Szabad Nép, 1950. augusztus (8. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-20 / 193. szám
! VASÁRNAP, 2030 AUGUSZTUS 20 SZÁZAD NÉP Révai József elvtárs ünnepi beszédével megnyílt az I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás Az újjáépített Műcsarnokban szombaton délben ünnepélyes keretek között megnyílt az alkotmány évfordulója alkalmából rendezett I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás. A zászlódíszbe öltöztetett Műcsarnokba már jóval a megnyitó ünnepség előtt valósággal özönlöttek a meghívottak, népünk legjobbjai: sztahanovista élmunkások, a termelésben élenjáró dolgozó parasztok, értelmiségiek és honvédségünk képviselői, hogy jelen legyenek a magyar képzőművészet megújhodását hirdető kiállítás megnyitásán. Az ünnepélyes megnyitás a szoborteremben zajlott le. Megjelentek Kádár János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárhelyettese, Kencz Sándor elvtárs, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Dobi István, a minisztertanács elnöke, Kállai Gyula elvtárs, külügyminiszter, Zsofinyecz Mihály elvtárs, nehézipari, Bebrits Lajos elvtárs, közlekedésügyi miniszter, Nógrádi Sándor elvtárs. Altábornagy, a honvédelmi miniszter helyettese, Pongrácz Kálmán elvtárs, a Budapesti Városi Tanács elnöke, Szmirnov elvtárs, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosával az élen a Szovjetunió és a népi demokráciák képviselői, Apró Antal elvtárs, a Szaktanács főtitkára, Horustyák József elvtárs, a Szaktanács elnöke, Draker Lajos elvtárs, az országgyűlés elnökeés még sokan mások. A kiállítás megnyitására egybegyűlt vendégeket Szabó István elvtárs a Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének főtitkára üdvözölte, majd Révai József elvtárs népművelési miniszter lépett a mikrofon elé és elmondotta megnyitó beszédét Tisztelt közönség, kedves elttársak. Ez a kiállítás, amelynek megnyitásaira gyűltünk ma össze, az első Ma-Bar Képzőművészeti Kiállítás hazánk szabadítósa óta. Ebben a tényben képzőművészeti kultúránk bizonyos elkésése is kifejesődik. Abban, hogy képzőművészeink csak most állnak népünk elé termésükkel, benne van az, hogy hosszú időbe tellett, amíg ez a termés megérett. Ezt a kiállítást — mondjuk meg — hosszú válság, belső vívódások, a ■mit rossz hagyományaival való szakítás elkerülhetetlen harcai előzték meg. De ezért van ennek ez elkérésnek bizonyos értelemben pozitív oldala is. Azt az eredményt, ami ma a kití-lításon előttünkl, képzőművészetünk kiharcolta, kivívta, kiküszködte magának — és ezért a termés, ha talán később, de értékesebb, mert szervesebb fejlődés eredménye. Nem mondom azt, hogy ez a kiállítás már teljes fordulatot jelent a művészeti öncélúsággal, a formalizmussal, a képzőművészet eszmei tartalmának és a valóságot kifejező formáknak hadat fizető polgári dekadenciával való szakítás dolgában. De bizonyos, hogy ez a kiállítás jelentős lépés előre ezen a téren. Elmondhatjuk, hogy képzőművészetünk nagyban és egészben igenis rálépett a helyes útra. Képzőművészeink már igyekeznek a népnek dolgozni Nem feladatom, hogy ennek a kiállításnak a megnyitásán egyben behatóan értékeljem is az elért eredményeket. Ez a hivatása magaslatán álló művészeti kritika dolga lesz, maguknak a művészeknek, a képzőművészeti szövetségnek a feladata lesz és tegyük hozzá: e kritikában szava lesz és kell, hogy legyen, magának a népnek, mégpedig nem utolsó sorban. Talán a legnagyobb eredmény, amit ettől a kiállítástól várunk és remélünk, az lesz, hogy dolgozó népünk éppúgy odafordul az új magyar képzőművészethez és a maga ügyének tekinti azt, mint ahogy a magáénak tekinti már az új magyar irodalmat. Azt reméljük és kívánjuk, hogy dolgozó népünk e kiállítás révén meglátja, hogy képzőművészeink már neki dolgoznak, vagy igyekeznek neki dolgozni, próbálják az ő világát ábrázolni, az ő törekvéseit kifejezni. Mire alapítom ezt a reményemet és hitemet? Arra, ami új ezen a kiállításon._ Új — először — az, hogy képzőművészeink témában az új élet, az új valóság, az új ember felé fordulnak vagy ■kezdenek fordulni. Megjelent a vásznon, a szobrokon a dolgozó ember, épülő szocializmusunk új típusai, a sztahanovista, a traktoros, a pártmunkás, a honvéd, a feltörekvő dolgozó nő, az új szocialista ifjúság. A dolgozó ember téma volt régi képzőművészetünkben is, de inkább csak mint a más javára végzett nehéz testi munka járuléka, mint a munkában szenvedő ember. Most először jelenik meg alkotó emberként, aki önmagáért és a közösségért dolgozik. Nem állítom, hogy az új dolgozó ember ábrázolásának művészi feladatát képzőművészeink már teljesen megoldották. De elmondhatjuk, hogy elkezdtek küzdeni ennek a feladatnak megoldásával , ezen a kiállításon — másodszor —, hogy képzőművészeink zöme a közérthető művészi kifejezésmód felé fordult, ami egyben azt is jelenti, hogy megértette a néphez forduló feladatét és kötelességét és ezen a kiállításon — harmadszor —, hogy Antal, friss tehetségek bukkantak Mi szinte az ismeretlenségből, a nép sűrűjéből Üdvözöljük őket és ígérjük, hogy minden erőnkkel támogatni fogjuk további fejlődésüket és teljes kibontakozásukat Új szocialista kultúránk egészséges fejlődése effajta vérfelfrissülés nélkül, új tehetségek felbukkanása és megsegítése nélkül lehetetlen. Út a kiállításon — negyedszer —, hogy régi, érett, nagy tehetségű művészek jelentős része komolyan fáradozik azon, hogy ábrázolásban, formában, kifejezésben közeledjék a realizmushoz, tehát hozzánk, a néphez. Mi örömmel üdvözlünk minden lépést ebben az irányban, még ha ez a közeledés a realizmushoz nem is jelenti egyben és azonnal egész művészi világnézetük, tematikájuk, eszméik átalakulását a szocialista realizmus jegyében. Mi nem vagyunk türelmetlenek, mert hisszük, hogy tehetséges művészek, ha valóban komolyan veszik saját alkotó munkájukat, végső soron nem zárkózhatnak el annak az új életnek a hatásától amely körülöttük alakul ki. Végül pedig: új ezen a kiállításon az, hogy az új feladatokkal való birkózás jegyében felbomlóban vannak a magyar képzőművészet régi, egymással szembenálló, megkövesedett csoportjai, amelyek sokszor inkább klikkek voltak, mint valódi stílusirányzatok. Persze, látni még sok kiállított művön, ki tartozott a műcsarnokiakhoz, ki a Gresham-csoporthoz, ki a neoklasszicistákhoz, ki a szocialista csoporthoz, az expresszionistákhoz, vagy az absztraktakhoz. De azt is látni, hogy ezek a csoportok idejüket múlták, hogy a régi képzőművészeti csoportok egészséges és tehetséges elemei közös plattformra lelnek azoknak az új képzőművészeti feladatoknak megoldása közben, amelyeket az új élet vet fel. És miközben valamennyi csoport egészséges elemei az új feladatok megoldásáért való küzdelemben közelednek egymáshoz, kiderül az is, hogy a fejlődés a szocialista realizmushoz csak a régi művészi csoportokat és klikkeket teszi feleslegessé, de korántsem szünteti meg a stílusirányok és egyéni tehetségek gazdag változatosságát. A kiállítás a való helyzetet mutatja be Persze, e kiállítás komoly eredményei nem jelentik, hogy képzőművészetünkben már minden rendben van. A kiállítás zsűrije, amelyben elsőízben vettek részt dolgozó népünk képviselői, helyesen járt el, amikor a való helyzet megmutatására törekedett Van még képzőművészetünkben zavar és bizonytalanság, vannak még maradványai a formalizmusnak, a nyugati dekadenciának. Most nem akarok arról bőven beszélni, hogy a rajzban való komoly haladás ellenére a grafika még mindig kissé mostohagyerek, hogy a karikatúra és a művészi plakát nagyszerű, harcos műfajára még mindig bizonyos arisztokratikus gőggel tekintenek művészeink, amire pedig Daumier óta semmi okuk sincs. A jellemábrázoló portréfestészet és a múltat meg a jelent egyaránt felölelő történelmi festészet még mindig gyengén vagy alig van képviselve. Pedig képzőművészetünk megújhodása a nép harcaival és eszméivel való összeforrás jegyében e műfajok feléledése és felvirágzása nélkül alig képzelhető. Úgy érzem, hogy szükséges két fő veszélyről beszélnem, amely a helyes útra lépő magyar képzőművészet egészséges fejlődését fenyegeti Az egyik veszély abból származik, hogy az új témákhoz egyesek úgy nyírtnak, hogy munkájukat nem hatják át egyben az új eszmék is. Lehet az új témákat hidegen, holtan is ábrázolni úgyszólván megrendelésre. De az új téma, a közérthető ábrázolás csak akkor vezet képzőművészetünk valódi megújhodásához, ha a művész ki tudja fejezni a maga nyelvén azokat az új eszméket, amelyek népünk megújuló életét formálják. A szocialista realizmus nemcsak téma, nemcsak közérthetőség, nemcsak stílus kérdése, hanem az eszmei tartalom kérdése is. A művésznek harcosan, pártosan ki kell fejeznie tudni a harcoló és építő nép érzelmeit és törekvéseit Ezt — ha egyáltalán helyénvaló ez a kifejezés — jobbfelé mondom. Blfelé viszont a másik veszélyre kell figyelmeztetnem: az eszmei tartalomnak magas művészi formában kell jelentkeznie, mert enélkül könnyen külsőségekre korlátozódik. Attól hogy egy képen ott van a ábrázolt munkás kezében a Szabad Nép, lehet az még halott csendélet is. Művészeink haladjanak tovább a helyes úton Mindezt nem azért mondom, hogy művészeinket elbátortalanítsam, ellenkezőleg, bátorítani akarom őket, haladjanak tovább a helyes úton, de lássák és küzdjék le a veszélyeket A kiindulópont megvan, a képzőművészetünk megindult felfelé, bizonyíték erre ez a kiállítás. Képzőművészetünknek már mutatkozó megújhodását döntően három körülmény mozdította elő. Először, állami és társadalmi fejlődésünk, szocialista építő munkánk sikerek Nem véletlen, hogy ezt a kiállítást népköztársasági alkotmányunk első évfordulóján nyitjuk meg, jeléül annak, hogy kultúránk megújulásához az alapot dolgozó népünk, nagy pártunk rakta le, ..melyik biztos kézzel irányítja a szocializmus építését Másodszor: képzőművészetünk megújhodását a szovjet művészek példája egészséges, serkentő és nevelő hatása váltotta ki. Ez a kiállítás mintegy válasza a magyar képzőművészetnek arra a rendkívüli hatásra, amelyet néhány hónappal ezelőtt a szovjet képzőművészeti kiállítás dolgozó népünk százezreire gyakorolt képzőművészetünk kezdődő megújhodásának harmadik kiváltó oka az, hogy újra felfedeztük a magyar képzőművészet nagy realista hagyományait Nem véletlen, hogy alkotmányunk évfordulóját kormányunk azzal is ünnepelte, hogy a magyar realista festészet legnagyobb képviselőjéről, Munkácsy Mihályról nevezte el az új magyar képzőművészet fejlődésének elősegítésére a legjobb alkotások évről évre való jutalmazására alapított képzőművészeti díjakat. Az új magyar szocialista képzőművészet mélyen nemzeti jellegét az is bizonyítja, hogy visszanyúl a magyar klasszikus realista művészethez. Amikor ezt a kiállítást az újjáépített Műcsarnokban megnyitjuk, nem szabad megfeledkeznünk arról, ami e falakon kívül történik. Miközben mi itt képzőművészetünk eredményeinek örülünk, sokezer kilométerre tőlünk és mégis olyan közel hozzánk, ágyúk dörögnek, egy szabadságáért küzdő nép városait és falvait, gyermekeit és asszonyait pusztítják barbár, idegen hódítók. Abból az ellentétből, hogy mi Budapesten képzőművészeti kiállítást nyitunk meg és Koreában egy szabad nép vére omlik, ne vonja le senki csupán azt a következtetést, hogy Révai József elvtárs megnyitó beszédét mondja hne, az imperialista barbárok gyilkolnak, mi pedig békésen építjük az új kultúrát. Inkább azt a következtetést kell levonnunk, hogy a festő ecsetjének, a szobrász vésőjének is fegyvernek kell lennie. A művészet is nevelje, acélozza népünket, hogy szükség esetén mi is helyt tudjunk állni az imperialista barbárokkal szemben. Mi békében akarunk élni, emelni akarjuk népünk életszínvonalát. Ez azt jelenti, hogy egyben szebbé, tartalmasabbá, emberibbé akarjuk tenni életét. Ehhez kell művészeink és művészetük segítsége. Népköztársaságunk alkotmánya maga kötelez bennünket a haladó művészet támogatására. Művészeink bízhatnak Pártunk, államunk, kormányunk legmesszebbmenő támogatásában. Mi viszont hadd bízzunk abban, hogy művészeink segíteni fognak nevelni népünket munkára is harcra, hazaszeretetre és a szabad népekkel való szolidaritásra. Hadd bízzunk abban, hogy segíteni fognak nevelni dolgozóinkat helytállásra, azokkal a barbárokkal szemben, akik fel akarják dúlni a mi épülő és szépülő szocialista otthonunkat is. Ezzel nyitom meg az L Magyar Képzőművészeti Kiállítást A megnyitó ünnepség részvevői ezután megtekintették a nagyszabású kiállítást. A kiállítás részletes méltatására visszatérünk. Ma délelőtt osztják ki első ízben a Munkácsy Mihály-díjakat A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa 1950 augusztus 4-i ülésén „Munkácsy Mihály-díj“ elnevezéssel képzőművészeti díj alapítását határozta el. A jelölőbizottság — amely a Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének öt tagjából, a SZOT és a DISZ egy-egy kiküldöttjéből állt — javaslata alapján a Munkácsy-díjat a következő művészek kapják meg: 1. A 6000 forintos első fokozatot: Pór Bertalan: „A termelőszövetkezet első kongresszusa küldötteinek fogadása a parlamentben“ című festményéért; Ék Sándor „Feszabadítás“ című festményéért; Beck András: „Olvasó munkás“ című szobráért. II. A 4000 forintos második fokozatot: Bán Béla: „Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági Gyár sztahanovistája“ című festményéért; Benedek Jenő: „Ezt láttam a Szovjetunióban“ című festményéért; Berény Róbert: „Majális 1950“ című festményéért; Bernáth Aurél: „Család" című festményéért; Felekiné Gáspár Anni: „Készülődés május elsejére“ című festményéért; Farkas Aladár Sztálin elvtárs mellszobráért III. A 2000 forintos harmadik fokozatot: Csekei Zoltán „Traktorosok“ című festményéért Dobroszláv László: „Vájár“ című festményéért, Félegyházi László „Bútorgyári sztahanovista" című festményéért, Imre István „Folyamőr“ című festményéért, Scholtz Erik „Felszólaló“ című festményéért, Szentiványi Lajos a MEMOSZ freskópályázat vázlatáért, Kurucz Dezső „Szántó Kovács János tárgyalása“ című festményéért, Vén Emil Bartók Béla portréjáért, Szilágyi Jolán: karikatúráiért, Kerényi Jenő: „Ifjúmunkás“ című szobráért, Szabó Iván: „Közös föld felé“ című szobráért, Tar István: „Hegesztők“ című szobráért. Valamennyi díjnyertes műalkotás szerepel a Képzőművészeti Kiállításon. A díjakat ma délelőtt a Művészeti Szövetségek Házában ünnepélyes keretek között adják át Ünnepi kultúrnapok Esztergomban A járási és városi tanácsok megalakulása, valamint alkotmányunk első évfordulója alkalmából Esztergom városa ünnepi kultúrnapokat rendez. A kultúrnapok ünnepségei augusztus 15-én kezdődtek meg. Augusztus 17-én az MSZT országos központjának kultúrgárdája tartott előadást, augusztus 19-én pedig a fővárosi zenekar vendégszerepeit Esztergomban, Ferencsik János vezényletével Szombat délután Révai József elvtárs, népművelési miniszter ünnepélyes külsőségek között adta át „A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze" és „A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze” címek viselésére jogosító okiratot színházi, film- és operai életünk legkiválóbb művészeinek. Bajor Gizi, Báthy Anna, Major Tamás, Palló Imre dr., Somlay Artúr és Székely Mihály „A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze”, Fodor János, Gobbi Hilda, Gyurkovics Mária, Honthy Hanna, Ladányi Ferenc, Latabár Kálmán, Mészáros Ági, Osváth Júlia, Rátkai Márton, Tolnay Klári és Tőkés Anna pedig „A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze“ címet kapta. Az Elnöki Tanács vörös és nemzetiszínű zászlókkal feldíszített fogadótermének elnöki asztalánál Rónai Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke, Dobi István, a minisztertanács elnöke, Szabó Piroska elvtársnő és Nagy Dániel, az Elnöki Tanács tagjai, valamint Losonczy Géza elvtárs, népművelési államtitkár foglalt helyei Az ünnepségen Réved József elvtárs, népművelési miniszter a következő beszédet mondotta: Ma, népköztársasági alkotmányunk törvénybe iktatásának első évfordulóján adományozzuk első ízben „a magyar színpadi kultúra terén szerzett kimagasló érdemek elismeréséül színházi-, film- és operai előadóművészek részére" a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze és a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntető címeket Ezek a címek bizonyos anyagi előnyt is jelentenek, de nyilván önök is egyetértenek velem abban, hogy nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ezekben a címekben a nép államának és kormányának tisztelete és megbecsülése fejeződik ki a magyar színpadkultúra legkiválóbb munkásai iránti címek adományozásával az önök egyéni művészi tehetségét, hosszú színészi, operaénekesi munkájuk eredményeit sok esetben egy egész élet teljesítményeit becsüljük meg. De nemcsak azönök kimagasló egyéni teljesítményének szól államunk, kormányunk, népünk megbecsülése, önökön keresztül az egész haladó magyar színészi kultúrának fejezzük ki elismerésünket annak a színpadi művészetnek, amely a múltban is, a jelenben is oly gazdag volt természetadta, kitűnő tehetségekben és amelynek oly nagy, sokszor úttörő szerepe volt a haladó magyar nemzeti kultúra fejlődésében. De nemcsak az önök egyéni tehetségének és nemcsak a haladó magyar színművészet egészének szól elismerésünk. Hanem szól — nem utolsó sorban — annak, hogy színészeink legjobbjai tanultak nemcsak a múlt hagyományaiból, hanem mai életünk új valóságából is. A jó színész a kor tükrét tárja elénk és ehhez együtt kell élnie az élettel, össze kell forrnia korának új, haladó eszméivel és embereivel E címek adományozásával köszönetünket akarjuk kifejezni azért, hogy színészeink legjobbjai a mi új szocialista emberünk lelkéhez, életéhez, problémáihoz igyekeztek és tudtak közeledni és Sikerrel ábrázolják a színpadon azt az újat, ami népünk életében kialakulóban van vagy már kialakul. Arra kérem önöket, hogy e kitüntetésedet ne a babérokon való megnyugvásnak, hanem a további munkára való ösztönzésnek szellemében fogadják. Mutassanak példát abban, hogyan kell szeretni hivatásukat, művészetüket és hogyan kell hűnek lenni a hazához Az, hogy e kitüntetéseket éppen alkotmányunk megteremtésének első évfordulóján nyújtjuk át, emlékeztesse önöket mindig arra, hogy művészetük kiindulópontja és alapja, a szülőanya, akitől tehetségüket kapták és akinek vissza kell adniok kamatostól: a magyar dolgozó nép. Sok szerencsét és további jó itrajkát kívánok. A beszéd befejezése után a kitüntetettek Révai elvtárstól átvették a cím adományozásáról szóló okleveleket. Az oklevelek átadása után Major Tamás elvtárs mondott köszönetet és hangsúlyozta: a cím adományozása nemcsak nagy kitüntetés, hanem egyben kötelezettségekkel is jár. Kötelez arra, hogy a művészek egyre magasabb színvonalú művészi munkát nyújtsanak, kötelez arra, hogy a maguk területén résztvegyenek népünknek a szocializmus építéséért kifejtett erőfeszítéseiben és kötelez arra is, hogy tudásukat, tapasztalataikat átadják a fiatalabbaknak. .Mutassanak példát átkán, hogyan kell szeretni művészetüket és hogyan kell hűnek lenni a hazához" Révai József elvtárs átadta a „kiváló művész" és „érdemes művész" kitüntetéseket