Szabad Nép, 1950. július (8. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-01 / 150. szám
SZOMBAT, 1950 JÚLIUS 1 SZABAD NÉP KÉT IRÁNYT MUTATÓ Közös brosúrában jelent meg Rákosi elvtárs két beszéde: az egyiket a sztahanovisták országos tanácskozásán, a másikat a DISZ alakuló kongresszusán mondotta el. Az első beszéd hatalmas eredményeket mért fel. Egy új mozgalom megszületéséről adott számot, amely ezreket és ezreket vont be soraiba, amely „az egész, szocializmust építő nép mozgalmává” vált. Döntő fontosságú mozgalom ez a szocializmus építése szempontjából. Ahogy a kapitalizmus a munka magasabb termelékenységével győzi le a hűbéri rendszert, a szocializmus győzelmének a kapitalizmus felett ugyancsak a munka magasabb termelékenysége a záloga. És a Sztahanov-mozgalom a munka új, magasabb termelékenységét teremti meg, forradalmi gyorsasággal megdönti a régi, elavult normákat, s odavezet, hogy egyes szakmák, egyes iparágak után a munka termelékenysége az egész népgazdaságban magasabbá válik, mint a kapitalista országokban. A Sztahánov-mozgalom a szocializmus építésének legerősebb gazdasági-termelési fegyvere. Erre mutatott Rákosi elvtárs is: „Ez a tanácskozás és pozitív eredményei a sztahánovisták számára és az egész dolgozó nép számára világosan és félreérthetetlenül megmutatták — mondotta —, hogy a szocializmus építésének módszerei nálunk is gyökeret vertek, egészségesen fejlődnek, s jövőnk legnagyobb ígéretét jelentik.” Nemcsak a távolabbi jövő, hanem a tanácskozás utáni hónapok is megmutatták már, milyen gyorsan és milyen eredményesen beváltható ígéretet jelent a Sztahanov-mozgalom, milyen rohamos fejlődésről tanúskodik egész népgazdaságunk. A Központi Vezetőség ülésén Gerő elvtárs referátuma is fényesen igazolta azt, amit Rákosi elvtárs februárban mondott: „Amit eddig elértünk — túlzás nélkül mondhatjuk — csigatempó ahhoz képest, ami még előttünk áll.” Fejlődésünket, utunkat elsősorban az eredmények, a sikerek jellemzik. De már a sztahanovisták tanácskozásán szólt Rákosi elvtárs arról, hogy ez a mozgalom sem minden nehézség nélkül született meg, s megnevezte: milyen körülmények, milyen erők gátolták létrejöttét. A legfőbb akadálynak a maradiságot, az elavulthoz való ragaszkodást nevezte meg Rákosi elvtárs: „...a régi, az ócska, a megszokott veszedelmes gátnak, szörnyű féknek bizonyul és nem egyszer ez az egyik legveszedelmesebb ellenségünk.” De hozzátette azonnal azt is, hogy itt is nemcsak valami nehézségi nyomatékról, nem egyszerű, önmagától ható erőről van szó: „Természetes, hogy nemcsak a maradiság játszott közre, kétségkívül az ellenség is tudatosan szorította vissza a mindenütt jelentkező újítók, sztahanovisták kezdeményezései.” Azok a fokozódó sikerek, amelyekre Rákosi elvtárs buzdított, amelyekről a Központi Vezetőség ülése beszámolt, természetesen fokozott tevékenységre sarkallták az ellenséget is, érezték dühét és elszántságát, s ugyanezek a sikerek még szörnyűbb féknek, még veszedelmesebb akadálynak mutatják a maradiságot. Erre világított rá a Központi Vezetőség ülése, ezért kellett Rákosi elvtársnak a DISZ kongresszusán mondott beszédében még élesebben, még keményebben szólnia az előttünk álló akadályokról. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy ez a beszéd — azért mert az ifjúsági kongresszuson hangzott el — csak ifjúságunknak szólt. Rákosi elvtárs fejlődésünk döntő problémáit vetette fel és ezek a problémák a legkevésbbé sem kizárólagos „ifi” kérdések. Aligha állíthatja bárki is, hogy a harc azok ellen a nagy akadályok ellen, amelyekben Rákosi elvtárs fejlődésünk legfőbb gátjait jelölte meg — csak a dolgozó ifjúság feladata. Aligha állíthatja bárki is, hogy a jobboldali szociáldemokraták aknamunkája — mondjuk — úttörőink között a legveszedelmesebb, vagy hogy a normacsalók, bérdemagógok legnagyobb számban az ifjúmunkások között vannak.. Sőt ezektől a veszedelmektől éppen fiataljaink, a legkevésbbé fertőzöttek. A feladatok, amelyeket Rákosi elvtárs a DISZ kongresszusán elénk tárt, az egész Párt, az egész nép feladatai. Harc a tőkés időkből örökölt szokások és előítéletek ellen, harc a klerikális reakció ellen, harc a jobboldali szociáldemokraták ellen, harc a „minden simán megy” hangulata ellen: ez az a négy főszempont, amit Rákosi elvtárs különösen kiemelt, aláhúzott, ez az a négy kérdés „amely népi demokráciánk napirendjén van, amelynek jó megoldásától függ, hogy fejlődésünk ... gyorsuló iramot vesz-e, vagy meglassul, sőt megtorpanhat.” Nem véletlen, hogy a négy közül a régi tőkés időkből örökölt szokások és előítéletek kérdésével kezdi Rákosi elvtárs a haladás akadályainak felsorolását, ugyanazzal, amit már a sztahanovista tanácskozáson egyik legfőbb akadálynak mondott. Bármennyire visszásnak tűnhet is, mégis le lehet szögezni: az, hogy a főtüzet a régi gondolkodás, a régi szokások, szabályok ellen irányítjuk, népi demokráciánk hatalmas megerősödésének bizonyítéka. A szocializmus megvalósításának a legnagyobb, legnehezebb, legtöbb időt, türelmet, erőt igénylő feladata az emberek tudatának megváltozása, az új szocialista tudatnak, a hazához, a munkához, az emberekhez való új viszonynak a kialakítása. Igazán csak akkor kezdődik ez meg, mikor gazdasági, politikai feltételei, előzményei már megértek. Pártunk most az eddiginél sokkal erőteljesebben, tudatosabban láthat neki — éppen sikereink, győzelmeink következtében — ennek a roppant feladatnak a megoldásához. De nemcsak erről van szó. Mai helyzetünkben a múlt gondolkodás maradványai olyan konkrét veszélyekkel is járnak, amelyek eddigi eredményeinket is kockára tehetik. Ezek közül a veszélyek közül ma az elbizakodottságnak, az elernyedésnek, a „minden simán megy” beállítottságának veszélye a legnagyobb. Rákosi elvtárs már a sztahanovisták tanácskozásán keményen figyelmeztetett erre: „A demokráciában — mondotta — a sikerek hatása alatt bizonyos önteltség mutatkozik. Túlságosan kihangsúlyozzuk eredményeinket, kérkedünk, nem vagyunk elég szerények.” Ez a „szerénytelenség”, a holnappal való nemtörődés, a hegyen-völgyön lakodalom gondolkozásmódja és gyakorlata mutatkozott meg életszínvonalunk kérdésénél is. Ezzel „sikerült” elérnünk, hogy nyolc százalék helyett, amelyet az egész 1950-es esztendőre szántunk, már az első öt hónap alatt 17 százalékkal nőtt az életszínvonalunk, s az a veszély fenyeget minket, hogy „megesszük a jövőnket”, csemegevaj és borjúsüjt formájában elfogyasztjuk ötéves tervünk gyárait, üzemeit, kultúrházait. A régi gondolkodás maradványai, az „amit ma „megehetsz”, ne halaszd holnapra”, a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” bölcseségei vezettek ide. Csakhogy ezek a bölcseségek a régi világ „bölcseségei”. Azé a világé, amely verebet se adott, túzokot se adott, amelyben holnap elvették a dolgozóktól, amit véletlenül mától meghagyott. Ma más a világ, mások a törvények. Ma haladásunk, gazdasági felemelkedésünk legfőbb törvénye a terv, amely biztosan, céltudatosan, s úgy emeli életszínvonalunkat, hogy ne kelljen a holnapi visszaeséstől félnünk, hogy bizonyosak lehessünk a holnapi további emelkedésben. S a megalapozatlan, észszerűtlen eltérés a tervtől, nem „tiszta haszon” hanem éppen ezt a holnapi biztos emelkedést teszi bizonytalanná. Az ellenség ezernyi fajtája, klerikális reakciósok, jobboldali szociáldemokraták, rémhírterjesztők, ügynökök, babona-propagátorok, szabotőrök, béruszítók és hazaárulók, minden rendű és rangú bitangok — mint bacilicusok a táptalajon — úgy élősködnek, nyüzsögnek a múlt gondolkodás örökségének posványában. Ez az életelemük, az „életterük”, ha ez nincs, megfulladnak, lelepleződnek, kipusztulnak. Mindig is a rothadás, a burzsoá ideológia, a rosszhoz, az ellenségeshez való ragaszkodás volt az éltetője a jobboldali szociáldemo- BESZÉD kráciának. Ez volt akkor is, amikor Horthyt, Schweinitzert, Haint, Weesenmayert szolgálták ki, ez ma is, amikor Truman, Bevin, Moch a legfőbb főnökük. S ők azok, akik meg is nyergelnek, ki is használnak minden elmaradottságot. „Ők azok, — mondotta Rákosi elvtárs — akik lazítják a fegyelmet, növelik a selejtet, tanácsokkal látják el és bátorítják a normalazítókat, a bércsalókat, táppénz-csalókat, terjesztik az ellenség rémhíreit, igyekeznek aláásni a dolgozók jó hangulatát. Szövetkeznek az imperialisták ügynökeivel, együttműködnek népünk szívós ellenségeivel, az egyházi reakcióval. Népi demokráciánk most rájuk irányítja a közfigyelem fényszóróját és nekivág, hogy ezeket a régi árulókat, akik demokráciánk fellegvárában, az ipari munkásságon belül szolgálják az ellenséget, végleg leleplezze és ártalmatlanná tegye.” Méltó társa és szövetségese a jobboldali szociáldemokráciának az egyházi reakció. Egy gyékényen árulták a hazát mindig. Ki volt Horthy hívebb talpnyalója: Peyer e, vagy Mindszenty, Szeder Ferenc-e vagy Shvoy püspök — nehéz eldönteni. S ma ugyanaz a forrás táplálja a jobboldali szociáldemokraták „szocializmusát”, mint a klerikális reakció „hitét”: a Wall Street. Ravasz, megátalkodott ellenséggel van dolgunk — erre is felhívja a figyelmünket Rákosi elvtárs. Ez az ellenség körmönfont, rugalmas, ha szükségét érzi, gyorsan változtatja jelszavait, álarcait, taktikáját. 1946—47-ben mást se hallottunk tőle, mint azt: éhenveszünk, megbukik a forint, megbukik a hároméves terv, egyetlen menedékünk a Marshall-kölcsön. Ma, amikor a forint a világ egyik legjobb valutája, amikor a hároméves tervet két év és öt hónap alatt teljesítettük, amikor a Marshall-kölcsön egész Nyugat-Európát nyomorba, válságba döntötte , taktikát változtat, éppen sikereinket próbálja ellenünk fordítani. A „minden simán megy” hangulatát éleszti, az „élhetnénk jobban is” jelszavával agitál, a múlt gondolkodás maradványait tekinti hazai főszövetségesének. Túl akarja licitálni terveinket, ott, ahol az veszélyt jelent, kevesli sikereinket, nem az éhhaláltól félt, hanem arra unszol, hogy csömörig faljuk tele magunkat. Kétségtelen, hogy az ellenség ma is szívesebben agitálna a Marshall-terv mellett, és nem rajta, hanem a mi erőnkön, a mi sikereinken múlt, hogy taktikáját meg kell változtatnia. Szívesebben lenne nyomorunk vámszedője, mintsem, hogy azon törje a fejét — és most ezt kell tennie —, hogy emelkedő életszínvonalunk hatását hogyan próbálja visszájára fordítani, a maga számára kihasználni. Előnytelen terepen támad, ez igaz. De akárhogy is van, támad, ránktör, békénket, munkánkat fenyegeti. Ez a döntő, ezért kell széttipornunk. „Élhetnénk jobban is” — ezzel agitálnak klerikális reakciósok, jobboldali szociáldemokraták. Van ebben egy jókora adag igazság. Valóban élhetnénk jobban is, ha a MAORT-banditák nem pocsékolták volna olajunkat, ha a Standard gonosztevői nem rongálták volna gyárainkat, nyersanyagainkat. Élhetnénk jobban is, ha a jobboldali szociáldemokraták nem akadályozták volna hosszú időn át a munkaverseny kifejlődését, nem uszítanának ma is a sztahanovisták ellen, az igazságos bérezés ellen, nem szerveznének bércsalást, normalazítást, ha a klerikális reakciósok nem fertőznék a falut, nem agitálnának az aratás, népünk kenyere ellen. Egyszóval: élhetnénk jobban is, ha kevesebb volna a belső bitang. És jobban is fogunk élni úgy is, ahogy sorozatosan verjük szét, zúzzuk össze ellenségeinket. Harcra és munkára hívja népünket, fiatalokat és öregeket, aszszonyokat és férfiakat ! Rákosi elvtárs. A sztahanovisták kongresszusán azt üzente az élenjáró munkásoknak: „kezdeményezzenek bátran, legyenek nagyvonalúak, ne féljenek az új utaktól, az új kísérletektől, mert mögöttük áll teljes erejével az egész magyar kommunista mozgalom, a Magyar Dolgok Emlékünnepély Dimitrov elvtárs halálának egyéves fordulóján Az MDP Budapesti Pártbizottsága és a Magyarországi Bolgárok Bizottsága Georgi Mihajlovics Dimitrov elvtárs halálának egyéves évfordulóján június 1-én, szombaton délután 6 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében emlékünnepélyt rendez. Az ünnepséget megnyitja: Hidas István elvtárs, a BPB titkára. Ünnepi beszédet mond: Dr. Luben Ceraszimov, magyarországi bolgár követ. Az MDP Központi Vezetősége nevében Kiss Károly elvtárs. A minisztertanács jóváhagyta a Német Demokratikus Köztársaság kormányával kötött egyezményeket A minisztertanács Dobi István elnökletével pénteken délelőtt ülést tartott. Dobi István bejelentette, hogy szabadságra megy, javaslatára, helyettesítésével a minisztertanács Rákosi Mátyás elvtársat, a minisztertanács elnökhelyettesét bízta meg. A külügyminiszter előterjesztésére a Magyar Népköztársaság kormánya és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya között a budapesti tárgyalások eredményeképen létrejött pénzügyi, áruforgalmi, valamint a műszaki és tudományos együttműködésről szóló egyezményeket a minisztertanács jóváhagyta. A népművelési miniszter előterjesztésére a minisztertanács jóváhagyta a Magyar Népköz- társaság és a Német Demokratikus Köztársaság között megkötött kulturális egyezményt azzal, hogy azt a Népköztársaság Elnöki Tanácsához terjeszti fel megerősítés végett Az igazságügyminiszter előterjesztésére a minisztertanács a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztendő törvényerejű rendelettervezetet fogadott el a társadalmi tulajdon büntetőjogi védelméről. A minisztertanács elhatározta, hogy Veres József belügyminisztériumifőosztályvezetőnek, belügyminisztériumi államtitkárrá való kinevezése iránt a Népköztársaság Elnöki Tanácsához előterjesztést tesz. Levélváltás Otto Grotewohl és Dobi István között A magyar-német tárgyalások befejezése után levélváltás történt Otto Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság ideiglenes kormányának elnöke és Dobi István, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke között. Otto Grotewohl miniszterelnök levelében közli, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ideiglenes kormánya június 26-án megtartott ülésén tárgyalta és jóváhagyta a két kormány nyilatkozatát, valamint a tárgyalások alatt megkötött négy egyezményt. Grotewohl miniszterelnök egyúttal őszinte köszönetét fejezi ki, hogy a magyar kormány elfogadta azt a javaslatát, hogy a Német Demokratikus Köztársaság egy delegációja tárgyalásokat folytathasson a magyar kormánnyal az együttműködésről. Ezután így folytatódik Grotewohl miniszterelnök levele: „Miután a magyar és a német nép, levonva a múlt szomorú tapasztalatainak tanulságát, beilleszkedett a nagy Szovjetunió által vezetett, béketáborba, kormányaiknak kötelességévé vált országaik belső demokratikus felépítésének megerősítése és jólétének emelése, hogy ezáltal az imperialisták újabb háborús tervei elleni harcban kifejtendő erőfeszítéseiket növeljék. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya nagy örömmel üdvözli azt a tényt, hogy a magyar kormánnyal folytatott megbeszélések ahhoz vezettek, hogy a magyar és a német nép közötti kapcsolatokat — közös feladataik megoldása érdekében — a kölcsönös támogatás és a baráti együttműködés új alapjaira sikerült fektetni A német kormány meg van győződve arról, hogy ez az együttműködés lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a világ békéjét megtarthassuk és megszárdíthassuk.” A levél befejező részében Grotewohl miniszterelnök a maga és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya nevében köszönetet mond a magyar kormánynak és a magyar népnek az igazi barátság szellemét mutató eredményért. Dobi István, a minisztertanács elnöke válaszlevelében közölte, hogy a magyar minisztertanács június 30-i ülésén jóváhagyta a két kormány nyilatkozatát és a június 24-én megkötött megállapodásokat. „A magyar kormánynak és az egész dolgozó magyar népnek szilárd meggyőződése — hangzik a levél —, hogy az a baráti együttműködés, amely a nagy Szovjetunió által felszabadított magyar és német nép között már eddig is létrejött, a most megkötött megállapodások segítségével az eddiginél még szorosabbá és szilárdabbá fog válni. A két nép új alapokra fektetett barátsága és együttműködése hatékonyan elő fogja segíteni mindkét ország gazdasági és kulturális fejlődését, demokratikus építőmunkáját és jelentékenyen hozzá fog járulni a Szovjetunió vezette béketábor erősítéséhez az imperialista agresszorok újabb háborús terveivel szemben." A levél befejező részében Dobi István köszönetet mond Grotewohl miniszterelnöknek a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és az egész német népnek az őszinte barátság azon megnyilvánulásaiért, amelyek a tárgyalások során kifejezésre jutottak és amelyek a két nép közötti együttműködés biztos zálogát alkotják. Az amerikai követséggel és a pápai nunciaturával voltak kapcsolatban a bukaresti kémper vádlottai Befejeződött a harmadik napja tartó bukaresti kémper vádlottainak kihallgatása. A vádlottak: Vasile Liobarm volt pilóta, Alexandru Ciocalteu ügyvédi titkár, Georghe Mircea Benic építészmérnök, Nicolae Valsan, volt kereskedelmi tengerésztiszt, Sanda Aurelia Cernatescu, Aktuan Okiazim kapitány és Nicolae Popescu, a bukaresti pápai nunciatura volt sofőrje. A vádlottak beismerték, hogy kapcsolatban voltak az imperialista kémszervezet törökországi fiókjával és a bukaresti amerikai követség tengerészeti attaséjával, aki a kémanyagot továbbította. Összeköttetésben álltak a Parisban székelő román ellenforradalmi csoporttal. A vádlottak katonai és gazdasági jellegű kémanyagot gyűjtöttek és továbbítottak. A "kémanyag továbbításában —amint azt Mircea Georghe Bente bevallotta — a bukaresti pápai nunciatura is részt vett. Aktuan Okiazim a török kémszervezet javára gyűjtött anyagot. Nicolae Popescu arról vallott, hogyan bízta meg titkos feladatokkal az apostoli nunciatura titkára, Monseigneur Del Mestri. zók Pártja és mögöttük áll kimeríthetetlen gazdasági és tapasztalati fegyvertárával a hatalmas Szovjetunió". Azóta új és új , eredmények ezrei születtek, új rekordok a termelés frontján városban és falun, új vívmányok a kultúra frontján, új sikerek politikai életünkben. S ha a Központi Vezetőség legutóbbi ülésének főkérdéseit még élesebben tárta népünk elé a DISZ-kongresszuson elhangzott beszéd, s a nehézségekről, akadályokról szólott — ez is buzdítás volt. Ebben is benne volt: kezdeményezzünk bátran, legyünk kemény, meg nem alkuvó, harcosok. A februári beszéd a sztahanovisták, a júniusi az ifjúság tanácskozásán hangzott el. De mind a kettő egész népünket, az egyszerű emberek millióit vezeti harcba, azokat, akik egész szívükkel-lelkükkel megértették és helyesüli Rákosi elvtárs szavait: „A szocializmus építése tervszerűséget, fegyelmet és áldozatot követel a dolgozó néptől. Minél "több munkával, verejtékkel, áldozattal építjük jövőnket, annál tartósabb lesz, annál drágább lesz mindannyiunk számára.” Azokat az egyszerű embereket, akik „nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy minden sikerüket világgá kürtölik”, de akik az emberiség haladásának fáklyavívői, akik a Párt vezetésével „nagy és hősies tettek tízezreit” valósítják meg.