Szabad Nép, 1951. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1951-03-01 / 51. szám
2 A mezőgazdaság elmaradásának legfőbb oka, a hétmérföldes léptekkel előrehaladó iparunk termeléséhez képest az, hogy iparunk már túlnyomó többségében szocialista nagyipar, mezőgazdaságunk pedig még túlnyomórészt szétaprózott, kisárutermelő és kevés árut termelő gazdaság, emellett szerepet játszik az is, hogy egyéni gazdaságaink fejlődésére nem mindig fordítottunk elég gondot. Iparunk igen gyorsütemű fejlődése ötéves tervünk első évében s ugyanakkor a mezőgazdaság elmaradása még inkább kimélyítette a szakadékot a szocialista nagyipar és a döntően még kisárutermelő mezőgazdaság termelőképessége között. Ebből azonban nem azt a következtetést kell levonnunk, hogy meg kell lassítani országunk iparosításának ütemét, hanem azt, hogy fokoznunk kell az iparosítás ütemét, fokoznunk kell a mezőgazdaság gépesítését, fokoznunk kell a mezőgazdaságnak műtrágyával, munkaeszközökkel, szállítóeszközökkel való ellátását, s a fokozott iparosítás útján is meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a szétaprózott, túlnyomórészt kisárutermelésen nyugvó, kevés árut termelő mezőgazdaságot fokozatosan nagyüzemű, sok árut termelő, iparunk és lakosságunk összes szükségleteit bőven kielégítő szocialista gazdasággá szervezhessük át. (Taps) Belső áruforgalmunk 1950. folyamán nagymértékben megnőtt. Az állami nagykereskedelem forgalma (tehát egész nagykereskedelmünké, mert 1950-ben már nem volt nálunk magánnagykereskedelem) egy év alatt 57,4 százalékkal emelkedett s az áruforgalmi tervet nagykereskedelmünk közel 7 százalékkal túlteljesítette. A kiskereskedelem (tehát az állami, szövetkezeti és a magánkiskereskedelem együttvéve) 1950. évi forgalma 18,8 százalékkal haladta meg az 1949. évit, mialatt az állami kiskereskedelem forgalma több mint 190 százalékkal növekedett. A falusi lakosság jobb áruellátását szolgálta a földművesszövetkezetek forgalmának és bolthálózatának nagyarányú fejlődése. A földművesszövetkezetek forgalma 1950-ben 120 százalékkal emelkedett, a szövetkezeti boltok száma pedig több mint 3300-zal szaporodott. Az 1950-ben bekövetkezett fejlődés eredményeként jelentősen megerősödött belső áruforgalmunkban a szocialista (állami és szövetkezeti) kereskedelem szerepe. Ez a megerősödés kifejezésre jut abban, hogy jelenleg a szocialista kereskedelem a fogyasztói áruforgalomnak már mintegy 70 százalékát bonyolítja le. Belkereskedelmünk jelentős fejlődése és szocialista kereskedelmünk komoly megerősödése azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy szemet hunyjunk a hiányosságok előtt, amelyek belső áruforgalmunkban, áruellátásunkban megvannak és nap mint nap éreztetik hatásukat. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy míg az előző években gyakran a fölös mennyiségben raktáron fekvő áruk elhelyezése okozott számunkra gondot, addig 1950-ben a termelés általános emelkedése ellenére a kereslet számos területen elébeszaladt a kínálatnak. Más szóval: egyes területeken a lakosság több árut szeretett volna vásárolni, mint amennyi rendelkezésre állott. Persze, távolról sem minden területen volt ez a helyzet. Magában véve azt, hogy a kereslet az áruforgalom számos területén nagyobb, mint a rendelkezésre álló árumennyiség, nem lehet minden további nélkül negatív jelenségnek tekinteni. Sőt, bizonyos mértékig és bizonyos területeken, a népi demokrácia gazdaságában ez törvényszerű jelenség. Például az, hogy 1950-ben 156.000 kerékpárt és közel 10.000 motorkerékpárt termeltünk s ez a mi viszonyainkhoz képest hatalmas mennyiség sem mutatkozott elegendőnek és hogy ha lett volna, többet is vásároltak volna, mutatja, mennyire felemelkedett dolgozó népünk életszínvonala. Mert mondanom sem kell, hogy a 156.000 kerékpárt túlnyomórészt nem a burzsoázia vásárolta meg, amelynek létszáma, hála a népi demokráciának, erősen apadóban van, hanem megvásárolták mindenekelőtt a dolgozók. Hasonlóképen a 10.000 motorkerékpár is döntő többségében a dolgozókhoz került. 1950-ben mintegy 120 millió forint értékben termeltünk rádióvevőkészülékeket, mintegy 43 százalékkal többet az előző évinél. Ezeknek a rádiókészülékeknek nagyobb része ugyancsak a dolgozóknak jutott. Érthető ezek szerint, hogy a szükséglet számos területen nagyobb mértékben jelentkezik, mint amekkorát termelésünk az adott időpontban ki tud elégíteni. De természetesen, a belső áruforgalomban tapasztalt rendellenességek nemcsak erre vezethetők viszsza. A belső áruforgalomban megmutatkozó rendellenességekben szerepet játszik mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés elmaradása iparunk meggyorsult termeléséhez képest, ami aránytalansághoz vezet az ipar által rendelkezésre bocsátott árutömeg és a mezőgazdaságban termelt árutömegek között, a mezőgazdasági termékek hátrányára. De szerepet játszik e mellett az is, hogy a dolgozók, a keresők száma s ezzel együtt a béralap rendkívül gyors ütemben növekszik, másrészt pedig a dolgozók számának ez a gyorsütemű növekedése átmenetileg csak kisebb mértékben jut kifejezésre a fogyasztási javak termelésének emelkedésében, mert a szocialista iparosítás megköveteli, hogy most mindenekelőtt nehéziparunkat, illetve általában a termelőeszközök termelését fejleszszük. Mindezekhez járul saját tapasztalatlanságunk és gyenge szervezettségünk is az állami s általában a szocialista kereskedelem terén. Végül, de nem utolsósorban, igen komoly szerepet játszik népünk ellenségeinek, a kizsákmányoló osztályoknak, ezek maradványainak, a különféle reakciós elemeknek népi demokráciánk ellen irányuló tudatos kártevő munkája is. Ismeretes, hogy 1950 folyamán az ellenség időről-időre több alkalommal kísérelte meg, hogy közellátásunkat a folyó szükségleteket messze meghaladó tömeges vásárlásokkal zavarja, mesterségesen sorbaállásokat szervezett és mindent elkövetett, hogy megpróbálja megnehezíteni közellátásunkat. E galád célja érdekében az ellenség kihasználta saját gyengeségeinket, s az államgépezetünkben, szocialista kereskedelmi apparátusunkban megbúvó kártevő elemeket. Jellemző, hogy megyénként és területenként vizsgálva az áruforgalom hirtelen, időről időre történő megnövekedését, a vásárlások rendellenes emelkedését, összefüggést lehet megállapítani az úgynevezett vásárlási láz megjelenése és a mezőgazdasági termények beadásának menete között, így például a múlt év júliusában Vas és Veszprém megyében, amelyek akkor a beszolgáltatással jelentősen elmaradtak, ütötte fel a fejét a tömeges vásárlás. Ugyanakkor azonban Hajdú megyében, amely a beszolgáltatásban az élen haladt, alig volt tapasztalható a vásárlás emelkedése. Ez is azt mutatja, hogy a folyó szükségletet meghaladó vásárlásokban, amelyek az elmúlt évben időről időre jelentkeztek az ország egyes területein, az ellenség kezét kell keresnünk. Az ellenség, amelyre számos területen súlyos csapásokat mértünk, rávetette magát a közellátás területére. Ily módon a közellátás kérdése az osztályharc egyik legfontosabb területévé vált. Pártunk Központi Vezetősége felismerte népünk ellenségeinek megváltozott taktikáját. Felismerte, hogy a közellátás kérdése harci kérdés, az élesedő osztályharc kérdése. Felismerte, hogy a kizsákmányoló osztályok s általában népünk ellenségei, miután a legtöbb más területen vereséget szenvedtek, a közellátást szemelték ki, mint a népi demokrácia ellen irányuló aknamunkájuk egyik legfontosabb harci terepét. Pártunk kezdeményezésére népi demokráciánk államhatalma kemény ököllel sújtott le a közellátás frontján garázdálkodó ellenségre s egy sor átfogó gazdasági intézkedést is hozott a közellátás biztosítására. Ismeretes, hogy ezeknek az intézkedéseknek eredményeként sikerült a cukor- és a finomlisztellátást kielégítően megoldani, hogy egyéb területeken megvalósított rendszabályokkal nagyjában rendet teremtettünk néhány más fontos élelmiszer forgalmában is. De hiba volna, ha megnyugodnánk és azzal áltatnánk magunkat, hogy a közellátás kérdését a már meghozott intézkedésekkel megoldottuk. Nyilvánvaló, hogy közellátásunk kérdésének megoldásához még további erőfeszítések szükségesek. Mindenekelőtt a mezőgazdasági és az ipari termelés további fokozása terén, sőt nemcsak általában a mezőgazdasági és az ipari termelés, hanem döntően a mezőgazdaság és az ipar árutermelésének további növelése útján. Emellett, elvtársak, továbbra is szárazon kell tartanunk a puskaport és kíméletlenül, sokszorozott erővel kell lesújtanunk népünk ellenségeire, amelyek, ezt előre kell látnunk, meg fogják kísérelni újból és újból támadásba átmenni közellátásunk, népi demokráciánk ellen. A közellátásunk terén már meghozott és még meghozandó intézkedések célja: a dolgozók és családtagjaik zavartalan ellátása legfontosabb élelmezési és egyéb közszükségleti cikkekkel; jelentős állami tartalékok biztosítása, mert ez elengedhetetlen feltétele atervszerű gazdálkodásnak s végül külkereskedelmi áruforgalmunk számára a szükséges árukészletek rendelkezésre bocsátása, bár az élelmiszerkivitelt ötéves tervünk folyamán mind nagyobb mértékben fogjuk gépkivitellel helyettesíteni. Külkereskedelmünk, az imperialisták által velünk szemben alkalmazott ellenséges rendszabályok dacára, általában megoldotta az ötéves terv első évében rá váró feladatokat, biztosította iparunk számára az egyelőre csak külföldről beszerezhető nyersanyagokat, beruházásainkhoz az ipari felszerelést, gépeket, stb. Ebben döntő szerepet játszott a Szovjetunió és a népi demokrácia országai között létrejött új típusú gazdasági kapcsolatok rendszere, mely meggyorsította és meggyorsítja a népi demokrácia országainak iparosítását s lehetővé tette és lehetővé teszi, hogy ezek az országok — így Magyarország is — a hiány-nyersanyagokat, a népgazdaságuk fejlesztéséhez szükséges ipari felszerelést, gépeket mind fokozottabb mértékben az egymás közötti kereskedelemben biztosítsák. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, melynek részvevői teljesen egyenjogúak, s amelyben a Magyar Népköztársaság is résztvesz, az országok közötti gazdasági kapcsolatoknak elvileg új rendjét jelenti. Ilyen új rendje a gazdasági kapcsolatoknak csakis a kommunizmus felé haladó Szovjetunió és a népi demokrácia útján szocializmust építő országok között jöhetett létre. A tőkés, imperialista országok külkereskedelmi és általában gazdasági kapcsolataiban az erősebb szabja a törvényt. E kapcsolatok törvénye: aki bírja, marja! Minthogy pedig az erősebb inkább bírja, tehát az erősebb ragadozó marja a gyengébbeket. Világosan mutatkozik ennek a rabló, imperialista törvénynek a hatása azokban a tőkés országokban, amelyek a hírhedt úgynevezett Marshallsegélyben részesülnek, s amelyeket az amerikai és egyéb imperialista hatalmak úgy támogatnak, ahogyan az akasztott embert a kötél támogatja. Ezzel szemben az új viszony, amely a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa révén a Szovjetunió és a népi demokrácia országai között megvalósult, valóban a kölcsönös megsegítésen alapul. Lényege a szabad népek szolidaritása, egymás kölcsönös érdekeinek figyelembevétele s az, hogy az erősebb segíti a gyengébbet. Mert talán fölösleges külön aláhúzni, hogy bár kölcsönös segítésről van szó, mégis elsősorban a nagy Szovjetunió az, amely segít valamennyiünket, segíti a népi demokrácia összes országait. (Nagy taps.) Enélkül az önzetlen segítség nélkül sem Magyarországon, sem a népi demokrácia többi országában nem lehetne szó az új életről, a szocializmus építéséről. Mi elvtársak, természetesen nemcsak a Szovjetunióval és a népi demokrácia országaival akarunk fenntartani külkereskedelmi kapcsolatokat, hanem a tőkés országokkal is és kereskedünk is a tőkés országokkal, amennyiben ez a kereskedelem országunk számára hasznos és nem sérti az egyenjogúság elvét. A tőkés országok azok, amelyek, főként az amerikai imperialisták nyomására, mindinkább elzárkóznak attól, hogy velünk kereskedjenek, jóllehet ez a magatartás ezekre az országokra nézve hátrányosabb, mint a mi számunkra, így nem csodálatos, hogy ugyanakkor, amikor 1950. folyamán külkereskedelmi forgalmunk egészében több mint 13 százalékkal emelkedett, a tőkés országokkal folytatott külkereskedelmünk nemcsak viszonylag, de abszolút értékben is csökkent. Ettől függetlenül, mint láttuk, népgazdaságunk egészen szépen haladt előre, míg a tőkés országok legtöbbjének termelése, amelyek a legkülönfélébb akadályokat gördítik a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal folytatott külkereskedelem elé, egyhelyben topog, vagy egyenesen visszaesett Szocializmust építő népi demokráciánk szempontjából rendkívül fontos kérdés a népgazdaság beruházásainak alakulása, mert ezen mérhetjük le a szocialista felhalmozás ütemét országunkban. 1950-ben lényegesen magasabb összeget ruháztunk be, mint amekkorát ötéves tervünknek megfelelően erre az évre előirányoztunk. Az 1950-ben megvalósított összes népgazdasági beruházások értéke 67,4 százalékkal haladta meg az 1949. évi beruházások összegét. Az időközben felemelt beruházási tervet népgazdaságunk 1950-ben 12,5 százalékkal túlteljesítette. Egyetlen év alatt több mint 10 milliárd forintnyi öszszeget ruháztunk be népgazdaságunkba. A gyáripar fejlesztését szolgáló beruházásoknak több mint 90 százalékát fordítottuk nehéziparunkra, ami megfelel a szocialista iparosítás követelményének, de hatalmas összegek jutottak mezőgazdaságunknak, közlekedésünknek, könnyűiparunknak és szocialista kereskedelmünknek is. Beruházásaink révén jelentős mértékben fejlesztettük iskolahálózatunkat, kulturális intézményeinket, növeltük a dolgozók szociális és egészségügyi kiszolgálását biztosító létesítmények számát Népünk életszínvonala az ötéves terv első évében gyorsabban növekedett, mint ezt ötéves népgazdasági tervünk, előírta. Ez kifejezésre jutott a többi között abban, hogy a gyáriparban dolgozók béralapja, vagyis az összes gyáriparban foglalkoztatottak fontban kifizetett bére — a különböző kedvezményeket nem számítva —, egy év alatt 37,6 százalékkal növekedett meg. De jelentősen emelkedett az átlagmunkabér is, így, míg 1949. decemberében az átlagmunkabér a gyáriparban 708 forint volt, addig 1950. decemberében az átlagmunkabér 767 forintra nőtt. Egyetlen év alatt, 1950-ben 1949-hez képest, 223.000-rel emelkedett a foglalkoztatottak száma s ebből kereken 195.000 fő emelkedés a gyáriparra és az építőiparra jutó. Különösen jelentős volt a dolgozó parasztság életszínvonalának emelkedése, amiről tanúskodik a Központi Statisztikai Hivatal reprezentatív háztartás-statisztikai felvétele is. E statisztika szerint a dolgozó parasztság 1950-ben átlagosan családonként 756 forintot takarított meg. Ugyanez a statisztika azt is mutatja hogy dolgozó parasztságunk 1950-ben sokkal többet költött ruházkodásra, bútorra, művelődésre, mint az előző évben. A dolgozóik és családtagjaik életszínvonalának emeléséhez nagymértékben hozzájárultak azok a hatalmasan megnövekedett összegek, melyeket államunk a munkások és alkalmazottak szakképzésére, a parasztok szakképzésére, társadalmi biztosításra, üdülésre, népünk kulturális igényeinek kielégítésére, falvaink villamosítására stb. fordított. Népgazdaságunk szocialista építése terén az ötéves terv első évében elért eredményeinket világosan mutatja a nemzeti jövedelem alakulása is. A nemzeti jövedelem, vagyis a népgazdaságunkban termelt összes új érték, 1950-ben mintegy 20 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. Ez csaknem egyharmada annak a növekedésnek, melyet ötéves népgazdasági tervünk az 1950—54. évi időszakra előirányoz. A Horthy-fasizmus idején az ország nemzeti jövedelme 15 év alatt, tehát az első világháborút követő stabilizációtól, 1924-től 1939- ig, mindössze 12,6 százalékkal emelkedett, tehát az évi emelkedés nem érte el az 1 százalékot sem. Ötéves tervünk első évében is a nemzeti jövedelem növekedés de üteme a Horthy-rendszerbelitlagos évi növekedésének husznegyszerese volt. (Taps.) Már a hároméves terv utolsó évében, 1949-ben, a nemzeti jövedelemnek csaknem 80 százalékát adta népgazdaságunknak az a része, ahol nincs kizsákmányolás (vagyis a népgazdaságunk szocialista része és az idegen munkaerőt nem foglalkoztató kisárutermelők, dolgozó parasztok kisiparosok), míg a tőkés szektor részesedése a nemzeti jövedelemből valamivel 20 százalék fölött volt. Az ötéves terv első évében az arány méginkább a dolgozók javára tolódott el, amennyiben 1950- ben a szocialista szektor és az idegen munkaerőt nem kizsákmányolók részesedése a nemzeti jövedelemből 91 százalékra emelkedett, a tőkés szektor részesedése pedig 9 százalékra csökkent. Népgazdaságunk szocialista szektorának részesedése a nemzeti jövedelemből ugyanezen idő alatt 53,8 százalékról csaknem 70 százalékra emelkedett. A szocialista ipar részesedése a nemzeti jövedelemnek az egész iparra jutó részében egy év alatt 77,5 százalékról 91,4 százalékra növekedett, míg a tőkés elemek részesedése 18,5 százalékról 4,3 százalékra csökkent. 1949- ben a nemzeti jövedelmen belül az ipar részesedése 77 százalékkal múlta felül a mezőgazdaságét, 1950- ben pedig már 124 százalékkal. Mit mutatnak az említett számadatok? Mindenekelőtt azt mutatják, hogy népgazdaságunk komoly szocialista felhalmozást képes megvalósítani és ténylegesen meg is valósít. Azt mutatják, hogy a nemzeti jövedelem mind fokozottabb mértékben válik ténylegesen a nemzet, a nép jövedelmévé s mindinkább összezsugorodik a nemzeti jövedelemnek az a része, amely a tőkés szektorra jut. Másrészt elvtársak, népgazdaságunknak 1950-ben elért fejlődését vizsgálva, azt is meg kell állapítanunk, hogy országunk szocialista iparosításának terhét döntően iparunk viseli. A valóság az, hogy 1950. folyamán gépek, építkezési hitelek, vetőmagkedvezmények, a mezőgazdasági munkáknál a gépállomások útján nyújtott előnyök, stb. formájában államunk sokkal többet adott a mezőgazdaságnak, mint amekkora összeget a mezőgazdaságtól visszakapott. 1950-ben államunk különféle célokra kereken 4 30 millió forintot juttatott a mezőgazdaságnak, de csak 2578 millió forintot kapott vissza a mezőgazdaságtól és bár érthető, hogy államunk komoly áldozatokat hoz a mezőgazdaság fejlesztése érdekében és fog hozni a jövőben is, mégsem lehet helyesnek és igazságosnak tekinteni az iparosítás terheinek jelenlegi, nagyon is aránytalan megoszlását az ipar és a mezőgazdaság között. Az igen komoly fejlődés ellenére, mely népgazdaságunkat jellemzi, meg kell említeni egy sor olyan hiányosságot, amely nem csupán népgazdaságunk egyik-másik körülhatárolt területére, hanem egészére, vagy legalábbis jelentős részére vonatkozik A legfontosabbak ezek közül a hiányosságok közül: a még mindig laza állami és népi fegyelem s a javuló, de még távolról sem elég szilárd munkafegyelem; rendszeres, szervezett takarékosság hiánya a legutóbbi időkig; a rendelkezésre álló ipari felszerelés, gépek elégtelen kihasználása, a nyersanyag pocsékolása a termelésben, s általában üzemeink viszonylag alacsony szervezettségi foka; a felelős egyéni vezetés elmosódottsága; a gyakori szervezés és átszervezés, ami sok felesleges költséggel jár és zavarja a folyamatos munkát; a vezető káderekben, s általában a szakképzett munkaerőben mutatkozó hiány mellett ezeknek sokszor rossz felhasználása; a bürokratizmus elburjánzása gazdasági szerveinkben, a bírálat és az önbírálat gyengesége, a dolgozók javasltainak, kezdeményezéseinek elégtelen felkarolása és hasznosítása, ami megkönnyíti az ellenség aknamunkáját a népi demokrácia gazdasága ellen. Azonban elvtársak a gazdasági munkánkban és népgazdaságunkban fellelhető összes hiányosságok és hibák semmit sem változtatnak az alapvető tényen, melyet ötéves tér- SZABAD NÉP CSÜTÖRTÖK, 1951. MARCTUS .