Szabad Nép, 1950. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-19 / 66. szám

VASÁRNAP, 1950 MÁRCIUS 19 SZABAD NÉP „Csodafegyver", amely visszafelé sült elA­z amerikai propaganda öt eszten­dőn át azzal ámította és rémí­tette az amerikai népet, hogy az atom­bomba titka csak az övék és így ez a fegyver mindenható. Amikor az ameri­kai hivatalos köröknek is be kellett ismerniük, hogy a Szovjetunió is birto­kában van az atomfegyvernek, Ame­rikán végigsöpört az atomrémület. Detroitban — emlékszünk a hírekre a város alatt húzódó sóbányákat ala­kították át atomóvóhellyé, Philadel­phiában földalatti kórházakat építettek, egy hóbortos szenátor pedig azt java­solta, hogy az amerikai kormány és a parlament tagjai széledjenek szét 30— 40 különböző helyre és tanácskozásai­kat televízió útján folytassák, továbbá, hogy a közhivatalokat szereljék vasúti kocsikra, amelyek expressz-sebességgel száguldanának fel és alá az ország­ban és így hollétük bizonytalanság­ban maradna. Az atomhisztériának maguk az amerikaiak estek áldoza­tául. Az amerikai vezető körök néhány hétig ide-oda kapkodtak. Nehezen tud­ták belátni, hogy elvesztették képzelt fölényüket. Pedig még az amerikai im­perializmus legismertebb publicistája, Walter Lippman is fejükre olvasta: „örökre megszűnt az a monopólium, amelyre Amerika olyan erősen tá­maszkodott. Az amerikai világdiplo­mácia és stratégia terveinek felülvizs­gálása különösen szükséges lesz". L­ippman úgy látszik túlbecsülte saját kormányát, saját politikusait. Eszükbe sem jutott világuralmi terveik felül­vizsgálása. Hanem az atomzsarolást­­ megpróbálták szuperatomzsarolással helyettesíteni. Érdemes pontról-pontra megfigyelni, hogyan hajtották végre ezt a propa­­gandamanővert. Azzal kezdődött, hogy az amerikai kongresszus atombizott­ságának egyik tagja, Edwin Johnson szenátor, beszédet mondott az „Egye­sült Államok hatalmáról“ és eközben megjegyezte, hogy az USA kormánya „hatszor hatékonyabb“ atombomba bir­tokában van, mint amilyent Hirosimá­nál használtak. Ez volt az amerikai propaganda első húzása. Másnap a lapokban óriási címbetűkkel jelent meg ez a „nagy hír“ és ugyanakkor megint más­­lapokban támadás Johnson ellen, hogy indisz­kréciót követett el. Johnson erre a megrendelt és megrendezett támadásra most már nyilatkozott és közölte­­ hogy ő ugyan nem akart hivatalos titkot sérteni, de ha már szó van erről, akkor megmondja, hogy pillanatnyilag „szuperbombát” gyártanak, amely nem hatszor, de ezerszer hatékonyabb az eredeti atombombánál. Ez a nyilatko­zat jeladás volt az egész amerikai sajtónak, rádiónak és a marshallizált országok minden propagandstervének is. Megkezdődött a nagy cikkírászat a „szuperbom­báról“. Híven követték azt a mércét, amelyet Johnson szenátor adott meg nekik, amikor pénteken még hatszor erősebb bombáról beszélt és szombaton már ezerszeresről. Hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb „ri­portok’’, „tudományos értekezések”. ..beszámolók” jelentek meg egy szu­­perbombáról, amely — mint Molotov elvtárs megállapította — nincs. Az amerikai újságok elővették azokat a cikkeket, riportokat, amelyeket az atombombáról közöltek és adatait megszorozták százzal, ezerrel, vagy ha tetszik, tízezerrel is. Például közöl­ték, hogy a szuperbomba hőmérséklete egyenlő a nap hőmérsékletével. Ez na­gyon jól hat, félelmetes is és senki sem tudja ellenőrizni. „Egyes hírlap­írók olyan részletesen írták le az új fegyvert, mintha meghitt reggelin jöt­tek volna össze Truman elnökkel, vagy Bradley vezérkari főnökkel — írta a Neue Zürcher Zeitung washing­toni tudósítója lapja február 3-i szá­mában. „Amikor az első „titkos” infor­mációk napvilágot láttak — írja a lap —, nagyon kevés washingtoni újságíró mert hallgatni arról a kér­désről, amelyről ő sem tudott többet, mint más. Egymásnak nyújtották a labdát anélkül, hogy akár másodkéz­ből is alkalmuk lett volna leellen­­őrízni a hírek valódiságát és mind­egyik igyekezett drámai módon alá­festeni tudósítását. Kalapgyárak és selyemcégek által fizetett rádió­kommentátorok is, akik, ha nem akarják elveszteni állásukat, vasár­naponként a mikrofon előtt le kell lőniök egy-egy szenzációmadarat, fe­lülmúlták egymást lázas látomásaik­kal, hogyan fogja a világ önmagát elpusztítani a szuperrobbanás nap­­tüzében ... Rádiónagyságok, akikre eddig azért figyeltek, mert bemond­­ták, hogy ki jegyezte el magát kivel, és melyik filmsztár vált el melyiktől, egyszerre a szuperbomba vegytani képletét tálalták fel olvasóiknak. M­i­­volt a célja ennek a nagy propagandahadjáratnak? Ez is kiderült a következő lépésből; megszó­lalt maga Truman elnök és kijelentette, hogy „hosszú lelkiismereti problémák“ után úgy döntött, „megengedi", hogy szuperbombát gyártsanak. Ezzel a nyi­latkozattal akarta visszaszerezni az Egyesült­ Államok elvesztett atomfölé­nyét. Azt akarták elhitetni saját köz­véleményükkel és az egész világgal, hogy újra valamilyen monopólium birtokában vannak. Truman kijelentésével az Egyesült Államok hivatalosan is visszatért az atomzsarolás korábbi imperialista po­litikájához. Egyszerűen nem vették tudomásul, hogy ez a politika már teljes kudarcot vallott. Egy propa­gandafogással igyekeznek visszasze­rezni azt a fölényt,­­ amely a való­ságban sohasem létezett. Erre nem­csak saját közvéleményük meggyőzése szempontjából volna szükségük, ha­nem azért is, hogy roskadozó tekinté­lyüket megerősítsék az Atlanti Szerző­déshez tartozó államoknál. De szük­­ségük van a szuperatombomba histó­riájára azért is, hogy folytatni lehes­sen az őrületes fegyverkezést és hogy a szuperbomba körüli titoktartási já­tékkal a fegyvergyártó trösztök sza­bad kezet kapjanak a minél nagyobb profit lefölözésére. Nyilvánvaló ugyan­­is, hogy egy ilyen „szuperbomba“­­ „szupertitoktartást“ tételez fel ennek a titoktartásnak a leple alatt pedig a trösztök bejelentési kötelezettség nélkül azt csinálhatnak, amit akarnak. Ma már minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy a „szuper­­atom-zsarolás” visszafelé sült el. A népek szerte az egész világon és ma­gában Amerikában is látják, hogy „szuperbomba“ ugyan nicsen, de annál inkább van imperialista háborús uszí­tás. A „szuperbombának” egyelőre az a hatása, hogy Amerikában egyre job­ban erősödik a nép békevágya. Szám­talan sajtójelentés bizonyítja, hogy Amerikában egyre növekszik a töme­gek háborúellenes hangulata. A New York World Telegramm and Sun, amely szovjetellenes álláspontot kép­visel, washingtoni tudósításában (feb­ruár 27) beismeri, hogy a kongresszus­hoz szüntelenül óriási tömegekben ér­keznek békét követelő levelek. A TASZSZ newyorki tudósítója ebből na­gyon helyesen arra következtet, hogy „a kongresszus egyes tagjai, akiknek mandátuma 1950-ben lejár, saját cél­jaikra akarják felhasználni az ame­rikai nép béketörekvését és válasz­tás­ előtti agitációs tevékenységük során bírálni fogják az Egyesült Ál­lamok kormányát, mert nem akart tárgyalásokat folytatni a Szovjetunió­val”. A dolgozók békevágyát azonban már nem könnyű választási fo­gásokkal kielégíteni. A békemozgalom ma már Amerikában is felvonul az utcákon és bevonul a népgyűlési ter­mekbe. Február 15-én a tudomány és a művészet amerikai dolgozóinak és a szabadfoglalkozásúaknak közös taná­csa New Yorkban gyűlést rendezett, amelyen a haladó értelmiség több, mint 2000 képviselője vett részt. J. Stone, a Daily Compass című lap külpolitikai szerkesztője felszólalt és erősen bírálta Truman és Acheson tá­madó politikáját. Stone széleskörű po­litikai kampány megindítását követelte az atomfegyver eltiltására és a „szu­­perbombáról“ szóló rémületkeltés be­szüntetésére. Felszólalt az ülésen Morrison professzor, természettudós és arra kérte fel az Egyesült Államok tudósait, hogy csatlakozzanak az ame­rikai néptömegek békemozgalmához. Polling atomvegyész javasolta, hogy tartsanak országszerte gyűléseket és követeljék az atomfegyver kérdésének nyílt megtárgyalását a kongresszuson. A gyűlés határozatot hozott, amely többek között ezeket mondja: „Békét akarunk. Nem kérjük, hanem követel­jük a békét.” Truman dramatizált szuperbomba­­nyilatkozatának közzététele után 159 vezető amerikai személyiség levelet in­tézett hozzá és felszólították, változ­tassa meg eddigi támadó politikáját, folytasson békepolitikát és támogassa az Egyesült Nemzeteket. Az Amerikai Tudósok Szövetsége, közöttük számos olyan tudós, aki közreműködött az atombomba gyártásánál, ugyancsak közös levelet intézett Trumanhoz és felszólította, vizsgálja felül az atom­­erőpolitikát. A kialakuló közhangulatra jellemző, hogy még Lippman is a hidegháború egyik fő propagandistája, a követke­zőket írja: „Amerika elvesztette atommonopó­liumát. Végtelenül veszedelmes az a csalók­a álom, hogy a szuperbomba helyreállíthatja azt a hatalmi egyen­­súlyt, amely az amerikai külpolitika számításainak alapja volt a szovjet atomrobbanás előtt. Az amerikai mo­nopólium elvesztésével teremtett új helyzetet nem lehet katonai eszkö­zökkel megoldani. A megtorlás olyan bot, amelynek két vége van. Az amerikai közvéleményt borzalmasan félrevezette az uralkodó katonai­­politikai klikk és ha ezt nem teszik rövidesen jóvá, úgy az események fejünk fölé nőnek majd, mint Kí­nában.” (New York Herald Tribune, február 7.) A háborús uszítók szuperbomba­­propagandahadjáratának mérlege je­lenleg tehát a következő: a világ megtudta, hogy Amerikának semmi­féle szuperbombája nincs, viszont Amerika uralkodókörei éppen a „szu­perbomba“ kapcsán még jobban meg­ismerkednek a békemozgalom erejével. Medves Gábor A szocialista demokrácia diadala címen a Pravda szombati számában Zaszlavszkij elvtárs a Szovjetunió Legfelső Tanácsa választásainak ered­ményeiről ír. Ez a választás a kom­munisták és pártonkívüliek sztálini tömbjének hatalmas győzelmével, Lenin-Sztálin nagy pártjának újabb diadalával végződött. Ez azt jelenti, hogy az egész nép újból kifejezte teljes bizalmát a Bolsevik Párt és a szovjet kormány iránt. Milyen nagy­szerű történelmi tartalom és meg­ingathatatlan erő rejlik e három szó­ban: az egész nép. A burzsoá politikusok azt állítják, hogy a Szovjetunióban megtartott vá­lasztások nem hasonlítanak a kapita­lista országok választásaihoz. Ez igaz. „Általános választásokat — mondja Sztálin elvtárs — tartanak az egyes kapitalista országokban is, az úgy­nevezett demokratikus kapitalista­­ or­szágokban. De várjon milyen körül­mények között zajlik le ott a válasz­tás? Az osztályösszeütközések lég­körében, az osztályok ellenségeskedé­sének légkörében, a kapitalisták, föl­desurak, bankárok és a kapitalizmus más cápái rész­éről a választókra gya­korolt nyomás légkörében A nemrég lefolyt angol parlamenti választásokon elénk tárult kép hasonló volt ahhoz, mint amikor régen a föld­birtokosok udvarán egy kutyafalka az odadobott csont felett példátlan üvöl­tést, csaholást rendezett és egyik a másikat kész volt szétmarcangolni. Viszont az sem titok, hogy a mun­káspártiak és konzervatívok politiká­jában nincs lényeges különbség: egy­formán cinikusan, zsarolással és kor­rupcióval szerzik a szavazatokat, egy­forma alázattal hízelegnek amerikai gazdájuknak. Angliában a munkáspártiak, az USA-ban a demokrata párt a szavaza­tok többségének birtokában „a nép képviselőinek” nevezik magukat. A burzsoázia hívei mögött azonban se­hol, egyetlen kapitalista országban nem áll és nem állhat a nép többséggé. Zaszlavszkij elvtárs rámutat, hogy a tőkés országokban mindenféle korláto­zással, terrorral milliókat fosztanak m­eg a választás és a választhatóság lehetőségétől. „A kapitalizmusban - tanítja Sztálin elvtárs - a demokrá­cia kapitalista demokrácia, a kizsák­mányoló kisebbség demokráciája, amely a kizsákmányolt többség jogainak korlátozásán alapul és e többség ellen irányul." Az amerikai és angliai választások újra igazolták ezt. A burzsoá sajtó sze­mérmetlenül az angliai „szabad“ vá­lasztásokról i­­s ironikusan jegyzi meg, hogy a kommunisták egy mandá­tumot sem szereztek. Pedig nem ezen kell csodálkozni, hanem azon, hogy a kommunisták elleni kegyetlen terror légkörében munkások tízezrei nem hagyták magukat megfélemlíteni és a proletariátus becsületes védelmezőire szavaztak. Lehetséges — írja Zaszlav­­szkij elvtárs —, hogy azt a munkást, aki kommunista jelöltre mert sza­vazni, Angliában egyelőre nem ültetik börtönbe (az USA-ban igen), de el­űzik állásából, kikergetik a szakszerve­zetből, éhezésre ítélik, feketelistára ke­rül. Az Egyesült Államokban a leg­utóbbi elnökválasztásokon a választók fele sem járult az urnákhoz. Ugyan milyen joggal lépnek fel a Demokrata Párt képviselői a nép nevében? Az amerikai nép többsége a bizalmatlansá­gát fejezte ki velük szemben. A szovjet demokrácia lényege, hogy a képviselők állandó és eltéphetetlen kapcsolatban vannak választóikkal, fe­lelősséggel tartoznak a népnek. A szovjet demokráciának, mint igazi de­mokráciának, sajátsága, hogy minden feltételt megteremt a nép akaratának szabad megnyilvánulásához. A szovjetállamban, ahol megszüntették a kizsákmányoló osztályokat, nem le­het talaj burzsoá pártok számára, nevezzék magukat akár konzervatí­voknak, akár liberálisoknak, vagy jobb­oldali szocialistáknak. Hazugság az, hogy a burzsoá „demokráciákban“ két vagy több párt van. Ez csupán látszat a nép félrevezetésére. Valójában az USA-ban és Angliában csak egy kapi­talista párt van — két alosztállyal Egyetlen politikai párt, amely nyíl­tan és becsületesen az egész szovjet népet képviseli s amely a szovjet nép gránitszilárd egységére támaszkodik — ez jellemzi a szovjet demokráciát; két vagy három politikai banda a ka­pitalista „demokráciákban“, amelyek mind a kapitalizmus egy pártját al­kotják —, ez jellemzi a kapitalista monopóliumok és a pénz-oligarchia „demokráciáját”. A szovjet hazafiakat boldoggá teszi a tudat, hogy a szovjet szocialista demokrácia diadala az egész haladó emberiség győzelme — írja befejezésül Zaszlavszkij elvtárs. Az árleszállítás következtében 15 nap alatt 30 százalékkal növekedett a moszkvai üzletek forgalma A moszkvai üzletek napi forgalma ez elmúlt 15 nap alatt 30 százalékkal növekedett az árleszállítás következté­ben. Az új árak alapján lebonyolított 15 napi kereskedelem szemléltetően be­bizonyította, hogy milyen jelentékeny mértékben emelkedett a szovjet embe­rek életszínvonala, így például már­cius első 15 napjában, a februárihoz viszonyítva megkétszereződött a cuk­rászáruk és a kaviár forgalma, a boré pedig megnégyszereződött. Az elmúlt fél hónap alatt kétszer­­annyi gyapjút, pamut- és lenárut, konfekció-árut, cipőt adtak el, mint február ugyanezen időszakában. Emelkedett a luxuscikkek iránti érdek­lődés is. Márciusban az eladott rádió­készülékek, gramofonok száma négy­szerese volt az előző havinak. Az el­adott órák száma ötszörösére, a kerék­párok, motorkerékpárok száma pedig az előző hónapban eladott áruk szá­mának hét-kilencszeresére emelkedett Nagy a kereslet az ékszerárukban és illatszerekben. Március első felében jelentékenyen emelkedett a mezőgazdasági termékek felhozatala a moszkvai piacokon. A februári árakhoz viszonyítva a piaci árak 30 százalékkal csökken­tek. Egyre bővül a moszkvai kereskedelmi hálózat, a főváros fontos útvonalain és a város peremén épült új házakban szaporodnak az új élelmiszer- és ipar­cikkeket áruló üzletek. Lemondott a belga kormány Brüsszelben hivatalosan bejelentet­ték, hogy a belga kormány lemondott. A kormány lemondásával a hitleris­tákkal cimboráit Lipót király vissza­térése körül támadt politikai válság elmélyült. Mint ismeretes, a belga dolgozók hatalmas tiltakozó sztráj­kokkal bizonyították be, hogy a leg­keményebb harcra is készek a Wall Street által je­lölt Lipót visszatérésé­nek megakadályozására. Péntek dél­után egész Belgiumban már 300 ezer munkás állt sztrájkban. A fenyegető tömeghangulat hatása alatt a kor­mányban résztvevő liberálisok nem merték vállalni a király visszatérésé­nek nyílt támogatását és ezért a nyolc liberális miniszter beadta lemondá­sát. A politikai válság — mint ezt az AFP is kénytelen bevallani — igen súlyos. A GYÍKFAROKTÓL A COCA COLÁIG El­aj­danában a hely­­zet persze sokkal egyszerűbb volt. Ha a szerelmes hölgy huza­mosabb időn keresztül eredménytelenül vetett tüzes pillantásokat szíve választottja felé, akkor néhány heti sírás után elment a javasasszony­hoz. Az elővette jegyzet­­füzetét és megadta a re­­ceptet ilyesformán: — Végy egy liter te­jet, de okvetlenül sánta bivalyé legyen. Fogj egy öthónapos gyíkot, törd le a farkát, tedd hozzá tarka kakas taraját, egy szopósegér­­ bajszá­nak három szálát, áz­tasd be az egészet a tejbe. Hagyd állni négy álló napig. Akkor éjfél­­kor, holdtölténél főzd lassú tűzön sűrűre, úgy hogy balkézzel jobbra keverd 39-szer. Erre ügyelj, különben meg­­büdösödik. Utána üssed bele két szarkatojás sár­gáját, süssél a pépből lepényt, etesd meg szí­ved lovagjával és a lá­bad elé omlik. No, Truman sem azért Truman, hogy megbé­­kü­ljön a Marshall-orszá­gokból feléje áramló méla utálattal és ellen­állással. Érdeklődött at­ött, mit tegyen, hogyan szerettesse meg magát, próbált ígérni, nyilat­kozni, hízelegni, lövetni — semmi eredmény. Végre aztán elébeállt egy ember, bizonyos Mr. James Farlay és így szólt: — Végy egy liter vi­zet, főzd fel lassú tűzön fahéjjal, szerecsendió­val, citromhéjjal. Hagyd az egészet állni, akkor keverjél bele valami iz­gatószert, koffeint, vagy ilyesfélét, pumpálj bele szénsavat, fesd sárgára, ahogy akarod és kész. Itasd meg a franciák­kal, az olaszokkal és a lábadhoz omlanak. Ja, igaz — tette hozzá —, elfelejtettem mon­dani, hogy az itt elmon­dott kotyvalék neve coca-cola és az én veze­tésem alatt álló tröszt gyártja. Egy kis tőke­export jól esne, mert a hazai piac már túlontúl telítve van: Amerikában a legutolsó ember is torkig van vele. Truman elgondolko­zott: „Érdekes, én még sose ittam — szólt —, de a franciákat majd rávesszük valahogy.” ★ v­­alahogy így tör­­­ténhetett. Minden­­esetre tény, hogy M. Da­vid Bruce párisi USA- követ nemrégiben felke­reste Bidault francia miniszterelnökkel és kö­zölte vele: ha nem en­gedik meg a coca-cola korlátlan árusítását Franciaországban, ne számítsanak a Marshall­­segély többi áldására se. Mint a francia dolgozók iránti különös rokon­­szenv jelét, közölte az amerikai tőkebehatolás ügyében egyébként is könnyen megnyugvó Ri­­dault-tal, hogy ezúttal nem fog szaporodni a munkanélküliség: 500 millió frank alaptőkével magában Franciaország­­ban szándékozik Mr Farlay a bűvös löttyöt előállítani. Bidault politikai gaz­daságtani műveltsége, ha amerikai tőkeimport­ról van szó, igen rövi­denten ráállt az alkura. Bezzeg a francia bor- és limonádé-kereskedők már képzettebb köz­gazdászok. Éktelen jaj­gatásba törtek ki mind­járt: a várható coca-cola­­invázió tönkreteszi üzle­tüket. Oda a francia bortermelők boldog vi­lága, panaszolták és a maguk óriási profitjaira gondoltak, melyet a pa­rasztokról nyúznak le. De mit volt mit­ tenni: parancs-parancs. Már hirdetik is Párisban: a coca-cola mindenekfölött. Persze, a trösztről van szó, Mr. Truman, Mr. Farlay trösztjéről. Évi 6—7 millió dollárt vár­nak a coca-cola francia­országi aratásából. És a bortermelők, limonádé kereskedők csődjét. Mert hát a pénz, az a legke­vesebb a francia zseb­ben, a coca-cola meg oltja néhány frankért a szomjat. Kis víz, _ kis mesterségesen előállított Háromte, izgatószer, mi egy más Olcsón lehet idni, mégis marad rajta bőven.★ JP nnyi az anyagiak­*­* ról. Van azonban erkölcsi oldala is a coca­­colának. Az amerikaiak ugyanis kikötötték, hogy az üvegeket teherautó­kon szállítják majd szét városba, faluba, gyárba, kikötőbe. Ebben nem is találna semmi különö­sebbet az emberfia, ha nem olvasta volna pél­dául Mr. Kenneth Pen­­dar könyvét. Pendar: a coca-cola tröszt észak­afrikai vezére. Mint jó amerikai tőkéshez illik, közíró is egyszemély­­ben. „Diplomáciai ka­landok“ — című köny­vében nem titkolja, in­kább henceg vele, hogy ő bizony egy kalap alatt az amerikai kém­szervezet tisztje is. Északaf­rika útjain bo­lyongó, coca-colát szál­lító teherautói kimerít­hetetlen kémanyagot hoznak be számára a sárga nedűért járó ara­nyak mellett. Elég régen csinálja: tudja már, hol lehet nemzeti ellentéte­ket szítani szükség ese­tén, hol erősek a kom­munisták, hol vannak meg kapar­intásra váró természeti kincsek, vagy hol lehet esetleg köny­­nyen katonai művelete­ket végrehajtani. Persze, unalmas hely ez az Afrika. Most munka­módszerátadásra Fran­ciaországba készül. Ott több a felderítenivaló még — bár Bidault, Blum, Mayer, de Gaulle uraktól sok mindent megkapott már az ame­rikai hírszerzőszolgálat. ★ J­rancohoz már be-­ tört a coca-cola. Barcelonában építik Mr. Farlay gyárát. Ez is egy eszköz lesz a nép ellen: amerikai tőke, amerikai kémek, ameri­kai elnyomás. Isszák a bájitalt Belgiumban, Nyugat-Németországban, Kanadában, Dél-Ameri­kában, Hollandiában, Egyiptomban. Mr. Far­lay ügynöke a Vatikán­ban felajánlotta, hogy ezentúl az oltári szent­ségek kiszolgálásánál bor helyett coca-colát igyon a pap. A Vati­kánban még kitartanak a bor mellett , de ki tudja, mit hoz a holnap. Nincs benne semmi, szí­nes víz csupán, de hát vízbe szoktak az élők belefulladni. Hogy is volt azzal a gyíkfarokkal és kakas­taréjjal? Persze, az ilyesmikből főzött cso­daszer nem hatott soha. A szerelmes hölgy hiába fizetett a receptért a javasasszonynak, így van ez Truman—Farlay sárga szőrűjével is: ci­­gányútra megy, fojto­gatja azt, akinek meg­hódítására szánták. És nincs messze a nap, mikor majd kiöntik vele Nyugat-Európából, mint az ürgét, azokat, akik annyi egyéb maszlag mellett most coca-agá­val akarják elbódítSNi e népeket. (m­gy.) 11

Next