének gazdasági tanait ismerteti, egyetlen bíráló megjegyzés nélkül. A cikk utolsó két sorából kiderül, hogy az ismertetést a legközelebbi számban bírálat fogja követni. Addig — szóval, ha lesz legközelebbi szám, egy félévig — mi más ez, mint egyszerűen a „keynesianizmus” propagandája? Zog dicsérete A folyóirat cikket közöl a tervgazdálkodó Albániáról, ebből kiderül, hogy a népnyúzó Zog király nagy államférfi volt, mert „királysága alatt végre minden figyelmet az ország belső problémáinak lehetett szentelni”. Kiderül, hogy az első világháború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia nem imperialista ország volt, hanem az „albán függetlenségi törekvések támogatója". Ami pedig az albán népi demokráciát illeti, ezt a cikkíró nem egy helyen dicséretben is részesíti. De hogyan? Albánia például iparosít s ez jó. De ezzel nem tesz mást, mint „sok tekintetben az elkezdett úton (t. i. az olasz fasiszta rablók megkezdte úton) próbál haladni.“ Enver Hodzsának, az albán nép vezérének nagy érdemei vannak a felszabadító háborúban, „azonban a személyi tekintély elvén nyugvó erős hatalmat (értsd: személyi diktatúrát) gyakorol.” A kisipari szövetkezetek magukban foglalják az iparosok 76 százalékát, nem többet, „tehát nincs teljes kényszer”. Az albán kormány sok mindent végez (például elkobozza a nagybirtokot azoktól, akik „szerinte”, vagyis nem a cikkíró szerint a nép ellenségei), de akármit is tesz, tudósunk szerint mindig csak „megkísérel", „próbál”, „igyekszik" stb. Ciklus vagy kapitalista válság A könyvbeszámolók közül nyolc oldalt (!) H. T. Davis művének ismertetése foglal el. Davis a gazdaságtan ökonometriai iskolájához, a hanyatló kapitalizmus vulgáris közgazdaságtanának e tipikus termékéhez tartozik. Ez az irányzat arról hírhedt, hogy csupán a gazdasági összefüggések mennyiségi oldalait vizsgálja. Az alapvető minőségi összefüggések szándékos elhanyagolásával „eltekint” azoktól a társadalmi viszonyoktól, amelyek közt a gazdasági jelenségek lejátszódnak, bonyolult matematikai formulázásban „örök” gazdasági törvényeket konstruál s így különösen alkalmas a kapitalizmus védelmezésére. Mit tesz egy ilyen mű esetében a Közgazdasági Szemle könyvismertetője? Helyeslően számol be például arról a durván apologetikus próbálkozásról, amellyel a könyv szerzője úgy akarja a 7—10 évenként visszatérő gazdasági világválságok döntő jelentőségét eltakarni, hogy egy sorba helyezi őket mindenféle egyéb jelentéktelen, vagy egyszerűen kitalált „ciklusokkal", a „22 hónapos textilgyártási ciklussal”, a „40 hónapos, úgynevezett rövid konjunktúra ciklussal”, a „60 hónapos ciklussal", az „50 éves háborús ciklussal", stb. A cél világos: a sok bába közt elvész a gyerek, a sok „ciklus” közt eltűnik a válság. Arcátanság vagy csak túlzás Helyeslően számol be az ismertet?! arról a megdöbbentően ostoba, de nem kevéssé tendenciózus „tételről”, hogy ha a jövedelemmegoszlás egyenlőtlenségét jelző úgynevezett „koncentrációs tényező" a kapitalizmusban „0.50-nél nagyobb, a társadalom a forradalom kitörésére hajlamos, ha pedig 0.50-nél kisebb, a polgárháború esélyei növekednek meg.” Halk ellenvéleményt a könyvismertető csak ott jelent be, ahol érzi, hogy Davis arcátlansága már felülmúlja a nálunk elviselhető határt. Davis szerint ugyanis „stabil szabadkereskedő gazdaságban (értsd: szabadrabló kapitalizmusban) a jövedelemmegoszlás alakja lényegileg az emberi képességek megoszlását tükrözi.” Ez már mégis csak sok egy baloldali és haladó könyvismertető számára! De azért kereken és határozottan visszautasítani mégsem volna „objektív” és „tudományos". A mi „tudósunk” elegendőnek véli, ha Davis nézetét „optimisztikusnak” és „túlzottnak” nyilvánítja. A baloldali frázisokkal burkolt tőkésvédelem, a nagyképű és teljesen üres „tudományosság", az alig leplezett népellenesség és az emberi haladás vonalával való éles szembenállás példáit a vaskos füzetből soká lehetne sorolni, tehetséges volna talán, hogy a folyóirat szerkesztői azt tűzték ki céljukul, hogy a nyugati imperialisták felé demonstrálják a magyar népi demokrácia csodálatos türelmét, amely ilyen sajtótermékek számára papírt és nyilvánosságot engedélyez? Itacy Tamil