Szabad Nép, 1951. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-10 / 7. szám
SZERDA, 1951 JANUÁR TÓ SZABAD NÉP Beszélgetés Augusta Fucsikovával az egyszerű emberek békeharcáról, a csehszlovák békemozgalom eredményeiről Néhány napig hazánkban tartózkodott Augusta Fucsikova elvtársnő, Julius Fucsik, a fasizmus elleni harcban mártírhalált halt nagy csehszlovák író özvegye, a Csehszlovák Béketanács elnökségének tagja. Megkérdeztük tőle: miként kapcsolódott be az új háború előkészítői elleni küzdelembe? — Két esztendővel ezelőtt, 1949 áprilisában engem is meghívtak a párisi Békevilágkontgresszusra Ezen a kongresszuson először gyűltek össze a becsületes, békét kívánó emberek, hogy figyelmeztessék a világ népeit a rájuk leselkedő veszedelemre, az új háborús készülődésre. A francia hatóságok megtagadták a beutazási engedélyt tőlem is, csakúgy, mint a Szovjetunió, a népi demokráciák és más országok sok küldöttétől. Mi, akik Franciaországba nem juthattunk el, a párisi kongresszussal egyidőben Prágában tartottuk meg a békekongresszust. Azóta tartok békegyűléseket a csehszlovák üzemekben, bányákban, falvakban, s Európa különböző országaiban. — 1949 augusztusában a moszkvai békekongresszusra hívtak meg a szovjjet emberek. A határon, amikor útleveleimet mutattam, az egyik határőr cseh nyelven szólt hozzám: „Olvastam Julius Fucsik könyvét. Mélyen meghatott s arra figyelmeztetett, hogy mi, szovjet emberek még állhatatosabban küldjünk a népek életéért.“ Kérdésemre elmondta, hogy a moszkvai főiskolán tanulta meg népem nyelvét. Azzal búcsúzott: ,,Meglátja majd, hogy nálunk, a Szovjetunióban, igen sokan ismerik Julius Fucsik könyvét.“ Erről valóban meg is győződtem. Számtalan emberrel beszéltem. Résztvettem egy hajókiránduláson a Volga— Moszkva csatornán. A hajó egyik fűtője megtudta, hogy a hajón vagyok. Odajött hozzám ,jártam az önök országában— mondta — megismertem népüket.“" A beszélgetés során kiderült, hogy a Szovjet Hadsereg tagjaként részt vett Prága felszabadításában. „Soha nem felejtem el azt az ujjongó örömet, azt a hatalmas lelkesedést, ahogy a csehszlovák nép bennünket fogadott. Most, hogy önt a mi hazánkban üdvözölhetem, igen boldog vagyok.“ A Szovjetunióban, amerre csak jártam, mindenütt így fogadtak az emberek. Boldoggá és büszkévé tett szeretetek, amelyet népem iránt éreznek. — 1949 decemberében azután Hollandiában jártam. A határon itt egészen más fogadtatás várt: hosszasan faggattak, hogy ki vagyok, miért jöttem, mit akarok Hollandiában. A nép azonban másként fogadott: itt is mélyen él az emberekben a békevágy, s igen erős a Szovjetunió, a népi demokráliák iránt érzett rokonszenv. Részt vettem egy békegyűlésen Amszterdamban, ahova a Szovjetunió küldöttei a rossz időjárás miatt nem érkeztek meg s így én egyedül képviseltem a szabad országokat. Egyedül élveztem azt a szeretetet, mellyel a Szovjetunió, a népi demokráciák küldötteit várták. Annyi virággal halmoztak el, hogy a békegyűlés után szekereken hordták szét a virágerdőt azoknak a hősöknek a sírjára, akik a fasizmus elleni harcban estek el. Rotterdamban már ott voltak a Szovjetunió küldöttei is. A békegyűlés órákig tartott, hosszasan ünnepelték a szovjet embereket és különös figyelemmel hallgatták szavaikat. A gyűlésről senki nem akart elmozdulni. Százak és ezrek tettek fogadalmat, hogy a békéért minden erejükkel küzdenek. Vasmunkások, bányászok fogadták, hogy soha nem adnak acélt, szenet a Szovjetunió ellen tervezett háborúhoz. Hozzám odajött a rotterdami asszonyok küldöttsége. Julius Fucsik holland kiadású könyvét hozták és sokezer békealáírást. Ünnepélyes esküt tettek, hogy küzdenek a békéért és minden asszonyt megnyernek erre a harcra. Beszéltem hős holland asszonyokkal, akikkel együtt voltam a ravensbroeki koncentrációs táborban. Most is valamennyien a béke harcosai. Hollandiában láttam a becsületes, egyszerű emberek mély békevágyát. Szívből jövő, szeretetteljes megnyilatkozásaik örökké felejthetetlenek maradnak számomra. Ez az utam még inkább meggyőzött arról: a világ népei mindenütt egyre erőteljesebben harcolnak a béke megvédéséért. — Hogyan küzd a csehszlovák dolgozó nép a békéért? — A mi népünk tudja, hogy a békeharcot nálunk elsősorban a jó munka jelenti. A varsói Békevilágkongreszszusról hazatérve, számtalan üzemben tartottam békegyűjlést. Népünk teljes egészében magáévá tette a Békevilágkongresszus határozatait. Jártam üzemekben, így Chomutovban, Brünnben, s a Julius Fucsikról elnevezett zselénkbányában. A munkások és technikusok megígérték, hogy túlteljesítik terveiket. A munkafelajánlásokat így tették: „Julius Fucsik hagyatékához hű leszek és megígérem, hogy tervemet ennyi és ennyi nappal előbb teljesítem''. De fogadalmat tettek a falvak lakói is. Beszéltem egy parasztasszonnyal, akinek férje meghalt a háborúban. Megfogadta, hogy termelőszövetkezetet alakít, úgy küzd a békéért. Most, mielőtt elutaztam, százával és ezrével futottak be a táviratok, amelyekben a dolgozók az ország minden részéből a tervek befejezését, a vállalások teljesítését közölték, íróink, művészeink is a békéért küzdenek. Nezval gyönyörű versét: „A béke dalát zengem" — ismerik az egész országban. Rybák filmszcenáriumot ír Julius Fucsik életéről. Jan Drda új, békeharcos könyvet készít. És egész népünk új munkavállalásokkal készül a közelgő Csehszlovák Békekongresszusra. — Csehszlovákiában most alakulnak a békebizottságok. Hogyan jutott el eddig a béke felhívása a széles tömegekhez? — kérdezzük. — Az Országos Béketanács, a megyei és kerületi béketanácsok a szakszervezetek segítségével végezték mindeddig munkájukat. Nálunk a szakszervezeti tagság igen széles, és a békeharcos szakszervezeti tagok segítségével a dolgozók hatalmas tömegeit sikerült bevonnunk a békéért való küzdelembe. Falvakban a termelőszövetkezeti csoportok, földművesszövetkezetek tagjain keresztül jutott el a béke szava az emberekhez. Most a békekongresszus segítségével, annak eredményeként akarjuk a békebizottságokat létrehozni. Természetesen továbbra is a felvilágosító munkát tartjuk a békebizottságok legfontosabb feladatának. A békebizottságokat azért szervezzük, hogy azok segítségével még nagyobb tömegeket vonhassunk be a békéért való küzdelembe- A csehszlovák nép fáradhatatlanul, a népek békéje iránt érzett felelősséggel küzd a háborús gyilkosok ellen, az emberiség szebb életéért, szabadságáért. ilyen érdekes és gazdag állatkert, mint ez itt, Alkánia Novában, nem igen van több a világon. Mert vannak állatkertek, amelyekben csak ketrecekben élnek a míg élnek - - a vadak és vannak védett területek, vadaskertek, vagy ú. n. „nemzeti parkok”, amelyekben védelem alatt, de szabadon élnek. Néhol annyit csinál az ember, hogy szükség idején táplálja őket, néha meg csak annyit, hogy megvédi őket a vadászoktól. Ez a telep ismétlem, nem ilyen, ez nemcsak állatkert, hanem domesztikációs (szelídítő) és nemesítő telep is. A madártelepről nem sokat tudok mondani, csak azt, hogy nagyon szép. Sok olyan madarat láttunk, amelyeket itthon már nem igen láthatunk, kezdve a hattyútól, darutól, túzoktól, a kínai aranyfácánig, ami valóban a mesék szép madara. A sokféle papagály, még az ügyes kicsi kolibri-papagály is a meleg égöv alól, épp úgy megél itt, mint a sokféle vadkacsa a hidegebb vizekről. Ezek a madarak általában szabadon vagy tágas drótihálók alatt vannak és nem mennek el innen. (Elmulasztottuk megkérdezni, mi van a költöző fajtákkal, haza mennek-e, vagy itt telelnek.) Sokkal inkább érdekeltek minket a nagy állatok, amelyeket szelídítenek és egymással is, de szelid háziállatokkal is kereszteznek. Amerikai bölényeket itt láttunk életünkben először. Valóban rémítő, komor állatok, de már bevárják az embert látásköreibe. De van itt a már említett zebukon és antiloponkívül gnu-antilop is, ez a se ló-, se marhaféle nagy állat, aztán többféle vadmarha, tibeti jak, többféle szarvas, őz, vadjuh, vadkecske, vadszamarak, zebrák, egyáltalán minden olyan állat, amely, mint a jelenlegi háziállataink rokonai, vagy szelídítésre, vagy keresztezésre alkalmas lehet. És ami a tő, már túl vannak az első kísérleteken. Már vannak sikerült keresztezések egymás között is (például tibeti jak zebuval), a háziállatokkal is (házitehén—zebu, házitehén—antilop-keresztezés). A szelidítésben pedig eljutottak odáig, hogy néhány állatfajt kis csordákban, pásztorok őrzik mint a teheneket. így láttunk ilyen „pásztorított" kis csordát tibeti jakokból, antilopokból, albániai szarvasokból és valami őzrokonságú állatból is, amelynek a nevét nem sikerült megjegyeznem- De a telep életéről szóló filmen láttunk kis zebraménest is, csakhogy azok az intézet másik tanyáján voltak, ahova már nem juthattunk el az idő szorongatása miatt. Mellesleg ez a telep látja el a Szovjetunió városi állatkertjeit vadállatokkal, sőt még a népi demokráciákba is szállít. Legutóbb Bulgária rendelt innen antilopokat, zebrákat és egyebeket. A telepen azonban nemcsak az állatokat szelídítik, hanem a földet is. A száraz vidékek takarmánytermelésének nagyarányú kísérletei folynak itt, legelsősorban lucernával. És a kísérletek sikerülnek, mert a lucerna nagyon mélygyökerű növény, több méterre is lemegy a jó talajba víz és táplálék után. Ez pedig itt jó talaj, csak az a baja, hogy „steril“, nincs benne talajélet, tehát sok és jó munka kell hozzá és több víz. A tudósok elmondták és megmutatták a példákat. Azon a földön, amelyen még fűfajta is kevés van, mert a sarjában már csak mezei ürmöt és valami selyemszálú tippanfélét látok, 310 hektár lucernát vetettek már el. De ezen a példán a környező kolhozok már 1000 hektárt s még ez évben további 200 sztyeppei kolhozban 2000 hektár lucernát vetnek. Egyelőre mindenütt kezdetnek, kísérletképpen. De már látni itt-ott a tengerit is a sztyeppén. Elég jól tartja magát. Itt elsősorban szálastakarmánynak, silózásra vetik, mert arra van legnagyobb szükség. De a legérdekesebb a répatermelés. A répatáblák ,rint üde zöld foltok virítanak a nyár végére sárgásszürkére változott pusztából. Megnéztük, hogyan csinálják. Az első természetesen a sok és jó talajmunka. Jó szántás, sokszori kapálás, a föld teljes tisztasága és állandó porhanyóssága. De a titok nyitja az egészen ritka kötésben van. Nagyon ritka — kb. 80—100 centiméteres — sorokban szintén ritka tőtávolsággal vetik és így egészen biztosan megél a legszárazabb nyáron is és 200 mázsát hektáronként így is megad. Nagyon megszívlelendő szempont nálunk is, ahol a túl sűrű répavetés (35—40 cm) a tavaszi esőkkel túlbuja, aztán meg a nyári hőségben lefullad. Mint a mostani nyáron is. A legtöbb takarmányt itt azonban még a szénakaszálásból nyerik. Ez teljesen gépesítve van, hiszen emberi erővel nem isgyőznek. Láttuk a fűkaszáló, gereblyéző és gyűjtő gépeket. A kaszáló gépeket traldor húzza és 3 vagy 5 kasza van utánuk. Minden kasza két méter széles. Egy ötkaszás gép 50 hektárt kaszál 10 óra alatt. Egy óriás gereblye, 28 méter széles, 100 hektárt kapar össze 10 óra alatt kerek hurkákba, egy ötméteres szénagyűjtő gép pedig ezeket a hurkákat rudasnyi csomókba tolja. Ott vagy boglyákba rakják emberi erőivel, vagy egyenesen szekérre teszik — ha jó száraz — és kazalba rakják. Ennek a gyűjtőgépnek a 10 órai teljesítménye 250 hektár. Amint mondtam, itt ki kell lépni a magyarországi arányokból. Igen gyorsan és nagy arányokban folyik a puszta fásítása is. Nemcsak mezővédő erdősávokat, hanem sztyeppei erdőket is telepítenek. 1949-ig 61 hektárt ültettek be fával, de 1200 hektárt akarnak beültetni és ebből 710 hektár Liszenko-féle fészkes tölgyültetés lesz. Megnéztük, nagyon jó munkában vannak az ültetvények és jól keltek a tölgycsemeték. Megnéztük a telep gazdag múzeumát. Becses anyagot gyűjtöttek itt össze a sztyeppe állat- és növényvilágából, úgyszólván az utolsó órában mert a szűz sztyeppe eltűnik rövid néhány év alatt és a helyére lép issztálini természetátalakító munka eredményeképpen a fasorokkal keretezet síkföldi gazdálkodás. Ugyancsak megnéztük az intézet laboratóriumát és állatorvosi szolgálatát Mondanom sem kell, hogy ez is mennyire fontos, hiszen nemcsak a rég háziállatok, hanem a keresztezett állatok és a vadállatok egészségére is ügyelni kell és ezeknek a betegségeit is gyógyítani kell. A háború előtt hé szobára terjedő bakteriológiai állomásuk volt. A háború alatt ez teljesen elpusztult s most építik, fejlesztik tovább A laboratórium másik ágában a gyapjú minőségét, a tej zsírtartalmát és összetételét, a takarmányok tápértékét vizsgálják és kísérletezik. Ugyancsak itt kísérletezik ki az egyes állatok takarmányfelhasználó, illetve értékesítő képességeit is. Éppen fiatal malacok voltak benn a ketrecben hizlalási kísérletek céljából. Azt akarják megtudni, hogy az albániai fajta ukrán sertésnél milyen takarmányok adják a leggyorsabb fejlődést és zsírosodást. A telep a háború alatt teljesen elpusztult. 1943 október 23-án szabadult fel és jelenleg már újra 1500 ember dolgozik itt. Ebből 200 a tudományos munkatárs, akik 15 tudományos munkaközösségben dolgoznak. A tudományos munkatársak közt persze sok a fiatal tudósjelölt, az u. n. „aszpirant“, azonkívül gyakorlaton lévő egyetemi hallgatók is vannak itt. 35 állatnemesítő, helyesebben továbbtenyésztő telepen dolgoznak az intézet szakemberei a környező szovhozokban és kolhozokban is és így közvetlenül is segítenek a gazdálkodásban. ★ Végezetül , hogy mindennel tisztában legyünk, beszámolunk a telep dolgozóinak keresetéről is. Az ellető pásztorok havi 800—1000 rubelt keresnek. Ehhez szokás szerint a terven felüli eredmények után prémiumot kapnak, ki-ki abból, amit gondoz és nevel: malacot, bárányt, borjút, tejet. A tudósjelöltek havi fizetése 2500 rubel, a tudományos részlegek vezetői 4500 rubelt kapnak. Aki új fajt tenyészt ki, 50 ezer rubelt kap és az új fajta elterjedéséhez viszonyítva bizonyos százalékokat. Mondanom sem kell, hogy forgatásunk, búcsúztatásunk virággal, énekkel történt, mint máshol és ellátásunkat, ételünket, italunkat hagyományos oroszos bőséggel hordták fel. Az egész látogatást a tiszta barátság, a jóízű emberség és a felszabadult, szocialista emberek nyíltszívűsége és vendégszeretete jellemezte. Elmondhattuk, amikor elindultunk és a tanya előtt a kurgánok tetejéről messzetekintő kőbálványokra és a park sötéten zöldelő fáira visszatekintettünk, messziről jöttünk ide, nagy utat tettünk meg, de megérte, mert ha mindenütt sokat láttünk, itt a legtöbbet tanultunk.. Állatnemesítő intézet a sztyeppén (III.) Írta: Veres Péter A ciklusos fejtést bevezető szuhavölgyi bányászcsapatok teljesítménye majdnem megkétszereződött A szuhavölgyi szénbányákban a termelés további növelésére egyre több bányaüzemben vezetik be szovjet tapasztalatok nyomán a ciklusos fejtést és a frontfejtést. A szuhakállói Szelesaknán, Felsőnyárádon és az ormospusztai bányaüzemben már több csapat dolgozik ciklusos fejtési módszerrel. E csapatok teljesítménye az új munkamódszer segítségével csaknem megkétszereződött. A ciklusos fejtési módszer bevezetése mellett több bányaüzemben emelik a frontfejtések számát is. Ormospusztán ezen a héten két újabb fronton indul meg a kiváló szovjet módszer szerint a széntermelés. Az új tervek teljesítését és túlteljesítését a munkamódszerátadási mozgalom fejlődése segíti. Jelenleg tizenhárom sztahanovista bányász adja át hetenként, rendszeresen munkamódszerét bányásztársainak. A sztahanovisták hetenként kétszer gyűlést tartanak. Itt megbeszélik a tapasztalatcsere-mozgalom kérdéseit és kijelölik a következő hétre a feladatokat. . ....... 5 hat éve lesz a napokban, hogy a hősi szovjet seregek felszabadították Varsót, Lengyelország fővárosát. Hat küzdelmes, de az egész világot bámulatba ejtő dolgos év múlt el azóta, hogy a vöröscsillagos szovjet csapatok Rokossowsky marsall vezetésével hősi rohamra indultak a Visztula jegén át, megsemmisítették a fasisztákat a „Szeretett Városban“, kitűzték Varsó fölé a győzelem vörös lobogóját. A felszabadult Varsóban 600 ezer halott feküdt a romok alatt. A főváros lakosságéból mindössze 22 ezer maradt életben. Füstölgő, kihalt romhalmaz volt, agyonkínzott, kiéhezett sebesültek ténferegtek a romokközött. A középületek kilencven százaléka, a lakóházak 89 százaléka teljesen elpusztult. A muranovi negyed, az Óváros és az Újváros , kőtörmelék-halmaz volt. A belvárost felégették, lerombolták. Még a megrongált, de megmaradt lakásokból sem volt egyetlenegy sem használható a felszabadulás pillanatában. Varsó hídjait, közlekedését teljesen szétrombolták. A fasiszták őrjöngő dühe el akarta törölni a föld színéről a lengyel fővárost, amely a megszállás éveiben oly hősiesen harcolt szabadságáért. Akik a felszabadulás után két nappal végigmentek Varsó hóval borított kőtörmelék-rengetegén, alig hitték, hogy ebből a pusztulásból valaha is új élet nő ki. Tervszerűen lerombolt, felégetett város, megkínzott és legyilkolt százezrek — ugyanaz a kép, amely ma Koreában tárul a világ szeme elé. A „felégetett föld" taktikáját, a „mindent elpusztítani” örjöngő hitleri elvet ma az amerikai imperialisták alkalmazzák Koreában. Lehet-e becsületes, békeszerető ember, akinek nem szorul ökölbe a keze ennek láttán, akit a fasiszta vadállat pusztítás e látványa ne sarkalna életet adó szülőföldjének még áldozatosabb védelmére? A szovjet katonák szinte életet letedeltek Varsóba, élelmet hoztak a kiéhezett lakosoknak, aknátlanították a várost, híddal kapcsolták össze a Visztula két partján fekvő városrészt, közlekedési eszközöket adtak, üzembe helyezték a víz- és villamosüzemeket, ideiglenes lakásokat építettek a hajléktalanoknak. A Párt pedig, Bierut elvtárs szavára — nem törődve a hófúvással, a faggyal, a nélkülözéssel, a lakáshiánnyal — dolgozni kezdett s nyomban kiadta a jelszót a „lehetetlen” megvalósítására: fel kell építeni Varsót! Varsó egyetlen hatalmas építkezéssé változott, állványzatokba öltözött. Varsó mai életére is az állványzatok, a szakadatlanul és egyre gyorsabb ütemben folyó építkezés a jellemző. A városban jóformán minden második házat állványzat, kerítés vesz körül. Kikaparták a törmelékből a használható téglákat s újra beépítik. A szovjet emelődaruk, futószalagok és más építőipari gépek, a szovjet munkamódszerek megtízszerezték a lengyel építőmunkások erejét. Az elmúlt hat év alatt a városnak már jelentős része újjáépült a romokból. Hat év alatt több mint százötvenezer új lakószobát építettek és körülbelül százhúszezret hoztak rendbe, építettek újjá. Rövid idő alatt felépült a Tra-sa W—Z (Kelet—Nyugat útvonal), ez a hatalmas új út, amely hidakon és alagutakon keresztül nyílegyenesen vezet keresztül a városon, s amelynek mentén minden ház újonnan épült. Ennek az útnak a vonaláról 40 ezer vagon törmeléket hordtak el, kettőszázezer tonna építőanyagot használtak hozzá fel, száztizenkét méter hosszú alagutat építettek számára a szovjet Metróhoz hasonló mozgólépcsőkkel, 75 nap alatt húzták fel a Visztula fölött a „Slask- Dabrowski"-hidat, s mindezt — tizenhét hónap alatt! Ma már négy új hídja, modern középületei, teljesen újonnan épített városrészei vannak Varsónak. Itt ilyen lesz Varsó a hatéves terv végén? Szocialista jellegű város, a szocializmus útján haladó lengyel nemzet fővárosa. Az építésben alapvető szempont a dolgozóikról való gondoskodás. Nem burzsoá módon építik Varsót, szűk sikátorokkal, piszkos, régi, szegényes utcákkal, sötét lakásokkal. Szocialista város épül a romok fölött, széles, világos utcákkal, egészséges, kényelmes lakásokkal, tágas, napos udvarokkal, parkokkal. Nem helyreállításról, hanem újjászületésről van szó! Az új Varsó csupa fény, csupa vidámság, szépség lesz. Úgy építik a fővárost, hogy bármelyik negyedében lakjék is valaki, a főváros lakója lesz, nem pedig holmi elhanyagolt városnegyedé, perifériáé. A hatéves terv ideje alatt újabb 129 ezer lakószobát építenek Varsó ugrásszerűen szaporodó lakosainak. A hatéves tervben kezd dolgozni a varsói autógyár és még számos más üzem. Megnő Varsó ipari munkásainak száma, tovább erősödik, kovácsolódik a lengyel munkásosztály. A Szovjetunió mérnökeinek útmutatásával felépül a varsói Metró, a gyorsvasút, amely egy óra alatt 45 ezer utast szállít majd munkahelyére, vagy haza. A lengyel nemzetnek több mint 6 millió halottja volt a második világháború alatt, ismeri a háború szenvedéseit és békében akar élni. E nagy célért áldozatokat is szívesen vállal.. Megtanulta azt is, hogy ha kell, foggal, körömmel védje meg házát, fővárosát, hazáját, jövőjét. AZ ÉPÜLŐ VARSÓ