Szabad Nép, 1950. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1950-03-19 / 66. szám
VASÁRNAP, 1950 MÁRCIUS 19 SZABAD NÉP „Csodafegyver", amely visszafelé sült elAz amerikai propaganda öt esztendőn át azzal ámította és rémítette az amerikai népet, hogy az atombomba titka csak az övék és így ez a fegyver mindenható. Amikor az amerikai hivatalos köröknek is be kellett ismerniük, hogy a Szovjetunió is birtokában van az atomfegyvernek, Amerikán végigsöpört az atomrémület. Detroitban — emlékszünk a hírekre a város alatt húzódó sóbányákat alakították át atomóvóhellyé, Philadelphiában földalatti kórházakat építettek, egy hóbortos szenátor pedig azt javasolta, hogy az amerikai kormány és a parlament tagjai széledjenek szét 30— 40 különböző helyre és tanácskozásaikat televízió útján folytassák, továbbá, hogy a közhivatalokat szereljék vasúti kocsikra, amelyek expressz-sebességgel száguldanának fel és alá az országban és így hollétük bizonytalanságban maradna. Az atomhisztériának maguk az amerikaiak estek áldozatául. Az amerikai vezető körök néhány hétig ide-oda kapkodtak. Nehezen tudták belátni, hogy elvesztették képzelt fölényüket. Pedig még az amerikai imperializmus legismertebb publicistája, Walter Lippman is fejükre olvasta: „örökre megszűnt az a monopólium, amelyre Amerika olyan erősen támaszkodott. Az amerikai világdiplomácia és stratégia terveinek felülvizsgálása különösen szükséges lesz". Lippman úgy látszik túlbecsülte saját kormányát, saját politikusait. Eszükbe sem jutott világuralmi terveik felülvizsgálása. Hanem az atomzsarolást megpróbálták szuperatomzsarolással helyettesíteni. Érdemes pontról-pontra megfigyelni, hogyan hajtották végre ezt a propagandamanővert. Azzal kezdődött, hogy az amerikai kongresszus atombizottságának egyik tagja, Edwin Johnson szenátor, beszédet mondott az „Egyesült Államok hatalmáról“ és eközben megjegyezte, hogy az USA kormánya „hatszor hatékonyabb“ atombomba birtokában van, mint amilyent Hirosimánál használtak. Ez volt az amerikai propaganda első húzása. Másnap a lapokban óriási címbetűkkel jelent meg ez a „nagy hír“ és ugyanakkor megint máslapokban támadás Johnson ellen, hogy indiszkréciót követett el. Johnson erre a megrendelt és megrendezett támadásra most már nyilatkozott és közölte hogy ő ugyan nem akart hivatalos titkot sérteni, de ha már szó van erről, akkor megmondja, hogy pillanatnyilag „szuperbombát” gyártanak, amely nem hatszor, de ezerszer hatékonyabb az eredeti atombombánál. Ez a nyilatkozat jeladás volt az egész amerikai sajtónak, rádiónak és a marshallizált országok minden propagandstervének is. Megkezdődött a nagy cikkírászat a „szuperbombáról“. Híven követték azt a mércét, amelyet Johnson szenátor adott meg nekik, amikor pénteken még hatszor erősebb bombáról beszélt és szombaton már ezerszeresről. Hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb „riportok’’, „tudományos értekezések”. ..beszámolók” jelentek meg egy szuperbombáról, amely — mint Molotov elvtárs megállapította — nincs. Az amerikai újságok elővették azokat a cikkeket, riportokat, amelyeket az atombombáról közöltek és adatait megszorozták százzal, ezerrel, vagy ha tetszik, tízezerrel is. Például közölték, hogy a szuperbomba hőmérséklete egyenlő a nap hőmérsékletével. Ez nagyon jól hat, félelmetes is és senki sem tudja ellenőrizni. „Egyes hírlapírók olyan részletesen írták le az új fegyvert, mintha meghitt reggelin jöttek volna össze Truman elnökkel, vagy Bradley vezérkari főnökkel — írta a Neue Zürcher Zeitung washingtoni tudósítója lapja február 3-i számában. „Amikor az első „titkos” információk napvilágot láttak — írja a lap —, nagyon kevés washingtoni újságíró mert hallgatni arról a kérdésről, amelyről ő sem tudott többet, mint más. Egymásnak nyújtották a labdát anélkül, hogy akár másodkézből is alkalmuk lett volna leellenőrízni a hírek valódiságát és mindegyik igyekezett drámai módon aláfesteni tudósítását. Kalapgyárak és selyemcégek által fizetett rádiókommentátorok is, akik, ha nem akarják elveszteni állásukat, vasárnaponként a mikrofon előtt le kell lőniök egy-egy szenzációmadarat, felülmúlták egymást lázas látomásaikkal, hogyan fogja a világ önmagát elpusztítani a szuperrobbanás naptüzében ... Rádiónagyságok, akikre eddig azért figyeltek, mert bemondták, hogy ki jegyezte el magát kivel, és melyik filmsztár vált el melyiktől, egyszerre a szuperbomba vegytani képletét tálalták fel olvasóiknak. Mivolt a célja ennek a nagy propagandahadjáratnak? Ez is kiderült a következő lépésből; megszólalt maga Truman elnök és kijelentette, hogy „hosszú lelkiismereti problémák“ után úgy döntött, „megengedi", hogy szuperbombát gyártsanak. Ezzel a nyilatkozattal akarta visszaszerezni az Egyesült Államok elvesztett atomfölényét. Azt akarták elhitetni saját közvéleményükkel és az egész világgal, hogy újra valamilyen monopólium birtokában vannak. Truman kijelentésével az Egyesült Államok hivatalosan is visszatért az atomzsarolás korábbi imperialista politikájához. Egyszerűen nem vették tudomásul, hogy ez a politika már teljes kudarcot vallott. Egy propagandafogással igyekeznek visszaszerezni azt a fölényt, amely a valóságban sohasem létezett. Erre nemcsak saját közvéleményük meggyőzése szempontjából volna szükségük, hanem azért is, hogy roskadozó tekintélyüket megerősítsék az Atlanti Szerződéshez tartozó államoknál. De szükségük van a szuperatombomba históriájára azért is, hogy folytatni lehessen az őrületes fegyverkezést és hogy a szuperbomba körüli titoktartási játékkal a fegyvergyártó trösztök szabad kezet kapjanak a minél nagyobb profit lefölözésére. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy ilyen „szuperbomba“ „szupertitoktartást“ tételez fel ennek a titoktartásnak a leple alatt pedig a trösztök bejelentési kötelezettség nélkül azt csinálhatnak, amit akarnak. Ma már minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy a „szuperatom-zsarolás” visszafelé sült el. A népek szerte az egész világon és magában Amerikában is látják, hogy „szuperbomba“ ugyan nicsen, de annál inkább van imperialista háborús uszítás. A „szuperbombának” egyelőre az a hatása, hogy Amerikában egyre jobban erősödik a nép békevágya. Számtalan sajtójelentés bizonyítja, hogy Amerikában egyre növekszik a tömegek háborúellenes hangulata. A New York World Telegramm and Sun, amely szovjetellenes álláspontot képvisel, washingtoni tudósításában (február 27) beismeri, hogy a kongresszushoz szüntelenül óriási tömegekben érkeznek békét követelő levelek. A TASZSZ newyorki tudósítója ebből nagyon helyesen arra következtet, hogy „a kongresszus egyes tagjai, akiknek mandátuma 1950-ben lejár, saját céljaikra akarják felhasználni az amerikai nép béketörekvését és választás előtti agitációs tevékenységük során bírálni fogják az Egyesült Államok kormányát, mert nem akart tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval”. A dolgozók békevágyát azonban már nem könnyű választási fogásokkal kielégíteni. A békemozgalom ma már Amerikában is felvonul az utcákon és bevonul a népgyűlési termekbe. Február 15-én a tudomány és a művészet amerikai dolgozóinak és a szabadfoglalkozásúaknak közös tanácsa New Yorkban gyűlést rendezett, amelyen a haladó értelmiség több, mint 2000 képviselője vett részt. J. Stone, a Daily Compass című lap külpolitikai szerkesztője felszólalt és erősen bírálta Truman és Acheson támadó politikáját. Stone széleskörű politikai kampány megindítását követelte az atomfegyver eltiltására és a „szuperbombáról“ szóló rémületkeltés beszüntetésére. Felszólalt az ülésen Morrison professzor, természettudós és arra kérte fel az Egyesült Államok tudósait, hogy csatlakozzanak az amerikai néptömegek békemozgalmához. Polling atomvegyész javasolta, hogy tartsanak országszerte gyűléseket és követeljék az atomfegyver kérdésének nyílt megtárgyalását a kongresszuson. A gyűlés határozatot hozott, amely többek között ezeket mondja: „Békét akarunk. Nem kérjük, hanem követeljük a békét.” Truman dramatizált szuperbombanyilatkozatának közzététele után 159 vezető amerikai személyiség levelet intézett hozzá és felszólították, változtassa meg eddigi támadó politikáját, folytasson békepolitikát és támogassa az Egyesült Nemzeteket. Az Amerikai Tudósok Szövetsége, közöttük számos olyan tudós, aki közreműködött az atombomba gyártásánál, ugyancsak közös levelet intézett Trumanhoz és felszólította, vizsgálja felül az atomerőpolitikát. A kialakuló közhangulatra jellemző, hogy még Lippman is a hidegháború egyik fő propagandistája, a következőket írja: „Amerika elvesztette atommonopóliumát. Végtelenül veszedelmes az a csalóka álom, hogy a szuperbomba helyreállíthatja azt a hatalmi egyensúlyt, amely az amerikai külpolitika számításainak alapja volt a szovjet atomrobbanás előtt. Az amerikai monopólium elvesztésével teremtett új helyzetet nem lehet katonai eszközökkel megoldani. A megtorlás olyan bot, amelynek két vége van. Az amerikai közvéleményt borzalmasan félrevezette az uralkodó katonaipolitikai klikk és ha ezt nem teszik rövidesen jóvá, úgy az események fejünk fölé nőnek majd, mint Kínában.” (New York Herald Tribune, február 7.) A háborús uszítók szuperbombapropagandahadjáratának mérlege jelenleg tehát a következő: a világ megtudta, hogy Amerikának semmiféle szuperbombája nincs, viszont Amerika uralkodókörei éppen a „szuperbomba“ kapcsán még jobban megismerkednek a békemozgalom erejével. Medves Gábor A szocialista demokrácia diadala címen a Pravda szombati számában Zaszlavszkij elvtárs a Szovjetunió Legfelső Tanácsa választásainak eredményeiről ír. Ez a választás a kommunisták és pártonkívüliek sztálini tömbjének hatalmas győzelmével, Lenin-Sztálin nagy pártjának újabb diadalával végződött. Ez azt jelenti, hogy az egész nép újból kifejezte teljes bizalmát a Bolsevik Párt és a szovjet kormány iránt. Milyen nagyszerű történelmi tartalom és megingathatatlan erő rejlik e három szóban: az egész nép. A burzsoá politikusok azt állítják, hogy a Szovjetunióban megtartott választások nem hasonlítanak a kapitalista országok választásaihoz. Ez igaz. „Általános választásokat — mondja Sztálin elvtárs — tartanak az egyes kapitalista országokban is, az úgynevezett demokratikus kapitalista országokban. De várjon milyen körülmények között zajlik le ott a választás? Az osztályösszeütközések légkörében, az osztályok ellenségeskedésének légkörében, a kapitalisták, földesurak, bankárok és a kapitalizmus más cápái részéről a választókra gyakorolt nyomás légkörében A nemrég lefolyt angol parlamenti választásokon elénk tárult kép hasonló volt ahhoz, mint amikor régen a földbirtokosok udvarán egy kutyafalka az odadobott csont felett példátlan üvöltést, csaholást rendezett és egyik a másikat kész volt szétmarcangolni. Viszont az sem titok, hogy a munkáspártiak és konzervatívok politikájában nincs lényeges különbség: egyformán cinikusan, zsarolással és korrupcióval szerzik a szavazatokat, egyforma alázattal hízelegnek amerikai gazdájuknak. Angliában a munkáspártiak, az USA-ban a demokrata párt a szavazatok többségének birtokában „a nép képviselőinek” nevezik magukat. A burzsoázia hívei mögött azonban sehol, egyetlen kapitalista országban nem áll és nem állhat a nép többséggé. Zaszlavszkij elvtárs rámutat, hogy a tőkés országokban mindenféle korlátozással, terrorral milliókat fosztanak meg a választás és a választhatóság lehetőségétől. „A kapitalizmusban - tanítja Sztálin elvtárs - a demokrácia kapitalista demokrácia, a kizsákmányoló kisebbség demokráciája, amely a kizsákmányolt többség jogainak korlátozásán alapul és e többség ellen irányul." Az amerikai és angliai választások újra igazolták ezt. A burzsoá sajtó szemérmetlenül az angliai „szabad“ választásokról is ironikusan jegyzi meg, hogy a kommunisták egy mandátumot sem szereztek. Pedig nem ezen kell csodálkozni, hanem azon, hogy a kommunisták elleni kegyetlen terror légkörében munkások tízezrei nem hagyták magukat megfélemlíteni és a proletariátus becsületes védelmezőire szavaztak. Lehetséges — írja Zaszlavszkij elvtárs —, hogy azt a munkást, aki kommunista jelöltre mert szavazni, Angliában egyelőre nem ültetik börtönbe (az USA-ban igen), de elűzik állásából, kikergetik a szakszervezetből, éhezésre ítélik, feketelistára kerül. Az Egyesült Államokban a legutóbbi elnökválasztásokon a választók fele sem járult az urnákhoz. Ugyan milyen joggal lépnek fel a Demokrata Párt képviselői a nép nevében? Az amerikai nép többsége a bizalmatlanságát fejezte ki velük szemben. A szovjet demokrácia lényege, hogy a képviselők állandó és eltéphetetlen kapcsolatban vannak választóikkal, felelősséggel tartoznak a népnek. A szovjet demokráciának, mint igazi demokráciának, sajátsága, hogy minden feltételt megteremt a nép akaratának szabad megnyilvánulásához. A szovjetállamban, ahol megszüntették a kizsákmányoló osztályokat, nem lehet talaj burzsoá pártok számára, nevezzék magukat akár konzervatívoknak, akár liberálisoknak, vagy jobboldali szocialistáknak. Hazugság az, hogy a burzsoá „demokráciákban“ két vagy több párt van. Ez csupán látszat a nép félrevezetésére. Valójában az USA-ban és Angliában csak egy kapitalista párt van — két alosztállyal Egyetlen politikai párt, amely nyíltan és becsületesen az egész szovjet népet képviseli s amely a szovjet nép gránitszilárd egységére támaszkodik — ez jellemzi a szovjet demokráciát; két vagy három politikai banda a kapitalista „demokráciákban“, amelyek mind a kapitalizmus egy pártját alkotják —, ez jellemzi a kapitalista monopóliumok és a pénz-oligarchia „demokráciáját”. A szovjet hazafiakat boldoggá teszi a tudat, hogy a szovjet szocialista demokrácia diadala az egész haladó emberiség győzelme — írja befejezésül Zaszlavszkij elvtárs. Az árleszállítás következtében 15 nap alatt 30 százalékkal növekedett a moszkvai üzletek forgalma A moszkvai üzletek napi forgalma ez elmúlt 15 nap alatt 30 százalékkal növekedett az árleszállítás következtében. Az új árak alapján lebonyolított 15 napi kereskedelem szemléltetően bebizonyította, hogy milyen jelentékeny mértékben emelkedett a szovjet emberek életszínvonala, így például március első 15 napjában, a februárihoz viszonyítva megkétszereződött a cukrászáruk és a kaviár forgalma, a boré pedig megnégyszereződött. Az elmúlt fél hónap alatt kétszerannyi gyapjút, pamut- és lenárut, konfekció-árut, cipőt adtak el, mint február ugyanezen időszakában. Emelkedett a luxuscikkek iránti érdeklődés is. Márciusban az eladott rádiókészülékek, gramofonok száma négyszerese volt az előző havinak. Az eladott órák száma ötszörösére, a kerékpárok, motorkerékpárok száma pedig az előző hónapban eladott áruk számának hét-kilencszeresére emelkedett Nagy a kereslet az ékszerárukban és illatszerekben. Március első felében jelentékenyen emelkedett a mezőgazdasági termékek felhozatala a moszkvai piacokon. A februári árakhoz viszonyítva a piaci árak 30 százalékkal csökkentek. Egyre bővül a moszkvai kereskedelmi hálózat, a főváros fontos útvonalain és a város peremén épült új házakban szaporodnak az új élelmiszer- és iparcikkeket áruló üzletek. Lemondott a belga kormány Brüsszelben hivatalosan bejelentették, hogy a belga kormány lemondott. A kormány lemondásával a hitleristákkal cimboráit Lipót király visszatérése körül támadt politikai válság elmélyült. Mint ismeretes, a belga dolgozók hatalmas tiltakozó sztrájkokkal bizonyították be, hogy a legkeményebb harcra is készek a Wall Street által jelölt Lipót visszatérésének megakadályozására. Péntek délután egész Belgiumban már 300 ezer munkás állt sztrájkban. A fenyegető tömeghangulat hatása alatt a kormányban résztvevő liberálisok nem merték vállalni a király visszatérésének nyílt támogatását és ezért a nyolc liberális miniszter beadta lemondását. A politikai válság — mint ezt az AFP is kénytelen bevallani — igen súlyos. A GYÍKFAROKTÓL A COCA COLÁIG Elajdanában a helyzet persze sokkal egyszerűbb volt. Ha a szerelmes hölgy huzamosabb időn keresztül eredménytelenül vetett tüzes pillantásokat szíve választottja felé, akkor néhány heti sírás után elment a javasasszonyhoz. Az elővette jegyzetfüzetét és megadta a receptet ilyesformán: — Végy egy liter tejet, de okvetlenül sánta bivalyé legyen. Fogj egy öthónapos gyíkot, törd le a farkát, tedd hozzá tarka kakas taraját, egy szopósegér bajszának három szálát, áztasd be az egészet a tejbe. Hagyd állni négy álló napig. Akkor éjfélkor, holdtölténél főzd lassú tűzön sűrűre, úgy hogy balkézzel jobbra keverd 39-szer. Erre ügyelj, különben megbüdösödik. Utána üssed bele két szarkatojás sárgáját, süssél a pépből lepényt, etesd meg szíved lovagjával és a lábad elé omlik. No, Truman sem azért Truman, hogy megbéküljön a Marshall-országokból feléje áramló méla utálattal és ellenállással. Érdeklődött atött, mit tegyen, hogyan szerettesse meg magát, próbált ígérni, nyilatkozni, hízelegni, lövetni — semmi eredmény. Végre aztán elébeállt egy ember, bizonyos Mr. James Farlay és így szólt: — Végy egy liter vizet, főzd fel lassú tűzön fahéjjal, szerecsendióval, citromhéjjal. Hagyd az egészet állni, akkor keverjél bele valami izgatószert, koffeint, vagy ilyesfélét, pumpálj bele szénsavat, fesd sárgára, ahogy akarod és kész. Itasd meg a franciákkal, az olaszokkal és a lábadhoz omlanak. Ja, igaz — tette hozzá —, elfelejtettem mondani, hogy az itt elmondott kotyvalék neve coca-cola és az én vezetésem alatt álló tröszt gyártja. Egy kis tőkeexport jól esne, mert a hazai piac már túlontúl telítve van: Amerikában a legutolsó ember is torkig van vele. Truman elgondolkozott: „Érdekes, én még sose ittam — szólt —, de a franciákat majd rávesszük valahogy.” ★ valahogy így történhetett. Mindenesetre tény, hogy M. David Bruce párisi USA- követ nemrégiben felkereste Bidault francia miniszterelnökkel és közölte vele: ha nem engedik meg a coca-cola korlátlan árusítását Franciaországban, ne számítsanak a Marshallsegély többi áldására se. Mint a francia dolgozók iránti különös rokonszenv jelét, közölte az amerikai tőkebehatolás ügyében egyébként is könnyen megnyugvó Ridault-tal, hogy ezúttal nem fog szaporodni a munkanélküliség: 500 millió frank alaptőkével magában Franciaországban szándékozik Mr Farlay a bűvös löttyöt előállítani. Bidault politikai gazdaságtani műveltsége, ha amerikai tőkeimportról van szó, igen rövidenten ráállt az alkura. Bezzeg a francia bor- és limonádé-kereskedők már képzettebb közgazdászok. Éktelen jajgatásba törtek ki mindjárt: a várható coca-colainvázió tönkreteszi üzletüket. Oda a francia bortermelők boldog világa, panaszolták és a maguk óriási profitjaira gondoltak, melyet a parasztokról nyúznak le. De mit volt mit tenni: parancs-parancs. Már hirdetik is Párisban: a coca-cola mindenekfölött. Persze, a trösztről van szó, Mr. Truman, Mr. Farlay trösztjéről. Évi 6—7 millió dollárt várnak a coca-cola franciaországi aratásából. És a bortermelők, limonádé kereskedők csődjét. Mert hát a pénz, az a legkevesebb a francia zsebben, a coca-cola meg oltja néhány frankért a szomjat. Kis víz, _ kis mesterségesen előállított Háromte, izgatószer, mi egy más Olcsón lehet idni, mégis marad rajta bőven.★ JP nnyi az anyagiak** ról. Van azonban erkölcsi oldala is a cocacolának. Az amerikaiak ugyanis kikötötték, hogy az üvegeket teherautókon szállítják majd szét városba, faluba, gyárba, kikötőbe. Ebben nem is találna semmi különösebbet az emberfia, ha nem olvasta volna például Mr. Kenneth Pendar könyvét. Pendar: a coca-cola tröszt északafrikai vezére. Mint jó amerikai tőkéshez illik, közíró is egyszemélyben. „Diplomáciai kalandok“ — című könyvében nem titkolja, inkább henceg vele, hogy ő bizony egy kalap alatt az amerikai kémszervezet tisztje is. Északafrika útjain bolyongó, coca-colát szállító teherautói kimeríthetetlen kémanyagot hoznak be számára a sárga nedűért járó aranyak mellett. Elég régen csinálja: tudja már, hol lehet nemzeti ellentéteket szítani szükség esetén, hol erősek a kommunisták, hol vannak meg kaparintásra váró természeti kincsek, vagy hol lehet esetleg könynyen katonai műveleteket végrehajtani. Persze, unalmas hely ez az Afrika. Most munkamódszerátadásra Franciaországba készül. Ott több a felderítenivaló még — bár Bidault, Blum, Mayer, de Gaulle uraktól sok mindent megkapott már az amerikai hírszerzőszolgálat. ★ Jrancohoz már be- tört a coca-cola. Barcelonában építik Mr. Farlay gyárát. Ez is egy eszköz lesz a nép ellen: amerikai tőke, amerikai kémek, amerikai elnyomás. Isszák a bájitalt Belgiumban, Nyugat-Németországban, Kanadában, Dél-Amerikában, Hollandiában, Egyiptomban. Mr. Farlay ügynöke a Vatikánban felajánlotta, hogy ezentúl az oltári szentségek kiszolgálásánál bor helyett coca-colát igyon a pap. A Vatikánban még kitartanak a bor mellett , de ki tudja, mit hoz a holnap. Nincs benne semmi, színes víz csupán, de hát vízbe szoktak az élők belefulladni. Hogy is volt azzal a gyíkfarokkal és kakastaréjjal? Persze, az ilyesmikből főzött csodaszer nem hatott soha. A szerelmes hölgy hiába fizetett a receptért a javasasszonynak, így van ez Truman—Farlay sárga szőrűjével is: cigányútra megy, fojtogatja azt, akinek meghódítására szánták. És nincs messze a nap, mikor majd kiöntik vele Nyugat-Európából, mint az ürgét, azokat, akik annyi egyéb maszlag mellett most coca-agával akarják elbódítSNi e népeket. (mgy.) 11