Szabad Nép, 1951. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-10 / 7. szám

SZERDA, 1951 JANUÁR TÓ SZABAD NÉP Beszélgetés Augusta Fucsikovával az egyszerű emberek békeharcáról, a csehszlovák békemozgalom eredményeiről Néhány napig hazánkban tartózko­dott Augusta Fucsikova elvtársnő, Ju­lius Fucsik, a fasizmus elleni harcban mártírhalált halt nagy csehszlovák író özvegye, a Csehszlovák Béketanács el­nökségének tagja. Megkérdeztük tőle: miként kap­csolódott be az új háború elő­készítői elleni küzdelembe? — Két esztendővel ezelőtt, 1949 áp­rilisában engem is meghívtak a párisi Békevilágkontgresszusra Ezen a kon­gresszuson először gyűltek össze a be­csületes, békét kívánó emberek, hogy figyelmeztessék a világ népeit a rájuk leselkedő veszedelemre, az új háborús készülődésre. A francia hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt tő­lem is­, csak­úgy, mint a Szovjetunió, a népi demokráciák és más országok sok küldöttétől. Mi, akik Francia­­országba nem juthattunk el, a párisi kongresszussal egyidőben­ Prágában tartottuk meg a békekongresszust. Azóta tartok békegyűléseket a cseh­szlovák üzemekben, bányákban, fal­vakban, s Európa különböző országai­ban. — 1949 augusztusában a moszkvai békekongresszusra hívtak meg a szovj­­jet emberek. A határon, amikor útle­veleimet mutattam, az egyik határőr cseh nyelven szólt hozzám: „Olvastam Julius Fucsik könyvét. Mélyen meg­hatott s arra figyelmeztetett, hogy mi, szovjet emberek még állhatatosabban küldjünk a népek életéért.“ Kérdésem­re elmondta, hogy a moszkvai főisko­lán tanulta meg népem nyelvét. Azzal búcsúzott: ,,Meglátja majd, hogy ná­lunk, a Szovjetunióban, igen sokan is­merik Julius Fucsik könyvét.“ Erről valóban meg is győződtem. Számtalan emberrel beszéltem. Részt­­vette­m egy hajókiránduláson a Volga— Moszkva csatornán. A hajó egyik fű­tője megtudta, hogy a hajón vagyok. Odajött hozzám­ ,jártam az önök or­szágában— mondta — megismertem népüket.“" A beszélgetés során kiderült, hogy a Szovjet Hadsereg tagjaként részt vett Prága felszabadításában. „Soha nem felejtem el azt az ujjongó örömet, azt a hatalmas lelkesedést, ahogy a csehszlovák nép bennünket fogadott. Most, hogy önt a mi hazánk­­ban üdvözölhetem, igen boldog va­­gyok.“ A Szovjetunióban, amerre csak jártam, mindenütt így fogadtak az em­berek. Boldoggá és büszkévé tett sze­retetek, amelyet népem iránt éreznek. — 1949 decemberében azután Hol­landiában jártam. A határon itt egé­szen más fogadtatás várt: hosszasan faggattak, hogy ki vagyok, miért jöt­tem, mit akarok Hollandiában. A nép azonban másként fogadott: itt is mé­lyen él az emberekben a békevágy, s igen erős a Szovjetunió, a népi de­­mokráliák iránt érzett rokonszenv. Részt vettem egy békegyű­lésen Amsz­terdamban, ahova a Szovjetunió kül­döttei a rossz időjárás miatt nem ér­keztek meg s így én egyedül képvi­seltem a szabad országokat. Egyedül élveztem azt a szeretetet, mellyel a Szovjetunió, a népi demokráciák kül­dötteit várták. Annyi virággal halmoz­tak el, hogy a békegyűlés után sze­kereken hordták szét a virágerdőt azoknak a hősöknek a sírjára, akik a fasizmus elleni harcban estek el. Rot­terdamban már ott voltak a Szovjet­unió küldöttei is. A békegyűlés órákig tartott, hosszasan ünnepelték a szov­jet embereket és különös figyelemmel hallgatták szavaikat. A gyűlésről senki nem akart elmozdulni. Százak és ez­rek tettek fogadalmat, hogy a békéért minden erejükkel küzdenek. Vasmun­kások, bányászok fogadták, hogy soha nem adnak acélt, szenet a Szovjetunió ellen tervezett háborúhoz. Hozzám oda­jött a rotterdami asszonyok küldött­sége. Julius Fucsik holland kiadású könyvét hozták és­ sokezer békea­láírást. Ünnepélyes esküt tettek, hogy küzde­nek a békéért és minden asszonyt megnyernek erre a harcra. Beszéltem hős holland asszonyokkal, akikkel együtt voltam a ravensbroeki koncen­trációs táborban. Most is valamennyien a béke harcosai. Hollandiában láttam a becsületes, egyszerű emberek mély békevágyát. Szívből jövő, szeretetteljes megnyilatkozásaik örökké felejthetet­lenek maradnak számomra. Ez az utam még inkább meggyőzött arról: a világ népei mindenütt egyre erőtelje­sebben harcolnak a béke megvédéséért. — Hogyan küzd a csehszlovák dolgozó nép a békéért? — A mi népünk tudja, hogy a béke­harcot nálunk elsősorban a jó munka jelenti. A varsói Békevilágkongresz­­szusról hazatérve, számtalan üzemben tartottam békegyűjlést. Népünk teljes egészében magáévá tette a Békevilág­­kongresszus határozatait. Jártam üze­mekben, így Chomutovban, Brünnben, s a Julius Fucsikról elnevezett zse­lénk­­bányában. A munkások és technikusok megígérték, hogy túltelje­sítik terveiket. A munkafelajánlásokat így tették: „Julius Fucsik hagyatéká­hoz hű leszek és megígérem, hogy tervemet ennyi és ennyi nappal előbb teljesítem''. De fogadalmat tettek a falvak lakói is. Beszéltem egy pa­rasztasszonnyal, akinek férje meghalt a háborúban. Megfogadta, hogy ter­melőszövetkezetet alakít,­­ úgy küzd a békéért. Most, mielőtt elutaztam, szá­zával és ezrével futottak be a távira­tok, amelyekben a dolgozók az ország minden részéből a tervek befejezését, a vállalások teljesítését közölték, íróink, művészeink is a békéért küz­denek. Nezval gyönyörű versét: „A­ béke dalát zengem" — ismerik az egész országban. Rybák filmszcená­­riumot ír Julius Fucsik életéről. Jan Drda új, békeharcos könyvet készít. És egész népünk új munkavállalások­kal készül a közelgő Csehszlovák Békekon­gress­zu­sr­a. — Csehszlovákiában most ala­kulnak a békebizottságok. Hogyan jutott el eddig a béke felhívása a széles tömegekhez? — kérdezzük. — Az Országos Béketanács, a me­gyei és kerületi béketanácsok a szak­­szervezetek segítségével végezték mindeddig munkájukat. Nálunk a szakszervezeti tagság igen széles, és a békeharcos szakszervezeti tagok se­gítségével a dolgozók hatalmas töme­geit sikerült bevonnunk a békéért való küzdelembe. Falvakban a terme­lőszövetkezeti csoportok, földműves­szövetkezetek tagjain keresztül jutott el a béke szava az emberekhez. Most a békekongresszus segítségével, annak eredményeként akarjuk a békebizott­ságokat létrehozni. Természetesen to­vábbra is a felvilágosító munkát tart­juk a békebizottságok legfontosabb feladatának. A békebizottságokat azért szervezzük, hogy azok segítségével még nagyobb tömegeket vonhassunk be a békéért való küzdelembe- A cseh­szlovák nép fáradhatatlanul, a népek békéje iránt érzett felelősséggel küzd a háborús gyilkosok ellen, az emberi­ség szebb életéért, szabadságáért. ilyen érdekes és gazdag állatkert, mint ez itt, Alkánia Novában, nem igen van több a világon. Mert vannak állatkertek, amelyekben csak ketrecekben élnek a míg élnek - - a vadak és vannak védett területek, va­daskertek, vagy ú. n. „nemzeti par­kok”, amelyekben védelem alatt, de szabadon élnek. Néhol annyit csinál az ember, hogy szükség idején táplálja őket, néha meg csak annyit, hogy megvédi őket a vadászoktól. Ez a telep ismétlem, nem ilyen, ez nemcsak állatkert, hanem domesztiká­­ciós (szelídítő) és nemesítő telep is. A madártelepről nem sokat tudok mon­dani, csak azt, hogy nagyon szép. Sok olyan madarat láttunk, amelyeket itt­hon már nem igen láthatunk, kezdve a hattyútól, darutól, túzoktól, a kínai aranyfácánig, ami valóban a mesék szép madara. A sokféle papagály, még az ügyes kicsi kolibri-papagály is a meleg égöv alól, épp úgy megél itt, mint a sokféle vadkacsa a hide­gebb vizekről. Ezek a madarak általá­ban szabadon vagy tágas drótihálók alatt vannak és nem mennek el innen. (Elmulasztottuk megkérdezni, mi van a költöző fajtákkal, haza mennek-e, vagy itt telelnek.) Sokkal inkább érdekeltek minket a nagy állatok, amelyeket szelídítenek és egymással is, de szelid háziállatok­kal is kereszteznek. Amerikai bölényeket itt láttunk életünkben először. Valóban rémítő, komor állatok, de már bevárják az embert látásköreibe. De van itt a már említett zebukon és antilopon­­kívül gnu-antilop is, ez a se ló-, se marha­­féle nagy állat, aztán többféle vad­marha, tibeti jak, többféle szarvas, őz, vadjuh, vadkecske, vadszamarak, zebrák, egyáltalán minden olyan ál­lat, amely, mint a jelenlegi háziál­lataink rokonai, vagy szelídítésre, vagy keresztezésre alkalmas lehet. És ami a tő, már túl vannak az első kísérleteken. Már vannak sikerült keresztezések egymás között is (pél­dául tibeti jak zebuval), a házi­állatokkal is (házitehén—zebu, házi­­tehén—antilop-keresztezés). A szelidítésben pedig eljutottak odáig, hogy néhány állatfajt kis csor­dákban, pásztorok őrzik mint a tehe­neket. így láttunk ilyen „pásztorított" kis csordát tibeti jakokból, antilopok­ból, albániai szarvasokból és valami őzrokonságú állatból is, amelynek a nevét nem sikerült megjegyeznem- De a telep életéről szóló filmen láttunk kis zebraménest is, csakhogy azok az intézet másik tanyáján voltak, ahova már nem juthattunk el az idő szoron­­gatása miatt. Mellesleg ez a telep látja el a Szovjetunió városi állatkertjeit vad­állatokkal, sőt még a népi demokrá­ciákba is szállít. Legutóbb Bulgária rendelt innen antilopokat, zebrákat és egyebeket.­ A telepen azonban nemcsak az állatokat szelídítik, hanem­­ a földet is. A száraz vidékek takarmány­termelésének nagyarányú kísérletei folynak itt, legelsősorban lucernával. És a kísérletek sikerülnek, mert a lu­cerna nagyon mélygyökerű növény, több méterre is lemegy a jó talajba víz és táplálék után. Ez pedig itt jó talaj, csak az a baja, hogy „steril“, nincs benne talajélet, tehát sok és jó munka kell hozzá és több víz. A tu­dósok elmondták és megmutatták a példákat. A­zon a földön, amelyen még fűfajta is kevés van, mert a sarjában már csak mezei ürmöt és valami se­lyemszálú tippanfélét látok, 310 hek­tár lucernát vetettek már el. De ezen a példán a környező kolhozok már 1000 hektárt s még ez évben további 200 sztyeppei kolhozban 2000 hektár lucernát vetnek. Egyelőre mindenütt kezdetnek, kísérletképpen. De már látni itt-ott a tengerit is a sztyeppén. Elég jól tartja magát. Itt elsősorban szálastakarmánynak, siló­zásra vetik, mert arra van legnagyobb szükség. De a legérdekesebb a répa­termelés. A répatáblák ,rint üde zöld foltok virítanak a nyár végére sárgás­szürkére változott pusztából. Megnéztük, hogyan csinálják. Az első természetesen a sok és jó talaj­munka. Jó szántás, sokszori kapálás, a föld teljes tisztasága és állandó porhanyóssága. De a titok nyitja az egészen ritka kötésben van. Nagyon ritka — kb. 80—100 centiméteres — sorokba­n szintén ritka tőtávolság­gal vetik és így egészen biztosan megél a legszárazabb nyáron is és 200 mázsát hektáronként így is megad. Nagyon megszívlelendő szempont nálunk is, ahol a túl sűrű répavetés (35—40 cm) a tavaszi esőkkel túlbuja, aztán meg a nyári hőségben lefullad. Mint a mos­tani nyáron is. A legtöbb takarmányt itt azonban még a szénakaszálásból nyerik. Ez teljesen gépesítve van, hiszen emberi erővel nem is­­győznek. Láttuk a fű­kaszáló, gereblyéző és gyűjtő gépeket. A kaszáló gé­pek­et traldor húzza és 3 vagy 5 kasza van utánuk. Min­den kasza két méter széles. Egy öt­kaszás gép 50 hektárt kaszál 10 óra alatt. Egy óriás gereblye, 28 méter széles, 100 hektárt kapar össze 10 óra alatt kerek hurkákba, egy ötméteres szénagyűjtő gép pedig ezeket a hur­kákat rudasnyi csomókba tolja. Ott vagy boglyákba rakják emberi erőivel, vagy egyenesen szekérre teszik — ha jó száraz — és kazalba rakják. Ennek a gyűjtőgépnek a 10 órai teljesítmé­nye 250 hektár. Amint mondtam, itt ki kell lépni a magyarországi ará­­nyokból. Igen gyorsan és nagy arányokban folyik a puszta fásítása is. Nemcsak mezővédő erdősávokat, hanem sztyep­pei erdőket is telepítenek. 1949-ig 61 hektárt ü­ltett­ek be fával, de 1200 hek­tárt akarnak beültetni és ebből 710 hektár Liszenko-féle fészkes tölgyülte­tés lesz. Megnéztük, nagyon jó mun­kában vannak az ültetvények és jól keltek a töl­gycsemeték. Megnéztük a telep gazdag mú­zeumát. Becses anyagot gyűjtöttek itt össze a sztyeppe állat- és növényvilá­gából, úgyszólván az utolsó órában mert a szűz sztyeppe eltűnik rövid né­hány év alatt és a helyére lép i­ssztálini természetátalakító munka ered­ményeképpen a fasorokkal keretezet síkföldi gazdálkodás. Ugyancsak megnéztük az intézet la­boratóriumát és állatorvosi szolgálatát Mondanom sem kell, hogy ez is mennyire fontos, hiszen nemcsak a rég háziállatok, hanem a keresztezett álla­tok és a vadállatok egészségére is ügyelni kell és ezeknek a betegségeit i­s gyógyítani kell. A háború előtt hé szobára terjedő bakteriológiai állomá­suk volt. A háború alatt ez teljesen el­pusztult s most építik, fejlesztik tovább A laboratórium másik ágában a gyapjú minőségét, a tej zsírtartal­mát és összetételét, a takarmányok tápértékét vizsgálják és kísérletezik. Ugyancsak itt kísérletezik ki az egyes állatok takarmányfelhasználó, illetve értékesítő képességeit is. Éppen fiatal malacok volt­ak benn a ketrecben hiz­lalási kísérletek céljából. Azt akarják megtudni, hogy az albániai fajta uk­rán sertésnél milyen takarmányok a­d­ják a leggyorsabb fejlődést és zsíro­sod­ást. A telep a háború alatt tel­jesen elpusztult. 1943 október 23-án szabadult fel és jelenleg már újra 1500 ember dolgozik itt. Ebből 200 a tudományos munkatárs, akik 15 tudományos munkaközösségben dol­goznak. A tudományos munkatársak közt persze sok a fiatal tudósjelölt, az u. n. „aszpiran­t“, azonkívül gyakorlaton lévő egyetemi hallgatók is vannak itt. 35 állatnemesítő, helyesebben továbbte­­nyésztő telepen dolgoznak az intézet szakemberei a környező szovhozokban és kolhozokban is és így közvetlenül is segítenek a gazdálkodásban. ★ Végezetül , hogy mindennel tisztában legyünk, beszámolunk a telep dolgozóinak keresetéről is. Az ellető pásztorok havi 800—1000 rubelt keresnek. Ehhez szokás szerint a terven felüli eredmények után pré­miumot kapnak, ki-ki abból, amit gon­doz és nevel: malacot, bárányt, bor­jút, tejet. A tudósjelöltek havi fizetése 2500 rubel, a tudományos részlegek vezetői 4500 rubelt kapnak. Aki új fajt tenyészt ki, 50 ezer rubelt kap és az új fajta elterjedéséhez viszonyítva bizonyos százalékokat. Mondanom sem kell, hogy for­gatásunk, búcsúztatásunk virággal, énekkel történt, mint máshol és ellá­tásunkat, ételünket, italunkat hagyo­­mányos oroszos bőséggel hordták fel. Az egész látogatást a tiszta barátság, a jóízű emberség és a felszabadult, szocialista emberek nyílts­zívűsége és vendégszeretete jellemezte. Elmondhat­tuk, amikor elindultunk és a tanya előtt a kurgánok tetejéről messzete­­kintő kőbálványokra és a park söté­ten zöldelő fáira visszatekintettünk, messziről jöttünk ide, nagy utat tet­tünk meg, de megérte, mert ha min­­denütt sokat lát­tünk, itt a legtöbbet tanultunk.. Állatnemesítő intézet a sztyeppén (III.) Írta: Veres Péter A ciklusos fejtést bevezető szuhavölgyi bányászcsapatok teljesítménye majdnem megkétszereződött A szuhavölgyi szénbányákban a ter­­melés további növelésére egyre több bányaüzemben vezetik be szovjet ta­pasztalatok nyomán a ciklusos fejtést és a frontfejtést. A szuhakállói Szeles­aknán, Felsőnyárádon és az ormos­­pusztai bányaüzemben már több csa­pat dolgozik ciklusos fejtési módszer­rel. E csapatok teljesítménye az új munkamódszer segítségével csaknem megkétszereződött. A ciklusos fejtési módszer bevezetése mellett több bánya­üzemben emelik a frontfejtések számát is. Ormospusztán ezen a héten két újabb fronton indul meg a kiváló szovjet módszer szerint a széntermelés. Az új tervek teljesítését és túltelje­sítését a munkamódszerátadási moz­galom fejlődése segíti. Jelenleg tizen­három s­ztahanovista bányász adja át hetenként, rendszeresen munkamódsze­rét bányásztársainak. A sztahanovisták hetenként kétszer gyűlést tartanak. Itt megbeszélik a tapasztalatcsere-mozga­lom kérdéseit és kijelölik a következő hétre a feladatokat. . .......­­ 5 hat éve lesz a napokban, hogy a hős­i szovjet seregek felszabadították Varsót, Lengyelország fővárosát. Hat küzdelmes, de az egész világot bámu­latba ejtő dolgos év múlt el azóta, hogy a vöröscsillagos szovjet csapatok Ro­­kossowsky marsall vezetésével hősi ro­hamra indultak a Visztula jegén át, megsemmisítették a fasisztákat a „Sze­retett Városban“, kitűzték Varsó fölé a győzelem vörös lobogóját. A felszabadult Varsóban 600 ezer halott feküdt a romok alatt. A főváros lakosságéból mindössze 22 ezer ma­radt életben. Füstölgő, kihalt romhalmaz volt, agyonkínzott, kiéhezett sebesül­tek tén­feregtek a romok­­között. A köz­épületek kilencven százaléka, a lakó­házak 89 százaléka teljesen elpusztult. A muranovi negyed, az Óváros és az Újváros , kőtörmelék-halmaz volt. A belvárost felégették, lerombolták. Még a megrongált, de megmaradt lakások­ból sem volt egyetlenegy se­m hasz­nálható a felszabadulás pillanatában. Varsó hídjait, közlekedését teljesen szétrombolták. A fasiszták őrjöngő dühe el akarta törölni a föld s­zínéről a len­gyel fővárost, amely a megszállás évei­ben oly hősiesen harcolt szabadságáért. Akik a felszabadulás után két nap­pal végigmentek Varsó hóval borított kőtörmelék-rengetegén, alig hitték, hogy ebből a pusztulásból valaha is új élet nő ki. Tervszerűen lerombolt, felégetett város, megkínzott és legyilkolt száz­ezrek — ugyanaz a kép, amely ma Koreában tárul a világ szeme elé. A „felégetett föld" taktikáját, a „min­dent elpusztítani” örjöngő hitleri el­vet ma az amerikai imperial­isták al­kalmazzák Koreában. Lehet-e becsüle­tes, békeszerető ember, akinek nem szorul ökölbe a keze ennek láttán, akit a fasiszta vadállat­ pusztítás e lát­ványa ne sarkalna életet adó szülő­földjének még áldozatosabb védel­mére? A szovjet katonák szinte életet le­­te­­del­tek Varsóba, élelmet hoztak a kiéhezett lakosoknak, aknátlanítot­­ták a várost, híddal kapcsolták össze a Visztula két partján fekvő város­részt, közlekedési eszközöket adtak, üzem­be helyezték a víz- és villamos­üzemeket, ideiglenes lakásokat építet­tek a hajléktalanoknak. A Párt pedig, Bierut elvtárs szavára — nem tö­rődve a hófúvással, a faggyal, a nél­külözéssel, a lakáshiánnyal — dol­gozni kezdett s nyomban kiadta a jel­szót a „lehetetlen” megvalósítására: fel kell építeni Varsót! Varsó egyetlen hatalmas építkezéssé változott, állványzatokba öltözött. Varsó mai életére is az állványzatok, a szakadatlanul és egyre gyorsabb ütemben folyó építkezés a jellemző. A városban jóformán minden második házat állványzat, kerítés vesz körül. Kikaparták a törmelékből a használ­ható téglákat s újra beépítik. A szov­jet emelődaruk, futószalagok és más építőipari gépek, a szovjet munkamód­szerek megtízszerezték a lengyel épí­tőmunkások erejét. Az elmúlt hat év alatt a városnak már jelentős része újjáépült a romokból. Hat év alatt több mint százötvenezer új lakószobát építettek és körülbelül százhúszezret hoztak rendbe, építettek újjá. Rövid idő alatt felépült a Tr­a-sa W—Z (Kelet—Nyugat útvonal), ez a hatalmas ú­j ú­t, amely hida­kon és alag­utakon keresztül nyílegyenesen vezet keresztül a városon, s a­melynek men­tén minden ház újonnan épült. Ennek az útnak a vonaláról 40 ezer vagon törmeléket hordtak el, kettőszázezer tonna építőanyagot használta­k hozzá fel, száztizenkét méter hosszú alagutat építettek számára a szovjet Metróhoz hasonló mozgólépcsőkkel, 75 nap alatt húzták fel a Visztula fölött a „Slask- Da­browski"-h­idat, s mindezt — tizen­hét hóna­p alatt! Ma már négy új hídja, modern középületei, teljesen újonnan épített városrészei vannak Varsóna­k. Itt ilyen lesz Varsó a hatéves terv végén? Szocialista jellegű vá­ros, a szocializmus útján haladó len­gyel nemzet fővárosa. Az építésben alapvető szempont­ a dolgozóikról való gondoskodás. Nem burzsoá módon építik Varsót, szűk sikátorokkal, pisz­kos, régi, szegényes utcákkal, sötét lakásokkal. Szocialista város épül a romok fölött, széles, világos utcákkal, egészséges, kényelmes lakásokkal, tágas, napos udvarokkal, parkokkal. Nem helyreállításról, hanem újjászüle­tésről van szó! Az új Varsó csupa fény, csupa vidámság, szépség lesz. Úgy építik a fővárost, hogy bármelyik negyedében lakjék is valaki, a fővá­ros lakója lesz, nem pedig holmi el­hanyagolt városnegyedé, perifériáé. A hatéves terv ideje alatt újabb 129 ezer lakószobát építenek Varsó ugrás­szerűen szaporodó lakosainak. A hat­éves tervben kezd dolgozni a varsói autógyár és még számos más üzem. Megnő Varsó ipari munkásainak szá­ma, tovább erősödik, kovácsolódik a lengyel munkásosztály. A Szovjetunió mérnökeinek útmutatásával felépül a var­sói Metró, a gyorsvasút, amely egy óra alatt 45 ezer utast szállít majd munkahelyére, vagy haza. A lengyel nemzetnek több mint 6 millió halottja volt a második világ­háború alatt, ismeri a háború szenve­déseit és békében akar élni. E nagy célért áldozatokat is szívesen vállal.. Megtanulta azt is, hogy ha kell, fog­gal, körömmel védje meg házát, fő­városát, hazáját, jövőjét. AZ ÉPÜLŐ VARSÓ

Next